2007. június 30. szombat

jún. 30
5:48
Az IRM új kommunikációs főigazgatója már hétfőn munkába áll? (Alternatív Energia)
Két embert "csábítottak át" az egykori Belügyminisztériumból, illetve a Lamperth Mónika által eddig irányított Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumból a rendészeti területre - értesült lapunk megbízható forrásból. Úgy tudjuk, a kormányátalakítás után a szociális és munkaügyi tárcát irányító Lamperth Mónika nemrég munkatársai körében bejelentette: Zsinka András, a humánpolitikai…
jún. 30
5:49
A Fidesz lefelé csúszik egy közvélemény-kutatás szerint (Alternatív Energia)
Átmeneti hullámázás után júniusra ismét nőtt a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben - írta a Medián ehavi kutatásában. Felmérésük szerint a teljes népességben az MSZP 21, a Fidesz 40 százalékon áll, az SZDSZ és az MDF egyaránt 4-4 százalékot ért el. A biztos szavazó pártválasztók között 58:30 arányú az ellenzéki párt vezetése a szocialistákkal szemben; az SZDSZ itt 6, az MDF 3 százalékon áll. A…
jún. 30
5:51
Szilvásy: mindenki mindent titkosít (Alternatív Energia)
Nem tartható az a gyakorlat, amely - biztos, ami biztos alapon - többször indokolatlan titkosítási minősítésekhez vezet - nyilatkozta lapunknak a kancellária éléről a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter székébe "átülő" Szilvásy György. A miniszter a váltásról már tavaly ősszel megállapodott a kormányfővel. Szilvásy célja, hogy ősszel a parlament elé kerüljön a…
jún. 30
5:53
Ami Debrecenben történt, az a sajtószabadság és a demokrácia szégyene (Alternatív Energia)
A debreceni polgármester pénteken úgy vélekedett: a Klubrádió és az ellene tüntetők egyaránt a szélsőséget képviselik. Kósa Lajos azután beszélt erről, hogy csütörtökön a cívis városban tüntetők miatt félbe kellett szakítani a rádió helyi, élő adását. Bolgár György, a Megbeszéljük című műsor vezetője a nyilatkozatra reagálva közölte, csak azt kérdezné Kósától, ha egy órán keresztül szóba tudott…
jún. 30
8:37
Ötmillióra büntethető, aki nem irtja a parlagfüvet (Infostart)
Július elsejétől ötmillió forintra lehet bírságolni azokat a telektulajdonosokat, akik nem irtják a parlagfüvet ingatlanjaikon. Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért tárcaközi bizottság elnöke elmondta, hogy a tavaly kirótt bírságok jelentős részét most kezdik el adók módjára behajtani.
jún. 30
9:30
Daróczi: "A kormány a gázra lép" (Infostart)
Nyáron heti két ülést tart a kormány, a plusznapon az egészségügyi és fejlesztési döntések végrehajtásának felgyorsításáról tárgyalnak. A miniszterelnök augusztusban megy szabadságra, előbb a Balatonhoz, majd Németországba.
jún. 30
10:10
Szili félfordulatot ígér (Infostart)
A kormány reformpolitikájában várható félfordulatról beszélt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújában.
jún. 30
10:24
Tízmilliárdba kerül Gyurcsány hivatalának költöztetése? (Infostart)
Tízmilliárd forintba kerül az adófizetőknek, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt átköltöztetik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületébe - tudta meg a Magyar Nemzet.
jún. 30
10:39
Különböznek az álláspontok az SZDSZ-en belül (Alternatív Energia)
Az SZDSZ még nem alakította ki testületi álláspontját a születendő gyermek nemének választási lehetőségét felvető MSZP-s határozati javaslatról, Sándor Klára a magánvéleményét fogalmazta meg, amikor azt mondta, hogy a liberális párt nem támogatja ezt a kezdeményezést - közölte Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese.
jún. 30
11:12
Egyre többet adakoznak a templomokban (Alternatív Energia)
Tavaly a magyarországi katolikus templomokban 42,3 millió forint gyűlt össze a péterfillérekből, hét millió forinttal több, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága.
jún. 30
11:18
Holnaptól rémület és rettegés az M1-esen (Infostart)
Július 1-jétől négy új helyen mérhetnek sebességet az automata kamerák az M1-esen.
jún. 30
11:45
Fidesz: "Az SZDSZ foglyai vagyunk" (Infostart)
A Fidesz arra kéri az MSZP országos választmányát, hogy emeljen szót a több-biztosítós rendszer bevezetését jelentő "Gyurcsány-SZDSZ paktum" ellen - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa.
jún. 30
12:00
Horváth Ágnes: "Védvonalak kellenek" (Infostart)
Egyelőre még tisztázatlanok azok a kérdések, hogy a magánbiztosítók mennyire szólhatnak bele majd az egészségbiztosítók döntéseibe - mondta Horváth Ágnes szakminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 30
12:48
A kormányfő elleni fellépésre szólította fel a szocialistákat a Fidesz (Alternatív Energia)
A Fidesz arra kéri az MSZP választmányát, hogy emeljen szót a több-biztosítós rendszer bevezetését jelentő "Gyurcsány-SZDSZ paktum" ellen - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján.
jún. 30
13:27
A Hősök terén tettek esküt a tűzoltók (Infostart)
A magyar tűzoltóság történetében először tett ünnepélyes esküt egyszerre 766 tűzoltó tiszthelyettes a fővárosi Hősök terén.
jún. 30
13:47
Csúszik a kórházak privatizációjának megakadályozására hirdetett Fidesz-program (Alternatív Energia)
Csúszik a kórházak privatizációjának megakadályozására bejelentett Fidesz-program megvalósítása - ismerte el Pesti Imre a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa hangsúlyozta, hogy az ellenzéki párt szándékait ez nem befolyásolja.
jún. 30
14:36
Bezárták a Magyar Rádió nyíregyházi stúdióját (Alternatív Energia)
Szombaton délelőtt hangzott el utoljára a megszokott szignál a közszolgálati rádió nyíregyházi stúdiójában, amelynek műsora 1974 óta volt hallható a középhullámon. "Elbúcsúztunk hallgatóinktól, átadva az észak-alföldi régiós rádiónak helyünket" - mondta Zsoldos Barnabás stúdióvezető.
jún. 30
14:37
A brit miniszterelnök felhozta a Munkáspártot (Infostart)
Nagy-Britanniában a legfrissebb közvéleménykutatások szerint növelte népszerűségét a kormányzó brit Munkáspárt, miután Gordon Brown a miniszterelnöki tisztségben felváltotta Tony Blairt.
jún. 30
15:09
Európai elismerés a KDNP politikájának (Infostart)
Az Európai Parlament kereszténydemokrata képviselője szerint a Keresztény Demokrata Néppárt jelenlegi politikájának hitelességét erősíti, hogy a pártot az Európai Néppárt ismét felvette tagjai sorába.
jún. 30
15:11
A holttesttel együtt akart élni a "kádas gyilkos" (Infostart)
A "kádas gyilkos" beteges trófeaként akarta megtartani Lindsay Ann Hawker holttestét az erkélyén álló, homokkal töltött kádban - vélekedik az áldozat testvére. Louise Hawker szerint a férfi a "sír" mellett akart élni.
jún. 30
15:25
A KDNP készen áll a kormányzásra (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) készen áll a kormányzásra - jelentette be Semjén Zsolt pártelnök szombaton, a KDNP országos gyűlésén. A párt politikai célja a népszavazást követően az, hogy új választások eredményeképpen kormányra kerüljön - mondta a politikus a gyűlésen, amelyet abból az alkalomból hívott össze a pártvezetés, hogy a KDNP tagja lett az Európai Néppártnak.
jún. 30
15:27
Az MSZP választmánya támogatja a koalíciós megállapodás kiegészítését (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt választmánya támogatja az SZDSZ-szel kötendő koalíciós megállapodás kiegészítését - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a párt elnöke és Simon Gábor választmányi elnök a testület ülését követő szombati budapesti sajtótájékoztatón. "A koalíciós megállapodás aláírásra van ítélve" - mondta Gyurcsány Ferenc.
jún. 30
15:59
MSZP-s áldás a koalíciós szerződés módosítására (Infostart)
Támogatta a koalíciós szerződés vasárnapra tervezett módosítását a Magyar Szocialista Párt választmánya.
jún. 30
16:01
Semjén: Gyurcsány miniszterelnöknek képzeli magát (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) készen áll a kormányzásra - jelentette be Semjén Zsolt pártelnök a KDNP országos gyűlésén.
jún. 30
16:03
Elfogadta a koalíciós szerződés mdosítását az SZDSZ Országos Tanácsa (Infostart)
Elfogadta a koalíciós megállapodás tervezetét az SZDSZ Országos Tanácsa (OT) - jelentette be Gulyás József, az OT elnöke Horn Gábor ügyvivővel és Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel tartott budapesti sajtóértekezletén.
jún. 30
16:35
Gyurcsány Ferenc: öt-nyolc egészségbiztosítási pénztár lesz (Alternatív Energia)
Egy biztosító mellett öt-nyolc egészségbiztosítási pénztár lesz a társadalombiztosítási rendszer átalakítása után - jelentette ki az MSZP Országos Választmányának ülése után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki hangsúlyozta: az utóbbiak számáról nem a politika dönt majd.
jún. 30
16:51
Sebestyén Márta kapta a Magyar Szabadság Napja-díjat (Infostart)
Szombaton a 17. alkalommal ünnepelték meg Gödöllőn a Magyar Szabadság Napját, arra emlékezve, hogy Magyarország területét 1991 júniusában elhagyta az utolsó szovjet katona.
jún. 30
17:10
Az MSZP választmánya támogatja a koalíciós megállapodás kiegészítését (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt választmánya támogatja az SZDSZ-szel kötendő koalíciós megállapodás kiegészítését - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a szocialista párt elnöke és Simon Gábor választmányi elnök a testület ülését követő szombati budapesti sajtótájékoztatón.

Keresés