2007. június 5. kedd

jún. 5
5:31
Hat évvel kevesebbet élünk és dohányzunk is (Alternatív Energia)
Hivatalosan is Takács Albert az igazságügyi és rendészeti miniszter, miután tegnap esküt tett a parlamentben. Napirend előtt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter ahhoz kért támogatást, hogy nyilvános zárt helyeken ne lehessen dohányozni. Az is kiderült tegnap, hogy valamennyi frakció támogatja Kállai Ernő kisebbségi ombudsmanná választását, a Fidesz azonban elutasítja Sólyom László államfő…
jún. 5
5:42
Sólyom szerint öncsalás a rendszerváltás megkérdőjelezése (Alternatív Energia)
Felelőssé tehető-e a rendszerváltás az ország mai állapotáért, vajon változtatni kell-e az alkotmányos intézményrendszeren? Ezekről a kérdésekről nyitott vitát Orbán Viktor Sólyom Lászlóval szemben, amikor egy lapinterjúban azt állította: Magyarországon ma demokrácia nélküli többpártrendszer van. A Fidesz elnöke kritizálta az államfő által korábban megvédett alkotmányos intézményrendszert is,…
jún. 5
5:44
Országos ellenőrzés: háromnapos akció az ittas vezetők ellen (Infostart)
Országos közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség keddtől csütörtökig. Az ellenőrzés célja az ittas vezetők kiszűrése - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársa.
jún. 5
5:53
Elsírta magát a volt rendőrfőkapitány (Alternatív Energia)
Ünnepi állománygyűlésen iktatták be tegnap Bencze József vezérőrnagyot, az új országos rendőrfőkapitányt a rendőrség Teve utcai központjában. A kinevezésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy fogalmazott: azt várja Bencze Józseftől, hogy határozott, egyértelmű, "erkölcsi szakmai normákat érvényesítve őrizze meg és erősítse meg a rendőrség harmincötezres állományának túlnyomó többsége által is…
jún. 5
5:55
Az új rendőrfőkapitány: "Egy csapat tagjaként kapott jutalmat az élettársam" (Infostart)
Személyi és szervezeti változásokat is tervez az új országos rendőr-főkapitány. Bencze József az InfoRádiónak elmondta, fontosnak tartja a lakosság bizalmának visszaszerzését. Hozzátette: jelentős teljesítmény volt a barátnőjének általa megítélt jutalmak mögött, de mindkét esetben egy csapat tagjaként ismerte el a munkáját.
jún. 5
6:04
A Népszava segítségével mégis megműtik az idős asszonyt (Alternatív Energia)
Mégis megműtik a szemét annak a vidéki asszonynak, akit pénzhiány miatt nem láttak el a sátoraljaújhelyi kórházban. A beavatkozás nem is ott, hanem - lapunk közbenjárására - egy fővárosi intézményben lesz. Eközben a vidéki kórházban történtek még mindig nem tisztázódtak megnyugtatóan.
jún. 5
6:04
Több mint kétezer orvos, nővér távozik a pesti kórházakból (Alternatív Energia)
Június 15-ig 2400 egészségügyi dolgozónak mondanak fel az Állami Egészségügyi Központ kialakítása miatt - tudta meg lapunk. A Budai és a Központi MÁV-, a Honvéd- és a BM-kórházból, illetve az Országos Gyógyintézeti Központból létrejövő új fővárosi gyógyintézményben összesen 2800 embert foglalkoztatnak júliustól, miközben "tagintézményei" eddigi összes létszáma 5200 fő volt. Négy kivétellel tegnap…
jún. 5
6:21
Az Agrárkamara alapvetően helyesnek tartja a Gyurcsány-kormány tevékenységét (Alternatív Energia)
A Magyar Agrárkamara alapvetően helyesnek és okszerűnek tartja a Gyurcsány-kormány tevékenységét az elmúlt egy évben az agráriumban, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) viszont az elszalasztott lehetőségek és a természeti katasztrófák évének tekinti az elmúlt 12 hónapot.
jún. 5
6:54
Stumpf: Gyurcsányt csak Gyurcsány tudja megbuktatni (Infostart)
Bomlik a Gyurcsány Ferenc kormányfő mögött kialakult kényszerszolidaritás - állítja a Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a zuhanórepülésben a szabad demokraták is osztoznak a szocialistákkal.
jún. 5
7:05
A rendészeti miniszter egyelőre keresgél (Infostart)
Nincs még jelöltje a budapesti rendőrfőkapitányi posztra az új igazságügyi és rendészeti miniszternek. Takács Albert az InfoRádiónak azt mondta: még senkinek nem tett ajánlatot, de úgy véli, hogy az új kapitánynak együttműködőbbnek kell lennie, mint Gergényi Péternek.
jún. 5
7:11
Janics Natasa köszöni szépen, jól van (Infostart)
Az edzőjétől áprilisban különváló Janics Natasa felszabadultnak érzi magát Szegeden, és ugyan korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin visszavárja, ő továbbra sem akar menni. Janics egyesülete és az edzőnő levelet váltott egymással, a néhány nappal ezelőtti kemény hangvételnek már nyoma sincs.
jún. 5
7:54
A háttérben kéne vitáznia a kormánynak, nem a nyilvánosság előtt (Alternatív Energia)
Át kell tekinteni, hogy az elmúlt egy évben hogyan teljesített a kormány koalíció. Az SZDSZ-ben van hiányérzet, de az együttes munkában gondolkozik - mondta a Fodor Gábor a Nap-kelte című műsorában. Nyugalomra van szükség. Ez egy koalíciós vita ami az MSZP és SZDSZ között kialakult, de ennél többről nincs szó. A kormánynak a hátérben kell rendezni a vitákat nem pedig a nyilvánosság előtt - tette…
jún. 5
8:32
Szenzációs képek a vízzel elöntött aluljáróba szorult autó mentéséről (Infostart)
Dunakeszin az Ipartelep utca vasúti aluljárót a kedd reggeli esőzés nyomán elöntötte a víz.
jún. 5
9:17
Utcát neveznek el Darvas Ivánról szlovák szülőhelyén (Metropol)
Utcát neveznek el a múlt héten elhunyt Darvas Iván színművészről szlovák szülőhelyén, az egykori Gömör vármegyéhez tartozó Bején.
jún. 5
11:08
Szilvásy: nem a titkosszolgálat fedőszerve volt az Egymásért Alapítvány (Infostart)
A vizsgálat alapján nem volt a Nemzetbiztonsági Hivatal fedőszerve az Egymásért Egy-Másért Alapítvány - mondta a kancelláriaminiszter.
jún. 5
11:24
Legfelsőbb szinten egyeztetnek a koalíciós pártok (Infostart)
Pártelnöki egyeztetés lesz kedd este az MSZP és az SZDSZ között - mondta el az InfoRádiónak a liberális párt ügyvivője.
jún. 5
12:24
Népszavazás: a Fidesz és a KDNP javára döntött az Alkotmánybíróság (Infostart)
Az Alkotmánybíróság a Fidesz és a KDNP korábban elutasított mindhárom kérdéséről úgy foglalt állást, hogy azok népszavazásra bocsáthatók.
jún. 5
13:02
A Fidesz-KDNP továbbra is vizsgálóbizottságot akar (Infostart)
Mindenképpen érdemes parlamenti vizsgálóbizottságnak tisztáznia, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Egymásért Egy-másért alapítvány milyen viszonyban volt egymással - nyilatkozta az InfoRádiónak az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülése után a testület kereszténydemokrata elnöke. Simicskó István szerint Szilvásy György kancelláriaminiszternek le kellene mondania tisztségéről.
jún. 5
13:18
Megalázóak az APEH vagyonosodási vizsgálatai? (Infostart)
Az InfoRádió értesülése szerint gyakran az ügyfelek számára megalázó módon zajlanak az APEH vagyonosodási vizsgálatai: nem ritka, hogy a kényes anyagi kérdésekről egy teremben egyszerre öt-hat revizor is faggatja ügyfelét, a többiek füle hallatára. Az adatvédelmi biztos szerint a gyakorlat adatvédelmi szempontból aggályos, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének…
jún. 5
13:34
Ha a kutató szabad kezet kap (Infostart)
Magyarországnak is észre kellene vennie, hogy a világ vezető hatalmai ma már nem az alkalmazott, hanem az alapkutatások jelentőségét hangsúlyozzák, és ebbe fektetik a legtöbb pénzt - mondta az InfoRádióban az Európai Kutatási Tanács tagja, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.
jún. 5
13:40
Jövőre újra átalakítják a 2-es metrót - képgaléria (Infostart)
Újra lezárják a 2-es metrót június 9-től augusztus 19-ig. Az állomások felújítása idén befejeződik, jövőre 22 új Alstom szerelvény váltja a régi orosz járműveket. A BKV 2008-ban még 10 milliárd forintot költ a frissen felújított 2-es vonal átalakítására, hogy az új szerelvények közlekedhessenek rajta.
jún. 5
13:50
Sztrájkbizottság a Semmelweis Egyetemen (Infostart)
Sztrájkbizottság alakult a Semmelweis Egyetemen. A testület elnöke azt mondta: céljuk, hogy megakadályozzák a klinikai orvosok elbocsátását, és elkerüljék, hogy a rossz anyagi helyzet miatt kincstári biztost nevezzenek ki az intézmény élére.
jún. 5
13:57
Alkotmányügyi bizottság: egyhangú támogatás Kállai Ernőnek (Alternatív Energia)
Egyhangú szavazással támogatta Kállai Ernő ombudsmanná választását a parlament alkotmányügyi bizottsága. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának jelölt jogász meghallgatásán azt mondta, legfontosabb feladatának a jogsértések elleni határozott fellépést, valamint a társadalmi párbeszédet tekinti.
jún. 5
14:01
Egy hónap alatt 7,5 milliót keres a volt egészségügyi miniszter (Infostart)
A volt holland egészségügyi miniszter egy hónapra kapott megbízást, hogy segítse a magyar egészségbiztosítási reformot, ezért a munkáért 30 ezer eurót (7,5 millió forintot) kap - közölte az Államreform Bizottság titkársága.
jún. 5
14:02
Magyarország készül a klímaváltozásra (Alternatív Energia)
Őszre Magyarország is elkészíti az éghajlatváltozással kapcsolatos környezetvédelmi stratégiáját - közölte a környezetvédelmi tárca vezetője. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a stratégiát ősszel már társadalmi vitára akarja bocsátani, s azt szeretné, ha széleskörű polémia lenne a közös, mindenkit érintő feladatokról - mondta Fodor Gábor.
jún. 5
14:06
Megújult az ELTE Bölcsészettudományi karának több épülete (Infostart)
Megújult az ELTE Bölcsészettudományi karának több épülete. A magántőkéből, mintegy 4 és fél milliárd forintos beruházással a Trefort kertben kialakított komplexumot az oktatási miniszter adta át.
jún. 5
14:08
Végre egy politikus, akinek nem kell a pénz! (Alternatív Energia)
Karsai József, Battonya város polgármestere, a térség szocialista párti országgyűlési képviselője kedden visszaküldte polgármesteri fizetését az államkincstárnak, mert tiltakozik az "elnyomorított önkormányzatok önhibáján kívül hátrányos helyzetbe (önhiki) került települések támogatásainak teljes megnyirbálása ellen".
jún. 5
14:10
Folytatódik a 2-es metró felújítása (Alternatív Energia)
Június 9-től augusztus 19-ig zajlanak a 2-es metró forgalomkorlátozással járó idei felújítási munkálatai. Emiatt autóbuszok szállítják majd az utasokat, az első négy hétben az Örs vezér tere és a Stadionok, a második ütemben pedig az Örs vezér tere és a Deák tér között - jelentette be Demszky Gábor. A főpolgármester elmondta, hogy a naponta 400.000 utast szállító, 30 éves 2-es metró 43 milliárd…
jún. 5
14:18
Mindenki együtt a romákért, és akkor jobb lesz (Alternatív Energia)
A romák társadalmi integrációjának kérdését minden pártnak saját ügyként kell kezelni, s ha ez így lesz, akkor az Országgyűlés a roma évtized program cselekvési tervéről még ebben az ülésszakban határozatot hozhat - mondta Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője.
jún. 5
14:20
Lesz népszavazás! (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette az OVB-nek a vizitdíj, a kórház napidíj, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadó határozatát. Az Ab álláspontja szerint mind a három kérdés népszavazásra bocsátható.
jún. 5
14:24
A rendőri mundér becsületéért (Alternatív Energia)
Az ország egész területéről érkező rendőrök, rendőrségi dolgozók és vezetők - köztük Bencze József, az új országos rendőrfőkapitány - részvételével nagygyűlést tart a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerda délelőtt 10 órakor Budapesten, a Vágóhíd utcai sportcsarnokban.
jún. 5
14:29
Melyik miniszter lopott? (Alternatív Energia)
Az MDF a kormány minden tagjának levelet küld abban az ügyben, hogy a párt információi szerint egy miniszter áfa-csalást követett el - mondta Hock Zoltán, a párt elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
jún. 5
14:33
Lehet, hogy tizenkét megyénk lesz? (Infostart)
Tizenkettő vagy tizennégy nagymegyéből álló középszintű közigazgatási egység bevezetéséről is tárgyal a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma. Erről az önkormányzati és területfejlesztési miniszter beszélt az InfoRádió kérdésére.
jún. 5
14:34
A rendőrmundér becsületéért (Alternatív Energia)
Az ország egész területéről érkező rendőrök, rendőrségi dolgozók és vezetők - köztük Bencze József, az új országos rendőrfőkapitány - részvételével nagygyűlést tart a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerda délelőtt 10 órakor Budapesten, a Vágóhíd utcai sportcsarnokban.
jún. 5
14:57
Nem válhat el a Mátra Gyöngyöstől (Alternatív Energia)
Az önkormányzati miniszter szerint nem válhatnak el a mátrai üdülőhelyek Gyöngyöstől - a Lamperth Mónika által hozott közigazgatási határozatról a mátraaljai város polgármestere tájékoztatta a sajtót kedden Gyöngyösön.
jún. 5
15:17
Csáky: felemás a szlovákiai magyarok helyzete (Infostart)
Malina Hedvig, Jan Slota és a magyar-szlovák kormányfői találkozó is szóba került a parlament külügyi bizottságának ülésén, amelyen meghallgatták a Magyar Koalíció Pártja vezetőinek beszámolóját.
jún. 5
15:29
Mikola, aki soha nem fogy ki a követelésekből (Alternatív Energia)
A több-biztosítós rendszer bevezetése ellen érvelt Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa, a várható koalíciós egyeztetés kapcsán. A fideszes politikus azt mondta: újra a "nyilvánosság kizárásával folynak a mutyik". Mint mondta, nem bíznak a szocialistákban, nem hisznek abban, hogy az MSZP meg tudja akadályozni azt a zsarolást, amit Horváth Ágnes vezetésével az SZDSZ folytat.
jún. 5
15:41
Húsz postahivatal bezár egy órára (Alternatív Energia)
jún. 5
15:56
ÁSZ: a kialakult helyzet nem csak a politika felelőssége (Metropol)
A gazdasági szakemberek elengedték a politika kezét, így a gazdaság jelenlegi helyzetéért nem tehető felelőssé csak a politika - hangsúlyozta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
jún. 5
15:57
Ha tiszta megissza, ha nem tiszta vidd vissza (Alternatív Energia)
Palackos Rába-vizet küld inni az osztrák szövetségi és tartományi környezetvédelmi minisztereknek két szocialista országgyűlési képviselő. Erről az egyik kezdeményező, Oláh Lajos, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának szocialista tagja beszélt.
jún. 5
16:03
Itt az újabb betegutaztatási botrány! (Alternatív Energia)
Nem fogadta a területi beosztás szerint illetékes Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet a fővárosban kedden azokat a balesetben megsérült férfiakat, akiket végül - több más fővárosi kórház elutasító válasza után - mentőhelikopter szállított a salgótarjáni kórházból Miskolcra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházba.
jún. 5
16:51
A Fidesz gyors döntést vár az OVB-től (Infostart)
A Fidesz felszólította az Országos Választási Bizottságot, hogy az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően és a lehető legrövidebb időn belül hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések aláírásgyűjtő íveit - mondta Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke.
jún. 5
17:22
Nagyon türelmetlen a Fidesz (Alternatív Energia)
A Fidesz arra szólítja fel az Országos Választási Bizottságot, hogy az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően és a lehető legrövidebb időn belül hitelesítse a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazási kérdések aláírásgyűjtő íveit - mondta Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.
jún. 5
17:38
Megvannak az új rendőri vezetők! (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint Tóth Gábor jelenlegi főkapitány-helyettes lesz a budapesti rendőrség vezetője, Nagy-Juhák István VII. kerületi rendőrkapitány pedig a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka. Tóth Gábor nem erősítette meg, de nem is cáfolta hírt, Nagy-Juhák István pedig azt mondta, egyelőre nem kapott felkérést.
jún. 5
18:26
Nézze meg, hogyan épül az M0-ás új hídja - képgaléria (Infostart)
Szerdán a tervek szerint a helyére emelik az északi M0-ás híd első elemét. A 120 méteres hídelem vasárnap érkezett meg a helyszínre a Dunán úsztatva.
jún. 5
19:04
Kóka optimista: épülnek a sztrádák (Infostart)
Az év második felére a gyorsforgalmi úthálózat teljes hossza meghaladja az ezer kilométert - közölte a gazdasági és közlekedési miniszter Dunaújvárosban.
jún. 5
19:21
Kövér: Ez nem demokrácia (Infostart)
Ami ma Magyarországon folyik, nem tekinthető demokráciának, a válságból történő kilábalás azonban nem történhet meg politikai, személyi váltás nélkül - jelentette ki Fidesz országos választmányának elnöke Szentesen.
jún. 5
19:23
Újabb rendőr, újabb bűncselekmény (Infostart)
Bűncselekmény elkövetésén érték tetten a Berettyóújfalui Városi Rendőrkapitányság egyik rendőrét - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy.
jún. 5
19:59
Újabb beteg-ügy a láthatáron (Infostart)
Ismét problémát okozott a betegellátásban a területi illetékesség kérdése. Ezúttal két, balesetben megsérült férfit nem fogadtak Budapesten, emiatt Salgótarjánból Miskolcra vitték őket mentőhelikopterrel.
jún. 5
20:17
Az utasok majdnem fele támogatja a díjemelést (Infostart)
A BKV felmérése szerint az utasok 44 százaléka egyetért a pótdíj emelésével, míg 46 százalék ellenzi azt. Kiricsi Karola, a közlekedési cég szóvivője elmondta, hogy az utasok felével előfordult már, hogy nem volt nála bérlet vagy jegy, és közel egyharmaduk rendszeresen bliccel.

Keresés