A kormány a klinikai halál állapotában van, ezt próbálják újraéleszteni a vasárnap megkötött koalíciós megállapodással - reagált a délelőtt történtekre Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus szerint az elhatározott átalakításokra nem kapott felhatalmazást a választóktól a kormánytöbbség.
Hankook Helybeliek helyett külföldi munkaerővel indult be a termelés a dél-koreai tulajdonú gumigyárban. Hatszázezer ember naponta Kígyózó sorok, avagy miért nem működik az elővárosi közlekedés? Ellátás Sürgős esettel - otthon. Majd egy órát várt a mentőautóra egy Somogy megyei férfi. Félelem Forró nyár. Iskolaváltás ellen tiltakoznak a bajóti...
A Nigertől egy kőhajításnyira áll az a város, amiről évszázadokig hitték azt Európában, hogy nem is létezik. Az utazó pedig, aki saját szemével látta, az életével fizetett a vályogmecsetek és muszlim egyetemek látványáért.
Tarlótüzekhez és égő gabonatáblákhoz riasztották vasárnap a tűzoltókat Vas megyében - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Tokorcson több mint 20 hektár lábon álló gabonát pusztított el a tűz,...
A Tubesre telepített radar építkezésének megkezdése előtt Pécs több pontján az elektromágneses háttérsugárzás mérésére alkalmas műszereket helyeznek ki - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi...
Mintegy 550 gyógyszer ára csökken 20-80 százalék közötti mértékben július 1-jével - tudta meg az MTI a szaktárcától vasárnap. Az egészségügy átalakításnak eredményeképpen július elsejétől mintegy...
Az egészségügy átalakításnak eredményeképpen július elsejétől mintegy 550 gyógyszer ára olcsóbb, az eddigi 1500 termék mellett. Ez a társadalombiztosításnak több mint hétmilliárdos, a betegeknek további hárommilliárd forintnyi megtakarítást jelent - mondta korábban Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.
A legmagasabbra, "kritikusra" emelte a brit kormány a hétvégén az ország terrorfenyegetettségének hivatalosan megállapított szintjét az utóbbi évek legsúlyosabb, csak a puszta szerencse révén meghiúsított merényletkísérlet-sorozata nyomán, amelynek tettesei után - jóllehet eddig öt személyt őrizetbe vettek - vasárnap este is folyt a hajtóvadászat.
Ha a sikeres start page-alkalmazásokat veszem (úgyis mint Netvibes, iGoogle, MyYahoo meg egy sor másik), elég jól érzékelhető, hogy mindannyian ugyanazt a filozófiát követik. Dobozokban megjeleníteni a feedeket és widgeteket....
A Zepter International Ungarn Kft., nyári országos értekezletén került hivatalos bemutatásra, és a magyarországi piaci bevezetésre a speciálisan a Bioptron Pro1 polarizáltfény-terápiás orvostechnikai készülékhez kifejlesztett Színterápia Szett.
Agyonverte egy "izraeli ügynök" a Hamász Mickey egerét. A rajzfilmfigura Amerika- és Izrael-ellenes érzelmekre hangolta a palesztin gyerekeket, de a nagy nemzetközi felháborodás miatt levették a filmet a műsorról.
Egyetlen kivétellel minden magyar egység érmet szerzett a vasárnapi 500 méteres döntőkben a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A legkelendőbb hely a mieink számára eddig a második volt.
Szűk körben, alig tucatnyi trónörökös és herceg vagy hercegnő jelenlétében keresztelték meg vasárnap délben a dán trónörökös második gyermekét Koppenhágában. A kislány április 21-én született és mostanáig nem közölték a nevét.
Felmászott egy férfi a ráckevei Duna-hídra, ezért a mentés idejére hídon átfutó út egyik felét lezárták - tájékoztatta az MTI-t vasárnap a ráckevei tűzoltóság ügyelete.
A legmagasabbra, "kritikusra" emelte a brit kormány a hétvégén az ország terrorfenyegetettségének hivatalosan megállapított szintjét az utóbbi évek legsúlyosabb, csak a puszta szerencse révén...
A közlekedési pontrendszer bevezetése utáni első évben 14,3 százalékkal csökkent a közúti balesetek halálos áldozatainak száma Spanyolországban - közölte vasárnap a belügyminisztérium.
Daniel Craig besokallt. A brit színész kijelentette, hogy a következô James Bond filmben szerepel utoljára, aztán végleg leveti a 007-es ügynök elegáns öltönyét, mert nem ôfelsége titkosügynökeként akar meghalni.
Gulyás Ottó kapta a legtöbb voksot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson, amennyiben nem lesz fellebbezés, abban az esetben ő a kevesebb...
Balatonba fulladt egy 46 éves budapesti férfi vasárnap kora délután Balatonszemesnél, mintegy 600 méterre a parttól - közölte a rendőrség. A házaspár vízibiciklit kölcsönzött, s miután körülbelül...
Az egészségügyi miniszter szerint a kórházak és az önkormányzatok egy része lassítja a reformot azzal, hogy az ágyszámcsökkenéssel párhuzamosan nem igazítja a létszámot a megváltozott struktúrához....
Az egészségügyi miniszter szerint a kórházak és az önkormányzatok egy része lassítja a reformot azzal, hogy az ágyszámcsökkenéssel párhuzamosan nem igazítja a létszámot a megváltozott struktúrához. Horváth Ágnes erről a Magyar ATV televízió vasárnapi Pont 7 című műsorában beszélt.
A koalíciós szerződés mellékletének kidolgozását az elmúlt nehéz 365 nap indokolta - mondta az MSZP alelnöke az ATV kereskedelmi csatorna Pont 7 című műsorában vasárnap este. Hiller István szerint...
Akkor is bűncselekményt követnek el a kábelégetők - akik a műanyag borítású elektromos vezetékekről égetik le a szigetelést - ha nem lopták a színesfém kinyeréséhez alkalmas kábeleket. A legutóbb pénteken fogtak el a rendőrök Budapesten négy olyan embert, akik ellen a kábelégetés kapcsán környezetkárosítás miatt indul eljárás.
Vasárnap kora délután a liverpooli rendőrség megerősítette, hogy egy ötödik gyanúsítottat is őrizetbe vettek a hétvégi merényletkísérletekkel kapcsolatban. A férfit Merseyside körzetében tartóztatták le. Nagy-Britanniában a legmagasabb terrorkészültség van életben.
Nagy számban érkeztek pályázatok az Európa Kulturális Fővárosa - Pécs program 2008-as felvezető évére, a kulturális-művészeti pályázatra az első, nem hivatalos eredmény szerint 382 beérkezett...
Az állatorvosok kénytelenek voltak elaltatni azt a pávát, amelyet vámpírnak nézett, és szinte agyonvert egy férfi egy Staten Island-i gyorsétteremben. A szerencsétlen állat véletlenül tévedt be az étterem parkolójába.
Kidobta két kiskorú gyermekét egy panelház nyolcadik emeletéről egy anya, majd a gyerekek után ugrott vasárnap este kilenc óra körül Debrecenben - közölte Nagy Sándor rendőr alezredes.
A londoni Chelsea támadója, Didier Drogba vasárnap cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint az AC Milanba szerződik. Az elefántcsontparti támadó úgy fogalmazott, hogy jól érzi magát a kékeknél, és eddig nem került szóba távozása.
Tájékoztató irodát nyitott meg vasárnap a Honvédelmi Minisztérium Pécsett. Az információs központban a Tubesen épülő radarról kaphat tájékoztatást a lakosság. Az irodát Szekeres Imre honvédelmi miniszter nyitotta meg, őt körülbelül 50 tüntető fogadta.
Háborúellenes tüntetők százai gyűltek össze vasárnap George W. Bush amerikai elnök szüleinek egyesült államokbeli nyári rezidenciája közelében, ahol Bush a nap folyamán vendégül látja Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Az újabb (ál) rendszerváltozás mostanra szétverte a Fradit mint számtalan sikeres szakosztály közösségét, elsősorban mint sikeres futballcsapatot, és rövidesen el fogja tüntetni a föld színéről mint fizikai valóságot, a legendás Üllői úti pályát is. Ne legyenek senkinek sem illúziói.
Kidobta két kiskorú gyermekét egy panelház nyolcadik emeletéről egy anya, majd a gyerekek után ugrott vasárnap este kilenc óra körül Debrecenben - közölte a rendőrség. A hajdú-bihari...