Júniusban a várt 2,0% helyett havi szinten csupán 1,4%-kal emelkedtek az amerikai tartós javakra beérkezett megrendelések. Legutóbb még 2,3%-os mínuszról adtak számot. Az USD-JPY az adatok hatására tovább folytatta zuhanórepülését. Miután tegnap és tegnapelött úgy nézett ki, mintha stabilizálódna a devizapár helyzete, a nemzetközi részvénypiaci veszteségek miatt megszüntették a carry trade-eket,…
A budapesti kiemelt uniós beruházások jelentős részt hasítanak ki a közép-magyarországi fejlesztések közt. A Szépművészeti Múzeum térszint alatti kiépítése vagy a Zeneakadémia felújítása mellett a gödöllői Grassalkovich kastély és a szentendrei skanzen újulhat meg, valamint több út is megépülhet.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának kezdeményezésére, a Honvédelmi Minisztérium és az Önkormányzat második alkalommal rendezi meg a díszelgő alegységek és katonazenekarok nemzetközi...
A keddi napon felröppent hírekre, miszerint a kormány kártalanítási kötelezettséget vállal az egészségügyi rendszerbe belépő magánbiztosítókkal szemben, Kökény Mihály úgy reagált, hogy a rendszer legkorábban szeptemberre lesz kidolgozva. A miniszter hozzátette, hogy a garanciák csak kölcsönösek lehetnek. A Fidesz az intézkedések azonnali leállítását követeli.
Sikerült megegyezni Markó Béla és Tőkés László találkozójának időpontjáról. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője hétfőn ül tárgyalóasztalhoz Kolozsváron, hogy a romániai európai parlamenti választásokról tárgyaljanak.
Egy 21 éves nyírteleki lány nejlonzacskóba csomagolva rejtette el a padláson titkon megszült gyermeke holttestét - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az...
A cseh alkotmány által megengedett lehető legkorábbi időpontban kell lebonyolítani a csehországi államfőválasztás első fordulóját - ebben állapodott meg Václav Klaus cseh államfő és Premysl...
A jenhez hasonlóan ma a franknak is jól jönnek a nemzetközi részvénypiaci veszteségek és a carry trade-ek megszüntetése. Az EUR-CHF pozitívan korrelál a Dow Jones-al, az S&P500-al és a DAX-al, azaz gyengül a frank amikor erösödnek a tözsdék, illetve fordítva, mondta egy elemzö. A franknak ráadásul jól jön, hogy úgy vélik: a pénteki KoF-elöremutató indikátorok júliusban 2,01 ponttal 10 hónapos…
Az Il Ferro név megvásárlása nyomán létrejött romániai autóreklámos cég, amely a magyarországi botrány után MobilSpotra keresztelkedett át, szintén fizetésképtelenné vált - adta hírül csütörtöki számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilap.
Az MSZP politikusa szerint nem cél az, hogy az egészségbiztosítási reform elfogadható legyen a magánbefektetőknek, ezért nincs is napirenden az állami garanciavállalás kérdése. Az egyeztetéseknél korábban több biztosító is jelezte: hosszú távra szóló magánszerződésekkel, és pénz visszafizetési garanciával beszállnának az új rendszerbe.
A Magyar Államkincstár szerint mintegy 180 ezer fogyasztó nem jogosult az energiaár-támogatásra. Az eseteket az APEH vizsgálja, amely annak eredményét visszaküldi a kincstárnak, amely megteszi a megfelelő lépéseket.
Két teherautó és egy személyautó ütközött össze csütörtök kora délután az M1-es autópálya Budapest felé vezető szakszán a 61-es kilométerkőnél. A balesetben egy kislány súlyosan megsérült, mintegy 8 kilométeres dugóra kell számítani.
Új, GPS-alapú utastájékoztató rendszert mutatott be a BKV. Az utasok a jövőben azt is megtudhatják, hogy mikor jön a következő jármű, s nemcsak azt, hogy mikor ment el.
Pénteken és a hétvégén még kánikula lesz, 30 fok feletti hőmérséklettel, ám az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint jövő hét elején hidegfront érkezik, amely véget vet a nagy melegnek.
Hat kilométer hosszú kocsisor alakult ki az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán Tatabányánál, miután egy autó és két teherjármű ütközött össze a 61-es kilométerkőnél.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy bolgár állampolgárságú kislány csütörtök délután, amikor az M1-es Budapest felé vezető szakaszán, a 61-es kilométerkőnél, Tatabányánál egymásba szaladt három autó...
Legalább 9 milliárd eurót (2257 milliárd forint) költenek magukra idén az európai nők, hogy ragyogóak legyenek a tengerparton vagy a medence szélén az üdülés idején. A Jutarnji List zágrábi napilap...
Az Ogilvy & Mather után új ügynökség dolgozik a Dreher reklámfeladatain - tudta meg a Kreatív Online. A meghívásos tenderen kiválasztott ügynökség gondozásában készült az a jelenleg is látható televíziós szpot, amelyben egy kirakati bábu indul el az éjszakai életbe.
Tovább javult az EUR-USD helyzete, és átlépte eddigi 1,3730-as napi csúcsát, miután közzétették a csalódást okozó amerikai új építésü ingatlan-eladásokat, melyek 834.000-rel elmaradtak a 900.000-es elvárástól. Az elözö havi értéket 915.000-röl 893.000-re lefelé módosították. Az adatok miatt fokozódnak az amerikai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak. Az EUR-USD ismét elvesztette nyereségeinek egy…
A kormány által szerdán elfogadott 2007-2008. évi akciótervekben 2.800 milliárd forint európai uniós forrás és a hozzá kapcsolódó önrész felhasználása szerepel - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter.
Több száz fiatal gyűlt össze a Millenáris parkban a Pont Ott Parti alkalmából, hogy együtt izguljanak a felvételi pontokért. Több felsőoktatási intézmény vonult ki a jeles esemény alkalmából, hogy tájékoztatást adjon a fiataloknak az oktatásról, a beiratkozásról, esetlegesen a pótfelvételiről.
Két férfi életét vesztette az árvíz sújtotta Nagy-Britanniában, amikor egy elárasztott rögbiklubból próbálták kiszivattyúzni a vizet Tewkesbury-ben - közölte csütörtökön a tűzoltóság. A két férfi...
Nem pontosan számolt be a Civil Jogász Bizottság (CJB) és az ORFK közötti tárgyalásokról a rendőrség által szerdán kiadott dokumentum – állítja a CJB friss közleménye. A rendőrség közlésével ellentétben ugyanis a CJB a jövőben sem igazítja senkinek az előzetes véleményéhez saját, az emberi jogok védelmében megfogalmazott kritikai álláspontját.
Szembefordult az Arccal a Plaza Real Alapítvány, amely Rearc címmel írt ki pályázatot. A szervezet egyebek mellett az Arcra benyújtott alkotásokat várja azért, hogy saját zsűrizése után szemléltesse, nem a legkreatívabb alkotások nyernek az Arc-versenyen.
A Levegő Munkacsoport szerint módosítani kell a tehergépkocsik útdíjáról szóló kormányhatározatot, mert az jelenlegi formájában a településekre irányítaná a kamionok nagy részét.
Az Atletico Madrid leigazolja a Benfica portugál támadóját, Simao Sabrosát - jelentette be a portugál klub vezetősége, csütörtökön. A Benfica csapatkapitánya 20 millió euróért vált klubot, ha sikeresen átesik az orvosi vizsgálatokon. Az Atletico a megállapodás szerint átenged a portugál csapatnak két, egyelőre meg nem nevezett játékost is. Simao Sabrosa négy éves szerződést köt a madridi…
Mahmúd Abbász palesztin elnök reményét fejezte ki, hogy egy éven belül sikerül megkötni Izraellel a végleges békemegállapodást. Rámalláhi elnöki hivatalában, kérdésre felelve beszélt erről...
A kormány által szerdán elfogadott 2007-2008. évi akciótervekben 2.800 milliárd forint európai uniós forrás és a hozzá kapcsolódó önrész felhasználása szerepel - mondta Bajnai Gordon önkormányzati...
Az EUR-JPY árfolyama ma zuhanórepülésbe kezdett, és 163,52-re esett vissza árfolyama. A jennek jól jött a carry trade-ek megszüntetése. Nem utal rá semmi, hogy stabilizálódna a devizapár helyzete, és fennáll annak a veszélye, hogy a devizapár korrigálja a 168,96-os értékre való emelkedés egészét. In-GFX
A Szegedi Szabadtéri Játékok nézői július 27-én, 28-án és 29-én tekinthetik meg a programsorozat egyik legérdekesebb előadását, a Marica grófnő című operettet Eszenyi Enikő rendezésében. A...
A Hankook Tire Magyarország Kft. kizárólag az üzemi tanács képviselőivel tárgyal a munkavállalók panaszairól. Eddig sem a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ), sem a Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete nem tudta igazolni ugyanis, hogy hivatalosan képviselhetnék a cég alkalmazottait.
Csütörtökön tovább gyengült a forint az euróhoz képest, a nemzeti valuta egy hét alatt mintegy 8 forintos gyengülést szenvedett el a közösségi fizetőeszközhöz képest. Csütörtök délutánra az árfolyam elérte a 251 forintos szintet.
Émelygést, kisebb rosszullétet okozhat azon pulykák húsa, amelyeket még kedden loptak el a Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszeg egyik baromfi-telepéről. A néhány tucat frissen oltott szárnyas két hete baromfi-kolera elleni vakcinát kapott, így húsuk augusztus végéig nem fogyasztható. Egyelőre nem tudni, ki vagy kik és hova vitték el a pulykákat, a rendőrség lopás miatt nyomoz az ügyben.
A Gyurcsány-rezsimben gyakorlatilag megszűnt a politikai verseny. Magyarországon nem működnek a szakmai és a társadalmi vétó fórumai, a tájékoztatási és kritikai funkciók, szerepek, intézmények.
Az olasz hatóságok tájékoztatása szerint a déli Puglia tartományban tartózkodó mintegy húszezer turistából legkevesebb ötezren utaztak haza az erdőtüzek miatt. A tartomány vezetői ugyanakkor arra kérték a térségbe keszülőket, hogy ne mondják le tervezett nyaralásukat.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa bűnösnek találta a McLaren istállót a Ferrari dokumentumainak illegális birtoklásában, de nem büntették meg a wokingi csapatot, mert nincs bizonyíték arra, hogy az információkat felhasználták.
Közzétette az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) az idei pótfelvételi lehetőségeket; azok a diákok, akiknek a rendes eljárásban nem sikerült egyetemre, főiskolára bejutniuk,...
A stresszre általában úgy gondolunk, mint ami csak az egyéni életünket befolyásolja. Ám a stresszkezelésünk fejlettsége annak a cégnek a hatékonyságát is befolyásolja, amelynél dolgozunk.
2007. júl. 24-én a Civil Jogász Bizottság társelnökei: Dr. Morvai Krisztina és Dr. Völgyesi Miklós, valamint Dr. Kabódi Csaba a Civil Jogász Bizottság tagja, látogatást tettek a nemrégiben kinevezett ORFK főkapitánynál Bencze Józsefnél és helyetteseinél.
Vígan válaszolgatott a Heti hetes műsorvezetője a főként a nemi életére vonatkozó kérdésekre a Sztárchaten, még akkor sem esett kétségbe, amikor az egyik olvasónk perrel fenyegette meg.
Közzétették az idei pótfelvételi lehetőségeket. A diákok augusztus 13-ig jelentkezhetnek, de már csak egy felsőoktatási intézménybe. A nyári felvételi eljárásban elektronikusan nem lehet jelentkezni.
Bejutott a legjobb nyolc közé az ausztriai Bad Gasteinben zajló női salakpályás tornán Szávay Ágnes. A fiatal magyar versenyző csütörtökön két játszmában verte a szlovák Cibulkovát. A 175 ezer dollár összdíjazású tenisztorna negyeddöntőjében Szávay a Schiavone-Ruano Pascual mérkőzés továbbjutójával fog találkozni.
Ismét előre hozott parlamenti választásokat helyezett kilátásba csütörtökön a lengyel kormányfő arra az esetre, ha a kisebb koalíciós partnerek nem fogadják el feltételeit. Határidőt nem nevezett...