Az ausztriai bőrgyárak karbantartási munkálatai miatt habzik ismét a Rába - mondta el a Független Hírügynökségnek Fodor Gábor, környezetvédelmi miniszter szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Rábapatonán. A miniszter azt nehezményezi, hogy nem értesítették előre Magyarországot arról, hogy újabb környezetszennyezés várható.
Vilmos herceg szombaton cserkésznyakkendőben, egy közös dobolással nyitotta meg a 21. cserkész világdzsemborit. A 12 napos eseménysorozatot a cserkészmozgalom megalapításának századik évfordulója alkalmából rendezik az angliai Chelmsfordban.
Gordon Brown brit kormányfő - ebben a minőségében először - vasárnap hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik, ami megfigyelők szerint a két szövetséges hatalom privilegizált kapcsolatának szilárdsági próbája lehet.
Kukázott és zümmögött. A havi tetvetlenítés közben zümmögött. Sorban állt a New York téren gulyásért és zümmögött. Nem volt türelmetlen, tudta, a tudomány időt kíván. Álma mély volt és nyugodt, akárhol feküdt le, éhesen vagy fázva, a tudattalanja dolgozott alvása ideje alatt.
Összesen több mint kilencezren úsztak szombat délután a "magyar tengerben" a két legnagyobb nyílt vízi úszó-rendezvényen, a Balaton- és az Öböl-átúszáson. A versenyt, vagyis az öböl-átúszást a férfiaknál Gercsák Csaba, a hölgyeknél Hajnal Erika nyerte. A Balaton-átúszáson részt vettek élsportolóink is. Egyedül csak az zavarhatta a sportkedvelőket, hogy a két rendezvény egy időben zajlott.