2007. július 7. szombat

júl. 7
5:23
Töretlenül keresik az elkeseredett romák a mohácsi elnököt (Alternatív Energia)
Továbbra is naponta legalább egy tucatnyi ember keresi fel Kovács Istvánt, a mohácsi roma önkormányzat elnökét abban bízva, hogy munkát és szállást tud biztosítani az Angliába tartó cigányoknak. Most már Kovács is elképzelhetőnek tart egy kivándorlási hullámot, de nem a kis baranyai városból.
júl. 7
5:51
Megakoncert kétmilliárd (!) nézővel (Spa Trend Online)
Idén a Föld klímájának védelmében, a globális felmelegedés elleni tudatos fellépést sürgetve szól a rock New Yorktól Johannesburgig, Kiotótól az Antarktiszig. A Live Aid, majd a Live 8 mintájára ma Live Earth megakoncertek kezdődnek nyolc világvárosban, 129 országban mintegy hétezer rendezvényt tartanak. A több mint 24 órás megmozdulás ihletője a környezetvédelem "pápája", a volt amerikai alelnök,…
júl. 7
6:07
Év végéig döntenek a nyugdíjkorhatár emeléséről (Alternatív Energia)
Az előzetes híresztelésekkel ellentétben egyelőre nincs döntés a nyugdíjkorhatár emeléséről. A módosítás bonyolultságát jelzi, hogy a szakemberek álláspontja is merőben eltérő. A pénzügyi elemzők azonnali emelést sürgetnek, a nyugdíjszakértők szerint a munkanélküliségi adatok ismeretében nem ennyire egyszerű megoldás, a munkaerőpiac nem tudná felszívni azokat, akik az emelés miatt nem tudnak…
júl. 7
6:12
Csúcsidőszakban a vízimentőknek (Alternatív Energia)
Az időszakos lehülés után újabb felmelegedés várható a hétvégén és az elkövetkező héten. Az alapvetően eddig is meleg nyár miatt mind többen menekülnek strandra vagy vízpartra. Ám a fürdőzők száma mellett a vízimentések száma is napról-napra nő. A pihenés idején sokan figyelmetlenek, vagy szimplán fittyet hánynak az alapvető biztonsági szabályokra, tanácsokra.
júl. 7
6:22
Marokkóban a legmagasabb szintre emelték a terrorcselekmény veszélye miatti készültséget (Kripto Akadémia)
Terrorcselekmény veszélye miatt a marokkói kormányzat a legmagasabb szintre emelte a biztonsági erők készültségi szintjét. A készültség fokozását azzal indokolták, hogy terrorcselekmények veszélye fenyegeti az arab országot. Marokkó az Egyesült Államok szoros szövetségese a terrorizmus elleni nemzetközi hadjáratban. Az afrikai országban 2003-ban már megszigorították a biztonsági intézkedéseket,…
júl. 7
6:33
Hat amerikai katona halt meg Irakban (Kripto Akadémia)
Hat amerikai katona halt meg az elmúlt két napban Irakban, többségük Bagdadban vesztette életét. A tájékoztatás szerint pénteken három, előző nap pedig egy amerikai katonát öltek meg út mentén elrejtett pokolgépek az iraki iraki fővárosban. Két tengerészgyalogos a nyugati al-Anbár tartományban vívott harcokban esett el.
júl. 7
6:50
Az amerikaiak csaknem fele támogatná Bush felelősségre vonását (Kripto Akadémia)
Az amerikai választópolgárok csaknem fele támogatja George Bush elnök alkotmányos felelősségre vonását, s még többen szeretnék, ha Dick Cheney alelnököt ily módon felmentenék hivatalából - derült ki egy közvélemény-kutatásból.
júl. 7
6:55
Nagyot spóroltunk a lehűléssel (HírExtra)
Az elmúlt forró nyári napokhoz képest csütörtökre 600 megawattal csökkent a mért legmagasabb összáramfogyasztás Magyarországon. Ez megegyezik a főváros után következő öt legnagyobb magyar város egy adott pillanatban mért fogyasztásával.
júl. 7
7:17
A feltuningolt oldsmobilok országa vagyunk (Piac és Profit)
Az EU tíz kelet-európai gazdasága olyan "feltuningolt régi járgányhoz" hasonlít, amelyeket magabiztosan, de szakértőinek nem nevezhető módon vezetnek, most éppen sima úton és szép időben, ám ha az út csúszóssá válik, a rossz fékek és a rossz gumik miatt "elrettentő valószínűséggé válik a baleset, sőt a tömegkarambol is", áll az Economist pénteki elemzésében.
júl. 7
7:22
Saját vére fojtotta meg a 12 éves Sebestyént (BorsOnline)
Orrán-száján a folyt a vére egy rutinvizsgálat után a 12 éves Sebestyénnek, akinél egy éve csontszarkómát diagnosztizáltak. A kemoterápia után ugyan negatívak voltak a leletei, de az utolsó kezelést követően a kisfiú órákon át vért hányt, majd hetvenkét óra múlva meghalt. Az apuka, csak azt szeretné tudni, miért?
júl. 7
7:28
Macskákkal indult a Szegedi Szabadtéri Játékok (HírExtra)
A Madách Színház felújított előadásával, a Macskákkal indul pénteken este a Szegedi Szabadtéri Játékok augusztus 20-ig tartó programsorozata. A Webber musical előadásaira az összes jegy elkelt - közölte a Független Hírügynökséggel Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója.
júl. 7
7:33
Szerelmi csalódás miatt fogyott 8 kilót az RTL klub sztárja (BorsOnline)
Pataki Zita vékonyabb, mint valaha. Az RTL Klub csinos idôjósa nyolc kilótól szabadult meg és a frizuráját is megváltoztatta. Mint megtudtuk, az átalakulás egy szakításnak és az egyetem befejezésének köszönhetô.
júl. 7
7:39
Gorbacsov is eljött Horn bulijára (BorsOnline)
Fényûzô körülmények között valamivel délután 6 óra után kezdôdött Horn Gyula volt miniszterelnök 75. születésnapi ünnepsége a Nemzeti Galériában.
júl. 7
7:39
Győzikét egyiptomi vírus támadta meg a Kék szalag versenyen (HírExtra)
A szeles idő, a hatalmas hullámok miatt lett rosszul Győzike a balatoni vitorlásversenyen - írja a Napi Ász. A showman két óráig bírta a hajóutat, ezután kezdett szédülni, és hányingere lett. A partról mentő vitte a kórházba, mert a büfében már hányt is. Az orvosok tovább vizsgálják, mert nem kizárható, hogy egy egyiptomi vírus támadta meg, ami egyik pillanatról a másikra gyengíti le a…
júl. 7
7:45
Erotikus fotózásra hívták a duci szépségverseny győzteseit - fotókkal (BorsOnline)
Lejárt a vékony és anorexiás modellek, lányok ideje, egyre inkább a telt, gömbölyû idomokkal rendelkezô csajokért bolondulnak a pasik. A Magyar Országos Ducik Szépe Szépségverseny gyôzteseinek kegyeiért versengenek az urak, sôt az egyik nagy hazai férfimagazin erotikus fotózásra kérte fel ôket.
júl. 7
7:46
Kodály Zoltán-emlékműsor Szegeden (Spa Trend Online)
Kodály Zoltán-emlékműsort rendeznek a tavalyi Bartók-évforduló alkalmával tartott Bartók-Forgatag mintájára július 22-én Szegeden, a szabadtéri játékok előadásszünetében - közölte a Szegedi Szimfonikus Zenekar.
júl. 7
7:51
Bátorfi Csilla búcsújára eljön a kínai válogatott (HírExtra)
A magyar asztalitenisz nagyasszonyának tartott Bátorfi Csilla októberi búcsúztatására Magyarországra jön az olimpiai és világbajnok kínai női asztalitenisz-válogatott. Erről Faragó Judit, a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) főtitkára adott tájékoztatást pénteken.
júl. 7
8:02
Gyurcsány: Horn Gyuláé fantasztikus élet (HírExtra)
Horn Gyula "időtálló teljesítményét" méltatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a volt kormányfő 75. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen. Horn Gyula egy asztali órát kapott ajándékba, amely a miniszterelnök szerint arra emlékezteti őt, a gyerekeit és az unokáit, hogy "időtálló teljesítmény született, amely beíródott Magyarország, Európa és a magyar baloldal nagykönyvébe".
júl. 7
8:07
A fogyókúra nem segít az óriáscsecsemőkön (Infostart)
A túlsúlyos nők nagyobb eséllyel hoznak világra óriáscsecsemőket - ezt eddig is tudták az orvosok. Egy kutatásból kiderült, hogy ezen nem segít a teherbe esés előtti fogyókúra - éppen ellenkezőleg: növeli annak az esélyét, hogy a baba túl nagy súllyal születik.
júl. 7
8:07
A "fekete özvegy" megjelent a román tengerpartokon (HírExtra)
A fekete özvegynek, egy igen veszélyes pókfajtának több száz példányát azonosították a román tengerparton. A Fekete-tengernél, Agigea és Eforie üdülőtelepének strandjain két napja bukkantak fel a pókok, egyelőre egy olyan szakaszon, melyet inkább csak helybéliek látogatnak.
júl. 7
8:18
Gyôzi szétrókázta a Kékszalagot (BorsOnline)
Tengeribeteg lett a Balatonon Gáspár Gyôzike. A showman elszántan állt rajthoz a Kékszalag vitorlásversenyen, de végül a vízimentôknek kell ôt kiszállítani a partra, mert végighányta fedélzetet.
júl. 7
8:24
Éhhalál fenyegeti minden negyedik modellt (Infostart)
Tíz modellből négy szenved potenciálisan halálos evési rendellenességben, az eddig napvilágra került anorexiás esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik - derült ki abból a vizsgálatból, amelyet a brit divattanács készített. Az utóbbi időben három dél-amerikai modell halt meg alultápláltság miatt.
júl. 7
8:24
Az OEP 2008 végén megszűnik (Gondola)
Az új, most körvonalazódó egészségbiztosítási rendszerben 2008 a "toborzás" éve lesz, 2009. január 1-jén megszűnik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A tervek szerint 5-8 biztosító nemzetközi...
júl. 7
8:30
Megnézhetik pontjaikat a jelentkezők a Felvin (Gondola)
Működik a "Pontjaim" menüpont az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján, a www.felvi.hu-n, ahol a jelentkezők megtekinthetik az adott napig feldolgozott dokumentumaik alapján...
júl. 7
8:30
Négy között Nadal és Federer (HírExtra)
Az elsőhelyen kiemelt Roger Federer, és a második helyen rangsorolt Rafael Nadal is bejutott a legjobb négy közé a wimbledoni teniszbajnokságon.
júl. 7
8:35
Vádat emeltek a glasgow-i merényletkísérlet egyik elkövetője ellen (Gondola)
A Scotland Yard megerősítette pénteken, hogy az illetékes ügyészség javaslatának megfelelően vádat emeltek a hét végi glasgow-i merényletkísérlet egyik elkövetője, az iraki Bilal Talal Abdullah...
júl. 7
8:37
Marokkó: legmagasabb szintű terrorkészültség (Gondola)
Terrorcselekmény veszélye miatt a marokkói kormányzat a legmagasabb szintre emelte a biztonsági erők készültségi szintjét - jelentette be az észak-afrikai ország belügyminisztériuma. A pénteken...
júl. 7
8:41
Az amerikaiak csaknem fele támogatná Bush felelősségre vonását (Gondola)
Az amerikai választópolgárok csaknem fele támogatja George Bush elnök alkotmányos felelősségre vonását, s még többen szeretnék, ha Dick Cheney alelnököt ily módon felmentenék hivatalából - derült...
júl. 7
8:41
Kiss Péter első fokon elvesztette (HírExtra)
Első fokon elvesztette Kiss Péter kancelláriaminiszter az Élet és Irodalom (ÉS) ellen azt a helyreigazítási pert, amelyet azért indított, mert a lap összefüggésbe hozta személyét Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával - közölte Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője.
júl. 7
8:46
Havi kétmillát szór el Árpa Attila (BorsOnline)
Munkáival és kreativitásával minden bizonnyal jól keres Árpa Attila, aki a producerkedés, mûsorgyártás és egyéb vállalkozásai mellett hamarosan a tv2-n is feltûnik mûsorvezetôként. Egy neve elhallgatását kérô ismerôse segített lapunknak kiszámítani, hogy havonta mennyibe kerül Attila életvitele. Az összeg: 2 millió.
júl. 7
8:46
Henint elpáholta a kis Marion (HírExtra)
Óriási meglepetésre búcsúzott a wimbledoni Grand Slam tornától a női világelső, belga Justine Henin. Ugyancsak kiesett - a férfi egyes negyeddöntőjében - a harmadik kiemelt amerikai Andy Roddick. Az előbbit a tizennyolcadik kiemelt francia Marion Bartoli ejtette ki három szettes meccsen. Roddick a 12. kiemelt Richard Gasquet ellen kapott ki - rendkívül nagy csatában, 2-0-ás játszma-előnyről.
júl. 7
8:46
Kóródi Mária felel a klímavédelmi mintaprojektek koordinálásáért (Gondola)
A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában felvázolt feladatok modellezésére Kóródi Mária, korábbi környezetvédelmi minisztert kéri fel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) - mondta...
júl. 7
8:49
Van amikor be kell rakni a bort a hűtőbe (Spa Trend Online)
Bár a hétvégén még nem érkezik meg az igazi kánikula, a hegy levének kedvelői már most készülnek az elkövetkező napokra: a vidám, friss, élénk zamatú, könnyed bor ilyenkor a divat.
júl. 7
8:52
Folytatódó bértárgyalások a Budapest Airportnál (Gondola)
Újraindultak a bértárgyalások a Budapest Airportnál a szakszervezetek és már az új menedzsment között - mondta a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke. Csorba Attila...
júl. 7
8:57
Bihari: ha az ügydöntő népszavazás eredményes, akkor az kötelezi a parlamentet (HírExtra)
Az augusztus 20-át követő első teljes ülésén ismét tárgyalja az Alkotmánybíróság (AB) a tandíjjal, a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseket - mondta a lapnak adott interjúban a taláros testület elnöke. A testület azért tárgyalja újra ezeket a kérdéseket, mert az Országos Választási Bizottság döntése ellen mindegyik ügyben két-két kifogás érkezett - mondta a…
júl. 7
8:57
Kormányzati negyed: a biztosítók terrorcselekmény ellen is biztosítanának (Gondola)
A kormányzati negyedre kiírt közbeszerzési eljárás a nyertestől megköveteli, hogy a terrorcselekmény kockázatára is kössön vagyonbiztosítást; ennek vállalhatóságáról kérdezett meg az MTI néhány...
júl. 7
9:02
Vád alatt a glasgow-i merényletkísérlet egyik elkövetője (HírExtra)
A Scotland Yard megerősítette pénteken, hogy az illetékes ügyészség javaslatának megfelelően vádat emeltek a hét végi glasgow-i merényletkísérlet egyik elkövetője, az iraki Bilal Talal Abdullah ellen, "robbantások elkövetésére való összeesküvésért".
júl. 7
9:04
BKV menetrend módosulások (HírExtra)
Szombattól már cak a Deák Ferenc térig közlekedik a 2-es metró a felújítási munkálatok miatt, így a hétvégétől már itt metrópótló buszra kell szállniuk azoknak, akik az Örs vezér tere felé tartanak. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy a Déli pályaudvar és az Örs vezér tere közötti 18 perces metróút a pótlóbuszok miatt 10 perccel hosszabb lesz, így az…
júl. 7
9:08
Pokolgépes merénylet Észak-Irakban: 20 halott (Gondola)
Legalább 20-an meghaltak és 40-en megsebesültek abban a pokolgépes öngyilkos merényletben, amelyet szombaton reggel követtek el Észak-Irakban, egy Kirkuktól 130 kilométerre délre lévő kisvárosban....
júl. 7
9:13
A tavalyinál jobb nyárra számítanak a diszkont légitársaságok (Gondola)
A kapacitások növelése mellett bővülő utasforgalomra számítanak Ferihegyről közlekedő járataikon az idén nyáron a diszkont légitársaságok. Kázmér Natasa, a Wizz Air kommunikációs igazgatója...
júl. 7
9:13
Ketten meghaltak egy balesetben az M3-as autópályán (Blikk)
júl. 7
9:16
Nem sajtból van a hold, hanem szivacsból (Infostart)
Érdekes képet mutatott a Szaturnusz egyik holdjának eddiginél pontosabb tanulmányozása. Kiderült, hogy a Hyperion olyan, mint egy szivacs.
júl. 7
9:16
Pokolgépes merénylet az iraki Dijala tartományban: 22 halott (Kripto Akadémia)
Huszonketten meghaltak, 17-en megsebesültek az iraki Dijala tartomány egyik falvában, amikor egy távirányítással működésbe hozott, gépkocsiba rejtett pokolgép robbant kurd síiták között - közölték a helyi hatóságok. Az áldozatok éppen egy temetésről tértek haza. Dijala tartomány egyike azoknak a területeknek, ahol a legerősebb az amerikai és iraki csapatoknak a lázadók elleni offenzívája.
júl. 7
9:16
Itt a crocs őrület! (Spa Trend Online)
A budapesti utcán is egyre többen járnak crocs-ban: a bumfordi műanyag papucs hívei már milliókra rúgnak világszerte. Őrült kényelem Amerikából, kicsiknek és nagyoknak - a nagy karriert elért lábbelit ilyen módon reklámozza magyar nyelvű honlapja. Van belőle szandál, vietnami papucs, esőcsizma, zárt cipő - és mindez nem más, mint egy darab öntött műanyag.
júl. 7
9:19
Meleg kérdés: házasodhassanak-e az egynemû párok? (BorsOnline)
Soha ilyen közel nem álltunk ahhoz, hogy legalizálják a melegek párkapcsolatát: a homoszexuális házasság kérdése újra napirendre került Szetey Gábor államtitkár vallomásával, és az SZDSZ épp most fogalmazza a házasság kiterjesztésére vonatkozó törvényjavaslatát. A változásnak azonban akadnak igen komoly ellenzôi is, például a Magyar Katolikus Egyház.
júl. 7
9:19
Új bevándorlási törvények július 1-jétől (Gondola)
Július 1-jétől új szabályok léptek életbe az Európai Gazdasági Térségből (EGT), illetve harmadik országokból érkező magánszemélyek magyarországi beutazására vonatkozóan. Az új jogszabályok...
júl. 7
9:24
Itt a crocs őrület! (Gondola)
A budapesti utcán is egyre többen járnak crocs-ban: a bumfordi műanyag papucs hívei már milliókra rúgnak világszerte. Őrült kényelem Amerikából, kicsiknek és nagyoknak - a nagy karriert elért...
júl. 7
9:30
2009. január 1-jén megszűnik az OEP (HírExtra)
Az új, most körvonalazódó egészségbiztosítási rendszerben 2008 a "toborzás" éve lesz, 2009. január 1-jén megszűnik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
júl. 7
9:35
Vak szerelem: párja mindkét szemét kiszúrta a féltékeny nő (Infostart)
Bal szemére már megvakította párját az a hongkongi nő, aki nemrég a férfi másik szemébe is evőpálcikát döfött. Barátja először még megbocsátott az asszonynak, most azonban feljelentette.
júl. 7
9:35
Szexuális szolgáltatások feloldozásért (Gondola)
A bűnbocsánatnak a gyóntatónak nyújtott szexuális szolgáltatásokkal való megváltása bevett gyakorlat volt Mexikóban a gyarmati korszakban, különösen a 18.-19. században - állapította meg egy...

Keresés