2010. július 10. szombat

júl. 10
19:47
Mesterházy: nem leszek partner az MSZP szétzilálásában + videó (ATV)
Szövetségese lesz mindenkinek, aki a párt sikeréért dolgozik.
júl. 10
19:57
Visszautasítja az Orangeways a szakszervezet állításait (ProfitLine)
Visszautasítja az Orangeways Zrt. a Dél-Dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezet állításait, amelyeket a Gemenc Volánnal kötött alvállalkozói szerződéssel kapcsolatban fogalmazott meg - közölte az utazási társaság pénteken az MTI-vel.
júl. 10
19:59
Nagyobb lehet a PSZÁF alelnökeinek keresete (ProfitLine)
A parlamenthez benyújtott tövényjavaslathoz képest nagyobb keresetet engedélyezne a PSZÁF alelnökeinek az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága.
júl. 10
20:01
Korrigálta a csütörtöki emelkedést pénteken a magyar tőzsde (ProfitLine)
Korrigálta a csütörtöki nagy emelkedést a Budapesti Értéktőzsde pénteken, részvényindexe, a BUX 60,50 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 22.593,71 ponton zárt.
júl. 10
20:03
Berényi Józsefet választották az MKP elnökévé, de feltételei vannak (Infostart)
Berényi Józsefet megválasztották a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) az új elnökévé a párt szombati rendkívüli kongresszusán Dunaszerdahelyen, de ő a tisztség elfogadását az országos tanács megfiatalításától tette függővé.
júl. 10
20:03
Lengyel árvízkárosultak érkeztek Balatonöszödre (HírTV)
Lengyel árvízkárosult gyerekek érkeztek a balatonőszödi kormányüdülőbe, ahol magyar gyerekekkel nyaralnak együtt. Orbán Viktor miniszterelnök június eleji varsói látogatásán ajánlotta fel a lehetőséget a lengyel kormánynak.
júl. 10
20:03
Berényi Józsefet választották a MKP elnökévé (Metropol)
A majdnem 300 küldött 282 érvényes szavazatot adott le, s közülük 236-an támogatták Berényit. A tanácskozás megtartását az tette indokolttá, hogy az MKP a júniusi választásokon megbukott, és nem került be a szlovák parlamentbe.
júl. 10
20:03
Közvetlenül az M7-es autópálya mellé zuhant le a kisrepülőgép Balatonkeresztúrnál (hirado.hu)
A legfrissebb értesülések szerint a balestnek két sérültje van, akik olasz állampolgárok
júl. 10
20:03
Veszíthet erejéből az amerikai gazdaság (Portfolio)
A második félévre a gazdasági aktivitás gyengülését várják az elemzők az USA-ban, ám annyira azért nem pesszimisták, hogy azt gondolják, hogy újabb recesszióba kerül a gazdaság - derül ki a Blue Chip...
júl. 10
20:03
Anglia: öngyilkos lett a napok óta üldözött ámokfutó + videó (ATV)
Előtte hat órán keresztül tárgyaltak vele a rendőrök.
júl. 10
20:05
Puhl Sándor volt játékvezető - Sziluett (videó) (HírTV)
Puhl Sándor holtversenyben a negyedik a játékvezetők örökranglistáján a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS összeállítása szerint.
júl. 10
20:05
Túl van a tisztújításon az MSZP (hirado.hu)
Elnöknek Mesterházy Attilát, elnökhelyettesnek Balogh Andrást, alelnököknek Kovács Lászlót és Szabadkai Tamást választották
júl. 10
20:05
Tinédzserek buliztak Nógrádban: egy 15 éves bennégett a házban + videó (ATV)
Egy 15 éves fiú is meghalt, amikor tűz ütött ki a Nógrád megyei Bercel és Vanyarc között található vadászházban, ahol egy tizenévesekből álló 11 fős társaság szórakozott.
júl. 10
20:21
Horoszkóp alapján választott párt Edit (BorsOnline)
Ártatlannak tűnő, de szélsőséges esetben veszélyessé váló új szenvedélybetegségre bukkantak a tudósok: az ezotériafüggőségre. Tóth Edit például még férjet is horoszkóp alapján választott.
júl. 10
20:21
Megint volt ötös a lottón (Metropol)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 3 (három), 53 (ötvenhárom), 73 (hetvenhárom), 76 (hetvenhat), 89 (nyolcvankilenc) Joker: 356620
júl. 10
20:21
Berényi Józsefet választották az MKP új elnökévé (hirado.hu)
A megválasztott elnök a tisztség elfogadását az országos tanács megfiatalításától tette függővé
júl. 10
20:21
Újra van ötös a lottón! Íme, a nyerőszámok! (Pénzcentrum)
A múlt héten elvitt közel 3,2 milliárd forintos, minden idők második legnagyobb hazai lottónyereménye után a 27. játékhéten sokkal szerényebb fődíjért, mindössze 80 millió forintért ikszelhettek játékosok az ötöslottón. A főnyereményt most is elvitték....
júl. 10
20:23
Az ötös lottó nyerőszámai - 80 millióért! (hirado.hu)
A 27. héten a következő számokat sorsolták:
júl. 10
20:39
Az ötös lottó nyerőszámai - megint elvitték a főnyereményt (Infostart)
Az ötös lottó számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 3, 53, 73, 76, 89.
júl. 10
20:39
Átpördült egy autó az M5-ös autópályán a szemközti sávba (Metropol)
Átpördült egy autó az M5-ös autópályán a szemközti sávba, ám szerencsére ott nem ütközött senkivel. A szombat esti baleset miatt azonban több kilométeres kocsisor alakult ki Szeged irányába.
júl. 10
20:41
Óriásburgerek ellen tüntetnek a tajvani fogászok (Infostart)
Arra akarják rávenni a nagy gyorsétterem láncokat tajvani fogorvosok, hogy vegyék le étlapjukról az óriásburgereket. Megállapították ugyanis, hogy egyre több páciensüknél okoznak károsodást a túlméretezett szendvicsek.
júl. 10
20:57
Elindult a Gázának segélyt szállító hajó (Infostart)
Elindult szombaton Görögországból az a Líbia által bérelt hajó, amely a Gázai övezetnek juttat el újabb segélyt, de a legfrissebb hírek szerint egy egyiptomi kikötőbe viszi a szállítmányt - közölte egybevágóan a szállítmányozást intéző cég és a görög külügyminisztérium.
júl. 10
21:15
Uruguay-Németország 2-3 (BorsOnline)
Általános német vélekedés szerint a következő nagy tornát nem nyerheti meg más, csak a Nationalelf. Nem tudni, így lesz-e, de a Joachim Löw-fiúk már Dél-Afrikából is hazavisznek egy bronzérmet.
júl. 10
21:17
Balek: 154 alkalommal tartóztatták le (BorsOnline)
Megkaphatná a „világ legnagyobb balekja” címet az a brit férfi, akit eddig 154 alkalommal tartóztattak le, és még csak 49 éves.
júl. 10
21:33
Megemlékeztek Philadelphiában a magyar áldozatokról (Infostart)
Fehér rózsákat dobtak a diáktársak szombaton a Delaware folyó vízébe, megemlékezve arról a két mosonmagyaróvári fiatalról, akik három nappal korábban vesztek a folyóba, amikor városnéző vízibuszuk balesetet szenvedett.
júl. 10
21:33
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 10-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 1 5 10 11 15 19 21 22 23 25 31 36 46 53 57 66 69 70 71 80
júl. 10
21:36
Öt tünet, amely szájrákot jelezhet (WebBeteg)
A szájüreg daganatos megbetegedéseinek számának terén is első helyen található Magyarország az európai országok között. A szájüregben jelentkező dagantok többségét túl későn diagnosztizálják.
júl. 10
21:51
Majdnem belehalt a szülésbe a sztárénekes (ATV)
Azonnal kórházba szállították.
júl. 10
22:27
Németország bronzérmes (Blikk)
A német válogatott szerezte meg a bronzérmet a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután szombat este fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte Urguay csapatát.
júl. 10
22:27
Recept: Tejbegríz bundában II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 liter tej búzadara csipet só 5 dkg vaj 3 csomag vaníliás cukor ízlés szerint cukor 5 tojás zsemlemorzsa olaj porcukor
júl. 10
22:27
Vállalja a házelnöki tisztséget Kövér László - a nap hírei (Infostart)
Kész vállalni a házelnöki tisztséget Kövér László. Jelentős támogatottsággal választották az MSZP elnökévé Mesterházy Attilát. Szlovákiában saját háza előtt lelőtték Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja komáromi járási elnökét. A nap hírei július 10-én.
júl. 10
22:29
Recept: Mézes sült banán (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db banán 1 evőkanál vaj 1-2 kávéskanál cukor 1-2 kávéskanál méz 0,5 dl rum csokiöntet tejszínhab
júl. 10
22:31
Recept: Ribizlis mascarpone (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg ribizli 15 dkg babapiskóta 1 narancs A krémhez: 25 dkg mascarpone 2 tojássárgája 2 dl tejszín 6 dkg porcukor 1 dkg vaníliás cukor
júl. 10
22:42
Meglódult az ingatlanpiac (ProfitLine)
Visszatértek a válság előtti szintre az ingatlanárak Franciaországban: 2009 és 2010 első féléve között átlagosan 8,5 százalékkal emelkedtek az országban a használt lakások árai, Párizsban pedig 15 százalékos áremelkedés tapasztalható az egyik legnagyobb francia ingatlanközvetítő, a 850 ügynökséggel rendelkező Century 21 szerint.
júl. 10
22:44
Az illetékmentességgel kapcsolatos szabályokról (ProfitLine)
A kormány tervei szerint a javaslatok elfogadása után visszamenőleges hatállyal, július elsejétől megszűnik az öröklési és ajándékozási illeték egyenes ági, vér szerinti rokonok és örökbefogadott gyermekek esetében - ismerteti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
júl. 10
22:45
Rendkívüli izgalmak után bronzérmes Németország (ATV)
Hihetetlen izgalmak, nagy helyzetek és még nagyobb gólok.
júl. 10
23:03
Németországé lett a bronzérem (Metropol)
A német válogatott szerezte meg a bronzérmet a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután szombat este fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte Uruguay csapatát.
júl. 10
23:03
A családi pótlék már annyit sem ér, mint egy tank benzin? (Alternatív Energia)
Több, mint másfél millió ember keres magának párt az interneten - állítja az egyik legnagyobb társkereső szolgálat. Az emberek lassan 15 éve használják a hálózatot a szerelem megtalálására, de mi védi meg őket a csalóktól vagy csalódásoktól? Az online szolgáltatók nem garantálhatnak teljes biztonságot, mégis minden adatunkat megadjuk.
júl. 10
23:15
Újabb MFB-s cégek élére kerültek új vezetők (ProfitLine)
A tulajdonosi joggyakorlása alatt álló újabb tizenegy cég élére nevezett ki új vezetőt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. - közölte a hitelintézet pénteken az MTI-vel.
júl. 10
23:21
Tejbegríz bundában II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 liter tej búzadara csipet só 5 dkg vaj 3 csomag vaníliás cukor ízlés szerint cukor 5 tojás zsemlemorzsa olaj porcukor
júl. 10
23:23
Mézes sült banán (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db banán 1 evőkanál vaj 1-2 kávéskanál cukor 1-2 kávéskanál méz 0,5 dl rum csokiöntet tejszínhab
júl. 10
23:25
Ribizlis mascarpone (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg ribizli 15 dkg babapiskóta 1 narancs A krémhez: 25 dkg mascarpone 2 tojássárgája 2 dl tejszín 6 dkg porcukor 1 dkg vaníliás cukor
júl. 10
23:42
Élet alvási apnoe-val (WebBeteg)
Számos esetben az obstruktív, illetve a centrális alvási apnoe-vel való együttélés szempontjából nagyon fontos, hogy Ön átgondolja saját életvitelét és szükség esetén változtasson azon.

Keresés