Az USD/JPY 0,88 alatt mozog. A kedvezötlen amerikai kilátások miatt került nyomás alá az USD/JPY. A kerek érték tartós áltépése esetén és 0,8780 alatt célba vehetik a 0,87-es értéket. Ellenállások 0,88-nál és 0,8830-nál találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Megint az USA szolgáltatott kellemetlen adatokat, ami el is vette a befektetők kedvét a további, felfelé történő korrekciótól. Nem elég, hogy a vártnál rosszabbra sikeredett a kiskereskedelmi értékesítési adat, még a Fed erre rá is kontrázott azzal, hogy elismerte a lassuló gazdasági bővülést, ezzel együtt vissza is igazolta a befektetői aggodalmakat.
2009-hez hasonlóan idén is a turizmus-vendéglátás a legnépszerűbb felsőoktatási alapszak, míg a mesterképzések közül a tanári szakokra jelentkeztek a legtöbben - hangzott el az InfoRádióban.
Az építőipari termelés volumene 2010 májusában mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 10,6 százalékkal csökkent a 2009. májusihoz képest. Az év első öt hónapjában a termelés 11,6 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. Szezonálisan kiigazítva a termelés májusban 0,9 százalékkal magasabb volt az előző havinál - olvasható a KSH jelentésében.
A forint csütörtökön délelőtt is tartja az euróval szembeni 278-as szint fölötti jegyzését, ahová előző nap délután gyengült. Az eurót csütörtökön délelőtt fél tízkor 278,41 forinton jegyezték, a szer...
A yoshino cseresznyefa lombhullató, virágzó fa. Mandula illatú virágai fehér és rózsaszín színekben pompáznak. A virágzás időszaka két hétig tart, ezután jelennek meg a falevelek. Tudjunk meg még többet erről az inkább dísznövénynek tartott fáról.
Idén nyáron a sok belvíz, az áradások és a csapadékos időjárás miatt különösen sok a repülő rovar, ezen belül a szúnyog. Ideiglenes megoldások helyett nézzük meg, milyen rovarcsapda megoldások választhatók!
A világbajnok spanyol labdarúgó-válogatottból öt játékos is bekerült abba az álomcsapatba, amelyet az InfoRádió állított össze a dél-afrikai torna 64 mérkőzése alapján.
Ismét bevezethetik a gimnáziumok a szóbeli felvételi vizsgát. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára a Népszabadságnak megerősítette: az erről szóló rendelkezések augusztusban jelennek meg egy miniszteri rendeletben.
2009-hez hasonlóan idén is a turizmus-vendéglátás a legnépszerűbb felsőoktatási alapszak, míg a mesterképzések közül a tanári szakokra jelentkeztek a legtöbben - mondta az InfoRádiónak Nagy Gabriella, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kommunikációs folyamatmenedzsere....
Az előző kormány által meghatározott 2010-es hiánycél tartása merő illúzió - nyilatkozott az új szlovák kormány pénzügyminisztere Ivan Miklos. A valós hiány a teljes évre a GDP 7%-a lehet. Látni...
Az Orbán-kormány megvenné, a Bayerische Landesbank pedig eladná az MKB Bankot - erősíti meg a pénzügyi szektorban már hónapok óta keringő pletykát a Figyelő mai cikke. Úgy tudni azonban, az árban...
Az édes és erőteljes aromájú körte szilárd, mint az alma, ám lédús, mint az őszibarack és a nektarin. Ez a gyümölcs egyedülálló tápértékkel rendelkezik, ezért északon nagyon népszerű. Nézzük meg, mennyi tápanyag van benne!
Kevés volt a szép foci a világbajnokságon - mondta a Heti Válasznak adott interjúban Grosics Gyula. A Figyelő a Videoton Holding Zrt. Társ-vezérigazgatójával közöl interjút az állam szerepéről a gazdaságban.
Átlátható városirányítást, nagyobb állampolgári részvételt szeretne megvalósítani az LMP, ha a főváros élére a párt adna vezetőt. Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika frissen megválasztott főpolgármester-jelöltje szerint reális esélyük nyílhat a városvezetői poszt elnyerésére.
Felemás hírek: jó gyorsjelentések, de csökkenő FED növekedési várakozások hatására oldalazott a dollár euróval szembeni árfolyama - emlékeztet napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank...
A hírhedt Madoff-ügy hullámai a mai napig nem nyugodnak, és a szaksajtó valószínűleg még évekig fogja boncolgatni annak részleteit. Azok, akik veszítettek Madoff Hedge Fund-ján, talán még tovább...
Relatív gyengeség látszik továbbra is az indexen, amely az S&P500-hoz viszonyítva, saját pontértékében kifejezve kb. 20 ponttal van lemaradva és így még mindig a június végi oldalazás szintje alatt tartózkodik Kicsit rontja a képet, hogy látványosabbra sikerült a két nappal ezelőtti emelkedő rés, amit így nagyobb késztetése lesz visszatölteni mihamarabb. (Solar Capital)
Október 3-ra tűzte ki az önkormányzati választás időpontját Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön. Sólyom László három októberi hétvége közül "választhatott": október 3-a, 10-e vagy 17-e közül...
Már Mel Gibson beszámíthatóságát is megkérdőjelezik az Egyesült Államokban, ahol újabb hangfelvétel került elő a színész őrjöngéséről. A sztár ezúttal azzal fenyegette meg volt barátnőjét, hogy felgyújtja a házat, mert nem kapott orális szexet.
Október 3-ra tűzte ki az önkormányzati választás időpontját Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön. A választás már az új szabályok szerint történik. A miniszterelnök üdvözli, hogy Sólyom László államfő a lehető legkorábbi időpontra írta ki az önkormányzati választást.
Teljes útzár van az M0-ás autóúton az M5-ös lehajtó előtt Szigetszentmiklósnál, a 27-es kilométernél, a jobb pályán egy személyautó és két kamion ütközött csütörtök délelőtt
Az EKB legutóbbi havi jelentése szerint megfelelönek tartják az aktuális kamatszintet, és a bank középtávon mérsékelt növekedést vár. A bank nem foglalkozik a gyenge amerikai és kínai konjunktúrával. Az EUR/USD átlépte az 1,2750-es ellenállást. Ellenállás 1,2780-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Jogi eljárást fontolgatnak a philadelphiai városnéző vízibusz balesetében meghalt két mosonmagyaróvári fiatal hozzátartozói - értesült a philly.com hírportál.
A permetező öntözőrendszerek használata jelenleg az egyik legalkalmatlanabb módszer a pázsit vagy a kert megöntözésére, mert a víz egy része, amit a rendszer felhasznál, elpárolog, ahogy a levegőbe kerül. Egy másik lehetőség a permetező öntözőrendszer helyett a csepegtető öntözés. Lássuk, hogyan építhetünk egy ilyen rendszert a kertünkbe!
A gazdasági fellendülésről alkotott várakozások enyhülésének és a kínai gazdasági szigorításoknak következtében az autóipar legfontosabb alapanyaga, az acél árfolyama is esésnek indult. Bár az...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a mai naptól a hitelintézetek - így bankok, takarékszövetkezetek - lakossági hitelkonstrukcióinak hitel- és lízingválasztó programját is elérhetővé tette internetes honlapján. Mint ismeretes, a pénzügyi vállalkozások lakossági finanszírozási ajánlatait az ügyfelek már 2010 áprilisa óta össze tudják hasonlítani a honlapon....
Az orosz német kapcsolatok dinamikusan fejlődését, egyre intenzívebbé és tartalmasabbá válását méltatta Dmitrij Medvegyev és Angela Merkel az államközi konzultációk csütörtökön megkezdődött 12
Drasztikusan, 26 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a fizetésképtelen cégek száma a Coface Hungary legfrissebb felmérése szerint. Egyre több vállalkozás szűnik meg végelszámolással. A hitelbiztosító szerint ennek oka, hogy a hitelezők türelmetlenebbek és jóval előbb kérik az érintett cég ellen a felszámolási eljárás megindítását, mint korábban.
Folytatódik a csökkenés az európai piacon. Minden fontosabb index negatív tartományban tartózkodik, a FTSE 100 és CAC 40 0.5%-ot, a DAX pedig 0.4%-ot csökkent a tegnapi záróárhoz képest. Ma is a...
Október 3-ára, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját Sólyom László köztársasági elnök - közölte az államfő hivatala csütörtökön.
Ételallergiás panaszok már csecsemőkortól, tápszeres és anyatejes babáknál egyaránt jelentkezhetnek. Milyen tünetek esetén gondoljunk ételallergiára? Mikor forduljunk orvoshoz?