2010. július 17. szombat

júl. 17
19:50
Illés: Leváltjuk azokat, akik ezreket tettek tönkre (HírTV)
Teljesen mindegy, hogy Ipolytarnócról, vagy Borsod megye bármely településéről van szó, nem engedhető meg, hogy szándékosságból, vagy tudatlanság miatt árterekben bármilyen beruházást megvalósítsanak – közölte Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár azon a felsőzsolcai lakossági fórumon, amelyet a nyílt téren kellett tartani, mert a művelődési házban nem fértek el az emberek.
júl. 17
20:00
Felborult egy tűzoltóautó (BorsOnline)
BALESETEK - A sofőrök agyára ment a meleg, mindenki idegesen és gyorsan közlekedik.
júl. 17
20:00
Megfejtették az egyik szuperétel titkát (Infostart)
Tudósok végre megfejtették, hogy miért előzhetjük meg a prosztatarák kialakulását azzal, ha rendszeresen fogyasztunk brokkolit.
júl. 17
20:06
Ezek alapján dönt egy tudatos hitelfelvevő (Infostart)
Kényszerhelyzetben a lakáshitel-igénylők harmada szinte bármit aláír, amit a pénzintézet elvár tőle - mondta az InfoRádiónak a legfrissebb felmérésükre hivatkozva a BellResearch kutató- és tanácsadó cég vezető kutatója. A hitelfelvevők egyre tudatosabbak, ami abból látszik, hogy minden feltételt alaposan tanulmányoznak - közölte Rózsa Eszter.
júl. 17
20:06
Fiatal lány halt meg a tömegkarambolban – tíz sérült (HírTV)
Egy ember meghalt, tízen megsérültek szombaton délután Bács-Kiskun megyében, a 44-es főút tiszaugi elágazásánál, ahol több autó karambolozott. A helyszínelés és a mentés végéig - várhatóan estig - teljes útzár van az érintett szakaszon. A rendőrség javaslata szerint kerülni Lakitelek, illetve Cserkeszőlő felé érdemes addig.
júl. 17
20:06
Öttusa Eb: ezüstérmes a női csapat (Metropol)
Ezüstérmet nyert szombaton a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású magyar női csapat az öttusázók debreceni Európa-bajnokságán. Az első helyen a németek, a harmadikon pedig a britek végeztek.
júl. 17
20:06
Illés: döbbenetes, ami az árvíz után történik (Metropol)
Elfogadhatatlannak, felháborítónak és döbbenetesnek nevezte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, hogy Miskolc és Felsőzsolca határában, a Sajó nagyvízi medrében a júniusi pusztító árvíz után egyes cégek továbbra is építkezni akarnak, és erre engedélyük is van.
júl. 17
20:06
Tizenhárom éves fiút sodort el a vonat egy vasúti átjáróban (hirado.hu)
Az eddigi adatok szerint a fiú kerékpárjával a piros jelzés és a leeresztett félsorompó ellenére hajtott a sínekre
júl. 17
20:06
IMF-tárgyalás: fel kellene adni a 29 pontos akcióterv egy részét + videó (ATV)
A GKI szerint nincs elegendő mozgástér a hiánycél tartásához.
júl. 17
20:08
Tizenhárom éves fiú halt meg egy vasúti átjáróban (Metropol)
A helyszínen meghalt egy 13 éves fiú, akit vonat sodort el egy vasúti átjáróban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődnél szombat este.
júl. 17
20:08
Egy halottja és tíz sérültje van a tiszaugi tömegbalesetnek (hirado.hu)
Három autó rohant egymásba, majd azokba egy kamion 16 éves lány a halálos áldozat
júl. 17
20:08
Jégeső és szél vágja ketté a strandidőt + videó (ATV)
Már elérte az országot a front.
júl. 17
20:10
Halálos karambol Balatonkenesén (hirado.hu)
Busz és autó ütközött, az autót vezető nő meghalt
júl. 17
20:10
Altatják és géppel lélegeztetik a katapultból kizuhant fiút + videó (ATV)
A rendőrség is nyomoz az ügyben.
júl. 17
20:12
Nem áramlik a tőke abba az országba, ahol romlik a környezet (ProfitLine)
Visszautasította a kínai miniszterelnök, hogy országában romlott volna a kínai befektetési környezet a külföldi vállalatok számára, s további befektetésekre ösztökélte a külföldi cégeket Hszianban (Xian), ahol vendégével, Angela Merkel német kancellárral üzletemberek kereskedelmi szemináriumán vett részt szombaton.
júl. 17
20:12
Híradó, 2010. július 17. 19:30 (hirado.hu)
A nap legfontosabb hírei
júl. 17
20:14
Öt sérült egy balesetben Dabas és Inárcs között (hirado.hu)
Egy belga rendszámú, románokat szállító autó nem adott elsőbbséget
júl. 17
20:15
Az éjszakai zajtól emelkedik a vérnyomás (WebBeteg)
A repülőterek és autópályák közelében lakóknál az éjszakai zaj vérnyomás-emelkedést okoz - állapította meg egy európai orvoscsoport. A kutatók négy repülőtér közelében összesen 140 önkéntesnek mérték otthonában alvás közben a vérnyomását.
júl. 17
20:18
Minisárkányok repkednek az erdőben - fotógalériával (BorsOnline)
20–40 centis minisárkányok élnek Délkelet-Ázsia erdeiben, az odalátogató turisták legnagyobb örömére.
júl. 17
20:24
Egy 13 éves fiút gázolt el a vonat (Blikk)
júl. 17
20:24
Több százan vettek részt a deszkás felvonuláson (Metropol)
A hőség ellenére is több százan vettek részt a budapesti gördeszkás felvonuláson. A mintegy 8 kilométeres útvonalon végigguruló fiatalok a sport népszerűsítése mellett arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy ellentétben a többi európai fővárossal, Budapest belvárosában még mindig nincs gördeszkázásra alkalmas pálya.
júl. 17
20:24
A venezuelai tévében bemutatták Simon Bolivar csontvázát (hirado.hu)
Chavez elnök szerint a nagy forradalmár nem tüdővészben halt meg, hanem meggyilkolták
júl. 17
20:24
Lesz-e ötös ezen a héten 3,6 millió szelvényből? (Pénzcentrum)
Vajon megszületik-e zsinórban a harmadik telitalálatos szelvény ezen a héten az ötösön? Ez és a 80 millió forintos várható főnyeremény a tétje a ma esti lottósorsolásnak....
júl. 17
20:24
Újra lemezzel jelentkezik Carlos Santana (ATV)
2005 óta nem adott ki stúdióalbumot.
júl. 17
20:26
IMF: Sok kérdés nyitva maradt a magyar kormánnyal (hirado.hu)
A Valutaalap a "a fennmaradó nézeteltérések áthidalására törekszik"
júl. 17
20:28
Frontális ütközés három sérülttel Szőlöskislaknál (hirado.hu)
Két gépkocsi ütközött
júl. 17
20:30
Özönvíz Innsbruckban (hirado.hu)
Az óvárost rövid ideig félméteres víz borította
júl. 17
20:42
Tizenhárom éves fiú halt meg egy vasúti átjáróban (Gondola)
A helyszínen meghalt egy 13 éves fiú, akit vonat sodort el egy vasúti átjáróban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődnél szombat este - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
júl. 17
20:42
Az ötös lottó nyerőszámai - 80 millióért! (hirado.hu)
A 28. héten a következő számokat sorsolták:
júl. 17
20:42
Megszakadtak a tárgyalások! Hazautazik az IMF! (3.) (Portfolio)
Annak ellenére, hogy hivatalosan még hétfőn is tárgyaltak volna a Valutaalap és az Európai Uniós képviselői a magyar kormánnyal (többek között egy új hitelszerződés aláírásáról), ma hazautazik az...
júl. 17
20:42
Ezúttal nincs ötös a lottón - Íme a nyerőszámok! (Pénzcentrum)
Az elmúlt két héten zsinórban született egy-egy telitalálatos szelvény az ötöslottó-sorsoláson. Ezúttal azonban senki sem vitte el a fődíjat, így a jövő héten várható főnyeremény 164 millió forint lesz....
júl. 17
20:44
IMF: számos kérdés maradt nyitva (Gondola)
A Nemzetközi Valutalap (IMF) közleménye szerint a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon ugyan sok a közös alap, de "számos kérdés nyitva maradt"
júl. 17
20:45
Greenpeace: betondzsungel nő a tengerparton Spanyolországban (ProfitLine)
Naponta nyolc labdarúgó pályának megfelelő nagyságú területet betonoznak le a spanyol tengerparton a Greenpeace új felmérése szerint.
júl. 17
20:57
Recept: Mákos pite tönkölyliszttel (Mindmegette)
Hozzávalók egy 35x25 cm-es tepsihez: A tésztához: 25 dkg finomliszt 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 teáskanál sütőpor késhegynyi só 10 dkg porcukor 1 csomag vaníliás cukor 20 dkg margarin 2 tojássárgája 2 evőkanál tejföl A töltelékhez: kajszi- vagy csipkelekvár 35 dkg finomra darált mák 25 dkg porcukor 4 dl tej reszelt citromhéj 1 csomag vaníliás cukor 5 dkg mazsola (elhagyható) A kenéshez:…
júl. 17
21:00
Ashton: Gáza csak nyitott határokkal tud talpra állni (Gondola)
Catherine Ashton, az Európai Unió külpolitikai főképviselője szombaton Rámalláhban kijelentette, a Gázai övezet határait meg kell nyitni, hogy a régió gazdasági élete magára találhasson
júl. 17
21:02
Az ötös lottó 29. heti nyerőszámai (Gondola)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 25, 49, 76, 78, 85
júl. 17
21:15
Recept: Potyogtatós meggyes pite II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg cukor 17 dkg liszt 25 dkg vaj 6 tojás vaníliás cukor meggy
júl. 17
21:17
Recept: Egyszerű kefires csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 csirkecomb 1 pohár kefir 1 evőkanál só olaj 4 gerezd fokhagyma lereszelve
júl. 17
21:18
Nem volt ötös a lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták.
júl. 17
21:18
Fájdalmas csomó a talpon - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Jó néhány hónapja jelent meg egy csomó a bal talpamban, amely ha rálépek, elzsibbad tőle az egész talpam, sőt néha kivételes fájdalommal tud járni. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
júl. 17
21:33
Recept: Fetás céklasaláta (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személyre: 3 cékla 3 szál újhagyma 10 dkg feta sajt 1 erőspaprika 1 gerezd fokhagyma olívaolaj balzsamecet só
júl. 17
21:36
Elhalasztja az EU a magyar hitel aktuális felülvizsgálatának lezárását (Gondola)
Elhalasztja az Európai Bizottság a Magyarország számára nyújtott pénzügyi segítségnyújtás újabb, sorrendben ötödik felülvizsgálatának lezárását - közölték szombat este Brüsszelben
júl. 17
21:36
EB: a bankadó átgondolására kérik a kormányt (Metropol)
Elhalasztja az Európai Bizottság a Magyarországnak nyújtott pénzügyi segítségnyújtás újabb, sorrendben ötödik felülvizsgálatának lezárását - közölték szombat este Brüsszelben.
júl. 17
21:36
Hazautazott az uniós küldöttség is - folytatni kell a konszolidációt (Portfolio)
Az Európai Bizottság a Nemzetközi Valutaalap bejelentésével egy időben szombaton közölte: elhalasztják a felülvizsgálat lezárását és a tárgyalásokat egy későbbi időben folytatják. Brüsszel döntését...
júl. 17
21:36
„Meg kell győzni a fuvarozókat, hogy itthon tankoljanak” + videó (ATV)
Nyilatkozta az MKFE elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 17
21:38
A Luxor nyerőszámai és nyereményei (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 33
júl. 17
21:48
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
A 28. héten a következő számokat húzták ki:
júl. 17
23:21
Mákos pite tönkölyliszttel (Mindmegette)
Hozzávalók egy 35x25 cm-es tepsihez: A tésztához: 25 dkg finomliszt 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 2 teáskanál sütőpor késhegynyi só 10 dkg porcukor 1 csomag vaníliás cukor 20 dkg margarin 2 tojássárgája 2 evőkanál tejföl A töltelékhez: kajszi- vagy csipkelekvár 35 dkg finomra darált mák 25 dkg porcukor 4 dl tej reszelt citromhéj 1 csomag vaníliás cukor 5 dkg mazsola (elhagyható) A kenéshez:…
júl. 17
23:23
Potyogtatós meggyes pite II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg cukor 17 dkg liszt 25 dkg vaj 6 tojás vaníliás cukor meggy
júl. 17
23:25
Egyszerű kefires csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 csirkecomb 1 pohár kefir 1 evőkanál só olaj 4 gerezd fokhagyma lereszelve

Keresés