2010. július 18. vasárnap

júl. 18
9:02
Részben megfékezték a két nagy erdőtüzet Athén közelében (Gondola)
Szombat estére részben meg tudták fékezni az aznap keletkezett két nagy erdőtüzet Athén közelében, mert a szélerősség jelentősen csökkent - közölték a tűzoltók
júl. 18
9:04
A BKV ötmilliárd forint hitelkeretre írt ki közbeszerzést (Gondola)
Ha kormánydöntés születik, akkor állami garanciával ötmilliárd forint hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Zrt
júl. 18
9:09
Nagy dobásra készül a Peugeot (BorsOnline)
A genfi Autószalonon már sejteni lehetett az SRI tanulmányautó bemutatásakor, hogy érik a nagy Peugeot modell leváltása. Az újdonság első képei most napvilágot láttak, és már a nevét is tudjuk: 508.
júl. 18
9:09
Natalie Cole legyőzte a drogot (Blikk)
BUDAPEST – Natalie Cole a Papp László Sportarénában tartandó koncertje előtt arról mesélt a Vasárnapi Blikknek, hogyan tették tönkre a drogok, és hogyan sikerült újra talpra állnia.
júl. 18
9:09
IMF: a tárgyalásokon nem volt szó újabb hitelmegállapodásról (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségének vezetője a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások szombati felfüggesztése után úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalásokon nem volt szó Magyarországgal kötendő esetleges újabb - 2011-re, 2012-re szóló - hitelmegállapodásról.
júl. 18
9:12
Életkortól és jövedelemtől független a fájdalomcsillapítókkal való visszaélés (Infostart)
A vényköteles fájdalomcsillapítókkal való visszaélés arányának egy évtized alatti megnégyszereződéséről számoltak be amerikai drogügyi illetékesek. Az életkortól, jövedelemtől és a területi elhelyezkedéstől független drámai növekedés a Substance Abuse and Mental Health Services Administration (SAMHSA) munkatársainak elemzéséből derült ki.
júl. 18
9:18
Dengue-járvány fenyegeti a karibi térséget (Gondola)
Dengue-járvány fenyegeti a Karib-tenger térségét. Már több tucatnyi ember meghalt a moszkitó terjesztette betegségben, és félő, hogy az esős évszak miatt súlyosbodik a helyzet - közölték egészségügyi illetékesek
júl. 18
9:18
Csődtől tart a főbíró (Alternatív Energia)
Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok, ha nem kapnak központi segítséget - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI érdeklődésére.
júl. 18
9:18
Szárnyaltak az amerikai állampapírok (Portfolio)
Jelentősen drágultak az amerikai hosszú lejáratú állampapírok, a kétéves kötvény hozama például soha nem látott mélységbe süllyedt (emelkedett árfolyama). Az amerikai kötvények azok után váltak ismét...
júl. 18
9:27
Másfélszáz baleset volt szombaton (Blikk)
Az elmúlt 24 órában 149 baleset történt, öt halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött – közölte vasárnap reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.
júl. 18
9:30
Recept: Bundás csirkemell sajttal sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 20 dkg sajt 1 kis pohár tejföl 2-3 tojás zsemlemorzsa ételízesítő olaj a sütéshez
júl. 18
9:30
Miért egészséges a banán? - 1. rész (Édenkert)
Fogyasszunk minél több banánt, mert természetes energiaforrás! Egész évben kapható, és nem is drága. Botanikailag a banánfélék (Musaceae) családjába tartozik, kereskedelmi szempontból pedig a trópusi és szubtrópusi vidékek egyik legelterjedtebb termesztett növényfajtája.
júl. 18
9:32
Recept: Sajtos-uborkás fasírt (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg darált hús 20 dkg sajt 1 vöröshagyma 3 savanyú uborka 1 szikkadt zsemle (vagy 1 szelet szikkadt kenyér) 1 tojás 1 tojássárgája 1 kávéskanál őrölt kömény fél kávéskanál erőspaprika só bors A bundázáshoz: liszt tojás prézli A sütéshez: olaj
júl. 18
9:36
A rendkívüli ülésszak utolsó két ülését tartja jövő héten az Országgyűlés (Gondola)
A nyári rendkívüli parlamenti ülésszak utolsó két ülését tartja jövő héten az Országgyűlés, amely többek között új házelnököt, alkotmánybírákat választ, és dönt a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez kapcsolódó pénzügyi törvénycsomagról
júl. 18
9:36
Fekete nap az utakon - 149 baleset történt 24 óra alatt (Alternatív Energia)
Az elmúlt 24 órában mintegy 149 baleset történt, öt halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte vasárnap reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.
júl. 18
9:36
Megszólalt az IMF: az új hitelig el sem jutottak a tárgyalások (Portfolio)
A Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségének vezetője a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások szombati felfüggesztése után úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalásokon nem volt szó Magyarországgal...
júl. 18
9:36
Burány: Stumpfnak nincs szakmai háttere és tapasztalata + videó (ATV)
Nem tartják megfelelő jelöltnek a volt minisztert.
júl. 18
9:38
Döglött borz miatt útvonalhiány (Gondola)
Döglött borz miatt szakad meg a kettős záróvonal egy út közepén Nagy-Britanniában: a jelfestők viszolyogtak odébb tenni a kimúlt állatot, és inkább kihagyták a szakaszt
júl. 18
9:40
Születéscsökkenés Tajvanon: a tigris gyerekek túl lázadóak (Gondola)
A világon sehol nem születik olyan kevés csecsemő, mint Tajvanon. Idén a születési arány még a szokásosnál is alacsonyabb, mert a tigris évében világra jött gyerekeket dacosnak, harciasnak tartják
júl. 18
9:42
Mire számíthatunk hétfőn? (ProfitLine)
Hétfőn sem változtat az április vége óta érvényes 5,25 százalékos alapkamaton a monetáris tanács az elemzők szerint, többségük ebben az évben már csak egy 0,25 százalékos kamatcsökkentést vár.
júl. 18
9:42
Kilenc embert ölt meg egy iraki öngyilkos merénylő (Gondola)
Egy iraki milícia kilenc tagját megölte, 29 embert pedig megsebesített vasárnap Bagdad egyik külvárosában egy öngyilkos merénylő
júl. 18
9:44
Robin Hood és a nottinghami bíró a parlamentben... (Gondola)
MSZP: a gazdag emberek pártja a Fidesz! Fidesz: amiről az MSZP beszél, az osztályharc, - ami április 25-én véget ért!
júl. 18
9:46
Demszky búcsúja: duplájára nő a csatornadíj? (Gondola)
Kétszeresére nőhet a fővárosiak csatornadíja, ha megszavazzák a csepeli szennyvíztisztító szerződésének módosítását.
júl. 18
9:48
Recept: Hússal fedett burgonyapüré tepsiben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg burgonya 3 tojás 2 dl tejföl 50 dkg sült sertéscomb 2 dl tej só
júl. 18
9:50
Recept: Levendulás-áfonyás-kókuszos parfé (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 dl habtejszín 2 dl kókusztej 5 dkg kókuszzsír (krém) vagy teavaj 8 dkg kókuszreszelék 2 csomag vaníliás cukor (vagy 1 rúd vanília) 4 evőkanál cukor 1 citrom reszelt héja 1 marék áfonya (fagyasztott is lehet) 6 db levendula virág
júl. 18
9:52
Recept: Vegyes grilltál mártogatóssal (Mindmegette)
Hozzávalók 6 személyre: 6 burgonya 2 evőkanál szezámmag 1 evőkanál őrölt kömény 1 evőkanál durva szemű só olaj a kenéshez 2 cukkini só őrölt bors 2 ág rozmaring 3 ág kakukkfű 12 dkg szárított paradicsom (olajban) 1 chilipaprika 25 dkg paradicsom 2 vöröshagyma 1 citrom 2 gerezd fokhagyma 6 szelet sertéscomb vagy- karaj (kb. 20 dkg-osak) kb. 1,5 dl olívaolaj
júl. 18
9:54
Egy nap alatt mintegy 150 baleset történt (Gondola)
Az elmúlt 24 órában 149 baleset történt, öt halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság
júl. 18
9:54
Szélsőséges hőmérséklet, zivatar, jégeső jöhet (Alternatív Energia)
Vasárnap egy érkező hidegfront hatására eleinte az északnyugati országrészben, később már keletebbre is egyre többfelé képződnek záporok, zivatarok.
júl. 18
9:54
Hogyan keletkezik a gerincfájdalom? (WebBeteg)
A fájdalom a test sérülésének kellemetlen, érzelmileg megrázó élménye. A hirtelen bekövetkező sérülés és az általa okozott fájdalom, nyilvánvaló ok-okozati összefüggésben állnak. A tartósan fennálló, idült fájdalom általában a mélyebb szövetekből ered.
júl. 18
9:54
Érdemes várni a tankolással, lejjebb jöhet a benzinár (Portfolio)
Érdemes lehet kivárniuk az autósoknak a tankolással, hiszen jövő héten kisebb mértékben ismét csökkenhetnek majd a hazai üzemanyagárak. A múlt heti záró értékéhez képest péntek délutánig 1.8%-ot...
júl. 18
9:56
Medence aknájába esett egy nő Újfehértón (Gondola)
Valószínűleg takarítás közben esett a helyi uszoda medencéjének aknájába egy középkorú asszony vasárnap Újfehértón; a nő súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a városi önkéntes tűzoltóság parancsnoka
júl. 18
9:58
Baka András: fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok (Gondola)
Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok, ha nem kapnak központi segítséget - mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI érdeklődésére
júl. 18
10:00
Székelyföldi gombaárus performansz (Gondola)
A kulturális regresszió elborzasztó képét láttuk Sepsiszentgyörgy zöldségpiacán. Pedig a városban virul a László Kálmán Gombászegyesület.
júl. 18
10:03
Idegenek lakják Kolonics lakását (Blikk)
BUDAPEST – Albérlők élnek abban a lakásban, ahol Kolonics György felnőtt. A két éve, július 15-én elhunyt kenukirály családjával egy XI. kerületi lakótelepi lakásban élt.
júl. 18
10:06
Ötből egy tini dohányzik (Infostart)
Amerikai statisztikai adatok szerint az országban jelenleg ötből egy amerikai tinédzser dohányzik. Habár sokan vannak, akik nem élnek a káros szenvedéllyel, a dohányos fiatalok száma nem csökken elég gyors ütemben.
júl. 18
10:12
Villámcsapás ért egy lakóházat - Súlyos károk Zalában (Infostart)
Villám csapott egy lakóházba Becsehelyen, több zalai településen pedig fákat döntött ki, ágakat szakított le a hajnali vihar - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete vasárnap az MTI-t.
júl. 18
10:12
Halálos áldozata is van az éjszakai viharoknak (Infostart)
Halálos áldozatot is követeltek a heves zivatarok, amelyek vasárnapra virradóra Ausztria felett is átvonultak.
júl. 18
10:12
Összeházasodott a tenisz álompárja (Infostart)
Összeházasodott szombaton Radek Stepanek és Nicole Vaidisova, a teniszvilág cseh álompárja.
júl. 18
10:12
A kánikula jól jött a turizmusnak (Gondola)
Az év első öt hónapjában ugyan visszaesésről számoltak be az ország legnagyobb turisztikai térségeiben működő szolgáltatók, a kánikulával azonban a vendégek száma is nőtt a főbb üdülőhelyeken
júl. 18
10:12
Meghaltak brit és amerikai NATO-katonák Afganisztánban (Metropol)
Pokolgépes merényletekben meghalt az utóbbi két napban Afganisztánban három brit és két amerikai NATO-katona, egy további brit katona pedig közúti balesetben vesztette életét a háború dúlta országban - közölte az észak-atlanti szervezet és a brit védelmi minisztérium.
júl. 18
10:12
Ítéletidő Nyugat-Európában (Kripto Akadémia)
Halálos áldozatot is követeltek a heves zivatarok, amelyek vasárnapra virradóra vonultak át Ausztria felett.
júl. 18
10:12
Öngyilkos merénlyet Irakban: 43 halott (ATV)
Az al-Kaida-ellenes Szahva milícia tagjai voltak a célpontok.
júl. 18
10:14
149 közúti baleset egy nap alatt (Gondola)
júl. 18
10:14
Járvány fenyegeti a karibi térséget (Metropol)
Dengue-járvány fenyegeti a Karib-tenger térségét. Már több tucatnyi ember meghalt a moszkitó terjesztette betegségben, és félő, hogy az esős évszak miatt súlyosbodik a helyzet - közölték szombaton egészségügyi illetékesek.
júl. 18
10:15
A kánikula jól jött a turizmusnak (ProfitLine)
Az év első öt hónapjában ugyan visszaesésről számoltak be az ország legnagyobb turisztikai térségeiben működő szolgáltatók, a kánikulával azonban a vendégek száma is nőtt a főbb üdülőhelyeken.
júl. 18
10:21
Lesittelik a bokszedzőt? (BorsOnline)
Újabb késedelmet szenved a Manny Pacquiao–Floyd Mayweather Jr. profi ökölvívó-szuperrangadó. Mayweather edző nagybátyját, Rogert ugyanis hónapokra rács mögé dughatják.
júl. 18
10:24
Spenótos tészta csőben sütve III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott spenót 2 dl főzőtejszín 50 dkg spagetti 15 dkg sajt só bors sok fokhagyma
júl. 18
10:26
Bundás csirkemell sajttal sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell 20 dkg sajt 1 kis pohár tejföl 2-3 tojás zsemlemorzsa ételízesítő olaj a sütéshez
júl. 18
10:28
Sajtos-uborkás fasírt (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg darált hús 20 dkg sajt 1 vöröshagyma 3 savanyú uborka 1 szikkadt zsemle (vagy 1 szelet szikkadt kenyér) 1 tojás 1 tojássárgája 1 kávéskanál őrölt kömény fél kávéskanál erőspaprika só bors A bundázáshoz: liszt tojás prézli A sütéshez: olaj
júl. 18
10:30
Hússal fedett burgonyapüré tepsiben sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg burgonya 3 tojás 2 dl tejföl 50 dkg sült sertéscomb 2 dl tej só

Keresés