Az IMF közleményt adott ki, amelyben azt tudatta, hogy a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokon "számos kérdés nyitva maradt". A küldöttség tehát visszatér Washingtonba, és "a fennmaradó nézeteltérések áthidalására törekszik". A kormány tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval is - közölte Matolcsy György…
Angol kapitányt szeretne a szigetország labdarúgó-szövetsége (FA) a válogatott élére azután, hogy az olasz Fabio Capello távozik - legalábbis Trevor Brooking, az FA sportigazgatója szerint.
Villám csapott egy lakóházba Becsehelyen, több zalai településen pedig fákat döntött ki, ágakat szakított le a hajnali vihar. A Budapest-Miskolc vonalon késnek a vonatok.
Összesen 149 baleset történt egy nap alatt az utakon, ebből 5 volt halálos - közölte vasárnap reggel az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az elmúlt 24 óra balesetei közül a halállal végződőeken kívül 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel járt, 82-balesetben csak a kocsik rongálódtak meg.
Egy Tolna megyei kis falu néhány éve úgy döntött, nem várja meg, míg a kormányzati politika és a világgazdasági válság együttes hatásai földönfutóvá teszik. Az önkormányzat bátor lépésre szánta el magát, melynek meg is lett az eredménye. Saját céget alapítottak, ezzel pedig pénzt termelnek a falunak.
Havasi Balázs egy perc alatt 498-szor ütötte le ugyanazt a billentyűt, így Guinness-rekordot állított fel. A hitelesítéshez több speciális műszert is bevetettek, ám a kételkedők maguk is utánaszámolhatnak: a nem mindennapi produkció DVD-re került.
Rowan Atkinson összeugrott szomszédjaival. A Mr. Beanként megismert színészre azért orroltak meg a közelben lakók, mert hetedik századi falujukba egy hipermodern acélpalotát készül építeni.
Ne hagyja napokra, hetekre senki sem őrizetlenül a házát, a javait Bagon, mert előfordulhat, hogy hűlt helyét találja értékeinek. Legutóbb egy idős pár házát fosztották ki, még az autót is kitolták a garázsból. A Pest megyei település polgármestere szerint 10 évvel ezelőtt nagyobb volt a baj, és más vidékei is vannak az országnak, ahol hasonló a helyzet. A rendőrség a legutóbbi, 80 fős „rajt...
Ami egyszer fent van az interneten, már nem törölhető - figyelmeztetnek újra meg újra a személyi tanácsadók, tanárok és adatvédők. A jövőben azonban lejárati idővel láthatják el fényképeiket és kommentjeiket a felhasználók egy német informatikusok által kifejlesztett digitális radír segítségével.
Az elmúlt 24 órában 149 baleset történt, öt halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte vasárnap reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.
A válság miatt az új bevándorlók száma tavaly 6 százalékkal csökkent az OECD fejlettnek számító országaiban, ám a külföldi munkavállalók száma még így is magasabb volt, mint egy évvel korábban - írja...
Hétfőn sem változtat az április vége óta érvényes 5,25 százalékos alapkamaton a monetáris tanács az elemzők szerint, többségük ebben az évben már csak egy 0,25 százalékos kamatcsökkentést vár
Előző cikkünkből megtudhattuk, hogy milyen jótékony hatásai vannak a banánnak, most pedig azt fogjuk tárgyalni, hogy hogyan lehet beszerezni, illetve tárolni a banánt. Többek között arról is szó lesz, hogy milyen allergiákat válthat ki a banán.
PÁRIZS – Három éve Theodora Richards (25) amerikai modell megmutatta a bájait a Playboyban, most pedig Alexandra Richards (23) amerikai modell tette ugyanezt.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségének vezetője a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások szombati felfüggesztése után úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalásokon nem volt szó Magyarországgal kötendő esetleges újabb - 2011-re, 2012-re szóló - hitelmegállapodásról.
Huszonnégy órával meghosszabbították a mexikói-öbölbeli olajszivárgást gátló új olajfogó berendezés nyomáspróbáját - közölte szombat este Thad Allen, a szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka.
Összesen 149 baleset történt egy nap alatt az utakon, ebből 5 volt halálos - közölte vasárnap reggel az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Az elmúlt 24 óra balesetei közül a halállal végződőeken kívül 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel járt, 82-balesetben csak a kocsik rongálódtak meg.
Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok, ha nem kapnak központi segítséget - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke az MTI érdeklődésére. A "végsőkig feszített" gazdálkodás ellenére is 2,8...
Valószínűleg az online lakáspiac legdrágább budapesti lakóingatlanját kínálják eladásra: egy két házból álló épületegyüttesről van szó, mely a Budai várban található, és amelyért 5,3 milliárd forintot kérnek....
A világ legnagyobb államadósságával rendelkező Japánban, az első aranyba és egyéb nemesfémekbe fektető tőzsdén kereskedett alap által kezelt eszközök értéke akár nyolcszorosára is nőhet idén, ahogy a...
Elismeréssel méltatták az IMF és az EU küldöttségei az új kormány lépéseit, amelyeket a korábbi hibák kiigazítása érekében tett – közölte szombaton késő este a nemzetgazdasági miniszter, miután a két szervezet delegációi elutaztak Budapestről. Matolcsy György közleménye szerint a kormány tovább folytatja a reformokat a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken. Egyben azt is lesz...
MOSONMAGYARÓVÁR – Ütés végzett S. Dórával – derült ki az Amerikában elvégzett orvos szakértői véleményből. A 16 éves diáklány információnk szerint a kétéltű elejében ült P. Szabolccsal (†20) együtt, amikor az ütközés történt. A vízibusz elejét lenyomta az uszály, ekkor érhette a magyar lányt a végzetes ütés. Dóra teste holtan merült a víz alá, míg Szabolcs belefulladt a Delaware folyóba.
Ha kormánydöntés születik, akkor állami garanciával ötmilliárd forint hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Az elmúlt 24 órában 149 baleset történt, öt halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte vasárnap reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.
A művészet a történelem minden időszakában tökéletesen tükrözte az adott kor emberének ízlésvilágát, mindennapi életét, világnézetét. Vajon az emberiség kultúráját tekintve beszélhetünk-e fejlődésről? Ha van fejlődés, akkor annak mi a motorja és mi az iránya? A Különkiadás első órájában ezekre a kérdésekre keressük a választ.Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész, Incze Mózes festőművész, Végh A...
BUDAPEST – Hasukat fogva nevettek Nyerges Krisztián és Cseri Gergő barátai, amikor a két fiatalember bejelentette: ezután mobil kisállat-kozmetikában dolgoznak majd. Egy buszból kialakított szalonnal gurulnak a gazdi lakásához, hogy helyben szépítsék meg a macskákat és kutyákat, de volt már papagáj, nyúl és tengerimalac vendégük is.
Magyarországon nem fenyeget a vízhiány veszélye, mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nováky Béla hidrobiológus, az MTA Vízgazdálkodás-tudományi Bizottság titkára. Amit veszélyesnek tart, az az ásványvizekkel és hévizekkel kapcsolatos kereskedelmi szemlélet. A szakember elmondta azt is, hogy Magyarország pont annak a vonalnak a határán van, amely elválasztja a csapadékosabbá, vagy a szárazabbá…
A bazsalikom (Ocimum basilicum) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozik. Ebből a részből megtudhatjuk, hogy mennyi tápérték van pontosan 100 g bazsalikomban, és hogy hogyan fogyasszuk?
43-ra emelkedett a vasárnap reggeli öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma - közölte az iraki belügy - és védelmi minisztérium. A támadó az al-Kaida-ellenes Szahva milícia irodája előtt hozta működésbe pokolgépét Bagdadtól 25 kilométerre.