2010. július 18. vasárnap

júl. 18
11:08
A japán arany alap vagyona 8-szorosára emelkedhet egy év alatt (Portfolio)
A világ legnagyobb államadósságával rendelkező Japánban, az első aranyba és egyéb nemesfémekbe fektető tőzsdén kereskedett alap által kezelt eszközök értéke akár nyolcszorosára is nőhet idén, ahogy a...
júl. 18
11:10
Matolcsy: Az IMF és az EU méltatta a kormány lépéseit (HírTV)
Elismeréssel méltatták az IMF és az EU küldöttségei az új kormány lépéseit, amelyeket a korábbi hibák kiigazítása érekében tett – közölte szombaton késő este a nemzetgazdasági miniszter, miután a két szervezet delegációi elutaztak Budapestről. Matolcsy György közleménye szerint a kormány tovább folytatja a reformokat a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken. Egyben azt is lesz...
júl. 18
11:10
Már járnak a vonatok Sávoly és Balatonszentgyörgy között (hirado.hu)
A szakemberek eltávolították a faágakat és helyreállították a felsővezetéket, és így megindulhatott a vonatközlekedés
júl. 18
11:15
Közép-Európa legjobbjai fenik a fogukat Overdose-ra (BorsOnline)
VISSZATÉRÉS - Tizenöt hónap kihagyás után ma, a Szlovák Derbyn tér vissza a lóversenypályára a magyar csodaló, Overdose.
júl. 18
11:15
Ütés ölte meg a hajóbalesetes Dórát (Blikk)
MOSONMAGYARÓVÁR – Ütés végzett S. Dórával – derült ki az Amerikában elvégzett orvos szakértői véleményből. A 16 éves diáklány információnk szerint a kétéltű elejében ült P. Szabolccsal (†20) együtt, amikor az ütközés történt. A vízibusz elejét lenyomta az uszály, ekkor érhette a magyar lányt a végzetes ütés. Dóra teste holtan merült a víz alá, míg Szabolcs belefulladt a Delaware folyóba.
júl. 18
11:21
A BKV ötmilliárd forint hitelkeretre írt ki közbeszerzést (ProfitLine)
Ha kormánydöntés születik, akkor állami garanciával ötmilliárd forint hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
júl. 18
11:24
Egy nap alatt mintegy 150 baleset történt Magyarországon (Infostart)
Az elmúlt 24 órában 149 baleset történt, öt halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 40 pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte vasárnap reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.
júl. 18
11:24
Van-e kulturális fejlődés? – Különkiadás (videó) (HírTV)
A művészet a történelem minden időszakában tökéletesen tükrözte az adott kor emberének ízlésvilágát, mindennapi életét, világnézetét. Vajon az emberiség kultúráját tekintve beszélhetünk-e fejlődésről? Ha van fejlődés, akkor annak mi a motorja és mi az iránya? A Különkiadás első órájában ezekre a kérdésekre keressük a választ.Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész, Incze Mózes festőművész, Végh A...
júl. 18
11:24
Negyven fölé emelkedett a bagdadi merénylet halálos áldozatainak száma (Gondola)
Legalább negyvenhárom embert megölt vasárnap reggel egy öngyilkos merénylő Bagdad egyik külvárosában - közölték iraki hivatalos forrásból
júl. 18
11:24
Itt gurul a kutyakozmetika! (Blikk)
BUDAPEST – Hasukat fogva nevettek Nyerges Krisztián és Cseri Gergő barátai, amikor a két fiatalember bejelentette: ezután mobil kisállat-kozmetikában dolgoznak majd. Egy buszból kialakított szalonnal gurulnak a gazdi lakásához, hogy helyben szépítsék meg a macskákat és kutyákat, de volt már papagáj, nyúl és tengerimalac vendégük is.
júl. 18
11:24
Gázában nem szívhatnak vízipipát a nők (hirado.hu)
Civil ruhás rendőrök kézbesítették a hét végén a rendeletet, amelyről egy rendőrségi szóvivő azt mondta, hogy a hagyományok védelmét szolgálja
júl. 18
11:26
Veszélyes az ásványvizekkel és hévizekkel kapcsolatos kereskedelmi szemlélet a kutató szerint (Infostart)
Magyarországon nem fenyeget a vízhiány veszélye, mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nováky Béla hidrobiológus, az MTA Vízgazdálkodás-tudományi Bizottság titkára. Amit veszélyesnek tart, az az ásványvizekkel és hévizekkel kapcsolatos kereskedelmi szemlélet. A szakember elmondta azt is, hogy Magyarország pont annak a vonalnak a határán van, amely elválasztja a csapadékosabbá, vagy a szárazabbá…
júl. 18
11:26
Öngyilkos merényletek Bagdadban, illetve Kabulban (hirado.hu)
Az afgán fővárosban egy gyermek is van a halottak között
júl. 18
11:33
Londonba ment a beteg kislány (Blikk)
MISKOLC–LONDON – Kinga életében először járt külföldön, ráadásul egyből Harry Potter titokzatos vasútállomására utazhatott.
júl. 18
11:36
Hogyan gyógyít a bazsalikom? 2. rész (Édenkert)
A bazsalikom (Ocimum basilicum) az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozik. Ebből a részből megtudhatjuk, hogy mennyi tápérték van pontosan 100 g bazsalikomban, és hogy hogyan fogyasszuk?
júl. 18
11:42
Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok Baka András szerint (Infostart)
Fizetésképtelenné válhatnak a bíróságok, ha nem kapnak központi segítséget - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
júl. 18
11:42
Gázában megtiltották a nőknek a vízipipázást (Gondola)
A Gázai övezetet irányító Hamász megtiltotta a nőknek, hogy kávéházban vízipipázzanak, mert szerinte az ellentétes a hagyományokkal és váláshoz vezet
júl. 18
11:42
Véres eseményt hozott a reggel (HírTV)
43-ra emelkedett a vasárnap reggeli öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma - közölte az iraki belügy - és védelmi minisztérium. A támadó az al-Kaida-ellenes Szahva milícia irodája előtt hozta működésbe pokolgépét Bagdadtól 25 kilométerre.
júl. 18
11:42
Megöltek egy hajléktalant egy fővárosi szállón (hirado.hu)
Egy ismeretlen férfi feltehetően egy karóval bántalmazta áldozatát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette
júl. 18
11:42
400 métert zuhant a busz, 12 halott (ATV)
Albániában gyakoriak a súlyos balesetek.
júl. 18
11:44
Miskolc ismét vízben úszik - képek (Infostart)
Ismét hatalmas esőzés keseríti Miskolc lakóit.
júl. 18
11:44
Betett a vihar a vasútnak – jelentős késések (HírTV)
Fát döntött a sínekre a viharos szél a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon – közölte a Független Hírügynökséggel a MÁV kommunikációs igazgatósága. Az érintett vasúti szakaszon jelentős késésekre lehet számítani.
júl. 18
11:44
Pénteken kiderül, hogy mennyire "ütésállóak" az európai bankok (hirado.hu)
"A stressz-tesztnek felbecsülhetetlen jelentősége van az európai gazdaságba vetett bizalom helyreállításában" - jelentette ki Olli Rehn az Európai Bizottság (EB) gazdasági ügyekért felelős biztosa
júl. 18
12:00
Elment az IMF, halaszt az EU, Matolcsy folytatná (Privátbankár)
A tárgyalások tervezett vége előtt hazautazott az IMF küldöttsége, és az Európai Bizottság is későbbre halasztotta a magyar kormánnyal a tárgyalásokat. Bár a két szervezet elismerően beszélt a magyar reformokról, piaci információk szerint elmarasztalták a kabinetet az egyeztetés nélkül kivetett bankadó, illetve a jegybank elnökével fennálló feszültségek miatt. Elemzők szerint hétfőn az euró 10…
júl. 18
12:00
Csontjait törte a hollywoodi filmcsillag (HírTV)
Gábor Zsazsát kórházba szállították, miután leesett az ágyról, s több csontja is eltörött.
júl. 18
12:00
MSZP: fizessenek az újonnan kinevezett Fidesz-vezetők! (Alternatív Energia)
Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy az újra állami szolgálatba álló korábbi vezetői fizessék vissza az államkincstárba magas végkielégítésük vagy egyéb jogcímű juttatásuk kétmillió forint feletti részét.
júl. 18
12:00
Részben megfékezték az erdőtüzeket Athén közelében (Kripto Akadémia)
Szombat estére részben meg tudták fékezni az aznap keletkezett két nagy erdőtüzet Athén közelében, mert a szélerősség jelentősen csökkent - közölték a tűzoltók.
júl. 18
12:00
Kórházba került Gábor Zsazsa (hirado.hu)
A mentőket férje, Frederic von Anhalt riasztotta, és az egykori színésznőt egy Los Angeles-i kórházba szállították
júl. 18
12:00
Kicsivel kevesebb konyhasó is sokat segítene (WebBeteg)
Ha az Egyesült Államokban csak egy kicsit sikerülne az ételek sózását visszafogni, a szívbetegségek vagy az agyi katasztrófák okozta halálozás jelentősen csökkenne. Az erről szóló előadás az Amerikai Szív Társaság konferenciáján hangzott el Floridában.
júl. 18
12:00
Tizenhárom millió euró agrárpénzt kell hazánknak visszafizetnie (Portfolio)
Több mint 265 millió euró szabálytalanul felhasznált agrártámogatást követel vissza az Európai Bizottság a tagállamoktól. Magyarországnak közel 13 millió eurót kell visszafizetnie - írja a Bruxinfo. ...
júl. 18
12:02
Helyreállították a balatoni felsővezetékeket (hirado.hu)
Két szakaszon is vonatpótló autóbuszok szállították az utasokat, de fél 11-től újra közlekednek a vonatok
júl. 18
12:09
Risztov visszaúszott az élvonalba (BorsOnline)
Négyéves szünet után tért vissza az úszáshoz Risztov Éva. Igaz, a korábbi sikeres versenyző a medencék helyett a nyílt vizeket választotta, és máris az augusztusi budapesti Európa-bajnokság egyik éremesélyeseként emlegetik.
júl. 18
12:12
Az "igazság pillanata" jöhet el az európai gazdaságban (Infostart)
júl. 18
12:14
Nem számít kamatváltozásra a piac (Infostart)
Hétfőn sem változtat az április vége óta érvényes 5,25 százalékos alapkamaton a monetáris tanács az elemzők szerint, többségük ebben az évben már csak egy 0,25 százalékos kamatcsökkentést vár.
júl. 18
12:18
Az euróövezeti stressz-teszt eredményére várnak a piacok (Gondola)
Az "igazság pillanata" jöhet el a jövő héten az európai bankrendszer stressz-tesztjének pénteki közzétételével, amely megmutatja majd mennyire lennének képesek átvészelni az európai bankok egy újabb pénzügyi/gazdasági válságot
júl. 18
12:18
Új kezdet előtt Kína és Németország (Kripto Akadémia)
Nem áramlik a tőke abba az országba, ahol romlik a környezet - jelentette ki a kínai kormányfő, aki Angela Merkel társaságában vett részt egy gazdasági szemináriumon.
júl. 18
12:18
Ashton enyhíttetné a gázai blokádot (hirado.hu)
Az EU álláspontja nagyon világos: azt akarjuk, hogy az embereknek módjuk legyen szabadon mozogni, és ne csak a Gázába érkező árukat lássák, hanem exportálhassanak is onnan
júl. 18
12:18
Bankadó és kilakoltatási moratórium – nagyüzem a parlamentben (HírTV)
A bankadóról jövő hét csütörtökön szavaz az Országgyűlés, akárcsak a jegybankelnök fizetéséről. A parlament a nyári rendkívüli ülésszak befejezéseként hétfőn és szerdán, valamint csütörtökön ülésezik. Az utolsó ülésnapon felszólal Orbán Viktor miniszterelnök is.
júl. 18
12:18
Kassai, a magyar vb-sztár: nem bosszúból fújunk (ATV)
A játékvezető és segítői bedolgozták magukat a nemzetközi élvonalba. A HETEK interjúja.
júl. 18
12:20
Nem csitultak az indulatok – utcai harcok Franciaországban (HírTV)
Gyilkossági kísérlettel vádolnak négy embert a franciaországi Grenoble-ben, ahol szombat kora hajnalban súlyos zavargások törtek ki. A hatóságok gyanúja szerint rendőrökre nyitottak tüzet.
júl. 18
12:27
Kiesett az ágyából Gábor Zsazsa, több csontja eltört (Blikk)
Kórházba szállították Gábor Zsazsát (93), miután kiesett az ágyából és több csontja eltört - közölte a magyar származású egykori hollywoodi híresség szóvivője.
júl. 18
12:30
A kánikula jól jött a turizmusnak (Infostart)
Az év első öt hónapjában ugyan visszaesésről számoltak be az ország legnagyobb turisztikai térségeiben működő szolgáltatók, a kánikulával azonban a vendégek száma is nőtt a főbb üdülőhelyeken.
júl. 18
12:36
Árvízkárosult családoknak segít az IKSZ (hirado.hu)
Az IKSZ kiemelt céljának tekinti a fiatalok karitatív munkáját, így a gödöllői fiatalok segítettek Ónodon az árvízi védekezésnél, korábban pedig a karitatív munkacsoport adventi ajándékgyűjtést szervezett
júl. 18
12:36
Matolcsy: folytatódnak a tárgyalások az IMF-fel és az EU-val (Portfolio)
A kormány tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval is - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szombat...
júl. 18
12:36
Kórházba szállították Gábor Zsazsát (Metropol)
Kórházba szállították Gábor Zsazsát, miután kiesett az ágyából és több csontja eltört - közölte a magyar származású egykori hollywoodi híresség szóvivője.
júl. 18
12:38
MSZP: Orbán ne veszélyeztesse az ország pénzügyi stabilitását (hirado.hu)
Az MSZP arra is felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a tárgyalásokon történteket, hogy pontosan lehessen látni, mi okozta azok megszakadását, aminek már puszta ténye is rontja Magyarország pozícióját
júl. 18
12:38
Kínában alapít gyárat a Ford is (Portfolio)
A világ legnagyobb autópiacán terjeszkedik a Ford, a cég ugyanis bejelentette, hogy helyi partnerével új gyárat alapít Kínában. A beruházás értéke eléri a 300 millió dollárt. 300 millió dollárból...
júl. 18
12:45
Svájcból rendelt kokaint Whitney (BorsOnline)
KOPPENHÁGA - A 46 éves soulénekesnő egyre lejjebb süllyed a drog lejtőjén. Amerikai lapok értesülései szerint legutóbb irdatlan mennyiségű kábítószert rendelt Svájcból.
júl. 18
12:45
Modell lesz a királynő (Blikk)
Mókának indult, mégis nem mindennapi siker lett belőle.
júl. 18
12:54
Szünet előtt hajrázik az Országgyűlés (Infostart)
A nyári rendkívüli parlamenti ülésszak utolsó két ülését tartja jövő héten az Országgyűlés, amely többek között új házelnököt, alkotmánybírákat választ, és dönt a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez kapcsolódó pénzügyi törvénycsomagról. Az utolsó ülésnapon Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal.

Keresés