Két gyerek halt meg szombaton délután Ságváron, miután leomlott egy löszfal - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kedveznek a nyári melegben a baktériumok kialakulásának a mikrohullámú sütők. Mivel a ezek a sütők az ételt nem melegítik fel teljesen, terjeszthetik a szalmonellát - figyelmeztet az R+V német biztosítótársaság
A mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj felében határozná meg a Jobbik az egykori MSZMP, KISZ, állambiztonsági és munkásőrségi vezetők havi öregségi járandóságát. Erről törvényjavaslatot is benyújtanak.
A humor az egyik legfontosabb közösségképző tényező - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szombaton Nagyvázsonyban, a Művészetek Völgye helyi rendezvénysorozatának megnyitóján.
Hatalmas forgalmi dugó alakult ki Baselhez közel egy svájci autópályán szombaton, amikor egy spanyol teherautóról zuhanni kezdtek görögdinnyés rekeszek. A teherautó sofőrje jó ideig nem vette észre, mi történt, miközben több mint két és fél kilométer hosszan araszoltak mögötte az autók.
Top 10-es bűnözőt fogtak a Pest megyei rendőrök péntek délután Újpesten. A férfi tavaly október óta bujkált, a bíróság ugyanis többrendbeli rablás és más bűncselekmények miatt miatt tíz év fegyházbüntetést szabott ki rá.
A hazánkba beáramló rossz minőségű termékek kiszorítását és a magyar termelők helyzetének javítását várja a vidékfejlesztési minisztérium az új élelmiszer-biztonsági intézkedésektől.
A látásuk megőrzése érdekében szemnyomást csökkentő szemcseppet használó emberek jelentős részének nem sikerül az előírt adagot alkalmaznia - állapították meg amerikai kutatók. Így pedig vagy nem hat a szer, vagy túl gyorsan elfogy a receptre írt mennyiség.
Egyelőre nincs meg mindenhol a hely a kis értékű lopások elkövetőinek. Komárom-Esztergom megyében már a fogda sem működik. A belügyminiszter pénteken a soltin kívül 10-12 büntetés-végrehajtási intézet újranyitását ígérte.
Bár az új szlovák kormánykoalíció programtéziseiben ígéretet tett arra, hogy eltünteti az "értelmetlen korlátozásokat a kisebbségeket érintő törvényekből", s hogy megváltoztatja a nyelvtörvényt, eddig még nincs értesülés arról, mikor kerül erre sor.
Részletes vallomást tett, és nagyrészt elismerte a bűncselekmény elkövetését az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy halálra gázolt pénteken egy rendőrt a fővárosban.
Duisburgban legalább 11-en meghaltak az idei Love Parade-en. Pánik tört ki egy alagútban és az emberek összetaposták egymást, hogy kijussanak. A rendőrség szerint 15 ember megsérült.
Meghalt egy 12 éves svájci fiú, miután ráomlott egy homokalagút, amit testvéreivel ásott az egyik spanyol tengerparti üdülőhelyen – közölték szombaton a spanyol hatóságok. A gyereket a kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni, de sikertelenül.
Áramkimaradás miatt akadozik a határátkelés Vállajnál – közölte a Független Hírügynökséggel Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
A humor az egyik legfontosabb közösségképző tényező - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szombaton Nagyvázsonyban, a Művészetek Völgye helyi rendezvénysorozatának megnyitóján.
Alapvetően jó eredménnyel zárultak a banki stressz-tesztek Európában. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.
Egész nap felelőtlen szörfösök, fürdőzők, kisebb-nagyobb vitorlázók kerültek bajba a 60-80 kilométer/órás szélben, de este 19 órakor már senki sem volt veszélyben a Balatonon - közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője
Negatív lépéseket jelentett be pénteken Magyarországgal szemben két nagy nemzetközi hitelminősítő is, az IMF/EU-tárgyalások félbemaradásával és a pénzügyi rendszer adóztatásával kapcsolatos aggályaikra hivatkozva.
Az ausztrálokat jobban érdekli egy televíziós szakácsverseny, mint a parlamenti választások - éppen ezért Julia Gillard miniszterelnök és Tony Abbott ellenzéki vezető vasárnapra tervezett televíziós vitáját egy órával későbbre halasztják. Így nem kezdődik egy időpontban a Mesterszakács című népszerű valóságshow döntőjével.
A kapitalizmus válságáról beszélt a miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Beismerő vallomást tett az a férfi, aki pénteken halálra gázolt egy rendőrt Budapesten. Löszfal omlott két kisgyerekre Ságváron, mindketten meghaltak. A nap legfontosabb hírei július 24-én.