A Transparency International szerint egy új törvényjavaslat alapján a nyilvánosság nehezen szerezhetne tudomást az állami cégeknél lévő gyanús ügyekről
Dr. Csillag Dezsőné az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal új főosztályvezetője - tudatta közleményben szerkesztőségünkkel az adóhatóság. Vida Ildikó elnök döntése alapján a mai naptól elnökhelyette...
Igazi strandidő várható a hétvégén, a hőmérséklet ugyanis országszerte elérheti a 33 Celsius fokot. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, Vadász Vilmos az InfoRádiónak azt mondta: a jövő héten még melegebb lesz, igazi kánikulára kell számítani. Emiatt az UV-sugárzás is nő, napozni csak elővigyázatosan szabad.
Top 100-as bűnözőt fogtak a rendőrök nemrégiben Spanyolországban – erősítette meg a Független Hírügynökség értesüléseit Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője. A férfi Spanyolországban munkát vállaló magyarok becsapására szakosodott, elfogásakor öt elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Négy hét múlva lép életbe a dohányzási tilalom a fővárosi aluljárókban. A szabályozás újabb feladatokat ad a közterület-fenntartóknak és a közterület-felügyelőknek; utóbbiak szabálysértési eljárást is indíthatnak a tiltott helyen cigarettázókkal szemben.
Második világháborús bombát találtak, ezért lezárták Budapesten, a budai alsó rakpartot az Erzsébet híd közelében. A HM sajtóügyeletese a Független Hírügynökségnek elmondta: a német páncéltörőt kertészeti munkák közben találták az I. kerületi Várkert Kaszinó közelében.
Az OTP Bank nem fogja áthárítani a bankadót az ügyfelekre, és az elvonás nem fogja befolyásolni a hitelezési aktivitását sem - mondta Illés Zoltán, a hitelintézet ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen. (MTI)
Az amerikai parti őrség továbbra is keresi a Delaware folyóban eltűnt két magyar fiatalt. A 16 éves lány és a 20 éves fiú szerdán tűnt el, amikor egy turistákat szállító, műszaki hiba miatt mentésre váró vízibusz egy uszállyal ütközött. A kétéltű járműről 37-en estek a vízbe, köztük a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium 15 fős csoportja, akik egy metodista csereprogramban vettek részt. Az…
Két gépkocsi ütközött frontálisan csütörtök délután a 61-es főúton Taszár és Baté között; teljes útlezárás van érvényben - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Az elmúlt heteket jellemző negatív tendenciának tegnap egy csapásra vége szakadt a részvény és nyersanyagpiacokon egyaránt. Az indexek jelentősebb emelkedést tudtak produkálni, ami hangulati alapon...
A becsületesen dolgozó, a jogszabályokat betartó emberek, az adófizetők oldalán áll Hódmezővásárhely önkormányzata, akiknek joguk van tudni, kik azok, akik visszaélnek az adóforintjaikból adott támogatással – így reagált közleményében Lázár János, a város polgármestere az adatvédelmi ombudsman, a TASZ és az LMP egy helyi rendeletet érintő kritikáira.
Szeptember 1-től megyei szintre helyezi a kormány a közigazgatási hivatalokat, és visszaáll az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése - közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár csütörtökön, Budapesten.
Szép és jól kidolgozott a Pöttyös Guru reklámfilmje, de inkább csak mércét állít, mint nagyot üt – véli Kiss Attila, az Addict Interactive médiaigazgatója a pöttyös új termékét bevezető szpotról a Kreatívban.
Kezdeményezi a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az NNI a police.hu oldalon csütörtökön.
Szteroid tartalmú étrendkiegészítők kerülhettek Magyarországra, amelyeknek súlyos mellékhatásai is lehetnek - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. ...
Nagyon fájt a feje és a nyaka egy 30 éves brit nőnek, ezért férje bevitte a kórházba. Ott azt mondták, migrénje van, majd két nap múlva meghalt. Kiderült, egy ritka vírus támadta meg az agyát.
A külügyminiszter szerint a belga kormányválság érdemben nem befolyásolja az unió működését, dacára annak, hogy ebben a félévben a brüsszeli kormány irányítja soros elnökként az Európai Unió politikáját. Martonyi János a belga külügyi tárca vezetőjének meghívására érkezett szerda Brüsszelbe, ahol uniós kérdésekről tárgyalt, majd Berlinbe utazott tovább.
Második nekifutásra sikerült megválasztani az új szlovák házelnököt a pozsonyi parlament csütörtöki alakuló ülésén. Richard Sulík, a koalíciós Szabadság és Szolidaritás (SaS) vezetője a második titkos szavazás során 80 támogató voksot kapott. Ez néggyel több, mint amennyi minimálisan szükséges.
1995-ben a boszniai háború idején a szerbek lerohanták a várost, az ENSZ erői nem fejtettek ki ellenállást, az ostromlók pedig 8000 muszlimot gyilkoltak le
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátásait a Moody’s Investors Service, elsősorban a bankok működési környezete szempontjából kedvezőtlen hazai és nemzetközi gazdasági...
Csillag Dezsőné az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal főosztályvezetője Vida Ildikó elnök döntése alapján a mai naptól elnökhelyettesi hatáskörben végzi feladatát....
Manapság igen nagy befektetői félelmeket tapasztalhatunk a világ minden pontján: a fejlett országok eladósodottsága, Kína növekedésének lassulása és az ingatlanpiaci buboréktól való félelem mind...
Twitter bejegyzése miatt rúgták ki a CNN egyik szerkesztőjét. Méltatott egy nemrég elhunyt iszlám vezetőt, majd kijelentette: a Twitter-üzenetek túl rövidek a sarkos véleményekhez.
Berlin, 2010. július 8., csütörtök (MTI/Reuters) - Németországban bővült az ipari termelés, és élénkült a külkereskedelem májusban. Ennek alapján felerősödött az a várakozás, hogy a legnagyobb európai gazdaság két éve a legnagyobb növekedést érte el a második negyedévben.
Javuló befektetői bizalom erősítette csütörtökön az eurót, a térségbeli devizákat pedig az növekvő kockázatvállalás segítette erősödéshez: az eurót 280,44 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben csütörtök délután négy órakor a szerda délutáni 283,19 forint után. Nap közben 280 alatti jegyzésre is volt példa.
Jót tett a hangulatnak a friss munkaerőpiaci adat, illetve, hogy az EKB elnöke szerint a befektetők túlzottan borúlátóak voltak az euróövezet pénzügyi rendszerének teherbíró képességét illetően
Csillag Dezsőnét, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezetőjét csütörtöktől elnökhelyettessé nevezte ki Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke - tájékoztatta az APEH az MTI-t, csütörtökön.
Javuló befektetői bizalom erősítette az eurót, a térségbeli devizákat pedig a növekvő kockázatvállalás segítette: az eurót ma 280,01 forinton is jegyezték, a tegnap délutáni 283,19 forint után. Jó hí...
Visszavonná a Fico-kormány által bevezetett, elsősorban a magyar kisebbséget sújtó retorziókat Iveta Radicova, leendő szlovák kormányfő - nyilatkozta a politikus a HVG-nek. Bugár Béla, a Híd-Most párt elnöke az InfoRádiónak megerősítette: ezeknek a jogszabályoknak a módosítása bekerült a kormányprogramba.
Két, egymáshoz közel lakó családhoz költöztették össze azokat a magyar diákokat, akiknek kirándulóhajója szerdán szenvedett balesetet az Egyesült Államokban.
Bűnszövetségben elkövetett, jelentős kárt okozó csalással gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azt a férfit, akit szerdán vettek őrizetbe a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával kapcsolatos nyomozás közben.
A Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) - a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) partnerszervezete - aggodalmát fejezte ki csütörtöki közleményében egy jogszabály miatt, amelyet az elektronikus kommunikáció témájában fogadtak el nemrég Szerbiában.
Feloldották az útzárat a 61-es főúton Taszár és Baté között, amit azért rendeltek el valamivel 15 óra előtt, mert két gépkocsi frontálisan összeütközött csütörtökön. A balesetben ketten súlyosan megsérültek.