2010. július 8. csütörtök

júl. 8
10:51
Két súlyos sérültje van a pamplonai bikafuttatás második napjának (hirado.hu)
A sebesültek egyikét súlyos mellkasi, másikát lábsérülésekkel szállították kórházba a reggeli futam után
júl. 8
10:53
Rajczi-Juhász Miklós a Ness Hungary új HR igazgatója (HR Portál)
A Ness Hungary-hez igazolt a Synergon Csoport volt HR vezetője, Rajczi-Juhász Miklós, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
júl. 8
10:57
Nyugdíj: így örökölhető a befizetett pénz (Privátbankár)
A pénztári számlaegyenleg öröklését elsősorban az befolyásolja, hogy a tag halála a felhalmozási, vagy a szolgáltatási időszakban következik-e be
júl. 8
11:03
Kis híján lebetonozták a szovjet katonát (Blikk)
Egy második világháborús szovjet katona földi maradványaira bukkantak a 68-as út Marcalit elkerülő szakaszának megépítésénél végzett feltáráson. Csizmája és cirill betűs logarléce alapján tudták csak azonosítani állampolgárságát. Zsebében még egy német márkájú óra is lapult.
júl. 8
11:03
Új német nézettségi rekord (Metropol)
Minden eddigi televíziós nézettségi rekordot megdöntött Németországban szerda este a Spanyolország elleni labdarúgó-világbajnoki elődöntő, amelyet a rivális együttes nyert meg 1-0-ra. A durbani derbi első félidejében 30,19 millióan nézték a Nationalelf játékát, majd a szünet után ez a szám 31,96 millióra emelkedett.
júl. 8
11:03
Kertberendezés - olcsón! - 2. rész (Édenkert)
A szép ház önmagában nem elég, a kertnek és az udvarnak is szépnek kell lennie. Az első részben már adtunk néhány érdekes tippet a kert berendezésére, most viszont azt tudhatjuk meg, hogy miként tehetjük kertjeinket még személyesebbé.
júl. 8
11:03
Radicová érvénytelenítené az állampolgársági törvényt, de Fico retorzióit is (hirado.hu)
Az új szlovák miniszterelnök szerint csak akkor javulhat a szlovák-magyar viszony, ha mindkét fél képes engedményeket tenni
júl. 8
11:03
Minden figyelem a bankszektorra szegeződik ma Európában (Portfolio)
Akárcsak tegnap az amerikai tőzsdéket, ma délelőtt az európai részvényindexeket is a bankpapírok húzzák felfelé, amit részben az európai bankok stressz tesztjeivel kapcsolatban napvilágot látott...
júl. 8
11:03
Ellopták az izraeli kormányfő testőreinek fegyvereit az USA-ban + videó (ATV)
Négy pisztolya tűnt el.
júl. 8
11:05
Idén már hatodszorra bénulhat meg egész Görögország (Portfolio)
Idén már hatodik alkalommal bénulhat meg egész Görögország az országos méretű 24 órás általános sztrájk következtében - tudósít a The Wall Street Journal. A munkabeszüntetésekkel ezúttal az...
júl. 8
11:05
Gyurcsány: vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek (ATV)
Hiába van kőbe vésve a bankadó.
júl. 8
11:06
10 milliárdért kelt el egy William Turner festmény (Gondola)
Rekordáron, 29,7 millió fontért (több mint 10 milliárd forintért) árverezte el a Los Angeles-i Getty Múzeum William Turner egyik alkotását; korábban a brit festő egyik művéért sem fizettek ilyen magas összeget - közölte a Sotheby's aukciósház Londonban
júl. 8
11:06
Megdőlt a nézettségi rekord a német-spanyolon (Blikk)
júl. 8
11:08
Több tízmillió forint az árvízkár a gemenci erdőben (Gondola)
Több tízmillió forintos kárt okozott a Duna júniusi áradása a gemenci erdő vadállományban és az erdei vasút pályaszerkezetében - derül ki a Gemenc Zrt
júl. 8
11:10
MSZP: új alapszabály és szigorúbb erkölcsi elvárások a kongresszusi ajánlásban (Gondola)
Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök szerint most van olyan helyzetben az MSZP, hogy új alapszabályt tud készíteni, amelynek külső és belső kényszere is van
júl. 8
11:12
Németh: az UMDSZ a felelős a jogosulatlanul kiadott magyarigazolványokért (Gondola)
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ) terheli a politikai felelősség, amiért Kárpátalján jogosulatlanok is kaptak magyarigazolványokat - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár
júl. 8
11:14
Demszky Gábor nem tagja az SZDSZ-nek (Gondola)
Demszky Gábor már nem tagja az SZDSZ-nek, ezt a főpolgármester maga mondta az MTI-nek egy más témában tartott szerdai sajtótájékoztatón.
júl. 8
11:18
Már harmadik napja emelkednek az európai indexek (ProfitLine)
A csütörtöki már sorban a harmadik pozitív nyitás volt a térség tőzsdéin. A befektetők főként azért derűlátók, mert a az Európai Bizottság bankokat átvilágító vizsgálata, úgynevezett terhelési tesztje a kiszivárgott információk szerint nem tárt fel komolyabb kockázatokat.
júl. 8
11:20
Likvid papírok a BÉT-en - az FHB helyébe lépett a RÁBA (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde a honlapján közzétette, hogy a 2010. második negyedévi forgalom alapján mely részvények minősülnek megfelelő likviditással.
júl. 8
11:21
Focicsapatnyi ismert politikust gyanúsítottak meg (BorsOnline)
Bár még el sem kezdődött a kormány által beígért elszámoltatás, már több nyomozás indult, egy focicsapatnyi ismert politikust gyanúsítottak meg az elmúlt időszakban. Néhány volt képviselő csuklóján már kattant is a bilincs. A Bors összegyűjtötte a legismertebb gyanúsítottak tizenegyét.
júl. 8
11:21
Gombás-túrós szarvacska (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg szarvacska tészta 25 dkg túró 30 dkg gomba 1 pohár tejföl 1 csokor petrezselyem 2-3 gerezd fokhagyma 5 dkg margarin só fehérbors
júl. 8
11:21
Újabb alkotmánymódosítási javaslat kerül a Ház elé (Infostart)
A jövő héten képnapos ülést tart az Országgyűlés, amely megkezdi egy újabb alkotmánymódosítási javaslat vitáját, és dönthet a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatról. A parlament július 19-én választja meg az új házelnököt, a két új alkotmánybírót és a tervek szerint dönt a közmédiumok szerkezeti átalakítását szolgáló törvényjavaslatról.
júl. 8
11:21
Gyilkossággal gyanúsítják a brazil bajnokcsapat labdarúgóját (Infostart)
Önként feladta magát a rendőrségen Bruno Fernandes Souza, a brazil bajnok Flamengo futballkapusa, miután gyilkosság miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene.
júl. 8
11:21
Kezdetben pályázati úton támogatnák a határon túli kirándulásokat (HírTV)
Három évig pályázati úton, azt követően pedig normatív finanszírozás segítségével támogatnák a határon túli osztálykirándulási programot - áll abban a határozati javaslatban, mely egyúttal arról is rendelkezik, hogy június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának napján iskolai emléknapot kell tartani - olvasható a fidesz.hu-n. A fideszes Pokorni Zoltán, a javaslat egyik beterjesztője július…
júl. 8
11:21
Elfogtak egy olasz maffiavezért (Metropol)
Az olasz rendőrség letartóztatta a Nápoly környékén működő maffiaszervezet, a camorra egyik legerősebb klánjának főnökét.
júl. 8
11:21
Megbénult a pozsonyi magyar kulturális intézet (Kripto Akadémia)
Megbénult a pozsonyi magyar kulturális intézet működése - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.
júl. 8
11:21
Alkotmánybíróságon támadták meg a Nyilatkozatot (Alternatív Energia)
Megérkezett az Alkotmánybíróságra (Ab) az az interneten is olvasható állampolgári beadvány, amelyben azt kérik a testülettől, hogy semmisítse meg a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztéséről rendelkező kormányhatározatot - mondta el az MTI érdeklődésére csütörtökön Sereg András, az Ab sajtófőnöke.
júl. 8
11:21
Több tízmilliós kárt okozott a Duna áradása a gemenci erdőben (hirado.hu)
Az első becslések szerint mintegy 350-400 vadmalac és 150 szarvasborjú veszett oda, a vízalámosások következtében a vasúti pálya több helyen a levegőben lóg
júl. 8
11:21
A demokratizálódó afrika egyre vonzóbb célpontja a befektetőknek (Portfolio)
Az afrikai országokban az elmúlt évtizedekben nem csak kedvező politikai folyamatok indultak meg, de a nemzetgazdaságok is meredek növekedési pályára álltak rá. Bár a kép igen vegyes, mert a világ...
júl. 8
11:21
Elbukott a Suzuki a rendőrségi közbeszerzésen, íme a befutó (Pénzcentrum)
Hazánk egyik vezető flotta- és gépjárműkezelője, a LeasePlan Hungária Zrt. nyerte el az Országos Rendőr Főkapitányság 250 darab új gépjárműjének kezelésére és finanszírozására kiírt közbeszerzési pályázatot....
júl. 8
11:22
Forinterősödésben manifesztálódott a tengerentúli optimizmus (ProfitLine)
Devizapiaci körképünk a fontosabb devizapárokat mozgató eseményekről. (Commerzbank)
júl. 8
11:23
Magvas kenyér (kenyérsütőgépben sütve) (Mindmegette)
Hozzávalók: 2,5 dl víz 2 teáskanál (kismérő) cukor 2 teáskanál (kismérő) só 2 evőkanál (nagymérő) olaj 6 dkg graham liszt 34 dkg finomliszt 1 mokkáskanál sikér 1,5 dkg friss élesztő 2 evőkanál (nagymérő) magkeverék (lenmag, szezámmag, napraforgómag, tökmag stb.)
júl. 8
11:23
Vágner: Kassai Viktor a világ bírói elitjébe fújta magát (Infostart)
Kassai Viktor a tőle megszokott jó teljesítményt nyújtotta a szerdai spanyol-német meccsen is. Határozott volt, a vitatott szituációkat jól ítélte meg. Teljesítményével mindenképpen bekerült a világ futballjának bírói elitjébe - mondta az Inforádiónak Vágner László, az MLSZ játékvezetői bizottságának vezetője.
júl. 8
11:23
Nem kegyelmezett újszülöttjének a brutális anya (HírTV)
Egy nemzetközi repülőjárat vécéjében szülte meg gyermekét, majd megpróbálta lehúzni a csecsemőt egy indiai nő. Az újszülöttet, akinek feje fennakadt a lefolyón a légikísérők találták meg azután, hogy a gép landolt az észak-indiai Amritsar városában.
júl. 8
11:23
Visszaélések miatt szigorítják az iTunes áruház vásárlói felületét (hirado.hu)
A szigorításra azért volt szükség, mert egy vietnami fejlesztő mintegy 400 iTunes-felhasználó fiókjába tört be
júl. 8
11:24
New Yorkban ünnepelt a 70 éves Ringo Starr (Gondola)
New Yorkban ünnepelte hetvenedik születésnapját Ringo Starr, a Beatles egykori tagja
júl. 8
11:24
"Ember te(H)Rvez..." - Minél kevesebb ráfordítással megoldani az előttünk álló feladatok széles skáláját (HR Portál)
A cég és a munkatárs közös érdeke, hogy az egyéni tulajdonságok összessége mind jobban közelítsen a cég, a szervezet által elvártakhoz. Ez pedig tudatos fejlesztések, képzések révén érhető el nagy hatékonysággal a költség, idő, humán energia - vagyis az erőforrások célirányos felhasználásával.
júl. 8
11:25
Orbán: Idén nincs lehetőség a bankadó megváltoztatására (+videó) (HírTV)
Idén már nincs lehetőség arra, hogy változzon a bankadó tervezett rendszere – mondta csütörtökön Orbán Viktor, miután tárgyalt Csányi Sándorral az OTP elnök-vezérigazgatójával. A kormányfő hozzátette: az átmeneti adóról folyamatosan egyeztetnek az IMF budapesti képviseletével. Csányi Sándor a találkozót követő sajtótájékoztatón kizártnak nevezte, hogy a pénzintézetek átterheljék a lakosságra...
júl. 8
11:25
Vége a pokoli időszaknak? Rátalált a szerelem BB Évire? (hirado.hu)
Párkányi Évi sok évvel ezelőtt megnyerte a Big Brother valóságshow- t, de élete rossz irányba fordult, elvesztette önmagát és kisfiát is
júl. 8
11:26
Újabb alkotmánymódosítási javaslat kerül a Ház elé (Gondola)
A jövő héten képnapos ülést tart az Országgyűlés, amely megkezdi egy újabb alkotmánymódosítási javaslat vitáját, és dönthet a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatról
júl. 8
11:26
Kevés a gombaszakértő (HR Portál)
Több gombaszakértőre lenne szükség hazánkban, de a képzés presztízsét is növelni kellene - hangozott el a MR1-Kossuth Rádió hajnali műsorában.
júl. 8
11:27
Újabb alkotmánymódosítási javaslat kerül a Ház elé (hirado.hu)
A parlament július 19-én választja meg az új házelnököt, a két új alkotmánybírót és a tervek szerint dönt a közmédiumok szerkezeti átalakítását szolgáló törvényjavaslatról
júl. 8
11:28
Összeomlott az MSZP káderbázisa (Gondola)
Az idei a szanálás éve a szocialistáknál. Az önkormányzati voksolás után több ezer MSZP-káder veszítheti el állását.
júl. 8
11:33
Újabb alkotmánymódosításra készülnek (Privátbankár)
A jövő héten képnapos ülést tart az Országgyűlés, amely megkezdi egy újabb alkotmánymódosítási javaslat vitáját, és dönthet a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatról
júl. 8
11:35
Orbán-nyilatkozat: Alkotmánybírósághoz fordultak (Privátbankár)
Megérkezett az Alkotmánybíróságra az az állampolgári beadvány, amelyben azt kérik a testülettől, hogy semmisítse meg a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztéséről rendelkező kormányhatározatot
júl. 8
11:39
Majdnem megölte a csókjával a barátnőjét (BorsOnline)
A csók is lehet ártalmas, majdhogynem halálos. Az alig több mint 14 éves harlingtoni Laura Kukic aligha gondolt arra, hogy barátja, a nála két évvel idősebb fiú kis híján a vesztét okozhatja egy puszival...
júl. 8
11:39
Halott ember arcával él (Blikk)
Sikeresen végződő teljes arcátültetést hajtottak végre francia orvosok. A 12 órás műtét során egy 35 éves, úgynevezett elefántember szindrómában szenvedő férfi kapta meg egy elhunyt arcát.
júl. 8
11:39
Két óra alatt befejezte munkáját a fővárosi közgyűlés (Infostart)
Két óra alatt befejezte munkáját a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön; a rendkívüli ülésen több, a meghívóban szereplő előterjesztést nem is vettek napirendre.
júl. 8
11:39
Súlyosan sérült a nő (HírTV)
Súlyosan megsérült az a nő, aki autójával karambolozott, majd egy villanyoszlopnak csapódott a 11-es úton, Szentendrén.
júl. 8
11:39
Elfogták a camorra egyik vezetőjét (hirado.hu)
A 42 éves Cesare Pagano a szakadár Amato-Pagano-klánnak volt a vezetője

Keresés