Az ukrán parlament csütörtökön mégis jóváhagyta az IMF által megkövetelt költségvetési megszorításokat, miután első olvasatban még elvetette azokat. A törvényjavaslatot azért kellett jóváhagyni, hogy az IMF folyósítsa az Ukrajna által nemrég kialkudott új készenléti hitelt.
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott szektorelemzésében.
Az EUR/USD valamivel 1,2675 alatt áll. A vártnak megfelelöen nem hangzottak el újdonságok az EKB mai sajtókonferenciáján. Eddig a következök hangzottak el: továbbra is mérsékelt növekedést várnak. Megteszik a szükséges lépéseket a pénzpiaci támogatására. Az aktuális kamatszintet megfelelönek tartják. Az alacsony infláció kedvezö hatással van a vásárlóeröre. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Életét vesztette egy férfi Gyomaendrőd határában csütörtök délután, amikor autójával lesodródott az útról - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke. Megválasztásához második körre is szükség volt, az első fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a több mint 50 százalékos többséget.
A flamingóvirág (Anthurium) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó évelő. Leginkább szív alakú és színes levelei miatt kedveljük. A leggyakrabban a piros és a fehér virágú változatával találkozunk. Lássuk, hogyan kell gondozni és szaporítani ahhoz, hogy egészségessé és széppé váljon.
Több mint egy évtized után ismét politikai foglyokat engednek szabadon Kubában. A Havannában tárgyaló spanyol külügyminiszter szerint a kommunista szigetországban ezzel a lépéssel új korszak kezdődik. Jogvédő szervezetek 167 politikai foglyot tartanak nyilván Kubában.
Csütörtök este választja meg az LMP főpolgármester-jelöltjét a párt budapesti regionális kongresszusa - mondta el az MTI érdeklődésére a párt sajtóosztálya.
Biztosan mindenki tudja, hogy hogyan kell elkészíteni a grillezett csirkét vagy legalább is evett már. Most azt tudhatjuk meg, hogy hogyan adhatunk neki pikáns ízt, egy görögdinnye segítségével. Igazán ízletes és gyors étel, próbáljuk ki!
Szarvas Ferenc lesz augusztus 1-től a MÁV Zrt. új elnök-vezérigazgatója - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön. Fellegi Tamás tárcavezető a többi között az utasok jobb kiszolgálását, a vasúttársaság működésének ésszerűsítését és hatékonyabbá tételét várja az új vezetőtől. Andrási Miklós jelenlegi vezető július 31-ig marad a közlekedési cég élén, utána közös megegyezéssel távozik.
Jogerősen 5 év, illetve 7,5 év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla csütörtökön két férfit azért, mert egyikük még 2008-ban "eladott" a másik vádlottnak egy 16 éves lányt.
Az új kormány külpolitikai célkitűzéseit, a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökség prioritásait ismertette csütörtökön a német fővárosban Martonyi János
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott átfogó szektorelemzésében, amely szerint a tervezett…
A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos gimnázium diákjai és tanárai ültek azon a kétéltű városnéző hajón, amely egy uszállyal ütközött és elsüllyedt a Delaware folyón Philadelphiában.
Több tucat másik céggel osztják meg székhelyüket, egy-egy panelház földszinti kis irodáját azok a frissen alakult cégek, amelyektől a Duna Tv több mint félmilliárd forintért rendelt különféle sorozatokat. Az ismeretlen és utolérhetetlen producerek minden esetben ismert filmipari vállalkozásoknak adták tovább a munkát. Az egyik megbízott cég örül a megrendelésnek, arról viszont nem kívántak…
Háromféle hitelprogram indul a Széchenyi-kártya Program keretében. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint idén augusztus elsejétől három éves futamidőre legfeljebb 25 millió forint forgóeszközhitelhez juthatnak a vállalkozások piacaik megtartása és bővítése érdekében.
Egy német páncéltörő eszközt találtak az I. kerületben a Várkert Kaszinónál csütörtök délután; a rendőrség lezárta a környékét - mondta Gyüre Orsolya, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese az MTI-nek.
Az új magyar kormány külpolitikai célkitűzéseit, a jövő év első felében sorra kerülő magyar uniós elnökség prioritásait ismertette csütörtökön Berlinben Martonyi János. A külügyminiszter közvetlenül párizsi és brüsszeli tárgyalásai után érkezett a német fővárosba.
A különböző kontinensek népeinek rítusait, ünnepi szokásait, démonjait a világ minden részéből összegyűjtött maszkok segítségével bemutató kiállítás nyílik csütörtökön a debreceni Déri Múzeumban.
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Schmuck Andort, a Tisztelet Társasága ügyvivőjét jelölné főpolgármesternek - tájékoztatta az MSZDP közleményében csütörtökön az MTI-t.
Lady Gaga nemcsak slágereivel, lemezeladási rekordjaival és címlaptörténeteivel hallat magáról: a jelek szerint most miatta írták át a Grammy-díjak odaítélésének szabályait a legjobb új előadó kategóriában
A titánbuzogány virág (Amorphophallus paeonifolius) a kontyvirágfélék (Araceae) családjába tartozó növény, ebből fakadóan óriáskontyvirágként is ismert. Bármelyik kifejezést is használjuk a neve már önmagában sokatmondó, és nem megtévesztő! Tényleg ennek a növénynek van a világon a legnagyobb virága.
Kezdeményezi a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügy újabb gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte az NNI
Egy német páncéltörő eszközt találtak az I. kerületben a Várkert Kaszinónál csütörtök délután; a rendőrség lezárta a környékét - mondta Gyüre Orsolya, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese
Geotermikus távfűtőmű épül Szentlőrincen, a beruházás alapkövét csütörtökön tették le. A tervek szerint novembertől már termálvízzel fűtik a baranyai város közintézményeit és közel ezer lakást.
Fenntartja a magyar bankrendszerre érvényben lévő negatív kilátását a Moody's Investors Service, tekintettel a továbbra is kedvezőtlen hazai és globális gazdasági viszonyokra, amelyek a bankok működési környezetére és a bankrendszeren belül érvényesülő kockázatokra is hatással vannak - áll a nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban kiadott szektorelemzésében
További emelkedéssel növelték előző napi tetemes nyereségeiket a New York-i tőzsdeindexek a munkanélküliségi kérelmek vártnál nagyobb csökkenése hatására.
Richard Sulík a szlovák parlament új elnöke. Megválasztásához második körre is szükség volt, az első fordulóban egyik jelölt sem kapta meg a több mint 50 százalékos többséget.
Július 19-én dönt a parlament az új házelnök személyéről, miután Schmitt Pált köztársasági elnökké választották – közölte a házbizottság ülése után Balsai István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
A jövő évi agrártámogatások 80 százalékát - mintegy 200 milliárd forintot - előlegként, még ebben az évben megigénylik az Európai Uniótól a vihar okozta belvíz-, illetve árvízkárokra - emelte ki a kormánynak a magyar termelőket segítő intézkedései közül Fazekas Sándor csütörtökön Kaposváron.
Az USD/CAD benézett 1,04 alá. A vártnál kedvezöbb amerikai adatok nem segíthettek a dolláron. Támogatások 1,0360-nál és 1,0320-nál találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A titoktörvény módosítását kezdeményezte Jóri András. Az adatvédelmi biztos javasolja az úgynevezett közérdekteszt beemelését a törvénybe, illetve hogy titoksértés esetén a büntetőeljárás során a bíróság minden esetben vizsgálja felül a minősítés indokoltságát - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala
A Transparency International szerint egy új törvényjavaslat alapján a nyilvánosság nehezen szerezhetne tudomást az állami cégeknél lévő gyanús ügyekről
Dr. Csillag Dezsőné az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal új főosztályvezetője - tudatta közleményben szerkesztőségünkkel az adóhatóság. Vida Ildikó elnök döntése alapján a mai naptól elnökhelyette...
Igazi strandidő várható a hétvégén, a hőmérséklet ugyanis országszerte elérheti a 33 Celsius fokot. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, Vadász Vilmos az InfoRádiónak azt mondta: a jövő héten még melegebb lesz, igazi kánikulára kell számítani. Emiatt az UV-sugárzás is nő, napozni csak elővigyázatosan szabad.
Top 100-as bűnözőt fogtak a rendőrök nemrégiben Spanyolországban – erősítette meg a Független Hírügynökség értesüléseit Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője. A férfi Spanyolországban munkát vállaló magyarok becsapására szakosodott, elfogásakor öt elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Négy hét múlva lép életbe a dohányzási tilalom a fővárosi aluljárókban. A szabályozás újabb feladatokat ad a közterület-fenntartóknak és a közterület-felügyelőknek; utóbbiak szabálysértési eljárást is indíthatnak a tiltott helyen cigarettázókkal szemben.