2010. szeptember 4. szombat

szept. 4
16:38
Egervári Sándor: egy kis csibészség hiányzott a játékosokból (Infostart)
Egervári Sándor szövetségi kapitány úgy véli, a Svédországban pénteken 2-0-ra elvesztett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen az első félidőben nyújtott teljesítményre lehet építkezni, egyúttal kezd alakulni az alapcsapat.
szept. 4
16:39
A hatékony fogyasztóvédelemhez további lépések szükségesek (ProfitLine)
Civil fogyasztóvédelmi szervezetek szerint a hatékony fogyasztóvédelem megvalósulásához további lépések, jogszabály-módosítások szükségesek.
szept. 4
16:54
Romagyilkosság: a katonaságtól akartak fegyvereket szerezni? (HírTV)
Támadást terveztek a romagyilkosságok feltételezett tettesei a tiszalöki eset után a hajdúhadházi laktanya őrei ellen, hogy automata fegyverekhez vagy Kalasnyikov gépkarabélyhoz jussanak – állította az egyik gyanúsított a Népszabadságnak adott börtöninterjújában.
szept. 4
16:57
ÚJ C4 PICASSO ÉS GRAND C4 PICASSO (ATV)
A márka fényterűi magukra öltik az új márkaképet és kínálatukban megjelenik a mikro-hibrid e-HDi technológia. A vitathatatlanul sikeres modellekből bevezetésük óta több, mint 650 000 db kelt el. A módosítások a megjelenést és a műszaki tartalmat egyaránt érintik.
szept. 4
16:59
Ilyen lesz az idő holnap estig (ATV)
Vasárnap többnyire napos idő várható.
szept. 4
17:12
Megtalálták a másik halott gyermeket is (HírTV)
Megtalálták a Dombrádnál Tiszába veszett másik gyermek holttestét is a speciális mentők - közölte kora délután Kristóf Imre, a Miskolci Spider Mentők Legott mentőcsoportjának vezetője. Hozzátette: a 13 éves gyermek holttestét most emelik ki a Tiszából. Bővebb tájékoztatást későbbre ígért.
szept. 4
17:12
Holttestet találtak a Tiszában Tiszateleknél (Gondola)
Holttestet találtak a Tiszában Tiszateleknél szombaton - közölte a vízirendészet
szept. 4
17:14
Stágel Bence Schmitt Pál utódja az Országgyűlésben (Gondola)
A jobbközép megint lépett egyet a szervesen zajló fiatalításban: az az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyetteséé a mandátum.
szept. 4
17:30
Az MSZP a kormányról: 100 nap, 100 hazugság (Infostart)
Az MSZP összegyűjtött a kormány 100 napjából 100 olyan jelenséget, mondatot, amelyben szerintük hazugság rejlik.
szept. 4
17:30
Meghalt a 24 éve kómában fekvő motoros (Infostart)
Több mint húsz év éber kóma után elhunyt Jean-Michel Baron francia motorversenyző.
szept. 4
17:30
Meghalt a több mint húsz éve kómában fekvő francia motoros (Blikk)
szept. 4
17:30
Kamionost gázoltak a 44-es úton (HírTV)
Kiszállt járművéből egy szlovén kamion vezetője a 44-es úton lévő egyik vasúti átjárónál, amikor egy arra haladó autó elütötte az úttesten tartózkodó fiatalembert.
szept. 4
17:45
Jogi szempontból kell erősíteni az ÁSZ-t az elnök szerint (ProfitLine)
Jogi audittal egészítené ki a pénzügyi számvevői munkát Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjú szerint.
szept. 4
17:47
Az adótanácsadók egyesülete egyetért a kormány versenyképességet javító adójavaslataival (ProfitLine)
Az Orbán-kormány által meghirdetett 29 pontos akcióterv gazdasági versenyképességet javító adóváltoztatásai egybevágnak azzal, amit az adótanácsadók egyesülete is javasol - mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke pénteken Baján sajtótájékoztatón.
szept. 4
17:48
Lefokozták a hurrikánt, ám ettől még tombol - videó (Infostart)
A kanadai Új-Skóciát söpörte végig szombaton, helyi idő szerint délelőtt az Earl, amely - miután trópusi viharrá szelídülése nyomán visszaminősítették 1. fokozatú hurrikánná - ismét trópusi vihar fokozatot kapott, ezúttal a kanadai meteorológiai hatóságoktól.
szept. 4
17:48
Vetkőzött a polgármester: előkerült a bilincs és lekerült a melltartó is (+videó) (HírTV)
Sztriptíztáncosnővel vetkőzött a Komárom-Esztergom megyei Réde polgármestere. Pölöskei József erotikus mutatványát egy néző felvette a mobiltelefonjával, a kisfilm már a világhálón is elérhető. A településvezetőt a saját viselkedése nem zavarja, a Hír Televízió kérdései viszont felháborították. A politikus egyébként a község díszpolgára.
szept. 4
17:51
„Kipihenjük a nyarat” Vadvízen tanul evezni párjától a magyar színésznő (ATV)
Szlovéniába mennek.
szept. 4
18:06
Kijárási tilalom: kártyavárként mozogtak az épületek (+videó) (HírTV)
Éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el az új-zélandi Christchurchben, amelyet szombat hajnalban hetes erősségű földrengés rázott meg. A földmozgásnak halálos áldozata nem volt, az anyagi károkat két milliárd dollárra becsülik. Új-Zélandon gyakoriak a földrengések, de ilyen pusztítás utoljára 1968-ban volt a szigetországban.
szept. 4
18:06
MSZP: 100 nap 100 hazugság (Gondola)
Az MSZP összegyűjtött a kormány 100 napjából 100 olyan jelenséget, mondatot, amelyben szerintük hazugság rejlik
szept. 4
18:08
Mi az igazság IMF és Magyarország ügyben? – 2. rész (Gondola)
Magyarország esélyeit végletesen behatárolja az olcsó hitelpénz forgatására épített Fekete János-féle adósságpolitika. 2005-ig működött…
szept. 4
18:09
Nyugat-nílusi láz: három beteg Magyarországon (ATV)
Eddig hárman betegedtek meg.
szept. 4
18:18
Stabilnak látja Lettország adósbesorolásának kilátását a Fitch (ProfitLine)
Stabilra javította a leminősítést valószínűsítő eddigi negatívról Lettország befektetési szint alatti szuverén adósbesorolásának kilátását pénteken a Fitch Ratings, a lett pénzügyi-gazdasági helyzet stabilizálódására és a javuló külső likviditásra hivatkozva.
szept. 4
18:24
Hetero Büszkeség Napja Budapesten (Infostart)
"Hetero Büszkeség Napját" tartottak szombaton Budapesten; a megmozdulás alig száz résztvevője végighaladt a meleg méltóság menetének útvonalán a Hősök tere és az Erzsébet tér között.
szept. 4
18:24
Saját bikája nyársalta fel a férfit (HírTV)
Nyolcmázsás bika öklelt fel egy idős embert a Csongrád megyei Tömörkényen. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter vitte kórházba a tanyájáról.
szept. 4
18:24
A kitoloncolások ellen tüntettek Párizsban (Kripto Akadémia)
Ezrek tüntettek szombaton Párizsban és más francia városokban a kormány új belbiztonsági intézkedései, köztük a kelet-európai romák Franciaországból való kiutasítása ellen.
szept. 4
18:42
Katt! Szexi és ciki fotók a strandról! (Blikk)
összegyűjtöttük az elmúlt idők legjobb nyaralós paparazzóképeit
szept. 4
18:42
A második erő - Célpont (videó) (HírTV)
A főpolgármesteri posztra gyúrnak a parlamenti pártok. Tarlós félig már betalicskázta magát a Városházára, bár a szocik tolták be elsőként céduláikat.
szept. 4
18:42
A parlamenti pártok közül a legtöbb jelöltet a Fidesz állította (Gondola)
A parlamenti pártok közül a legtöbb jelöltet a Fidesz állította az októberi önkormányzati választásra
szept. 4
18:44
Az Earl hurrikán már csak trópusi vihar (Gondola)
A már 4. fokozatú hurrikán szintjét is elért Earl-t a meteorológusok visszafokozták trópusi viharrá, és az Egyesült Államok után szombaton immár Kanada keleti vidékét veszélyeztette
szept. 4
18:51
Baromfi Terméktanács - Felesleges környezetvédelmi díj (ProfitLine)
A százezer forintos éves környezetvédelmi hatósági felügyeleti díj eltörlését szorgalmazza a Baromfi Terméktanács (BTT) - közölte a szervezet honlapján.
szept. 4
19:00
Navracsics: Cél, hogy a közigazgatás újra a közjót szolgálja (+videó) (HírTV)
Államreformra van szükség Magyarországon, mivel ma az állam nem tudja a hivatását – mondta el szombaton Navracsics Tibor a kötcsei pikniken. Ugyanitt Fellegi Tamás arról beszélt, hogy a kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát.
szept. 4
19:00
Bikicsunáj: Mesterházy Michael Jacksonnak bírt öltözni (Gondola)
Salgótarjánban rettegett Mesterházy a kormány első 100 napja miatt: megszegett ígéretekről és a demokrácia elleni támadásról beszélt.
szept. 4
19:00
MSZP: 100 nap 100 hazugság (Alternatív Energia)
Az MSZP összegyűjtött a kormány 100 napjából 100 olyan jelenséget, mondatot, amelyben szerintük hazugság rejlik.
szept. 4
19:03
MSZP: a Fidesz gyorsabb Rákosinál (ATV)
Saját hatalmának megszilárdításában.
szept. 4
19:18
Orbán Viktor: Magyarországon 2010-ben lezárult az utópiák évszázada (Infostart)
Megvédjük a polgári középosztály és a bizonytalan helyzetű társadalmi csoportok szövetségét - hangsúlyozta Orbán Viktor a Kötcsei Találkozón. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy öt konkrét feladat áll az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt.
szept. 4
19:18
Vízilabda Eb: Vb-résztvevő a Kemény-csapat (Infostart)
Jóllehet a horvátországi vízilabda Eb csoportmérkőzései a férfiaknál csak vasárnap érnek véget, a legjobb hat közé kerülők kilétének tisztázódásával már négy forduló után eldőlt, hogy Európából a magyar válogatott is kijutott a 2011-es, sanghaji világbajnokságra.
szept. 4
19:18
Orbán: 2011 tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt (Gondola)
Öt feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll; közte az új alkotmányt, amelyet "2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni"
szept. 4
19:18
Kevesebbet isznak a britek (Blikk)
szept. 4
19:18
Svéd tévések bakija miatt idegeskedik Gyurcsány (HírTV)
Kétéves lemaradásban a svédek: az északi ország Viasat6 nevű televízió csatornája a pénteki labdarúgó Európa-bajnoki selejtező félidejében Gyurcsány Ferenc nevével feliratozta a mérkőzést a helyszínen megtekintő Orbán Viktor miniszterelnököt. A meccset közvetítő televízió sajtóosztálya egyelőre nem elérhető, így azt nem tudni, kértek-e elnézést a hibáért.
szept. 4
19:20
Orbán: Keskeny pallón járunk (HírTV)
Nekünk a valóság politikáját kell meghirdetnünk, szemben a baloldal utópiák ígéretére épülő politikájával – jelentette ki Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén, ahol nyolcadik alkalommal találkoztak a polgári oldal politikusai, tudósok, közéleti személyiségek, művészek és újságírók, hogy megvitassák a közélet aktuális kérdéseit szombaton. Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszt...
szept. 4
19:24
Megszakadhat végre a negatív hangulat a tőzsdéken (ProfitLine)
„Ismét pozitív hírek érkeztek az amerikai gazdaság állapotát illetően, hiszen a várakozásoknál jobb adatokat kaptunk a foglalkoztatottak létszámára vonatkozóan. Arról nem beszélhetünk, hogy az amerikai gazdaság újra dinamikus növekedésnek indul, ugyanakkor a vártnál kedvezőbb eredmények nagyon pozitívak a jelenlegi, nagyon feszült piaci hangulat szempontjából, és hatására az elmúlt pár hétre…
szept. 4
19:36
Fellegi: a kormány az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát (Infostart)
A kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a kötcsei pikniken. Arról is beszélt, hogy a kormány szeptember végéig megállapodhat az energiacégekkel arról az új tarifarendszerről, amely lehetővé teszi, hogy a gáz és az áram ára ne emelkedjen.
szept. 4
19:36
Botrányos tanévkezdés (HírTV)
Botrányosan kezdődik a tanév a sásdi általános iskolában, mert a 300 milliós felújítás nem készült el időben. Tanítás ugyan hétfőtől lesz az intézményben, de egyes épületek, illetve az udvar továbbra is építési területnek számít. A szülők egy hete értesültek arról, hogy három nappal később kezdődik az oktatás az iskolában.
szept. 4
19:36
Heterók vonultak fel Budapesten (Alternatív Energia)
"Hetero Büszkeség Napját" tartottak szombaton Budapesten; a megmozdulás alig száz résztvevője végighaladt a meleg méltóság menetének útvonalán a Hősök tere és az Erzsébet tér között.
szept. 4
19:54
Munkácson ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia (Gondola)
A kárpátaljai Munkácson tartotta a hétvégén soros ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen a magyar kormány és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői nemzetpolitikai, oktatási és kulturális elképzeléseket tekintettek át
szept. 4
19:54
Kósa Lajos - Sziluett (videó) (HírTV)
Debrecenben a Fidesz valamennyi jelöltjét – 24 önkormányzati képviselőt, valamint a polgármesterjelöltjét – nyilvántartásba vették a választási bizottságok – jelentette be Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere, egyben a Fidesz polgármesterjelöltje.
szept. 4
19:54
Tisztújítás a Magyar Ifjúsági Konferencián (Kripto Akadémia)
A kárpátaljai Munkácson tartotta a hétvégén soros ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen a magyar kormány és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői nemzetpolitikai, oktatási és kulturális elképzeléseket tekintettek át.
szept. 4
19:56
Odalett minden álom (HírTV)
Hiába volt a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott kezében a csoportjából való továbbjutás, elvesztette a Wales elleni szombati találkozót. Az 1–0-s vereség azt jelenti, hogy már csak a második helyben reménykedhetünk.
szept. 4
19:58
Már 65 a halottak száma (HírTV)
A legfrissebb adatok szerint 65-re emelkedett a pakisztáni Kvetta városában történt öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma. A síita felvonuláson történt pénteki robbantásért a pakisztáni tálibok vállalták a felelősséget. A városban riadókészültségbe helyezték a terrorellenes rendőri egységeket, az áldozatok tömeges temetése miatt.
szept. 4
20:12
Erőss Zsolték már az Everest alaptábor közelében - képek (Infostart)
A Magyarok a világ nyolcezresein expedíciós csapat gond nélkül megérkezett az Everest alaptábor közelébe - adta hírül Kollár Lajos, a csapat vezetője.

Keresés