2010. szeptember 20. hétfő

szept. 20
1:36
Az elhízás fertőző betegség volna? (WebBeteg)
A szó klasszikus értelmében tényleg nem az, hiszen hátterében nem áll semmilyen fertőző kórokozó ágens, de bizonyított, hogy azoknál, akiknek környezetében több elhízott ember él, megnő az elhízás kialakulásának veszélye.
szept. 20
2:30
Itt a Blikk nagy heti horoszkópja (Blikk)
Ezt ígérik a csillagok szeptember 20–26. között
szept. 20
3:33
Szalaiék a csúcson (Blikk)
Mainz — Négy meccs, négy győzelem, megállíthatatlan a német labdarúgás élvonalában Szalai Ádám (22) és a sérüléséből nemrég felépült védő, Lőw Zsolt (31) csapata. A Mainz 05 története során először vezeti a Bundesligát.
szept. 20
3:37
Nyeretlen Haladás (Blikk)
Szombathely — Évadbeli hatodik bajnoki meccsén is nyeretlen maradt a Haladás élvonalbeli focicsapata. A sereghajtó szombathelyiek ezúttal hazai pályán 1-1-re végeztek az élmezőnyhöz tartozó kispestiekkel szemben.
szept. 20
3:41
Kettészakadt a Ferencváros? (Blikk)
Budapest — Egy héten belül másodszor kellett a Fradi-szurkolók elé állnia Prukner Lászlónak (49). A zöld-fehérek labdarúgócsapatának szakmai igazgatója az Újpest ellen elszenvedett 6-0-s vereség után szombat este ismét az Üllői úti székház előtt beszélgetett a drukkerekkel.
szept. 20
3:42
Csókot küldött a kétgólos csatár (Blikk)
Győr — Magára talált a Győr labdarúgócsapata. Pintér Attila (44) edző együttese egymás után két meccset nyert meg az NB I-ben 3-0-ra, a jelek szerint túltette magát az elmúlt hetek nehézségein.
szept. 20
3:42
A derékfájás: hogyan kezelhető? (WebBeteg)
A derékfájósok számához képest csak kevés embernek van műtétre szüksége, a legtöbb esetben néhány hetes otthoni kezeléssel, fokozott elővigyázatossággal, esetleg gyógyszeres kezeléssel javulhat.
szept. 20
4:09
Veszélyben a bajnokok! (Blikk)
Olykor még olimpiai vagy vb-aranyérmes is öngyilkosságot kísérelhet meg
szept. 20
4:18
Kockahas négy óra alatt (Blikk)
London — Mayur Padia (29) álmában sem hitte volna, hogy amin hiába dolgozott öt éve az edzőteremben, az alig négy óra alatt létrejöhet a műtőben. A brit üzletembert egy forradalmian új technológiával, a Vaser Hi Deffel szabadították meg felesleges zsírtömegéről, s kollégái alig hittek a szemüknek, hogy az előző délután jelentős pocakkal távozó Mayur másnap reggel kockás hasú Adoniszként…
szept. 20
4:22
Brüsszelben dől el a hitelesek sorsa (Blikk)
BUDAPEST — Az Európai Unió kezében vannak a bajba jutott lakáshitelesek? A kormány ugyan a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozását tervezi, amely fölvásárolná a mintegy százezer, hitelét törleszteni képtelen jelzáloghiteles ingatlanát, de Brüsszel közbeszólhat. Az unió nem engedi, hogy a magyar költségvetési hiány „elszálljon", így több százmilliárdos pluszkiadásra nincs lehetőség.
szept. 20
4:27
Oroszlánnal alszik együtt Bob, a szurikáta (Blikk)
Sun City — Már csak egy jóképű varacskos disznó kéne, és Zinzi és Bob eljátszhatnák az Oroszlánkirályt.
szept. 20
4:36
Félmilliós bírság rossz tábla miatt (Blikk)
BUDAPEST — Rossz helyre kitett KRESZ-tábla miatt büntették meg halmozottan félmillió forintra Bariczki Miklóst (47).
szept. 20
4:54
Laci megcsalt, de nem öltem meg! (Blikk)
BERETTYÓÚJFALU—DEBRECEN — Apró, törékeny nő ült a debreceni börtön egyik helyiségében. A csinos fiatalasszonyról senki sem gondolná, hogy kegyetlen tettel – férje összeszurkálásával és felgyújtásával – gyanúsítja a rendőrség.
szept. 20
4:54
Elhunyt Polgár László (Spa Trend Online)
Súlyos gyász szakadt a magyar operakulturára. Életének hatvannegyedik évében Zürichben meghalt a Székely Mihályt követő basszus nemzedéknek Gregor Józseffel együtt legnagyobb művésze, Polgár László. A betegség már régen gyötörte.
szept. 20
5:03
Segített a Blikk! (Blikk)
szept. 20
5:05
Nyomon vannak a helyszínelők! (Blikk)
Magyarország — Egy porszemnyi nyom alapján is képesek a rács mögé juttatni a bűnözőket az ország legjobbjai­nak választott Pest megyei helyszínelők.
szept. 20
5:12
Eltűntek a pártok az internetről (Alternatív Energia)
Eddig igen unalmasra sikerült az önkormányzati kampány - legalábbis ezt állítja a lapunknak nyilatkozó elemző. Gyömöre Máté szerint a pártok hozzáállását az is mutatja, hogy míg tavasszal még komoly szerepet szántak az internetes felületeknek, addig ezt a lehetőséget mintha elfeledték volna. A héten kirobbant korrupciós botrány várhatóan kevés sebet ejt a Fidesz népszerűségén.
szept. 20
5:12
Dobta szeretője a TV2 sztárját (ATV)
A férfi visszament a családjához.
szept. 20
5:14
Alsóörs: cáfolják a maffiaszálat (Alternatív Energia)
Nem tudunk arról, hogy halála előtt megfenyegették volna az Alsóörsön lelőtt rendőrt, sőt arról sincs semmiféle információnk, hogy kapcsolatba került volna szervezett bűnözéssel - közölte lapunkkal a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
szept. 20
5:16
Megdőlt a védekezés, mely szerint nem volt szabadalom (Alternatív Energia)
A Fővárosi Bíróságon ma folytatódik a példátlan ipari kémkedési ügy bünetetőpere, mely a kémiai reagenseket gyártó Diagon Kft. sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt indult. Bár a védelem szerint a cégnek nem voltak ellopható szabadalmai, egy friss indiai üzletkötés épp ennek ellenkezőjéről tanúskodik.
szept. 20
5:18
Négymilliót vehetett fel Papcsák munka nélkül (Alternatív Energia)
Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos szerint munkájának kettős üzenete van. Egyrészt nem lehet közpénzeket felelőtlenül elherdálni, másrészt pedig nagy valószínűség szerint vissza is lehet szerezni a feleslegesen elköltött források egy részét - mondta Papcsák Ferenc a Vasárnapi Újságnak.
szept. 20
5:21
Németh Kristóf Szabó Zsófinak esett (Blikk)
A Jóban Rosszban és a Barátok közt sztárjai egymásnak esnek a színpadon
szept. 20
5:30
Fideszes kampány-öngól Budakeszin (Alternatív Energia)
"Ahhoz kérem választóink bizalmát, hogy csapatunk jelentősen többet tehessen a városunk fejlődéséért. ...egy-egy jól tervezett és folyamatosan gondozott terület felpezsdítheti a városrész életét, gondoljunk csak a Honvéd-lakótelep játszóterére."
szept. 20
5:30
Ki fogja eltartani a nyugdíjasokat? (Pénzcentrum)
Majd, ha nyugdíjas leszek, ráérek - viccelődünk gyakorta, ha nem tudunk időt szakítani valamire. Azt reméljük, ha egyszer végre nyugdíjba megyünk, megszűnik a pénz utáni rohangálás, az állam eltart majd minket. Nekünk csak élveznünk kell a gondtalan öregkort. Csakhogy erre egyre kevesebb az esély. Ha mi magunk nem gondoskodunk saját magunkról, aligha lesznek nyugodtak a nyugdíjas évek....
szept. 20
5:30
Újabb fordulat a rendőrgyilkosságban: Gamauf túl sokat tudhatott + videó (ATV)
Az ügyészség szerint nem ismerte gyilkosát az Alsóörsön kivégzett főtörzsőrmester.
szept. 20
5:32
M4: kétséges az átadás és a végösszeg is (Alternatív Energia)
Bár a 4-es metróról szóló ÁSZ-ellenőrzés a közbeszerzési eljárások és a kifizetések szabályszerűségét nem vizsgálta, az ÁSZ jogi osztálya mégis ennek kapcsán tett feljelentést az ügyészségen hűtlen kezelés gyanújával. A főváros talán ezért is tartja fenn kritikai észrevételeit, mondván: a vizsgálat több téves megállapítást, következtetést tartalmaz.
szept. 20
5:34
Mire futja tíz százalékból? (Alternatív Energia)
Tízmilliós autókat használnak a szombathelyi korrupciós botrány főszereplői, a fideszes Marton Zsolt és Szakály Gábor, ezek gépkocsik azonban nem saját nevükön vannak - tudta meg a Népszava. Közben minden érintett elismerte a lapunk által legutóbb közölt hangfelvétel valódiságát, Bayer Zsolt pedig publicisztikájában küldte el a selyemzsinórt a szombathelyi fideszeseknek.
szept. 20
5:39
Rockzenészből gengszter (Blikk)
szept. 20
5:41
Testőrökkel jár kosarazni Obama lánya (Blikk)
WASHINGTON — Nem hiába volt a meccs legjobbja Barack Obama amerikai elnök kislánya, Sasha (9) a kosárlabdaedzésen.
szept. 20
5:48
Torokra ment Hagyó? (hirado.hu)
Aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát - a volt BKV-vezérigazgató szerint ezzel fenyegette meg őt Hagyó Miklós. Balogh Zsolt szerint rendszeresen be kellett számolnia a volt főpolgármester-helyettesnek arról, mit tesz, vagy mit nem tesz épp Kocsis István a közlekedési vállalat élén. Hagyó mindezt tagadta, szerinte Balogh hazudik
szept. 20
5:48
A streptococcusok okozta fertőzések (WebBeteg)
A streptococcusok olyan fertőző baktériumok, amelyek változatos megbetegedéseket okozhatnak. Az A-csoport legjelentősebb képviselője a Streptococcus pyogenes, más néven a húsevő baktérium.
szept. 20
5:57
Szexis trükkök a rúdon (Blikk)
BUDAPEST — Egy pillanat alatt fülledt lett a hangulat szombat éjszaka Budapest egyik legkedveltebb szórakozóhelyén, amikor kezdetét vette az idei rúdtáncverseny.
szept. 20
5:59
Nyeregben érzi magát Eszter (Blikk)
BUDAPEST — A nagyvonalú férfiakat szereti Turner Eszter (24), aki imádja, ha elhalmozzák ajándékokkal.
szept. 20
6:01
Kovács Lázár főzhet Angelináékra (Blikk)
Budapest — Angelina Jolie Magyarországon forgatja legújabb filmjét, és nem titok, hogy népes családjával Budapestre költözik.
szept. 20
6:03
Gyerekek harcolnak egymással a Megasztárban (Blikk)
Sírás-rívás és kiborulás biztosan lesz, és a kis tehetségek egyre jobban izgulnak
szept. 20
6:06
Érvénytelen a szlovákiai népszavazás (Kripto Akadémia)
Beigazolódott azok állítása, akik már korábban hangoztatták, hogy sorrendben a hetedik szlovákiai referendumra kevesebben fognak elmenni a szükséges 50 százaléknál. Így az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a szombati népszavazás.
szept. 20
6:06
Vácról startolnak a magyar republikánusok (hirado.hu)
Szabályozná a nyílt tengeri bűncselekményeket a Magyar Republikánus Politikai Párt, mely egyelőre hat képviselőjelöltet állított, valamennyit Vácott - írja a Népszabadság
szept. 20
6:08
Választottak az afgánok (Kripto Akadémia)
Parlamenti választásokat tartottak szombaton Afganisztánban. Az eseményt a tálibok támadásai kísérték, melyekben az egyelőre ideiglenes adatok szerint 22 ember vesztette életét. A választás nem volt mentes a csalásoktól, melyeket már csak azért is nehéz volt kiszűrni, mert a biztonság hiánya miatt kevesebb külföldi ellenőr merészkedett az országba. A részvétel mintegy negyven százalékos volt.
szept. 20
6:08
Romagyilkosságok: repült a tartótiszt (hirado.hu)
Menesztették a debreceni szolgálati helyéről a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) azon tartótisztjét, aki kapcsolatot tartott a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjával, Cs. Istvánnal - tudta meg a Magyar Hírlap
szept. 20
6:10
Láthatatlanok maradtak a "láthatatlan" kollégiumok (hirado.hu)
Egy jelentés szerint az előző kormány adós maradt több, a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását célzó programmal
szept. 20
6:15
Műanyag repülőgép-alkatrészeket gyártó üzem épül Somogyváron (Infostart)
Összesen egymilliárd forintos beruházással műanyag repülőgép-alkatrészeket gyártó üzem épül Somogyváron. Az épület alapkőletélénél Móring József Attila polgármester elmondta: a beruházáshoz az állam 460 millió forinttal járult hozzá és várhatóan két év múlva indulhat el a termelés.
szept. 20
6:21
Jövőre sem lesz több a fizetésünk (Privátbankár)
Az idén 0,8 százalékkal, jövőre 2,8 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), az államháztartás hiánya 2010-ben 4,0, jövőre 3,3 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató előrejelzésében. A munkanélküliségben jövőre is csak kismértékű javulás várható, bérnövekedés 2011 végéig nem valószínű
szept. 20
6:23
Mágikus magyar a Fulham FC-ben (Privátbankár)
Gera Zoltán augusztusi, az English Premier League-ben (EPL) bemutatott teljesítménye egy ígéretes szezon kezdetét sejteti (x)
szept. 20
6:24
Több mint hétmilliárd forint kárt okoztak Magyarországon a földcsuszamlások (Infostart)
Több mint hétmilliárd forint kárt okoztak az idén az esőzések miatt kialakult földcsuszamlások Magyarországon.
szept. 20
6:24
Menesztették a tartótisztet (Infostart)
Menesztették debreceni szolgálati helyéről a Katonai Biztonsági Hivatalnak azt a tartótisztjét, aki kapcsolatban állt Cs. Istvánnal, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjával.
szept. 20
6:24
Gyermekgyilkos gall légionáriusok nyomaira bukkantak (Blikk)
szept. 20
6:24
Hétmilliárdos kárt okoztak a földtani katasztrófák (hirado.hu)
A tavaszi esőzések félszáz olyan településen okoztak bajt, ahol korábban erre nem volt példa - írja a Népszabadság
szept. 20
6:24
Holnap jön a nagy döntés - Mi várható? (Portfolio)
A befektetők napok, sőt hetek óta izgatottan várják az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve következő döntését. A jegybankárok holnap ülnek tárgyalóasztalhoz, amikor minden bizonnyal...
szept. 20
6:26
Hazugsággal vádolta a BKV volt vezérigazgatóját Hagyó Miklós (Infostart)
Hazugsággal vádolta a BKV volt vezérigazgatóját Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes. Balogh Zsoltot kedden szembesítették a politikussal, aki mindent tagadott.
szept. 20
6:26
Most kell becélozni a műtárgyakat! (hirado.hu)
Az aukciók forgalma a korábbi évi tízmilliárd forintról a felére csökkent, de a kevés vevő miatt a kikiáltási ár sem kúszik az egekbe - írja a Népszabadság

Keresés