2010. szeptember 20. hétfő

szept. 20
5:30
Ki fogja eltartani a nyugdíjasokat? (Pénzcentrum)
Majd, ha nyugdíjas leszek, ráérek - viccelődünk gyakorta, ha nem tudunk időt szakítani valamire. Azt reméljük, ha egyszer végre nyugdíjba megyünk, megszűnik a pénz utáni rohangálás, az állam eltart majd minket. Nekünk csak élveznünk kell a gondtalan öregkort. Csakhogy erre egyre kevesebb az esély. Ha mi magunk nem gondoskodunk saját magunkról, aligha lesznek nyugodtak a nyugdíjas évek....
szept. 20
6:15
Műanyag repülőgép-alkatrészeket gyártó üzem épül Somogyváron (Infostart)
Összesen egymilliárd forintos beruházással műanyag repülőgép-alkatrészeket gyártó üzem épül Somogyváron. Az épület alapkőletélénél Móring József Attila polgármester elmondta: a beruházáshoz az állam 460 millió forinttal járult hozzá és várhatóan két év múlva indulhat el a termelés.
szept. 20
6:21
Jövőre sem lesz több a fizetésünk (Privátbankár)
Az idén 0,8 százalékkal, jövőre 2,8 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), az államháztartás hiánya 2010-ben 4,0, jövőre 3,3 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató előrejelzésében. A munkanélküliségben jövőre is csak kismértékű javulás várható, bérnövekedés 2011 végéig nem valószínű
szept. 20
6:23
Mágikus magyar a Fulham FC-ben (Privátbankár)
Gera Zoltán augusztusi, az English Premier League-ben (EPL) bemutatott teljesítménye egy ígéretes szezon kezdetét sejteti (x)
szept. 20
6:24
Holnap jön a nagy döntés - Mi várható? (Portfolio)
A befektetők napok, sőt hetek óta izgatottan várják az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve következő döntését. A jegybankárok holnap ülnek tárgyalóasztalhoz, amikor minden bizonnyal...
szept. 20
6:39
Az alkuszokra is vonatkozhat a bankadó! (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi bankadó előkészítése során egyeztetésre várja a biztosításközvetítőket is - írta hétfői számában a Napi Gazdaság Papp Lajosra, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBMSZ) elnökére hivatkozva.
szept. 20
7:12
BUX1012 - továbbra sem long a kép (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a BUX index leglikvidebb, a spekulánsok által leginkább figyelt és kereskedett határidős index a BUX1012 árfolyamát tekintjük át a technikai elemzés segítségével. A BUX1012 az egyik legalkalmasabb instrumentum arra, hogy a tőzsdei zuhanások esetén is nyereséget tudjunk elérni.
szept. 20
7:33
Nem a dollárkamat a fő kérdés Amerikában (Privátbankár)
A kamaton szinte biztos, hogy nem változtat az amerikai jegybank, kérdés viszont, más gazdaságélénkítő lépést kilátásba helyez-e a Fed
szept. 20
7:35
Bér, adó, büdzsé: erről tárgyalnának a kormánnyal (Privátbankár)
Először ül össze az Országos Érdekegyeztető Tanács az új kormány részvételével. A munkaadói és munkavállalói oldal érdemi kérdésekről tárgyalna
szept. 20
7:37
Műkincspiac: most érdemes licitálni? (Privátbankár)
Megszenvedi a válságot a hazai műkereskedelem, az aukciók forgalma a korábbi évi tízmilliárd forintról a felére csökkent - írja a Népszabadság. A galériások szerint ugyanakkor most érdemes vásárolni. ...
szept. 20
7:45
BUX kilátások - lendületét veszítette a piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde hónap eleje emelkedő indexe, a BUX tovább erősödött az elmúlt héten, miközben a vezető részvények vegyes képet mutattak. A heti forgalom elérte a 90,91 milliárd forintot, ami 12,5 milliárddal több az előző hetinél. A forgalom felét az OTP adta 45,66 milliárd forint értékben, a Mol-ban 29,07 milliárd, a Richterben 6,99 milliárd, míg a Magyar Telekomban 4,84 milliárd forint…
szept. 20
7:47
Századvég Gazdaságkutató - 4%-os hiány, 4,7%-os infláció és 0,8%-os GDP bővülés lehet az idén (ProfitLine)
Az idén 0,8 százalékkal, jövőre 2,8 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), az államháztartás hiánya 2010-ben 4,0, jövőre 3,3 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató MTI-hez eljuttatott előrejelzésében.
szept. 20
7:49
Továbbgörgette határidős pozícióját az econet.hu (ProfitLine)
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a saját részvényeire 2010. szeptemberi határidőre nyitott 210 darab (2.100.000 darab törzsrészvénynek megfelelő) vételi kontraktust 2010. szeptember 17- én 103,4 forintos részvényenkénti átlagáron továbbgörgette 2010. decemberi határidőre - olvasható a BÉT honlapján.
szept. 20
7:51
Ha fizetünk, elvárjuk a könnyű vizsgát (Privátbankár)
A 25 évnél idősebb magyarok mindössze 2,7 százaléka vesz részt valamilyen képzésben, ez az arány pedig alig több mint negyede az unió átlagának, Magyarország a tavalyi Eurostat-adatok szerint hat év a...
szept. 20
8:03
Stagnált az euró/dollár, alig változott a forint árfolyama (Infostart)
Csekély árfolyam ingadozás valószínűsíthető a hét első napjain a devizapiacokon; a forintot hétfőn reggel röviddel hét óra előtt 282,10 forintos euró árfolyamon jegyezték, szemben a vasárnap éjszakai 282,20 forinttal.
szept. 20
8:09
Talpon maradt a nyelviskolák többsége (Privátbankár)
Az elmúlt egy-másfél évben legalább 20 százalékkal esett vissza a nyelviskolák forgalma - írja a Napi Gazdaság. Javában tart a beiratkozási időszak, pontos adatok majd szeptemberben állnak rendelkezés...
szept. 20
8:12
Továbblépés a pénzügyekben (Pénzcentrum)
...
szept. 20
8:18
A társadalmi felzárkózást segítené az MSZP foglalkoztatási javaslata (HR Portál)
Az MSZP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, amely a társadalmi felzárkóztatást szolgáló intézkedéseket tartalmazza. Az indítvány a családtámogatás, a szociális szolgáltatások, a foglalkoztatás és a fogyasztóvédelem területén kezdeményez változtatásokat.
szept. 20
8:18
MOL részvény elemzés - csúnyán lefordult (ProfitLine)
Az olajpapír a múlt hetet hullámvasúton töltötte: szerdán a záróára az előző pénteki 22.150 forintról 23 ezer forintig emelkedett arra a - később a kormány által cáfolt - hírre, hogy a magyar állam 27 ezer forinton veszi meg az orosz Surgutneftegaztól (Szurgutnyeftegaz) a Mol 21,2 százalékos pakettjét. Csütörtökön a Mol a cáfolat nyomán elveszítette a szerdai nyereségét, és pénteken tovább esett,…
szept. 20
8:20
Tartós munkaerővé kell tenni a megváltozott munkaképességűeket (HR Portál)
Meglepően nagy az érdeklődés a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása iránt, sok esetben munkaerőhiányra panaszkodnak a cégek. Ez részben a rehabilitációs hozzájárulás emelésének köszönhető, de tartósan elhelyezkedni csak a szakképzett és rehabilitációban részt vett fogyatékos munkavállalók tudnak.
szept. 20
8:20
OTP részvény kilátások - küzdelem az 5000-rel! (ProfitLine)
Az OTP 71 forintot, 1,46 százalékot emelkedett a múlt héten és 4.926 forinton zárta a hetet, pedig hétfőn még ötezer forint fölött is járt az árfolyam. A magyar tőzsde heti forgalma elérte a 90,91 milliárd forintot, ami 12,5 milliárddal több az előző hetinél. A forgalom felét az OTP adta 45,66 milliárd forint értékben. Nézzük, mire számíthatunk a bankpapírtól a közeljövőben.
szept. 20
8:22
Csúcsprémium csődközelben - botrány a német banknál (HR Portál)
Német politikusok bírálták a csődközeli helyzetbe jutott Hypo Real Estate (HRE) banknál kifizetett, összesen több millió euróra rúgó prémiumokat. Véleményük szerint a HRE vég nélküli történetté kezd válni a német adófizetők számára, ezért legfőbb ideje, hogy a bankfelügyelet a Bundesbank irányítása alá kerüljön.
szept. 20
8:22
Visszafogott kereskedés a kihalt ázsiai piacokon (ProfitLine)
Visszafogott kereskedés mellett vegyesen alakulnak az ázsiai részvényindexek a hétfői napon, miután kereskedési szünnap van Japánban és más regionális piacokon. A csendes kereskedés az egész hétre jellemző lesz, miután a piacok legtöbbjén szünnapok lesznek a hét folyamán.
szept. 20
8:24
Jogellenes volt a közlönykiadó ügyvezetőjének felmondása? (HR Portál)
Rendkívüli felmondással távozott posztjáról Kodela László, akinek így egyévi fizetés járna, a közlönykiadó azonban egy fillért sem hajlandó fizetni a korábban adócsalásért elítélt ügyvezetőnek - cikkezik a Magyar Nemzet.
szept. 20
8:26
Leáll a győri Lite-On: osztrákok veszik át a dolgozókat (HR Portál)
Október végén beszünteti az autókban használt CD- és DVD-lejátszók gyártását a győri Lite-On; a cég üzemcsarnokának és dolgozóinak egy részét az osztrák Melecs EWS GmbH helyi elektronikai vállalata veszi át - írja az MTI-Eco nyomán a Világgazdaság.
szept. 20
8:27
A magyar egyénieskedés nem tetszik az EBRD-nek? (Privátbankár)
Új szabályozásra van szükség a devizahitelek terén Közép- és Kelet-Európában - hangsúlyozta Thomas Mirow az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke
szept. 20
8:30
Mexikói-öböl: már 9.5 milliárd dollárt költött a BP (Portfolio)
A BP megerősítette, hogy sikeres voltak a kút alsóbb részének elzárását célzó műveletek, vagyis a jövőben nem jelent veszélyt a Mexikói-öbölre a még áprilisban megsérült Macando-252 jelű kút. A brit...
szept. 20
8:32
A fapadosok babérjaira törnek a légitársaságok? (Portfolio)
Az elmúlt hetekben több légitársasággal kapcsolatban láttak napvilágot olyan hírek, miszerint diszkont légitársaság indítását tervezik annak érdekében, hogy fellendítsék növekedésüket. A hagyományos...
szept. 20
8:34
Jövőre indulhat a kamatemelési ciklus (Századvég Gazdaságkutató) (Portfolio)
Az idén 0,8 százalékkal, jövőre 2,8 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), az államháztartás hiánya 2010-ben 4,0, jövőre 3,3 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató előrejelzésében. A...
szept. 20
8:36
Kiterjesztik a magyar bankadót? (Portfolio)
A biztosítási alkuszokat is egyeztetésre várja a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi bankadóról - mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke a...
szept. 20
8:45
"Tiszta lap" helyett egyelőre csak piros lap jár? (Privátbankár)
Tovább folynak az egyeztetések a bankszövetség és a kormány között, a bankok a Fidesz által írt 8 pontból kettőt sehogy sem tudnak elfogadni, elvetik a "tiszta lapot"
szept. 20
8:48
Amerika megpihent, Ázsia pedig nem találta az irányt (Portfolio)
A kereskedés első órájában elszenvedett hirtelen zuhanás után magukhoz tértek a fő amerikai részvényindexek, és egytől egyig pozitív tartományban zárták a hét utolsó napját. Bár nem uralta el a...
szept. 20
8:48
Kiterjesztik a bankadót Magyarországon? (Pénzcentrum)
A biztosítási alkuszokat is egyeztetésre várja a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi bankadóról - mondta Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke....
szept. 20
8:50
Továbbgörgette határidős pozícióit az econet.hu (Portfolio)
Az econet.hu a saját részvényeire 2010. szeptemberi határidőre nyitott 210 darab (2,100,000 darab törzsrészvénynek megfelelő) vételi kontraktust 2010. szeptember 17- én 103.4 forintos részvényenkénti...
szept. 20
8:51
Bérekről, adóváltozásokról tárgyal ma az OÉT (HR Portál)
Először ül össze ma az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) az új kormány részvételével, a plenáris ülés tervezett napirendje szerint a kabinet az érdekegyeztetés helyzetéről és az OÉT második félévi munkatervéről tárgyal majd a munkaadói és munkavállalói oldallal.
szept. 20
8:51
Svájci frank - mit tartogat a hét a hiteleseknek? (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a svájci frank árfolyamának várható alakulását tekintjük át a technikai elemzés segítségével. Az alpesi deviza árfolyamát sokan izgatottan figyelik, hiszen a lakossági hitelek miatt a törlesztő részletek nagysága is az árfolyam alakulásának függvénye.
szept. 20
8:52
Készülődhetnek a CIG Pannónia leendő részvényesei (Portfolio)
Várhatóan ma jelenik meg a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. kibocsátási tájékoztatója, több milliárd forintos kibocsátás várható. Már október közepén, vagy novemberben tőzsdére kerülhetnek a...
szept. 20
8:53
Száz új munkahelyet termet a cukorkagyártó (HR Portál)
Pénteken avatták fel az Ed.Haas Hungaria Kft. és a PEZ Production Europe Kft. új, 6000 négyzetméteres jánossomorjai gyárát. A teljesen önerőből, egymilliárd forintból megvalósuló beruházással 100 új munkahelyet teremt a PEZ. A két cég több mint 300 főnek ad munkát a Győr-Moson-Sopron megyei településen - tudatja a lapunknak küldött sajtóközlemény.
szept. 20
8:53
Véget érhet az európai piacok lecsorgása (ProfitLine)
Mérsékelt emelkedéssel indulhatnak az európai piacok a hétfői kereskedési napon, véget érhet a négy napja tartó csökkenés, miután a nyersanyagipari részvénynek támaszt találhatnak az emelkedő olaj és fémárak nyomán. A kereskedés csendesnek ígérkezik, miután a befektetők a Fed keddi kamatdöntő ülésére, illetve az azt követő nyilatkozatra várnak.
szept. 20
8:54
Minimális erősödéssel kezdett a forint - mi lesz holnap estig? (Portfolio)
Kezdenek enyhülni azok a pénteki kereskedésen jelentős nyomot hagyó aggodalmak már a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amelyek Írország esetleges pénzügyi megmentésére vonatkoztak, így Ázsiában már...
szept. 20
8:55
A túl sok tesztoszteron kiszámíthatatlanná teszi a főnököt (HR Portál)
A munkahelyi vezetők túl magas tesztoszteronszintje rossz hatással lehet a vállalkozásra: azok az igazgatók ugyanis, akikben túlteng a nemi hormon, gyakrabban kötnek tiszavirág-életű üzleteket, ezen kívül hajlamosak megpróbálkozni más cégek ellenséges átvételével is - állítják amerikai kutatók.
szept. 20
8:55
Lassuló gazdasági növekedésre számít a német pénzügyminisztérium (ProfitLine)
A német gazdasági növekedés üteme jelentősen lassulhat az év hátralévő részében az ország egyes nagyobb külkereskedelmi partnereinek gazdasági nehézségei miatt - írja a német pénzügyminisztérium havi rendes jelentésében.
szept. 20
8:56
Vegyes képet mutatnak az ázsiai piacok (Portfolio)
A kereskedés végéhez közeledve szinte minden fontosabb ázsiai index emelkedést mutat, ez alól csupán az ausztrál S&P ASX jelent kivételt, mely 0.2%-kal került lejjebb. A Hang Seng és a Shanghai...
szept. 20
8:58
Indiai vevő érdeklődik az MGM iránt (Portfolio)
Az indiai konglomerátum, a Sahara Inda Pariwar tárgyalásokat folytat a csődvédelem alatt álló Metro-Goldwyn-Mayer felvásárlásáról, amelyért több mint 2 milliárd dollárt fizetnének - írja a The Wall...
szept. 20
9:00
Igent mondott az RFV közgyűlés a kötvényprogramra (Portfolio)
Az RFV szeptember 17-i közgyűlésén a részvényesek egyhangúlag elfogadták az igazgatóság kötvényprogram indításáról szóló döntését, és hogy a részvényopciós programhoz további saját részvényeket...
szept. 20
9:02
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: CSAK ÁTMENETI RIADALMAT OKOZOTT A GYENGE FOGYASZTÓI...
szept. 20
9:06
Halasztják a görög vizsgálatot (Portfolio)
Lélegzetvételnyi időhöz jutottak a görög bankok: a jegybank kérésére szeptemberről október végére halasztotta stressztesztjük végrehajtását a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság és az Európai...
szept. 20
9:08
Egyre többen játszanak esésre Ázsiában (Portfolio)
A fedezeti alapok az elmúlt hónapokban meglehetősen borúsan ítélték meg az ázsiai piac alakulását, ezt mutatja többek között az is, hogy a UBS szerint háromszor gyorsabban nőtt az esésre játszó...
szept. 20
9:10
Emelkedés jöhet, de már érdemes lehet kiszállni (Portfolio)
Forgalom nélküli emelkedésre számít a mai nap Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője, aki ennél hosszabb időtávra vonatkozóan meglehetősen pesszimista véleményen van a részvényekkel kapcsolatban. ...
szept. 20
9:12
Nagyobb szerephez juthat a jüan Ázsiában (Portfolio)
A malajziai jegybank jüanban dominált eszközökkel gazdagította devizatartalékait, amit könnyen lehet, hogy követendő példaként értékelnek majd a szomszédos országok jegybankjai - írja a Financial...

Keresés