2010. szeptember 6. hétfő

szept. 6
4:54
Százezreket bukhatnak az autósok a hitelközvetítés szigorításán (Pénzcentrum)
Becslések szerint, akár százezrekkel is többet fizethetnek az ősztől, azok, akik autót vesznek, de nem elég körültekintően választanak kereskedést. A forgalmazók többsége ugyanis egy új, szigorúbb törvény miatt csak egyetlen bankkal áll majd kapcsolatban, vagyis nem tud többféle pénzügyi konstrukciót kínálni vevőinek, mint ahogy azt eddig tehette....
szept. 6
5:30
Mire költjük a pénzünket? A statisztika mindent lát! (Pénzcentrum)
Lakásfenntartásra, élelmiszerre, ruházkodásra, szórakozásra és még sorolhatnánk a főbb kiadási tételeket, amire pénzünket költjük. A KSH statisztikái alapján azonban nem kell találgatásokba bocsátkoznunk, hogy melyik tétel viszi el a legtöbb pénzt, minden számszerűen kimutatható. Lássuk, hogyan változtak öt év alatt fogyasztási szokásaink!...
szept. 6
6:24
Ezen a héten kiderül, mennyire egészséges a magyar gazdaság (Portfolio)
Fontos adatokban bővelkedik az e heti naptár a magyar gazdaságra nézve. Az ipari termelés, a külkereskedelem területéről ismerhetjük meg a legfrissebb adatokat, illetve megtudhatjuk, tovább...
szept. 6
7:00
Napokra lezárják a fél fővárost (Privátbankár)
Számos útlezárásra kell számítani szerdától egészen a hétvégéig Budapesten a triatlon-világbajnokság miatt - közölte a vb szervezésének kommunikációjáért felelős munkatársa. A verseny ideje alatt, ...
szept. 6
7:02
A héten indul a szegények bankja (Privátbankár)
A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja" - tudta meg a Világgazdaság. A mélyszegénységben élőket ösztönzik a vállalkozásra
szept. 6
7:09
Tíz egyetemi hallgató kapott Harsányi István-díj elismerést (ProfitLine)
Az idén 40 pályázóból 10 egyetemi hallgató részesült Harsányi István-díj elismerésben - közölte a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ).
szept. 6
7:11
Startol a szegények bankja - ki kap pénzt? (ProfitLine)
A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja" - tudta meg a Világgazdaság.
szept. 6
7:13
Komoly mínuszok várhatók a társasági adónál (ProfitLine)
Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint - ismerteti a hétfői Világgazdaság.
szept. 6
7:18
Négyen versengenek a főpolgármesterségért (Privátbankár)
Eldőlt, hogy csak a parlamenti pártok (a Fidesz és a KDNP esetében a két párt közösen) indítanak főpolgármester-jelöltet az október 3-ai önkormányzati választáson
szept. 6
7:24
A forint hétfőn tarthatja szintjét (Infostart)
Hétfő reggel a forint 283,90 /euró volt vételi oldalon, hajszállal jobb a pénteki késői 283,94/eurónál. A svájci frankkal szemben 216,85/franknál tartott, ez 0,85 százalékkal jobb a péntek estinél.
szept. 6
7:36
"Az utókor büszke lesz az Orbán-kormányra" (Privátbankár)
Látványos hibák és érdeksérelmet okozó döntések nélkül telt a kormány első száz napja - állítják politológusok. Mivel a kormány a a választás után sem változtatott korábbi üzenetein és ígéretein, így szavazói nem érzik becsapva magukat
szept. 6
7:42
Hősi halott lehet az Alsóörsön lelőtt rendőr (HR Portál)
Indokolt felülvizsgálni az Országos Rendőr-főkapitányság és Pintér Sándor belügyminiszter döntését, ami szerint az Alsóörsön lelőtt Gamauf Jánost "csak" szolgálati halottá nyilvánították hősi halott helyett - ismerteti a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) állásfoglalását a Népszava a szombati számában.
szept. 6
7:54
Társasági adó: jó, ha a fele meglesz (Privátbankár)
Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint
szept. 6
7:54
Meghatározó régiós szerepre készül a tőzsdére lépő Őrmester (interjú) (Portfolio)
A Portfolio.hu interjút készített a tőzsdére készülő Õrmester Zrt. vezérigazgatójával Kincs Istvánnal. A beszélgetésből megtudhatjuk, hogy egy technikai megjelenéssel lép a piacra a vállalat....
szept. 6
7:56
Hatvan csontvázat találtak Vargáék (Privátbankár)
A "csontvázbizottság" a hét végére elkészíti a leltárt - Varga Mihály szerint körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő "nem várt meglepetésként"
szept. 6
8:12
Kiveszik a döntést a kórházak kezéből (Privátbankár)
Holdingban működtetné a fővárosi kórházakat a Fidesz - írja a hétfői Népszabadság. Egységes, a beteg számára is érthető szakmai szerkezetet alakítanának ki
szept. 6
8:12
Eltelt az első 3 hónap - melyik kormányunk indult a legrázósabban? (Portfolio)
Az ezredforduló óta egyik új magyar kormány indulása sem sikerült zökkenőmentesen a gazdaságpolitikai hitelesség alakulása szempontjából - derül ki a Portfolio.hu vizsgálatából. Vannak azonban...
szept. 6
8:15
Vendéglátósok figyelem! Munkalehetőség Ausztriában decemberi kezdéssel (HR Portál)
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) Ausztriába, vendéglátóipari területre szervez munkaerő toborzást október 5-én, decemberi munkába állással - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
szept. 6
8:15
Richter részvény elemzés - kilépett az emelkedő sávból (ProfitLine)
Az elmúlt héten kedden és szerdán kicsit dinamikusabban folyt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, az előző hetinél is gyengébb forgalom ellenére ugyanis voltak nagyobb elmozdulások, a hét végére azonban lecsillapodott a piac.A BUX a múlt héten 847,53 ponttal, 3,85 százalékkal emelkedett, 22.871,90 ponton zárt pénteken. A Richter 4,14 százalékkal drágult, 47.800 forinton fejezte be a hetet.…
szept. 6
8:17
Orbán: Jövő tavasszal el kell fogadni az új alkotmányt (HR Portál)
Öt olyan feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll; közte az új alkotmányt, amelyet "2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni".
szept. 6
8:17
Folytatódik a rally Ázsiában (ProfitLine)
Folytatódott az ázsiai piacok múlt heti emelkedése a hétfői kereskedési napon is, a vártnál jobban alakuló augusztusi amerikai foglalkoztatottsági adatoknak köszönhetően. Az MSCI Asia Pacific index 0,6 százalékos emelkedést mutat az előző héten mutatott 3,6 százalék után.
szept. 6
8:19
Általános sztrájk: egyre kevésbé lelkesek a spanyolok (HR Portál)
Már csak a spanyolok 9 százaléka venne részt biztosan a szeptember 29-re tervezett általános sztrájkban, az El País című lapban vasárnap megjelent, legújabb felmérés szerint.
szept. 6
8:19
OTP részvény kilátások - újra 5000 fölé kerülhet (ProfitLine)
A vezető részvények közül az OTP volt a budapesti parketten az elmúlt hét nagy nyertese: 8,87 százalékkal erősödött, 4.899 forintra nőtt az árfolyama. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban: technikai elemzés.
szept. 6
8:21
Hiába sürgetik az érdekegyeztetést (HR Portál)
Törvénysértő a munka világára kialakított érdekegyeztetési rendszer kormány általi semmibevétele, a jogszabályok tervezett megváltoztatásának indokai pedig súlytalanok - mondta a Népszavának nyilatkozva a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.
szept. 6
8:21
MOL - Megkezdődött a Shaikan-3 lehatároló kút fúrása (ProfitLine)
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Gulf Keystone Petroleum International (GKP) megkezdte a Shaikan-3 lehatároló kút fúrását 2010. szeptember 2-án. A kis mélységű lehatároló kút a Shaikan-1 kút közelében helyezkedik el a tavaly felfedezett Shaikan olajmezőn, Irak kurdisztáni régiójában. A MOL 20 százalékos nem higított részesedéssel rendelkezik a Shaikan blokkban, melyen a GKP az operátor -…
szept. 6
8:30
Ezermilliárdos megszorításokra készülnek Orbánék? (Privátbankár)
Orbán Viktor Kötcsén kijelentette: át kell építeni az egész gazdasági rendszert, s ezermilliárdokat kell kivonni a gazdaságból, hogy az adósságokat törleszteni tudják
szept. 6
8:30
Ma tovább szárnyalt a japán tőzsde (Portfolio)
A mai reggelen folytatódott a múlt héten kialakult jókedv az ázsiai piacokon, a vezető szerepet a japán Nikkei játszotta, mely 2.1%-ot emelkedett a mai reggelen. A többi piac közül a dél-koreai Kospi...
szept. 6
8:32
Jó hangulatban húzták felfelé Amerikát (Portfolio)
Immár negyedik napja tudott emelkedni Amerika. Az S&P 500 1.32, a Dow 1.24, míg a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq 1.53 százalékos pluszban zárt. A piacok nagyon várták a péntek délután...
szept. 6
8:34
Közeledik a kgfb-kampány, Mabisz-konkurencia az alkuszoknak (Portfolio)
Mai ülésén véglegesítheti a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) ügyvezető elnöksége annak az online tarifálási rendszernek a részleteit, amely a tervek szerint az október végén megjelenő 2011-es...
szept. 6
8:36
Zárva tartanak ma az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Nincs ma kereskedés az USA-ban, munkaszüneti nap (Labor Day) miatt minden amerikai piac zárva tart. A többi tőzsdén viszont zavartalan lesz a kereskedés, azonban az érdeklődés Amerika hiányában...
szept. 6
8:48
Főműsor leszünk az EU-csúcson (Privátbankár)
Az európai gazdasági és pénzügyi helyzet, benne Magyarország helyzetével, lesz az egyik fő téma az EU pénzügyminisztereinek keddi értekezletén - írta a Les Échos című francia gazdasági lap vasárnap. A...
szept. 6
8:48
Sztrájkolhatnak a Malév pilótái (HR Portál)
Egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa).
szept. 6
8:48
RFV részvény elemzés - robbanás után, előtt? (ProfitLine)
A múlt hét folyamán beért az árfolyam 2009 márciusi mélypontja óta elindult folyamatos emelkedése, a 6500 forintos szintet elérve megtörtént a kitörés a beszűkülésből. Ahogy látható a csatornában történő emelkedés során a 20 napos mozgóátlag végig támaszként funkcionált, míg a csatorna felső szára ellenállásként, a mostani kitörés során is a csatorna felső szárában akadt el az erősödés.
szept. 6
8:48
Tovább üzemelhetnek a német atomreaktorok (2.) (Portfolio)
A németországi atomreaktorok átlag 12 éves üzemidő-hosszabbításról döntött a német kormánykoalíció. Az 1980 előtt épített blokkok plusz 8 évig, míg az azt követően üzembe állítottak további 14 évig...
szept. 6
8:48
Magyarországon is indul a "szegények bankja" (Pénzcentrum)
Ezen a héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja": a tervek szerint két és fél év alatt 400 millió forint kölcsönt helyeznének ki a kísérleti program keretében....
szept. 6
8:50
Győzött az atom Németországabn (Privátbankár)
A német kormány átlagosan 12 évvel meghosszabbítja az országban működő atomerőművek üzemelési idejét, az ellenzék máris hevesen bírálja a lépést. A koalíciós pártok (CDU, CSU, FDP) vezetői és az il...
szept. 6
8:50
Leáll az USA: ma ünneplik a munka napját (HR Portál)
Szeptember első hétfőjén, azaz ma ünneplik a munka napját az Amerikai Egyesült Államokban. Ahogyan idehaza, úgy a tengerentúlon is munkaszünetet tartanak ilyenkor. Az amerikai Labor Day története egészen az 1880-as évekig, a Pullman sztrájkig nyúlik vissza.
szept. 6
8:50
Kína lazítani akar az importengedélyezési szabályain (ProfitLine)
A kínai kormány lazítani fogja az importengedélyezési szabályokat, csökkenteni a behozatal költségeit és könnyíteni a hazai vállalatok számára az import finanszírozását.
szept. 6
8:50
Erősödhet a forint a csendes napon (Portfolio)
A pénteki kedvező befektetői hangulat a jelek szerint ma is kitart, legalábbis a nap első felében, így a forint akár közel kerülhet a 280-as szinthez az euróval szemben. Mivel ma az Egyesült Államok...
szept. 6
8:52
További emelkedés jöhet az európai piacokon (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 huszonöt pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 húsz pont körüli többlettel nyithat hétfőn.
szept. 6
8:52
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ZÁRÁSRA VISSZASZERZETT NYERESÉG -a nagyon várt augusztusi...
szept. 6
8:54
Egyeztetés a Malévvel a kollektív szerződésről (Infostart)
Egyeztetést kezdeményez a Malévvel a kollektív szerződésről a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete.
szept. 6
8:54
MOL részvény kilátások - megszédült, de nem adja fel! (ProfitLine)
A múlt héten a befektetők főként a makroadatokra figyeltek, amelyek pozitív hangulatot keltők voltak. Az árak kedden késő délután indultak el felfelé, elsősorban annak köszönhetően, hogy az inkább megnyugtatónak értékelhető amerikai makroadatok hatására a piacok enyhén pozitív fordulatot vettek. Szerdán nagy forgalomban, optimista nemzetközi hangulatban erősödött a BUX. A szerdai pozitív…
szept. 6
9:06
Érik a pilótasztrájk a Malévnál (Privátbankár)
Egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa), s amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet sze...
szept. 6
9:06
12 felvásárlási célpontot választott ki a British Airways (Portfolio)
Lehetséges felvásárlási és fúziós célpontokat gyűjtött össze a British Airways, de egyelőre még nem kezdte el a tárgyalásokat egyik céggel sem. A kiválasztottak listája diszkont légitársaságokat,...
szept. 6
9:08
Több esélyt kapnak a külföldi cégek Kínában (Privátbankár)
A kínai kormány lazítani fogja az importengedélyezési szabályokat, csökkenteni a behozatal költségeit és könnyíteni a hazai vállalatok számára az import finanszírozását. A kínai kereskedelmi minisz...
szept. 6
9:08
Orbán kemény költségvetési vitákkal számol (Portfolio)
Orbán Viktor Kötcsén a polgári pikniken nem titkolta: "nagy csata, nagy harcok lesznek" a 2011 költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is, és lehetnek "dezertőrök", azaz kiszavazók - a...
szept. 6
9:10
Emelkedhet a magyar piac nap elején (Portfolio)
Amerikában a mai napon nincsen kereskedés, ám a pénteki kedvező makroadatok miatt 1% körüli emelkedésre számít Német Sándor, a Buda-Cash üzletkötője. A kedvező hangulat és az előzetes indikációk...
szept. 6
9:12
Urbán: Kötnünk kellene egy újabb IMF-megállapodást (Portfolio)
Pillanatnyilag nincs szükségünk erre a forrásra, ugyanakkor mégis kötnünk kellene egy megállapodást a Valutaalappal, mert ennek segítségével a kormány hamarabb visszanyerheti a nemzetközi piacok...
szept. 6
9:21
Zalában tartanák a fiatalokat (HR Portál)
A nyugat-dunántúli régió felsőoktatásának megőrzését, munkaerő-piaci felzárkóztatását és gazdasági erősödését segítheti elő az a keretmegállapodás, amelyet vasárnap írtak alá a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Zala megyei és a zalaegerszegi önkormányzat, valamint a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány vezetői.

Keresés