2010. szeptember 6. hétfő

szept. 6
9:21
BUX index esélyek - mire számítsunk? (ProfitLine)
Az elmúlt héten kedden és szerdán kicsit dinamikusabban folyt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, az előző hetinél is gyengébb forgalom ellenére ugyanis voltak nagyobb elmozdulások, a hét végére azonban lecsillapodott a piac. A piaci szakértők szerint azonban ez legfeljebb csak egy kis pihenés, az igazi irányok pedig később várhatók.
szept. 6
9:23
Egymás gyakorlataiból tanulhatnak a HR-esek (HR Portál)
A benchmark tevékenység elengedhetetlen eleme a hatékony HR működésnek. Sokszor azonban nem jelent többet, mint egy pármondatos felszínes beszélgetést egy konferencia szünetében. Az így szerzett névjegykártyák is gyakran a fiók alján landolnak és hamarosan már nem is emlékszünk azokra, akikkel valamiféle szakmai társalgásba keveredtünk.
szept. 6
9:23
Száguld az ezüst - Meddig mehet még? (ProfitLine)
Nagyon szépen teljesít az ezüst az elmúlt időszakban. Mióta kitört az alakzatból 19.000 közelében konszolidálódott, majd újabb lendületet vett, és kivette a májusi csúcsot. (Solar Capital)
szept. 6
9:24
Bonyolult a biztosítási kalkulátor: késhet az indulás (Pénzcentrum)
Mai ülésén véglegesítheti a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) ügyvezető elnöksége annak az online tarifálási rendszernek a részleteit, amely a tervek szerint az október végén megjelenő 2011-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak megjelenésével debütálna. Egyes hírek szerint a rendszerrel kapcsolatos aggályok miatt akár az eredetileg nyárra tervezett bevezetés legalább féléves…
szept. 6
9:24
Újabb irodaházat értékesítettek (Portfolio)
A cseh ingatlanpiacon érdekelt Immorent CR értékesítette irodaház projektjét, írja az Europe-RE. A prágai Avenir E épületét az osztrák Hypo Real Invest AG által kezelt alap vásárolta meg 15 millió...
szept. 6
9:25
Zöldhullám várható a BÉT-en (ProfitLine)
Az amerikai piacok pénteki emelkedése, valamint az ázsiai piacokon ma reggel mutatkozó féktelen optimizmus alapján borítékolható, hogy emelkedéssel indulhat a hazai részvénypiac.
szept. 6
9:26
Veszélyben a bortermelés: még a hazai fogyasztást sem fedezi az idei (Pénzcentrum)
Idén a kedvezőtlen időjárás és a gombafertőzések megtizedelték a termelést a hazai borvidékeken, így még az is előállhat, hogy a hazai igényeket sem elégíti ki a termelés....
szept. 6
9:26
Befektetési lehetőségek a föld egyik legnagyobb kihívásához (Portfolio)
Egyre nagyobb problémát jelent a tiszta ivóvízkészletek elégtelen mennyisége egyes térségekben, amely megoldása komoly beruházásokra késztethet kormányokat és vállalatokat. Erre lehetőség nyílik az...
szept. 6
9:27
Megtéphetik a német energetikai vállalatok árfolyamait (ProfitLine)
A német kormány beleegyezett, hogy átlagosan 12 évvel meghosszabbítja az országban működő atomerőművek üzemelési idejét, az eredetileg tervezett 2022-es leálláshoz képes. Hét 1980 előtt épült reaktor üzemidejét nyolc évvel, míg tíz fiatalabb erőmű üzemidejét 14 évvel hosszabbítják meg, az ellenzék máris hevesen bírálja a lépést.
szept. 6
9:28
Jó hírek a PannErgytől - 7%-os pluszban a papírok (2) (Portfolio)
A vállalat ma jelentette be, hogy a miskolc-mályi geotermikus fúrás eredménye mintegy háromszorosan haladja meg a PannErgy korábbi, konzervatív alapú várakozásait és a projekt egyben alkalmas...
szept. 6
9:42
Tovább küzd az OTP (Portfolio)
A pénteki napon a magyar tőzsde nem tudta lekövetni a fejlett piacok emelkedését, így a mai reggelen ezt kezdtük el pótolni. A BUX 0.9%-os pluszban áll, az OTP pedig tovább küzd az 50 napos...
szept. 6
9:42
Devizahitelesek: csak nehogy túl késő legyen... (Pénzcentrum)
Tovább csúszik a bajba került bankhitelesek megsegítésére szolgáló Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása....
szept. 6
9:54
Hatalmas siker a PannErgy miskolc-mályi fúrása (ProfitLine)
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint a miskolc-mályi geotermikus fúrás augusztus 23-án 2310 méteren elérte az előirányzott talpmélységet - olvasható a BÉT honlapján.
szept. 6
9:56
Sztrájkra készülnek a Malév pilótái (ProfitLine)
Egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa), és amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet szeptember 15-én 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdeményez - közölte a Hunalpa az MTI-vel.
szept. 6
9:58
Csendes kereskedés mellett emelkedhetnek az európai piacok (ProfitLine)
A hétfői kereskedési napon is érezteti hatását a pénteken közzétett vártnál kedvezőbb augusztusi amerikai foglalkoztatottsági adat. Ennek nyomán az ázsiai piacok után emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai indexek is.
szept. 6
10:00
Honnan tudjuk, hogy rosszul lát a gyerek? (Privátbankár)
A gyermekek szemészeti vizsgálatának elvégzése 1 és 3 éves korban és az iskolakezdéskor javasolt - olvasható az orvostkeresek.hu közleményében
szept. 6
10:00
Meg tud-e kapaszkodni a Nasdaq? (ProfitLine)
Szép támaszra lelt a Nasdaq is a múlt héten, 1767 és 1750 között komoly vevők voltak a piacon, akik megvédték ezt a támaszszintet. (Solar Capital)
szept. 6
10:00
Bolti szarkák rendőrkézen (Pénzcentrum)
Hatvan nap elzárás. Ennyire számíthatnak augusztus 19-től a kis értékű, tízezer forint alatti lopások elkövetői egy törvénymódosításnak köszönhetően. A kereskedők örülnek a változásnak. A szigorítástól azt remélik, kevesebb lesz a bolti szarka....
szept. 6
10:00
AAA Auto: megint csippentett a nagytulajdonos (Portfolio)
Az AAA Auto közzétette a nagytulajdonos legutóbbi részvénytranzakcióit, Anthony J. Denny múlt hét csütörtökön újabb 5,591 darabot vásárolt a cég részvényeiből cseh tőzsdén. Újabb AAA Auto...
szept. 6
10:02
Hamarosan napirenden a kilencek nyugdíjkezdeményezése (Portfolio)
A gazdaságirányítási reformokkal foglalkozó uniós munkacsoport asztalára kerülhet hamarosan a nyugdíjreformok kérdése, melynek figyelembe vételét szorgalmazta a költségvetési hiány és az államadósság...
szept. 6
10:03
A nemzetközi bankadóról is tárgyalnak az uniós pénzügyminiszterek kedden (Infostart)
A bankadó európai uniós bevezetésének részleteiről tárgyalnak egyebek között az EU-tagországok pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon.
szept. 6
10:05
Szerény erősödéssel kezdett a forint (Infostart)
Mérsékelt erősödéssel kezdte a hetet a forint: az eurót hétfőn délelőtt fél tízkor 283,16 forinton jegyezték a péntek délutáni 284,39 forint után.
szept. 6
10:07
Gyuris: A Nemzeti Eszközkezelőnek a piac újraépítésében is segíteni kell (Infostart)
Egyfajta csodavárás is jellemző a nehéz helyzetbe került hiteladósoknál, abban bíznak, hogy az állam kisegíti őket, ugyanakkor a segítség a hitel átstrukturálását jelenti, vagy tulajdonosból bérlővé válnak az adósok - mondta az FHB Bank vezérigazgatója. Gyuris Dániel szerint a kormány által emlegetett Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak több megoldási lehetőséget kell kínálnia.
szept. 6
10:18
Erősen mínuszos adóbevételek: nagyítóval keresik a pénzt a költségvetésben (Pénzcentrum)
A pénzforgalmi adatok szerint alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a költségvetésbe, mint amennyi az előirányzatban szerepel. A költségvetési törvényben még csaknem 610 milliárd forint szerepelt, a Költségvetési Tanács elemzése szerint a bevétel 350 milliárd lehet....
szept. 6
10:18
Jemen off-shore blokkok meghirdetésére készül (Portfolio)
Októberben 15 tengeri szénhidrogén-blokk fejlesztési jogát tervezi meghirdetni Jemen. Az Arab-félsziget legkisebb olajtermelője évek óta visszaeső termelését szeretné pótolni az új területekkel -...
szept. 6
10:20
Töretlenül árad a friss tőke a feltörekvő piacokra (Portfolio)
Folytatódott a tőkebeáramlás a feltörekvő piaci részvényalapokba, így már 14 hete, azaz június eleje óta folyamatosan friss tőke érkezik az alapokba. Ezúttal nettó 250 millió dollár érkezett, ami...
szept. 6
10:27
Új marketingigazgató a McDonald's-nál (HR Portál)
Augusztus elsejétől az osztrák Jörg Pizzera tölti be a legnagyobb hazai gyorsétterem-lánc marketingigazgatói pozícióját. Feladata lesz a jelenleg 100 étteremből és 34 McCaféból álló magyarországi McDonald's marketingstratégiájának kialakítása és a marketing csapat vezetése.
szept. 6
10:27
Uniós szinten is körvonalazódhat a bankadó (ProfitLine)
A bankadó európai uniós bevezetésének részleteiről tárgyalnak egyebek között az EU-tagországok pénzügyminiszterei keddi brüsszeli találkozójukon.
szept. 6
10:29
Mától lehet nevezni az IBM programozó bajnokságára (HR Portál)
Leleményességre is szükségük lesz azoknak a hallgatóknak, akik nevezni szeretnének az IBM novemberi, 48 órás programozó versenyére, de megéri. A legjobb csapatok értékes nyereményekre számíthatnak, s a maratoni megmérettetésen a koncentrált munka mellett kikapcsolódásra is lehetőségük lesz a megfáradt versenyzőknek.
szept. 6
10:29
Jó hír a devizahiteleseknek - ma is veszik a forintot (ProfitLine)
Folytatódik a múlt hét második felében mutatkozó forinterősödés, az eurót hétfőn délelőtt tízkor 283,16 forinton jegyezték a péntek délutáni 284,39 forint után.
szept. 6
10:31
Már egyetemre sem kell bejárni SAP képzéshez (HR Portál)
Az SAP szoftvercég bejelentette, hogy a német Duisburg-Esseni Egyetem közreműködésével új szolgáltatást kínál az University Alliance programja keretében számos közel-keleti, afrikai, európai ország felsőoktatási intézményében tanuló - így köztük magyarországi - hallgatók számára.
szept. 6
10:31
Urbán szerint újabb megállapodást kellene kötni az IMF-fel (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb megállapodást kellene kötni, mert annak segítségével a kormány hamarabb visszanyerheti a nemzetközi pénzpiacok előtt a hitelességét, és ezzel a kamatfelárak is csökkennének - nyilatkozta Urbán László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) magyarországi kiküldöttje a Magyar Nemzet hétfői számában. (MTI)
szept. 6
10:33
Hatalmas zuhanás után emelkedik újra a földgáz (ProfitLine)
Miután a földgáz árfolyama letörte az erős 3.967-es támaszszintet a múlt hét folyamán a szint alatt konszolidálódott. Pénteken azonban nagy lökést kapott és visszahúzták a jegyzést 3.939-ig.(Solar Capital)
szept. 6
10:36
Az IMF-megállapodás a devizahiteleseken is segítene (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb megállapodást kellene kötni, mert annak segítségével a kormány hamarabb visszanyerheti a nemzetközi pénzpiacok előtt a hitelességét, és ezzel a kamatfelárak ...
szept. 6
10:36
Jó hírek is érkeztek a hétvégén (Portfolio)
Ma ünnepnap van az USA-ban, így leginkább az árfolyamok stagnálására számíthatunk - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa, aki emlékeztet arra, hogy a...
szept. 6
10:54
Idén több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen (Privátbankár)
Tavaly december végéig 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra
szept. 6
10:54
Csendes emelkedés Európában (Portfolio)
A kedvező nemzetközi hangulatban tovább emelkednek az európai piacok is. Minden vezető részvényindex pozitív tartományban tartózkodik, a FTSE 0.34, a DAX 0.24, míg a CAC-40 0.34%-ot tudott emelkedni....
szept. 6
10:56
Rohamosan nő a felszámolások száma (Portfolio)
Idén augusztus végéig több cég ment tönkre Magyarországon, mint 2008-ban egész évben. Akkor december végéig 11,451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt...
szept. 6
11:00
Júliusban tovább lassult a cseh ipar és az export növekedése (ProfitLine)
A cseh ipar termelése júliusban változatlan áron 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a cseh statisztikai hivatal hétfői jelentése szerint.
szept. 6
11:12
Étel, ami megnyugtat? (Pénzcentrum)
Egy friss nemzetközi felmérés eredményei azt sugallják, sokan vannak, akik kevés figyelmet fordítanak testsúlyukra. Az emberek jelentős része ritkán áll mérlegre, túlságosan szereti a gyorséttermi ebédet ahhoz, hogy lemondjon róla, és hajlik arra, hogy gyors ebéddel, rágcsálnivalókkal nyugtassa feszült idegeit....
szept. 6
11:30
Csak egy hitelt kínálhatnak az autókereskedők (Privátbankár)
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak
szept. 6
11:33
A munkajogász válaszol: minimálbér, túlóra, kártérítés (Adózóna)
Mennyi a középfokú végzettségért járó minimálbér? Miként határozhatja meg a munkaidőkeretet a munkaadó? A saját autóban, céges munka során keletkezett kár megtérítését igényelheti-e a munkavállaló? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda munkajogász válaszol.
szept. 6
11:33
Okok, amiért nem nyilvánosak a fizetések (HR Portál)
Miért olyan nagy titok a fizetés vagy akár csak az átlagfizetés? Nyugaton az álláshirdetésekbe többször beleírják, mennyi bért tudnak kínálni a munkáért, nálunk viszont általában a jelöltnek kell megmondania, mennyi bért igényel. Miért alakult ez így? Miért tabu, ki mennyit keres vagy egy cég mennyit kínál egy pozícióért?
szept. 6
11:33
Mérséklődött az európai piacok lendülete (ProfitLine)
Kissé veszítettek nyitáskor elért nyereségeikből a kereskedés kezdete után jó másfél órával a főbb európai tőzsdék: a 0,30-0,40 százalékos nyereséggel nyitó londoni FTSE-100, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 0,10-0,20 százalékos nyereségben mozgott.
szept. 6
11:35
Mérséklődött az euróövezeti befektetői bizalom - Sentix (ProfitLine)
Az euróövezeti befektetők bizalma váratlanul csökkent szeptemberben, legalábbis erre utal, hogy a Sentix kezelésében lévő bizalmi index értéke csökkent. A visszaesés ellenére az index továbbra is 2008 év eleje óta nem látott szinten tartózkodik.
szept. 6
11:48
Tudna olyat adni az IMF, ami jó lenne (Privátbankár)
Lenne olyan megállapodási lehetőség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amely teljesen megfelelne a magyar gazdaság adottságainak - állítják londoni elemzők
szept. 6
11:48
Orosz eszközöket értékesített a Petrom (Portfolio)
Megvált a Petrom oroszországi szénhidrogén-kutatással foglalkozó érdekeltségétől, hogy a jövőben több erőforrást tudjon összpontosítani a cég romániai és kazah tevékenységeire. A Petrom a Ring...
szept. 6
11:48
Hitelakció trükkök nélkül, tartósan kedvező havi részletek a Sopron Banktól (Pénzcentrum)
A mai naptól kedvezményes kondíciójú hiteltermékek kerülnek bevezetésre a Sopron Banknál....
szept. 6
11:50
Egymillióra büntették a Raiffeisent (Privátbankár)
A fogyasztók tájékoztatásának elmulasztása miatt egymillió forint pénzbírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - olvasható PSZÁF internetes honla...
szept. 6
12:06
Jól felemelik az acél árát (Privátbankár)
Októberben jelentősen emelni fogják áraikat a főbb németországi és európai acélgyártók, különösen az autóipari és gépipari felhasználók számára - írta hétfői számában a Handelsblatt. A német gazdas...

Keresés