2010. szeptember 13. hétfő

szept. 13
4:42
Magyarország: 'bukott angyalok' leszünk? (ProfitLine)
Magyarország a "bukott angyallá" válástól - vagyis a befektetésre ajánlott osztályzat elvesztésétől - fenyegetett legnagyobb egyéni adós az érintett adósságállomány alapján a Standard and Poor's által kockázati besorolással ellátott kereskedelmi és szuverén adósok között - áll a világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítőjének Londonban hétvégén kiadott havi összesítésében.
szept. 13
5:12
Lakásvásárlók figyelem! Itt a várva-várt nagy forinthitel körkép! (Pénzcentrum)
Több szakértő egybehangzó véleménye, hogy hiába mondják utólag sokan a devizahiteleseknek, hogy miért nem vettek fel inkább forint alapú kölcsönt, a devizahitelek szárnyalása idején - egy-két kivételtől eltekintve - egyik pénzintézet kínálati palettáján sem volt igazán versenyképes forint alapú termék. A sorozatos szigorítások során és a devizahitelezés megszüntetése után a bankok igyekeztek a…
szept. 13
5:48
230.000 vénember tűnt el Japánban! (ProfitLine)
A közelmúlt botrányai nyomán megindult kormányzati vizsgálat döbbenetes eredményre jutott: a Japánban számon tartott száz éven felüliek közül 230 ezer embernek nincsen nyoma, valószínűleg már régen halottak lehetnek.
szept. 13
6:24
Most végre kiderül, mi történt augusztusban (Portfolio)
Minden bizonnyal nagy izgalmak közepette várják az előttünk álló délutánokat a befektetők, hiszen újabb olyan adatok látnak napvilágot, amelyek segítségével tisztulhat az amerikai gazdaság jelenlegi...
szept. 13
6:33
Gyökeresen megváltozhat az autóhitelezés (Infostart)
Nemcsak az új autók eladása, hanem azok finanszírozása is jelentősen lecsökkent, és az október elsejétől életbe lépő szabályozás további esést hozhat ezen a piacon - mondta el az InfoRádiónak a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója. Révész Tamás hozzátette: a kereskedők többsége nem tud megfelelni az új szabályoknak, így várhatóan csak annak a banknak az ajánlatát közvetítik majd,…
szept. 13
6:54
15 százalékkal drágulhat a gáz a moratórium után (ProfitLine)
Eddig semmilyen eredményre nem vezettek és szinte állnak az energetikai cégekkel az új árképzési rendszerről nyáron megkezdett tárgyalások - írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszava, amely szerint bár októberben már biztosan elmarad a gázáremelés, januárban 12-15 százalékos árkorrekció várható.
szept. 13
6:56
Áll a bál a sanghaji Expo projekt körül (ProfitLine)
A sanghaji Expo projekttel összefüggésben kizárólag gyanúsítgatások, nem bizonyított állítások "merültek fel" - közölte a Genexpo 2010 Kft. vasárnapi közleményében, amelyben cáfolta a Varga Mihály államtitkár által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentésében szereplő, a céggel, illetve a projekttel kapcsolatos megállapításokat.
szept. 13
7:15
Sztrájkolnak és demonstrálnak a pilóták Ferihegyen (Privátbankár)
Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőt...
szept. 13
7:17
Devizahitelesek mentőöve: ezt a békát le kell nyelni a bankoknak? (Privátbankár)
A Fidesz a jövő hét közepén először a hitelkárosultak, hitelfelvevők érdekképviseleteivel tárgyal a nyolc pontos, lakáshiteleseket megsegítő javaslatcsomagjáról, csak azt követően egyeztet a bankszövetséggel - közölte Rogán Antal. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint az előző kormányok, a jegybank, a PSZÁF és a bankok tehetnek arról, hogy eladósodtak a magyarok
szept. 13
7:18
Tényleg tőkét emel a Deutsche Bank (Portfolio)
A Deutsche Bank bejelentette: a piaci pletykákban szereplőnél valamivel nagyobb, minimum 9,8 milliárd euró tőkeemelést tervez, melyet egy tőzsdei részvénykibocsátás keretében hajt végre. A cél a...
szept. 13
7:27
Több költségvetési szervezet alakul át a közeljövőben központi hivatallá (Infostart)
Több költségvetési szervezet alakul át a közeljövőben központi hivatallá, miután a kormány elkezdte a háttérintézmények rendszerének átalakítását - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence szavai szerint a kormány több száz millió forintos megtakarítást vár az átalakításoktól.
szept. 13
7:27
Figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái (ProfitLine)
Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt - közölte az érdekvédelmi szervezet vasárnap az MTI-vel.
szept. 13
7:33
Durva gázáremelés lehet a moratórium vége (Privátbankár)
Lapinformáció szerint eddig semmilyen eredményre nem vezettek és szinte állnak az energetikai cégekkel az új árképzési rendszerről nyáron megkezdett tárgyalások
szept. 13
7:35
Kormányzat: a háttérben gőzerővel folyik a munka (Privátbankár)
Több mint fél tucat költségvetési szerv alakul át a közeljövőben központi hivatallá, miután a kormány elkezdte a háttérintézmények rendszerének átalakítását - mondta el Rétvári Bence, a Közigazgatási ...
szept. 13
7:51
Nagyobb tartalékokat követelnek a bankoktól (Privátbankár)
A legerősebb gazdaságok jegybankjainak és felügyeleti intézményeinek vezetői vasárnap elfogadták a Bázel III -nak nevezett nemzetközi pénzpiaci megállapodás sarokpontjait. A svájci városban, 27 ors...
szept. 13
7:54
Figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái (HR Portál)
Figyelmeztető sztrájkot tart a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete hétfőn 10 és 12 óra között, ezzel egy időben a Malév pilótái előre bejelentett demonstrációt tartanak a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja előtt - közölte az érdekvédelmi szervezet.
szept. 13
7:56
Élő adásban mondott fel egy rádiós (HR Portál)
Élő adásban először a munkáját szidta, majd közölte, hogy nem olvassa fel a híreket, mivel "ma nem történt semmi érdekes", majd felmondott egy norvég rádiós újságíró.
szept. 13
8:00
Véglegesítették a bankpiac új világrendjét meghatározó Bázel III. szerződést (ProfitLine)
A legerősebb gazdaságok jegybankjainak és felügyeleti intézményeinek vezetői vasárnap elfogadták a Bázel III.-nak nevezett nemzetközi pénzpiaci megállapodás sarokpontjait.
szept. 13
8:02
Hatalmas lendülettel emelkednek az ázsiai piacok (ProfitLine)
Megugrottak az ázsiai részvénypiacok hétfőn a vártnál jobban alakuló pénteki amerikai nagykereskedelmi készletadat, valamint a hétvégén publikálásra kerülő kínai ipari termelési adatnak köszönhetően.
szept. 13
8:03
Az olajár emelkedett, a forint gyengült egy héten belül (Infostart)
A nyersolaj ára több mint másfél dollárral nőtt egy hét alatt péntek estig, miközben gyengült a forint a dollárhoz képest. Részben az olajár, és a forint/dollár árfolyam alakítja a magyarországi benzinárakat.
szept. 13
8:04
BUX kilátások - kemény ellenállásba ütközött (ProfitLine)
A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten 173,81 ponttal, 0,76 százalékkal emelkedett, 23.045,71 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül az OTP-nek és a Richternek csökkent az árfolyama, a többi blue chip nyereséggel zárta a hetet, a legnagyobb, 3,5 százalékos emelkedést a Mol-részvények érték el. Elemzésünkben a várható folytatást kutatjuk.
szept. 13
8:27
Ezer vasutas repülhet a Rail Cargo Hungáriától (HR Portál)
Ésszerűsíteni szeretné az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatának, a Rail Cargo Hungariának (RCH) a működését, ezért jelentős létszámcsökkentésről készít tervet, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználati díjakról is - közölte Christian Kern vezérigazgató pénteken.
szept. 13
8:29
Szeptember végéig várja az APEH a közteherjegyeket (HR Portál)
Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás megszűnésével feleslegessé vált közteherjegyeket 2010. szeptember 30-ig lehet visszaváltani, a visszaváltást az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) koordinálja.
szept. 13
8:30
Háttérintézményeken spórolna százmilliókat a kormány (Portfolio)
Több mint fél tucat költségvetési szerv alakul át a közeljövőben központi hivatallá, miután a kormány elkezdte a háttérintézmények rendszerének átalakítását - mondta el Rétvári Bence, a Közigazgatási...
szept. 13
8:32
BUX tag lesz az RFV, kikerül a Nyomda és a Synergon (Portfolio)
A BÉT döntése értelmében 2010. október 1-től a BUX 12 részvényből áll majd, új szereplőként az RFV papírjait üdvözölhetik a befektetők. Az Állami Nyomda és a Synergon viszont elhagyják a hazai...
szept. 13
8:33
OTP részvény elemzés - nyögvenyelős emelkedés, mi lesz ebből? (ProfitLine)
A svájci frank erősödése minden pénzügyi piacokon zajló folyamat közül a legfontosabb Magyarország számára, ennek folytatódása, vagy komoly korrekciójának elmaradása erős nyomást gyakorolna minden magyar eszköz piacára. A részvények közül elsősorban az OTP árfolyamára hat negatívan a frank erősödése, emiatt ugyanis tovább romolhat a bank hitelportfóliójának minősége.
szept. 13
8:34
Amit a kvótákról sohasem értettél, most megtudhatod! (Portfolio)
A Kiotói Egyezmény, illetve az európai kvótakereskedelmi rendszerről (EU ETS) a legtöbb ember csak akkor hall bármit is, ha valamilyen botrány járja körbe a sajtót velük kapcsolatban, miközben sokak...
szept. 13
8:35
Erősödést mutat az euró és a forint is (ProfitLine)
Hétfő reggelre erősödött az euró a nemzetközi kereskedelemben, vele párhuzamosan a forint is.
szept. 13
8:37
MOL részvény kilátások - továbbra is felfelé mutat (ProfitLine)
A Mol számára kedvező hír volt, hogy a kormány megerősítette: tárgyalnak Oroszországgal a Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről. Az olajrészvény a héten 3,50 százalékkal drágult, 22.150 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. Nézzük, a technikai elemzés, mit mutat a várható folytatást tekintetében.
szept. 13
8:45
Devizahitelesek mentőöve: ezt a békát le kell nyelniük a bankoknak? (Privátbankár)
A Fidesz először a hitelkárosultak, hitelfelvevők érdekképviseleteivel tárgyal a nyolc pontos mentőövről és csak azt követően egyeztet a bankszövetséggel
szept. 13
8:47
Erősödik a forint és az euró (Privátbankár)
Hétfő reggelre erősödött az euró a nemzetközi kereskedelemben, vele párhuzamosan a forint is. A forint a héten a várakozások szerint tovább erősödhet a svájci frankkal szemben, követve az euró frankka...
szept. 13
8:48
Ernyőközvetítők ugranak az autófinanszírozási piacra (Pénzcentrum)
Az új gépjárművek eladása mellett az autófinanszírozás is jelentősen lecsökkent, az október elsejétől életbe lépő hitelközvetítői szabályozás pedig további esést hozhat - mondta Révész Tamás, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója. A kereskedők többsége nem tud megfelelni az új szabályoknak, így várhatóan csak annak a banknak az ajánlatát közvetítik majd, ahonnan a magasabb jutalékot…
szept. 13
8:48
AAA Auto: változások a menedzsmentben (Portfolio)
Az AAA Auto bejelentette, hogy David Keller, a cég értékesítési igazgatója szeptember 30-tól távozik posztjáról. Távozását követően feladatait Karolina Topolova ügyvezető igazgató látja majd el. A...
szept. 13
8:50
A MOL-nál folytatja tovább Gordos Péter (Portfolio)
Gordos Péter az előző kormány energetikai szakállamtitkára a MOL csoportnál folytatja tovább karrierjét. Gordos a MOL vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója lett - értesült a Népszabadság ...
szept. 13
8:52
Ma derül fény az állami bérlakás építési koncepció egyik lábára (Portfolio)
Ma mutatja be a Társaság a Lakásépítésért Egyesület azt az állami bérlakás építési koncepciót, amelyet az Új Széchenyi Terv keretében készülő otthonteremtési program egyik elemeként képzelnek el a...
szept. 13
8:54
Folytatódik az emelkedés Ázsiában (Portfolio)
Bár Amerika is emelkedéssel zárta a napot pénteken, a mai ázsiai növekedés jóval meggyőzőbb. A vezető indexek átlagosan 1%-kal érnek többet, a sorból pedig kitűnik a hongkongi index 2%-os...
szept. 13
8:56
Az IMF-vezér szerint nem vagyunk biztonságban (Portfolio)
A gazdaság élénkül ugyan, ám nem elég gyorsan ahhoz, hogy jelentős foglalkoztatottság-bővülésnek lehessünk tanúi - nyilatkozta Bloomberg Tv-nek adott interjújában Dominique Strauss-Kahn. A Nemzetközi...
szept. 13
8:58
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: ENYHE EMELKEDÉS -a zsidó újév miatt az év legkisebb...
szept. 13
9:00
Komornyikokat képeznek Olaszországban (HR Portál)
Azonnali állást ígér az a milánói tanfolyam, amelyen hivatásos komornyikokat képeznek. A 15 férőhelyes és nem is olcsó kurzusra tízszeres túljelentkezéssel válogatják ki a legjobbakat Milánó és Európa egyik legjobb luxusszállodájában, a Hotel Seven Starsban.
szept. 13
9:02
Fidesz: az állami cégvezetők fizetése is csökkent (HR Portál)
Az állami vállalati szférában is jelentősen csökkentek a milliós fizetések, ezt a problémát a kormány már megoldotta - közölte Szijjártó Péter.
szept. 13
9:03
A hús olcsóbb, a köret drágább, mint tavaly (Privátbankár)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 júliusában 12,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A növényi termékek árszínvonala 20,5%-kal nőtt
szept. 13
9:06
A banki papírok húzhatják az európai indexeket (ProfitLine)
Pozitív nyitást várnak a főbb európai tőzsdéken hétfőn, követve a kínai makrogazdasági adatok hatására emelkedésnek indult ázsiai tőzsdéket, a lendületet erősítheti, hogy a hét végén elfogadták a Bázel III nemzetközi pénzpiaci szabályrendszert.
szept. 13
9:06
Emelkedés jöhet az OTP vezényletével (Portfolio)
A pozitív ázsiai hangulat, valamint a pluszos amerikai határidők a hazai tőzsdét is felfelé segíthetik a mai kereskedésben, a BUX az OTP vezényletével emelkedhet - véli Burány Gábor, a Strategon...
szept. 13
9:08
2014-15-re már jöhet az euró? (ProfitLine)
Varga Mihály szerint az euró bevezetésének feltételei 2014-15-re biztosan megvalósulnak, a Miniszterelnökség államtitkára hétfőn reggel a Magyar Televízió reggeli műsorában nyilatkozott.
szept. 13
9:08
Tovább araszol a forint a jó hangulatban (Portfolio)
Intenzív emelkedéssel kezdtek ma hajnalban az ázsiai piacok és a mostani jelek szerint ez vár Európára és Amerikára is, ez pedig segíti a forintot a múlt hét második felében megindult erősödési...
szept. 13
9:10
Richter - irány az 50.000 Ft-os szint!? (ProfitLine)
Pénteken méretes korrekciót láthattunk a Richter piacán: a nagyobbik gyógyszeripari részvény 3,1%-kal csökkent és 46.805 forinton fejezte be a kereskedést. Technikai elemzésünkben a várható folytatást tekintjük át.
szept. 13
9:10
Gödörben rekedt az egészségügyi ágazat (Szócska Miklós) (Portfolio)
Az ágazat bent rekedt a gödörben, én pedig felülről ások - érzékeltette az egészségügyi rendszer jelenlegi helyzetét (a chilei bányakatasztrófa mentési munkálataihoz hasonlítva) Szócska Miklós. Az...
szept. 13
9:21
4-5 év múlva leszünk érettek az euróra? (Privátbankár)
Varga Mihály szerint az euró bevezetésének feltételei 2014-15-re biztosan megvalósulnak. A bankadóra az előző kormány szerződésesi kényszerítik rá a mostanit
szept. 13
9:23
Jó híreket kaptak a bankok: felhőtlen nap lehet a tőzsdén (Privátbankár)
Emelkedéssel kezdheti a hetet a Budapesti Értéktőzsde hétfőn, követve a kedvező nemzetközi piaci hangulatot. Gerőcs Tamás, a Equilor Befektetési Zrt. elemzője pozitív nyitást vár. Emlékeztetett, ho...
szept. 13
9:24
Ahogy azt várni lehetett: felpattantak az agrárárak (Portfolio)
Júliusban már erőteljesen éreztetették hatásukat a mezőgazdasági termelői árakon az idei nyár rossz terméseredményei. Drágul a gabona, a zöldség és gyümölcs is, de már néhány állati termék esetében...

Keresés