2010. szeptember 25. szombat

szept. 25
7:18
Nyugdíj vagy fizetés: mekkora is a különbség? (Pénzcentrum)
Átlagnyugdíj és átlagfizetés: két beszédes adat, amely sokat elmond egy adott megye, régió lakosságának helyzetéről. Vannak olyan területei Magyarországnak, ahol ez a két összeg nem is áll olyan messze egymástól. Veszprém megyében például alig 20%-kal kisebb az átlagnyugdíj, mint az átlagkereset. A lista másik végén a szabolcsi nyugdíjasok szerepelnek, akik átlagosan mindössze 68%-át kapják…
szept. 25
7:36
Megvalósul da Vinci álma? (ProfitLine)
Megvalósulni látszik Leonardo da Vinci egy terve: a pusztán emberi szárnyverdeséssel hajtott repülőgép.
szept. 25
7:54
Újabb 15 milliárd forintnyi tőkét kapott a Malév (Portfolio)
14.7 milliárd forintos tőkeemelést szavazott meg a Malév közgyűlése tegnap, ezzel egyidőben pedig az MNV további 5.7 milliárd forintos hitelt is nyújtott a társaságnak, hogy biztosítsa a likviditást....
szept. 25
8:09
Kuba a nem családtagokra is kiterjeszti a magánfoglalkoztatást (ProfitLine)
A kubai kormány a jövőben a magánfoglalkoztatás kiterjesztésével is segíteni akarja, hogy a közszférában megszüntetésre ítélt munkahelyeken dolgozók ne maradjanak állás nélkül.
szept. 25
8:42
Miben versenyképes Magyarország? (ProfitLine)
Babanaszisz Sztergiosz, a Mediterrán Kutatóintézet elnöke szerint Magyarországnak is meg kell találnia azokat a területeket, amelyeken világszínvonalú versenyre képes, különben nem tudja majd beérni az unió fejlett országait.
szept. 25
8:51
2012-ig nem nyúlnak az alapkamathoz? (Privátbankár)
Nem várnak kamatmódosítást az MNB hétfői monetáris tanácsi ülésétől londoni felzárkózó piaci elemzők, akik közül többen azt sem zárják ki, hogy a magyar jegybank akár 2012-ig a jelenlegi, 5,25 százalékos mélységi rekordon tartja irányadó kamatát
szept. 25
9:15
Robbantott az OTP - megúszta a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,40 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 22.850,10 ponton zárt pénteken.
szept. 25
9:45
Milliárdos eltérések a nemzeti vagyonleltárban (Privátbankár)
Sajtóinformációk szerint nyomozást kezdett a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nyilvántartása miatt
szept. 25
9:47
Mi az a köztávoltartás és mire lenne jó? (Privátbankár)
A köztávoltartás jogintézményével távolítaná el az állami pénzügyektől a közbizalommal visszaélőket Papcsák Ferenc, elszámoltatási kormánybiztos
szept. 25
9:48
Kell az állami segítség a hiteleseknek, de... (ProfitLine)
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke a Népszava szombati számában megjelent interjúban.
szept. 25
9:50
Brutális vételi erő az USA tőzsdéken - Megőrültek? (ProfitLine)
Erőteljes emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei pénteken. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 197,84 ponttal, vagyis 1,86 százalékkal gyarapodva 10.860,26 pontra nőtt. Az S and P 500-as mutató 23,84 ponttal, azaz 2,12 százalékkal emelkedett, és 1.148,67 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 54,14 ponttal, vagyis 2,33 százalékkal felugorva 2.381,22…
szept. 25
10:03
PSZÁF: nem okozunk kárt a bankoknak! (Privátbankár)
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a PSZÁF elnöke
szept. 25
10:21
Románia újabb hitelrészletet hívott le az IMF-től (ProfitLine)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) engedélyezte, hogy Románia 884 millió eurós (1,19 milliárd dolláros) részletet hívjon le a nemzetközi pénzügyi szervezet által nyújtott készenléti hitelből - közölte az IMF.
szept. 25
10:36
Vasárnaptól megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet (Portfolio)
A Hivatalos Értesítő legutóbbi számában jelent meg az EBF-t megszüntető okirat, amely szerint - az Országgyűlés által 2007. január 1-jével alapított - felügyelet szeptember 26-ával részleges...
szept. 25
10:38
Az IMF engedélyezte az újabb hitelrész lehívását Romániának (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) engedélyezte, hogy Románia 884 millió eurós (1,19 milliárd dolláros) részletet hívjon le a nemzetközi pénzügyi szervezet által nyújtott készenléti hitelből - közölte az...
szept. 25
10:39
Egészségbiztosítási Felügyelet: élt 3 évet (Privátbankár)
Vasárnaptól megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF), amely összesen így 3 évet élt. Feladatait több intézmény között osztják szét
szept. 25
10:41
1 milliárdot kaptak a lézerkutatók, most utcára rakták őket (Privátbankár)
Miután hónapok óta nem fizet bérleti díjat a Pannon Lézer Központ, az ingatlan tulajdonosa kizárta az épületből a bázison működő cégeket. Az állam egymilliárdot költött eddig a pécsi projektre
szept. 25
10:54
Szász Károly: az adósoknak vissza kell fizetniük a felvett hiteleket (Portfolio)
Szükség van az állami segítségre a jelzáloghitelesek esetében, ám a terhekből az adósoknak is ki kell venniük a részüket - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF)...
szept. 25
10:57
Meg kell találnunk, miben vagyunk versenyképesek (Privátbankár)
Babanaszisz Sztergiosz, a Mediterrán Kutatóintézet elnöke szerint Magyarországnak is meg kell találnia azokat a területeket, amelyeken világszínvonalú versenyre képes, különben nem tudja majd beérni az unió fejlett országait.
szept. 25
11:09
A szexjáték és a gyermekpapucs veszélyei (Infostart)
Hat vegyület került fel arra a listára, amely a különböző termékek gyártása során csak indokolt esetben felhasználható anyagokat tartalmazza - erről döntöttek a héten az Európai Unió tagállamainak képviselői. Ez volt az első érdemi lépés az EU nemrég elfogadott új vegyianyag-szabályozása alapján. A Levegő Munkacsoport mérései során több termékben is talált veszélyes anyagokat, így…
szept. 25
11:12
"Lett hősök mentettek meg minket" (Portfolio)
Komoly költségvetési megszorító intézkedéseivel, amelyeket a válság csúcsán hozott Lettország, megmentette balti szomszédait is - jelentette ki Andrius Kubilius litván miniszterelnök. Nem csak magát...
szept. 25
11:12
Itt épül a legújabb magyar élményfürdő (Pénzcentrum)
Kilencszázmillió forintos ráfordítással hamarosan elkezdődik a szekszárdi strand- és élményfürdő építése, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. beruházásban készülő létesítményhez két meleg vizes kút már készen áll - mondta Szekszárd polgármestere....
szept. 25
11:27
Műtárgykölcsönzéssel épít barátságot Kína és Tajvan (ProfitLine)
A hatvan évvel ezelőtti szakítás óta most először ad kölcsön értékes múzeumi műtárgyakat Tajvan Kínának, hogy ezzel is hozzájáruljon a két fél kapcsolatainak felmelegítéséhez.
szept. 25
11:30
Növekvő magyar vonzerő - Azért maradt még teendő (Portfolio)
Rendkívüli hetet zárhat a magyar befektetésösztönzési politika, hiszen két óriási, illetve egy jelentős autóipari beruházást jelentettek be a napokban, emellett a növekvő magyar vonzerőt jelzi az...
szept. 25
11:51
Választás: most nem lesznek hosszú sorok (Privátbankár)
A legfrissebb adatok szerint több mint ötezren szavazhatnak igazolással a jövő vasárnap tartandó önkormányzati választáson. Várhatóan nem alakulnak ki hosszú sorok
szept. 25
11:53
Már az APEH sem lesz a régi (Privátbankár)
Átalakul az APEH szervezete: októbertől rengeteg "kiemelt igazgatósággal" gazdagodik majd az adóhatóság - és ismételten lesznek megyei szervezetek is
szept. 25
12:00
Kapcsolatépítő nap a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (ProfitLine)
Kapcsolatépítő napot szervez a Vállalkozz Hatékonyan Klub október 6-án Budapesten mintegy 1.500 mikor-, kis- és középvállalkozás részvételével - közölték a szervezők az MTI-vel.
szept. 25
12:21
APEH: megalakul a Kiemelt Ügyek Igazgatósága (Infostart)
Átalakul az APEH szervezete: október elsején az eddigi Kiemelt Adózok Igazgatósága mellett létrejön a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága, továbbá ismét lesznek megyei igazgatóságok - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendelet módosítása a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
szept. 25
12:27
Az MSZP megint előhúzta az áfacsökkentést (Privátbankár)
Az MSZP javasolja, hogy az alapvető élelmiszerek áfája csökkenjen a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra - mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke
szept. 25
12:45
Otthonteremtés: 20 év alatt minden lakás megújul a Fidesz szerint (Privátbankár)
Bencsik János otthonteremtési államtitkár szerint 20-25 év alatt sikerülhet az egész magyar lakásállományt és a közintézményeket megújítani
szept. 25
13:03
Kétszer annyit kellene az egészségügyre fordítani (Privátbankár)
Az egészségügyre minden Magyarországon élő ember után évente 7700 forintot fordít az állami költségvetés, ennek legalább a duplájára lenne szükség
szept. 25
13:05
IMF-Bukarest: kapcsolatuk harmónikusnak mondható (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) engedélyezte, hogy Románia 884 millió eurós (1,19 milliárd dolláros) részletet hívjon le a nemzetközi pénzügyi szervezet által nyújtott készenléti hitelből - közölte az IMF.
szept. 25
13:06
Tovább gyengülhet a dollár a jövő héten (ProfitLine)
A dollár a jövő héten is folytathatja gyengülését a Fed mennyiségi enyhítésével kapcsolatban kialakult várakozások miatt és eközben több technikai ellenállási határt is áttörhet.
szept. 25
13:18
LMP: kong az ürességtől a pártkassza (Privátbankár)
Mára az LMP kasszája teljesen kiürült, a pártnak nincs pénze arra, hogy az utolsó héten is kampányolhasson - jelentette be Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke
szept. 25
13:36
Romániában már az autó sem kell (ProfitLine)
Romániában 26,1 százalékkal csökkent az új autók értékesítése az év első nyolc hónapjában, 68.341 darabra az egy évvel korábbi 92.428-ról.
szept. 25
13:54
278 forintért is vehetünk már eurót - Technikai elemzés (Portfolio)
Sokat erősödött pénteken a forint, a csütörtöki gyengeség után újra a 280 forintos lélektani szint alá esett az euró árfolyama, ahol újabb vevők léptek piacra, tovább hajtva lefelé a jegyzést. A...
szept. 25
14:09
A Capital Research szavazati joga 5 százalék alatt az MTelekomban (ProfitLine)
A Capital Research and Management Company szavazati joga a Magyar Telekom Nyrt.-ben 4,8127 százalékra csökkent, miután a cég szeptember 22-én történt részvényértékesítésének következtében az általa birtokolt részvények darabszáma 50.183.988 darabra csökkent - közölte a Magyar Telekom pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
szept. 25
14:30
Októbertől átalakul az APEH szervezete (Portfolio)
Átalakul az APEH szervezete: október elsején az eddigi Kiemelt Adózok Igazgatósága mellett létrejön a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága, továbbá ismét lesznek...
szept. 25
14:42
Elemzők: nem várható MNB-kamatmódosítás (ProfitLine)
Nem várnak kamatmódosítást az MNB hétfői monetáris tanácsi ülésétől londoni felzárkózó piaci elemzők, akik közül többen azt sem zárják ki, hogy a magyar jegybank akár 2012-ig a jelenlegi, 5,25 százalékos mélységi rekordon tartja irányadó kamatát.
szept. 25
15:24
Nem érzékenyültek el a nagyok, ha leépítésről volt szó (Privátbankár)
A magyarországi nagyvállalatok 68 százaléka kizárólag üzleti szempontokat vett figyelembe a válság miatt feleslegessé vált munkavállalói elbocsátásakor, míg 32 százalék egyéb, például szociális szempontokat is mérlegelt a csoportos létszámleépítésnél - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből
szept. 25
15:24
Jelentősebb benzinárcsökkenés jöhet (Portfolio)
Érdemes lehet kivárniuk az autósoknak szerdáig a tankolással, ugyanis a Portfolio.hu szerint jövő héten a MOL a benzinárak akár jelentősebb csökkentése mellett is dönthet. A dízelesek viszont nagy...
szept. 25
15:48
Elhúzódó kilábalásra lehet számítani hazánkban (ProfitLine)
A magyar gazdaság zsugorodása az idei év első felében elérte mélypontját, azonban a következő 12 hónapban is stagnálás közeli állapotra, a válságból való elhúzódó kilábalásra lehet számítani, a hazai vállalatok átlagosan 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számolnak - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) pénteken az MFB-INDIKÁTOR vállalati felmérés eredményeit ismertetve.
szept. 25
16:21
Ásványvíz látványpalackozó üzem épül Ravazdon (ProfitLine)
Ásványvíz látványpalackozó üzemet épít 80 millió forintos költségből a Bencés Ásványvíz Palackozó és Kereskedelmi Kft. Ravazdon.
szept. 25
16:48
Újabb radioaktív hulladékokat befogadó tároló Paks közelében (Infostart)
Az idén is a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat befogadó bátaapáti tároló építése élvez prioritást a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Nonprofit Kft. feladatai közül, de nagyaktivitású hulladékok elhelyezésére is szükség van - mondta Hegyháti József ügyvezető igazgató szombaton Bodán sajtótájékoztatóján.
szept. 25
17:12
Ötöslottó: fontos változás! (Pénzcentrum)
2010. október 3-ától lehetővé teszik az Ötöslottón, Hatoslottón, Jokeren, Luxoron, Totón és Góltotón elért kisnyeremények korábbi kifizetését - tájékoztatta lapunkat a Szerencsejáték Zrt....
szept. 25
18:33
Átalakítják a Leader-programot és a vidéki hálózatot (ProfitLine)
Október közepén társadalmi vitára bocsátják azt a munkaanyagot, ami a Leader-program átvizsgálásáról született a Vidékfejlesztési Minisztériumban - mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár pénteken a III. Magyar Vidék Napján Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
szept. 25
19:39
Rákapcsoltak a sógorok (ProfitLine)
A vártnál gyorsabb lesz az osztrák gazdasági fellendülés idén és 2011-ben két vezető osztrák kutatóintézet pénteken közzétett előrejelzése szerint.
szept. 25
21:06
Az Ötöslottó 38. heti nyerőszámai (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 38. heti nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálat, ezért ezen a héten már 414 millió volt a főnyeremény....
szept. 25
21:24
Ötöslottó: fontos változás + a friss nyerőszámok (Pénzcentrum)
2010. október 3-ától lehetővé teszik az Ötöslottón, Hatoslottón, Jokeren, Luxoron, Totón és Góltotón elért kisnyeremények korábbi kifizetését - tájékoztatta lapunkat a Szerencsejáték Zrt....

Keresés