Kettős állampolgárságról szóló törvény, a választási törvény átírása , valamint a rengeteget kritizált médiatörvény - csak néhány intézkedés, ami az Orbán-kormány első száz napjához kötődik. Nem lépett életbe viszont - az ígéretek ellenére - azonnali és nagyarányú adócsökkentés, ráadásul amit terveznek, az is csak a 220 ezer feletti keresetűeknek kedvezne. Meglepő módón az alkotmányról nem…
Zsarolással, akár alaptalan számvevőszéki vizsgálattal, illetve más tisztességtelen eszközökkel igyekeznek ellehetetleníteni ellenfeleiket a vesztésre álló fideszes politikusok az önkormányzati választásokon. A stop.hu által közzétett, de lapunkhoz is eljutott hangfelvételen a Győr-Moson-Sopron megyei Kóny község újrázni esélyes független polgármesterének "megzsarolási" lehetőségéről beszélgetnek…
A szex-forradalommal és a hippi-mozgalommal egyidőben, ezek közvetítésével terjedt el a nyugati világban az a népszerű világnézet, amely a dekadens nyugati életszemlélettel, az elanyagiasodással és elidegenedéssel szemben a romlatlan keleti filozófiát hirdette. A nyugat olyan guruk előtt hajolt meg, mint Maharishi Mahesh és Sri Chinmoy, akik a nagyközönség előtt aszkézisről szónokoltak, miközben…
Lejárt a türelmi határidő, így mától akár harmincezer forint büntetést is fizethet az, aki a tilalom ellenére rágyújt valamelyik budapesti aluljáróban. A közterület-felügyelők mellett a rendőrök is figyelik a tilosban pöfékelőket. Munkájukat több műszaki eszköz - térfigyelő kamerák és ruhára szerelt minikamerák - is segítik.
Egy ismert fotográfus kitalálta, hogy dokumentálja a magyarországi szivárvány anyák életét. Egész pontosan tíz budapesti leszbikus családét, amelyekben két nő, egy vagy több saját kisgyermeket nevel. Már a második fotózáson vannak túl, a fényképeken hol egyik, hol másik anya látható, kisgyerekkel, anélkül, vagy mindannyian együtt. A fotók 15-20 év múlva kerülhetnek nyilvánosságra, ha a helyzet…
A tervezettnél egy hónappal később, várhatóan csak az önkormányzati választás után zárja le a nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya abban az ügyben, melyet két esztergomi önkormányzati céggel kapcsolatban május végén indítottak.
Ma délután négykor több határidő is lejár az októberi önkormányzati választásokkal kapcsolatban. Az összegyűjtött, de a választási bizottságnak át nem adott ajánlószelvényeket például eddig kell megsemmisíteni.
Magyar vakok egy csoportja - az első turnus - tapasztalatszerzés és áruismeret céljából a kínai bazárba látogatott. Egyik kezükben fehér bot volt, a másikban meg papír zászlót tartottak. A zászló egyik oldalán, egy rajzolt szemgolyóban fehér botos ember gyalogolt, a másik oldalon pedig a Galeria Extrem felirat volt olvasható. A vakokat a kínai bazár piacfelügyelője, Gödri Attila fogadta.
Eltört az este egy 200 milliméter átmérőjű vízvezeték Budapesten, a Szépvölgyi út és Pusztaszeri út kereszteződésében; a csőtörés a környék magasabban lévő lakásaiban vízhiányt okoz.
Mintegy hatvan, a költségvetést terhelő korábban nem ismert tételt találtak a minisztériumok; ezekre a kormányfő tárcáknál tett látogatásaikor derült fény - közölte a gazdasági tényfeltáró bizottság vezetője. Varga Mihály a Hír TV Kontraszt című műsorában úgy fogalmazott: reméli, hogy büntetőjogi következménye is lesz a tényfeltárásnak.
A fővárosban egy ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek vasárnap késő este a Ferihegyi gyorsforgalmi úton, ahol frontálisan ütközött egy személyautó és egy mikrobusz.
Elfogadottabb a gyermektelenség. Míg a romákat nem vagy csekély számban oktató intézmények közül minden ötödiket bővítették az elmúlt két évben, addig a legmagasabb cigányaránnyal rendelkező iskolák közül csak minden huszadikban került sor ilyen jellegű fejlesztésre. Teljes fordulatszámon pörög már az egész régióban a hűségkártyabiznisz. Szemelvények a ma reggeli lapokból.
Két álláspont viaskodik a Jobbikban: a parlamenti konszolidáció csattan össze a radikális mozgalmi léttel. A jelek szerint egyelőre a mozgalmárok állnak nyerésre, noha rövidtávon stratégiájuk, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom, illetve a Magyar Gárda erőteljesebb szerepvállalása reszeli a Jobbik bázisát.
Kigyulladt egy hatemeletes épület teteje Budapest XII. kerületében a Kék Golyó utcában hétfőn kora reggel; a tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Holdingban működtetné a fővárosi kórházakat a Fidesz - írja a hétfői Népszabadság. A napilap cikke ismerteti: az új formával a szabolcsi példa alapján a fideszes Pesti Imre rukkolt elő, aki, ha pártja sikeresen szerepel az önkormányzati választásokon, várhatóan az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes lesz.
Orbán Viktor Kötcsén a polgári pikniken nem titkolta: "nagy csata, nagy harcok lesznek" a 2011 költségvetés körül, akár a Fidesz-frakción belül is, és lehetnek "dezertőrök", azaz kiszavazók - a Népszabadság szerint hallgatósága így interpretálta a miniszterelnök beszédét.
Súlyos közúti baleset történt vasárnap este a ferihegyi gyorsforgalmi úton, és egy ember halálát okozta, három másik pedig súlyosan megsérült - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Az új-zélandi Jason Wynyard bizonyult a világ legjobb, legügyesebb favágójának az idei sportfavágó-világbajnokságon is, amelyet ezúttal Ausztriában, a tiroli St. Johannban rendeztek.
Látványos hibák és érdeksérelmet okozó döntések nélkül telt a kormány első száz napja Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője szerint. Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa úgy véli: a kabinet kedvező megítélésének elsődleges oka, hogy a kormányzás szimbolikus intézkedésekkel vette kezdetét. Abban, hogy a kormánypártok változatlan népszerűségében az ellenzék…
„A Pénzügyi Valaki tényleg fogadkozott, hogy közbenjár, de nem lesz olcsó: 750 ezer forintot kért... A törvényeket nálunk úgy írták, hogy eleve belekalkulálták a sumákolást.”
Az önkormányzati választás végképp egyszínűvé teheti az országot, de a településeknek még évekig nem lesz több pénzük, új hitelt viszont egyre kevésbé vehetnek fel, miközben minden korábbinál kevésbé hivatkozhatnak majd a velük azonos pártállású Orbán-kormány szűkkeblűségére. Így az eddigi önkormányzati modell egyre kevésbé lesz fenntartható, valamit mindinkább lépni kell - mondta Tölgyessy Péter…
Bécsbe utazik első hivatalos külföldi útjára Schmitt Pál államfő kedden. A magyar elnököt Heinz Fischer, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke hívta meg.
Nem ment el az emberi jogi bizottság 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságának mai ülésére Bene László. A volt országos rendőr-főkapitányt a 2006 őszén történ eseményekkel összefüggésben akarták kikérdezni. A tanácskozáson a tervek szerint meghallgatják a fővárosi ügyészségi vezetőket is.
Elkészítette jelentését az elszámoltatási kormánybiztos Szűcs Erika volt szociális és munkaügyi tárcavezető minisztériumi visszafoglalkoztatásáról; Papcsák Ferenc ismertetése szerint a vizsgálat során több problémára, ellentmondásra találtak.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy bajorországi repülőgép-baleset és egy energiacsúcs miatt lemondta hétfőre tervezett budapesti látogatását - tájékoztatott a budapesti német nagykövetség.
Politikai és szimbolikus kérdések állnak az alkotmánymódosítás középpontjában - mondta Navracsics Tibor a Die Presse című osztrák napilap hétfői számában megjelent interjúban.
Több problémát és ellentmondást tárt fel az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata Szűcs Erika volt szociális és munkaügyi tárcavezető minisztériumi visszafoglalkoztatásáról.
A gyermekek körében is megfigyelhető a pszichopata bűnözés, az úgynevezett zöldfülű pszichopátia, ami nagyon súlyos, visszafordíthatatlan kórkép, és már 8 éves kortól megfigyelték a szakemberek - jelentette ki Ranschburg Jenő pszichológus, akit gyermekek által az utóbbi időkben elkövetett gyilkosságok kapcsán kérdezett az MTI.