Tegnap Budapesten és több nagyvárosban is felvonult a kritikus tömeg. Riporterünk szerint biciklizés szempontjából a Critical Mass kifejezetten rossz esemény. Szórakozásnak viszont jó. Egészen jó. A közlekedési problémákat azonban nem oldja meg. Igaz, nem is ez a feladata, csupán felhívni a figyelmet.
Az ÁNTSZ munkatársai egyelőre nem tudnak kielégítő magyarázatot adni arra, miként betegedhetnek meg egymástól távoli városokban, más-más konyháról étkező emberek a szalmonella enteritidis baktériumtól. Székesfehérváron kívül - ahol 181 diák és óvodás kapott fertőzést feltehetően a központi konyha menüjétől - már Nagyatádon, Rinyaszentkirályon, Görgetegen, Tabon, Pécsett és Szombathelyen is…
Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta a Pest Megyei Bíróság lapunknak azt a tegnapi információt, amely szerint lehallgatták a romagyilkosságok négy gyanúsítottját, és a nyomozóhatóság így jutott volna az üggyel kapcsolatban érdemi információkhoz.
Állítólag nem származott semmi előnye abból, hogy korábban kerületi önkormányzati képviselőként telket vásárolt a XXII. kerület fideszes első embere, majd polgármesterként később a területre vonatkozó szabályozási terv módosítását javasolta, melyet a képviselőtestület jóváhagyott. Legalábbis ezt állítja Szabolcs Attila, a városrész fideszes vezetője, aki szerint nem igazak azok a spekulációk,…
Az elmúlt hetekben számos nézői panasz érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz, melyekben a TV2-n minden hétköznap 19 órai kezdettel futó Édesnégyes című műsor epizódjait kifogásolták.
Egymásnak ment a Fidesz és az ügyészség a 2006-os őszi eseményeket vizsgáló albizottság ülésén, amelyen tegnap hallgatták meg többek között Ihász Sándort. A fővárosi főügyész az őt ért kritikák jelentős részére azzal válaszolt, hogy nem futószalagon, "koncepciózusan" gyártották a döntéseket.
A gáz drágult, a karaj szinte változatlan áron kapható, a női pulóver olcsóbb lett. Hét fogyasztói kategória számait vizsgálva mintacsaládunk valamivel többet kénytelen költeni, mint a nyár elején, de még kijön a pénzéből. Azonban...
Százezrekhez, talán milliókhoz is juthat Rédei Zsolt, Sümeg Fidesz-KDNP-s polgármestere egy önkormányzati rendelet értelmében - tudta meg lapunk. A városvezető ugyanis egy - 2003-ban elfogadott és több alkalommal is, például 2008-ban módosított - rendelet szerint pályázatok után "projekt menedzseri díjat" kaphat.
A múlt héten a Népszava birtokába került hangfelvételek alapján, a szombathelyi MSZP feljelentését követően vesztegetés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a "tíz százalékos"-ügyben a Vas Megyei Főügyészség.
A Népszabadság szerint még várni kell az egykulcsos adórendszerre. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a BRFK-n Biszku Bélát.
A kormánynak szemfényvesztés helyett a valódi problémákkal kellene foglalkoznia és azokat megoldania, a tervezett nyolcpontos intézkedéscsomagból például csak egy segítene valóban a devizahitelesek gondjain, a banki középárfolyam alkalmazása – ezt mondja Élő Norbert.
Súlyosan károsítják az egészséget a műanyag, a kezelt fa és a műszálas textilek égetése során felszabaduló anyagok, pedig vannak olyan települések az országban, ahol csak hulladékkal tudják befűteni otthonukat az emberek - mondta az InfoRádiónak Lenkei Péter természetvédelmi mérnök, a Környezeti Tanácsadó Iroda vezetője.
Az Országos Választási Iroda csütörtök délelőttre sajtóbejárást szervezett a X. kerületi Állami Nyomdába, hogy bemutassa, milyen biztonsági intézkedések mellett folyik a választási dokumentumok előállítása.
Csütörtök reggel rendben megkezdődött a világháborús bomba miatti kiürítés Budapesten, a II. kerületi Ferenchegyi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöljte a Népszabadság csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta: a választások után kulcskérdés lesz, hogyan tudják az "újfajta baloldali életérzést" továbbvinni.
A Heti Válasznak adott interjúban beszél mellőzéséről Dörner György. A Figyelő a 2. világháborús deportálások miatt a MÁV ellen benyújtott keresetről ír.
Az autóforgalom csökkentését és a kerékpáros közlekedés fejlesztését vállalta a belváros számára Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a "Közösségi, Zöld Budapestért Együttműködési Szerződés" létrehozásával.
Makai István fővárosi roma politikust nevezné ki romaügyi megbízottnak főpolgármesterré választása esetén Tarlós István, és a teljes hivatal legkésőbb november elején felállna.
Cáfolta a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját. Balogh Zoltán szóvivő Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő nyilatkozatára reagált.
Megszüntette előzetes letartóztatását és házi őrizetbe helyezte a bíróság a BKV-ügyben gyanúsított Horváth Évát, aki Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes közvetlen munkatársa volt.
Három hónapja Orbán Viktor áll a vezető politikusok népszerűségi listájának élén, de a köztársasági elnökké választott Schmitt Pál felzárkózott szorosan mögé - idézte a Medián szeptember eleji országos közvélemény-kutatásának eredményeit csütörtökön a hvg.hu.
Három hónapja Orbán Viktor áll a vezető politikusok népszerűségi listájának élén, de a köztársasági elnökké választott Schmitt Pál felzárkózott szorosan mögé - idézte a Medián szeptember eleji országos közvélemény-kutatásának eredményeit csütörtökön a hvg.hu.
Jogszerűen jártak el a rendőrök, akik több mint egy tucat helyen bírságoltak a szerdai Critical Mass felvonuláson Budapesten. A rendezők becslése szerint körülbelül száz kerékpáros kapott helyszíni bírságot, egy résztvevőt pedig fel is jelentettek. Kürti Gábor, a rendezvény egyik főszervezője ugyanakkor elismerte, hogy ilyen ellenőrzésekre nem számítottak.
A Táncsics Alapítvány átalakításáról döntött a szervezet kuratóriuma - közölte az elnök csütörtökön az MTI-vel. A változás része egyebek mellett, hogy az MSZP pártalapítványa politikai-közéleti képzést indít, valamint kutatóközpontot hoz létre.