2010. szeptember 27. hétfő

szept. 27
5:12
Kötelezővé tennék a földtani vizsgálatokat (Alternatív Energia)
Noha több mint 900 magyar településen kell földtani veszélyekkel - fölcsuszamlásokkal, partfalomlásokkal - számolni, sem az építési engedélyek kiadásához, sem a településfejlesztési tervek készítéséhez nem kell kikérni geológus szakemberek véleményét.
szept. 27
5:12
Magából kikelve, a nyílt utcán ordítozott barátnőjével a magyar sztár - Kiderült: megcsalta (ATV)
Apja szerint ideje abbahagynia a zenélést.
szept. 27
5:14
Fantom csődbiztosok a BKV-nál (Alternatív Energia)
Egy hónapja jelentették be, hogy csődbizottságot hoz létre a kormány a BKV pénzügyeinek rendbetételére. A testület a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint munkához látott, ám azt nem árulják el, kik a tagjai, milyen felhatalmazással és milyen jogkörben járnak el, és pontosan min dolgoznak. A BKV-nál sem találkoztak még velük, nem ismerik szándékaikat. Eközben a közlekedési cég a vésztartalékát éli…
szept. 27
5:30
Kihallgatásokkal folytatódik az ipari kémkedési ügy (Alternatív Energia)
A kárvallott cég jogi képviselője, illetve üzletemberek tanúkénti kihallgatása lesz napirenden a négymilliárdos ipari kémkedési ügy mai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon. Amint arról a Népszava elsőként beszámolt, 2008-ban a Ferihegyi repülőtéren vették őrizetbe az ügy elsőrendű vádlottját, aki a magyar Diagon kft. üzleti titkait kívánta Oroszországba csempészni.
szept. 27
5:30
Tíz szívinfarktusból nyolc elkerülhető lenne + videó (ATV)
Ma Magyarországon minden második ember halálát valamilyen szívprobléma okozza.
szept. 27
5:32
Ma érkezik a végrehajtó Csepelre (Alternatív Energia)
Végrehajtó érkezik ma Csepel egyik utcájába, a Gál Ispánba. Megnézi, fölméri a több mint 20 millió forintot érő családi házat, majd október elejére kitűzi az árverést. Ha a csepeli rendőrkapitányság, ahová a Vasvári család az elmúlt két évben több ízben fordult segítségért, nem intézkedik, nem helyezi bűnügyi zárlat alá az ingatlant, akkor a négy tagú család októberben az utcán találja magát.
szept. 27
5:34
Gémesi nyugodt, sikeres várost akar (Alternatív Energia)
Ha a teljesítmény számít, akkor nyugodt Gémesi György, Gödöllő újrázni kívánó polgármestere. A politikus immár húsz éve irányítja a várost, amelyik januártól az uniós elnökség legfontosabb színhelye lesz. Gémesivel szemben azonban a korábbi megállapodást felrúgva saját polgármester-jelöltet állított a Fidesz, sőt maga Kövér László ment el a városba, hogy a jelenlegi előljáró hibáit sorolja.
szept. 27
5:36
Pintér is kihátrál a Fidesz ígéretei mögül (Alternatív Energia)
Az egyébként elenyésző számú ígéreteiből is kihátrál a Fidesz; legutóbb a belügyminiszter vallotta be, hogy átverték az embereket, mert miközben két hét alatt rendet ígértek, 120 nap alatt csak romlott a közbiztonság. A többi között ezzel reagált az MSZP arra, hogy Pintér Sándor a napokban kifejtette: a társadalmi elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények. Ezzel indokolta, hogy több…
szept. 27
5:48
Előbb-utóbb a Fidesznek is terítenie kell (Alternatív Energia)
Már csak egy hét van az önkormányzati választásokig, de úgy tűnik, vasárnapig már nem derül ki, hogy a kormány milyen költségvetést tervez a jövő évre. A választások után azonban nem csak a kormánypártnak, hanem az ellenzéknek is alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy szavaira még annyira sem figyelnek majd a választók, mint kampány idején. Mi várható a voksolás után?
szept. 27
6:24
Húszmilliárdért perlik a Honvédelmi Minisztériumot (Infostart)
Beperelte a Honvédelmi Minisztériumot a norvég Kongsberg cég, mert a szaktárca Szekeres Imre volt szocialista tárcavezető jóváhagyásával úgy módosított egy beszerzési megállapodást, hogy nem nyújtott kompenzációt. A társaság csaknem húszmilliárd forint elmaradt bevételt kérhet számon.
szept. 27
6:42
Miért hagyja abba az APEH a vagyonvizsgálatokat? - Lapszemle (Infostart)
Új ajánlás: a legfőbb ügyész ne legyen interpellálható - írja a Népszabadság. Kovács Tamás azt indítványozza: az új alkotmány már ne tartalmazza a legfőbb ügyész interpellálhatóságát. Balsai István, az alkotmányügyi bizottság fideszes elnöke a lapnak megerősítette: van rá szándék, hogy még az őszi ülésszak alatt alkotmánymódosítással változtassanak a legfőbb ügyészről szóló szabályokon.
szept. 27
7:00
A Hamasz újabb terrorhullámra készül + videó (ATV)
A palesztin elnök továbbra is kitart ultimátuma mellett.
szept. 27
7:19
Felvétel: Bárányhúst ígértek helyi romáknak a fideszesek + videó (ATV)
A Fidesz egyelőre nem kívánt reagálni a hangfelvételre.
szept. 27
7:36
Húszmilliárdos kár is érheti az államot (Metropol)
Beperelte a Honvédelmi Minisztériumot (HM) a norvég Kongsberg cég, mert a tárca a volt miniszter, Szekeres Imre jóváhagyásával úgy módosított egy beszerzési megállapodást, hogy nem nyújtott kompenzációt; a társaság csaknem húszmilliárd forint elmaradt bevételt kérhet számon.
szept. 27
7:54
Lopni csak sokat szabad (Metropol)
Az áruházak, boltok évente rengeteg pénzt veszítenek a tolvajok miatt. A szarkák között szerepelnek igen jómódú vásárlók.
szept. 27
7:54
„Takarodj kifelé" Botrányosan viselkedett az RTL-sztár a fideszes kampánybulin (ATV)
A fotósokat kitessékelte, a polgármesternek beszólt.
szept. 27
7:56
A 9 éves és a tanár: „Így fogta le a kezem és lágyékon rúgott” + videó (ATV)
A tanár szerint ő csak fenéken billentett.
szept. 27
8:12
Tölgyessy Péter: "Néhány hét, és eljön a kormányzás ideje" (Infostart)
A Fidesz előnye alig hagy valóságos tétet a voksolásnak, a fordulat lehetőségében senki sem hisz. Az MSZP újra maradványpárt lett, a Jobbik nyomulásából sem maradt sok, az LMP pedig még nagyon zöld. Orbán Viktor szinte minden számára elérhető hatalmi posztot meghódított, de néhány hét múlva már nemigen tehet mást, mint belekezd a kormányzásba - elemezte a kampányt Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth…
szept. 27
8:12
Sztálin csáposbuszai (Metropol)
Az áramszedők árnyékában nemcsak veterán trolibuszokat és a különböző programokat keresgéltünk, egy régi városi legendát is próbáltunk tisztázni a kőbányai Pongrác garázsban.
szept. 27
8:14
Hogyan fedezhető fel legbiztosabban a melldaganat? (Infostart)
Norvég kutatók szerint nem olyan hatékony a rutinszerű mammográfiai vizsgálat a melldaganat kiszűrésében, mint azt korábban hinni lehetett. A tanulmányuk szerint az 50-69 év közötti nőknél csak tíz százalékkal csökkentette a tumor miatti halálozási arányt a rendszeres szűrés. Koiss Róbert onkológus-nőgyógyász az InfoRádiónak azt mondta, hogy kétségtelenül vannak hatékonyabb vizsgálatok, de azok…
szept. 27
8:30
Pálinkás jó reggelt, Magyarország: 50 liter/háztartás/év, de ezt meg is kell inni + videó (ATV)
A kórházaknak is több dolguk lehet majd.
szept. 27
8:32
Kálmán Olga: nem az a célom, hogy nekiugorjak a vendégeim torkának + videó (ATV)
Az interjú, stúdióbeszélgetés kategóriában az Egyenes beszéd Kálmán Olgával - Best of 2009. című pályamű nyerte el a Kamera Hungária első díját. Az ATV műsorvezetőjét ennek kapcsán kérdeztük.
szept. 27
8:48
Törvény készül a focihuligánok ellen (Infostart)
Tavasszal a Parlament elé kerül az a törvénycsomag, amely rendezheti a futballhuliganizmus kérdését a magyar pályákon.
szept. 27
8:48
Angyali üzenet (Metropol)
Négy olyan hazai cégnél jártunk, ahol fontos a társadalmi felelősségvállalás és a szűkebb-tágabb közösség összetartása.
szept. 27
9:06
Tavasszal szavaznak a futballhuliganizmusról (Metropol)
Brit, holland és belga példák alapján változtatják a szabályokat, így a stadionokba érkezés és távozás során is kontrollálni tudják a szurkolókat. Kiszabható letöltendő szabadságvesztéssel szigorítják a Büntetőtörvénykönyvet. Felújítják a magyar stadionokat.
szept. 27
9:06
A kormányt is meglepte Pintér "sötét" nyilatkozata (ATV)
Nem volt a központi kommunikáció része.
szept. 27
9:24
Börtönbe kerülhetnek a futballhuligánok (Alternatív Energia)
Tavasszal a Parlament elé kerül az a törvénycsomag, amely rendezheti a futballhuliganizmus kérdését a magyar pályákon. Erről Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke - egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja - beszélt a Magyar Televízió hétfői Ma Reggel című műsorában.
szept. 27
9:42
APEH: vége a vagyonosodási vizsgálatoknak (ATV)
Vitatták a módszereket, de javult a morál.
szept. 27
9:44
Botránykönyv a láthatáron: kitálal a világsztárról a megcsalt ex-feleség (ATV)
Egy vagyont kínáltak a kéziratért.
szept. 27
10:00
Beintett a rendőröknek a román államfő miután lehitványállatozták (ATV)
Nem kér a szolgálataikból.
szept. 27
10:18
Aranysakál tizedeli a somogyi birkaállományt (Infostart)
Egy hónap alatt kétszázötven bárányt öltek meg aránysakálok a Homokszentgyörgy melletti Mariettapusztán; a gazdálkodó kára csaknem 3 millió forint - írta hétfői számában a Somogyi Hírlap.
szept. 27
10:18
Nyert? Nem nyert? Itt megnézheti! (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. 2010. 38. játék-, illetve fogadási heti nyerőszámai és nyereményei.
szept. 27
10:20
Futásnak eredt Szijjártó Péter és Varga Mihály + videó (ATV)
A csapat várakozáson felül teljesített, 3 óra 9 perc alatt futotta le a távot.
szept. 27
10:36
Áfacsökkentést javasol a vidékfejlesztési tárca (Infostart)
Javaslatot tesz a Vidékfejlesztési Minisztérium az áfatörvény módosítására, hogy csökkenjen az alapvető élelmiszerek és a gabonafélék fogyasztási adója - közölte a tárca élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkára
szept. 27
10:54
Útlezárás Muhinál (Infostart)
Sajó áradása miatt lezárták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Muhi és Köröm közötti utat hétfő délelőtt - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei területi igazgatósága az MTI-t.
szept. 27
10:54
„Az államfő és a kormány vonatkozásában nem várható komoly változás” (ATV)
Gulyás Gergely, a Fidesz szakpolitikusa cáfolta a prezidenciális rendszer irányába történő elmozdulást. Az ATV „Civil a pályán” című műsorában Havas Henrik műsorvezető és vendégei arra a kérdésre keresték a választ, kell-e új Alkotmány.
szept. 27
11:12
Magas a vízszint, eresztik a Balatont (Infostart)
Idén már nem zárják le a Balaton siófoki zsilipjét, folytatódik a tó vizének eresztése - mondta az InfoRádiónak a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az átlagos vízszint jelenleg 121 centiméter,
szept. 27
11:12
Vadászott, de nem volt engedélye: börtön várhat a magyar színészre (ATV)
Egyik barátja segített neki.
szept. 27
11:30
Matolcsy: fantasztikus áttörés lesz (ATV)
Jön az egykulcsos adórendszer.
szept. 27
11:48
Pálinkaországról vizionál az MSZP (Infostart)
Az MSZP szerint "a Fidesz-KDNP kormány eddig is kábította a nemzet lakosságát a hazugságaival, most viszont alkoholba akarja fojtani az emberi agyakat".
szept. 27
11:48
Sztálin csáposbuszai (Metropol)
Harmadik alkalommal rendeztek trolis nyílt napot szeptember 25-én Budapesten. A rendezvényre idén is több ezren voltak kíváncsiak, mi is körbenéztünk a kőbányai Pongrác garázsban.
szept. 27
11:50
Magyar fejlesztésű trolibuszt tesztel a BKV (Infostart)
A Szegedi Közlekedési Kft. által fejlesztett trolibuszt tesztel vasárnapig a BKV a 80-as és a 80A vonalon; az utasok a tesztjárművet ingyenesen használhatják.
szept. 27
12:06
Fantom csődbizottság a BKV-nál (ATV)
Állítólag működik, de a cégnél nem tudnak róla.
szept. 27
12:24
Adományokat vár választóitól az elszegényedett LMP (Infostart)
Elfogyott az LMP pénze a kampány utolsó hetére, ezért adományokat kérnek a választóiktól. Szerintük a hazai politika akkor tisztulna meg a korrupciótól, ha a pártok nem fogadnának el olyan üzleti köröktől támogatást, akik később benyújthatják a számlát.
szept. 27
12:24
Lemond a román belügyminiszter (ATV)
Az ok: az államfő visszamondta a rendőri biztosítást.
szept. 27
12:42
Kábítószeres vizet ivott, életveszélyes állapotba került (ATV)
Feltehetően Giná-t kevertek a fiatal lány poharába.
szept. 27
12:44
Ennyit keres egy felsővezető, a nők hátrányban (ATV)
A biztosítási cégek vezetői viszik haza a legtöbbet.
szept. 27
12:46
Veszélyesek az elektromos autók: nincs hangjuk (ATV)
Ezért „gyártani” kell hozzájuk.
szept. 27
13:00
Ezúttal csökkennek az üzemanyagárak (Infostart)
Hat forinttal csökken a benzin, és 3 forinttal a gázolaj országos átlagos ára szerdától a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzinért átlagosan 339 forintot, míg a gázolajért 326 forintot kell fizetnünk a hét közepétől.
szept. 27
13:00
Döbbenetes vallomás: nukleáris rakétákat hatástalanítottak a földönkívüliek (ATV)
Egykori amerikai pilóták szerint földönkívüliek deaktiváltak brit és amerikai nukleáris rakétákat.

Keresés