2010. szeptember 18. szombat

szept. 18
5:12
Újra érezhetik, fontosak (Alternatív Energia)
Besence apró falucska Baranya déli részén, egészen lent, a horvát határánál. Az alig 130 lelkes település lakóinak közel fele beás cigány, sok a munkanélküli, kevés munkalehetőség volt eddig. Mint sokszáz más hasonló községben. Besence azonban minta lehet arra, ki lehet törni a mély depresszióból.
szept. 18
5:12
Megszületett a sztárszakács gyereke (ATV)
Három kislány után egy fiú.
szept. 18
5:14
Nem áll le a narancsos tisztogató gépezet (Alternatív Energia)
Jegyzőket, önkormányzati hivatalnokokat, közszolgákat bocsáthat el tömegesen a Fidesz-KDNP az októberi választások után - értesült lapunk. Kormányközeli forrásunk szerint ugyanis a helyhatósági voksolást követő napokban a parlament elé kerül - egyéni képviselői indítvány formájában - egy olyan, egyébként már elkészült fideszes javaslat, amely kiszélesítené a kormánytisztviselők jogállásáról szóló…
szept. 18
5:30
Gemenc Volán: több, mint szokatlan telephelyeladás (Alternatív Energia)
Meghosszabbította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az állami tulajdonú Gemenc Volán Zrt. vezérigazgatójának megbízatását. Ez azért érdekes, mert tavaly Amrein Károly írta alá azt a vitatott ingatlanértékesítési szerződést, amely több szokatlan megoldást tartalmaz.
szept. 18
5:30
Gyurcsány védte meg Gergényit Benétől + videó (ATV)
A volt országos rendőrfőkapitány szerint a miniszterelnök úgy megtámogatta a BRFK vezetőjét, hogy lehetetlen volt felelősségre vonni.
szept. 18
5:32
Újabb fóti szappanopera (Alternatív Energia)
A Közigazgatási Hivatal utasítására össze kellett hívni Fót önkormányzatának rendkívüli ülését, amelyen a legégetőbb kérdésekről kellett volna döntenie a testületnek. Emlékezetes: Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester működése, illetve felfüggesztése miatt a Pest megyei település számos megoldatlan ügyet görgetett maga előtt.
szept. 18
5:34
Sukoró: jogszerű volt a csere? (Alternatív Energia)
Jogszerűen járt el a vagyonkezelő és a földjeit az állam sukorói ingatlanára cserélő Joav Blum is - mondta bírósági tanúmeghallgatásán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. előzetesben lévő volt vezető jogtanácsosa, Császy Zsolt. A feltűnő értékaránytalanság miatt a magyar állam által a szerződés megsemmisítésére indított perben tanúként hallgathatja meg novemberben a bíróság Tátrai Miklóst, a…
szept. 18
5:36
Adatgyűjtés a cél (Alternatív Energia)
Nem vet fel adatvédelmi aggályokat a nyugdíjasoknak küldött címezetlen Orbán-levél - állapította meg egy korábbi, hasonló esettel kapcsolatban az adatvédelmi biztos. A pártok részéről bevett gyakorlat, hogy a reklámkiadványként bedobott küldemény címzettjét arra kérik, önként adja meg adatait.
szept. 18
5:38
Gergényi védettségére hivatkozott Bene (Alternatív Energia)
Követtek el hibákat, ismerte el Bene László, de nyugodt a lelkiismerete, a tévészékház 2006-os ostroma után Brazíliából hazaérkezve mind emberileg, mind szakmailag mindent megtett, amit megtehetett.
szept. 18
7:36
Izraelben nincs rádió és tv adás + videó (ATV)
Több ezren készültek a legszentebb napra, ilyenkor az egész ország leáll.
szept. 18
7:54
Kevés itthon a magyar busz + videó (ATV)
Sok busz készül Magyarországon, de csak néhány darab fut belőlük a hazai utakon.
szept. 18
8:12
Kénytelen volt elhagyni gyermekét a magyar sztár (ATV)
Elszakadni mindig nehéz.
szept. 18
8:30
Uniós pénzből kármentesítik a sármelléki repülőteret (Infostart)
Sármellék-Zalavár Önkormányzati Társulása nyílt közbeszerzésen keres vállalkozót a volt szovjet katonai repülőtér - most Fly Balaton - területének kármentesítésére, az uniós forrásból megvalósuló munkára a legújabb Közbeszerzési Értesítőben jelent meg a felhívás.
szept. 18
8:48
Halára késelték az ismert képviselőt Londonban (ATV)
Elképzelhető, hogy politikai merénylet áldozata lett.
szept. 18
9:06
Szenzációs futam a Kincsem Parkban (Infostart)
Negyven év után vasárnap ismét agár fut majd a lóversenypályán a budapesti Kincsem Parkban, a kétnapos Széchenyi fesztivál programjaként.
szept. 18
9:06
Fidesz kontra Bankszövetség: nincs megállapodás + videó (ATV)
Pénteken egyeztetett a Fidesz a Bankszövetség képviselőivel.
szept. 18
9:08
Semjén Zsolt: Belgrád segíti a szerbiai magyarokat (Infostart)
Szerbia támogatja a helyi magyarok kettős állampolgárságát - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter azután beszélt erről Belgrádban, hogy Svetozar Cipliccsel, a szerb kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterével, valamint Ivica Dacic belügyminiszterrel tárgyalt.
szept. 18
9:10
Ellenőrizze okmányait, ha szavazni akar! (Infostart)
Csak érvényes személyazonosító okmánnyal és lakcímkártyával lehet majd szavazni az október 3-i önkormányzati választáson. Ezért akinek lejárt az okmánya, még két hete van arra, hogy gondoskodjon a megújításáról.
szept. 18
9:24
Pénzszállítókat fosztottak ki a fővárosban (Metropol)
Két ismeretlen férfi feltehetően fegyverrel fosztotta ki egy pénzszállító cég alkalmazottait, amikor azok éppen az autójuk felé tartottak pénteken a főváros X. kerületében lévő Őrs vezér téren.
szept. 18
9:24
Az ostoba MSZP összeomlásáért fohászkodik az LMP (ATV)
Jávor Benedek szerint a szocialisták semmire nem képesek a politikában, ezért ellenfeleiket gyengítik.
szept. 18
9:26
Beszorult egy kamion a ferihegyi gyorsforgalmi úton (Metropol)
A műszaki cikkeket szállító jármű rakománya az útra borult, ezért a műszaki mentés idejére lezárták az érintett szakaszt a Felsőcsatári út közelében.
szept. 18
10:00
Így tisztulhat meg Magyarország - lapszemle (Infostart)
Magyarország némi előkészítő munka után egyetlen nap alatt megszabadulhat az illegális szeméttelepektől - írja a Magyar Nemzet. Válogatás a reggeli lapokból.
szept. 18
10:00
Durvul a kampány: belőttek a jegyző ablakán (Alternatív Energia)
Belőttek a tiszaburai jegyző házának ablakán csütörtök este, a golyó a belső ablaktáblánál megakadt; a hivatalnok szerint a lövést figyelmeztetésnek szánták neki a választási kampányban - írta szombati számában az Új Néplap.
szept. 18
10:02
Tolnai polgármesterek sérültek meg a kecskeméti karambolnál (Infostart)
Három Tolna megyei kistelepülés, Dunaszentgyörgy, Tengelic és Pusztahencse polgármestere sérült meg tegnap a Kecskemét közelében történt balesetben, erősítette meg az MTI értesülését Hencze Sándor (független), Dunaszentgyörgy polgármestere.
szept. 18
10:02
A magyarok sem kedvelik az afgán missziót (Alternatív Energia)
A megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka nem ért egyet azzal, hogy hazánk részt vegyen a NATO vezette afganisztáni misszióban, ugyanakkor 69 százalék támogatja a NATO-tagságunkat - közölte szombati számában saját felmérését a Népszabadság.
szept. 18
10:04
Eldurvult a kampány Tiszaburán (Infostart)
Belőttek a tiszaburai jegyző házának ablakán csütörtök este, a golyó a belső ablaktáblánál megakadt - közölte a sértett. A hivatalnok szerint a lövést figyelmeztetésnek szánták neki a választási kampányban. A rendőrség szerint semmiféle lövés nem dördült: az üveg sérülését egy behajított kavics okozta, amit meg is találtak az ablakkeretben.
szept. 18
10:18
Tárgyalások kezdődtek Észak és Dél-Korea között (ATV)
A két állam közötti konfliktus miatt elszakított családok újraegyesítéséről tárgyalnak.
szept. 18
10:36
Újra akcióba lendült a mikrofondobáló polgármester + videó (ATV)
A többen felálltak és elhagyták a termet.
szept. 18
10:54
Kevesebb kárt okoznak az illegális plakátolók (Infostart)
A korábbi választási kampányokhoz képest lényegesen kevesebb kárt okoznak a házfalakban vagy az elektromos oszlopokban, kandeláberekben az engedély nélküli plakátragasztók, a vadplakátolók.
szept. 18
11:12
Tiltakozunk a koncepciós perek ellen! (Alternatív Energia)
Tiltakozó felvonulást tartanak ma a fővárosban: a résztvevők tiltakoznak az ügyészség politikailag motivált tevékenysége, a koncepciós perek ellen.
szept. 18
11:13
Nagykövetek perlik a kormányt + videó (ATV)
Sokan elestek megbízatásuktól a kormányváltás óta.
szept. 18
11:15
Természeti csapások alatt Amerika (ATV)
New York, Mexikói-öböl és a Bermuda-szigetek is veszélyben.
szept. 18
11:30
Alkohol, drog, pasik, abortusz – egy katolikus hercegnő élete (ATV)
A spanyol koronaherceg feleségéről írtak botránykönyvet.
szept. 18
11:48
Budai Gyula: "A Pénzügyminisztériumból irányították a sukorói telekcserét" (Infostart)
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint egyértelműen megállapítható, hogy a Pénzügyminisztériumból irányították a törvénytelen sukorói telekcserét.
szept. 18
11:48
Újra Herminamezei Nap a Kassai Téren (Metropol)
Szeptember 18- án újra megrendezik a Herminamezei Napot a Kassai Téren. Az iskolák színpadi bemutatói mellett idén a sporté a főszerep: bemutatkoznak a BVSC szakosztályai, lesz kerékpáros ügyességi verseny és olimpiai vetélkedő is. Este 19 30-tól pedig a Hot Jazz Band ad koncertet.
szept. 18
11:48
Meg fog lepődni, ha ellátogat az Andrássy útra (Alternatív Energia)
Autómentes hétvégét rendeznek ma és holnap a budapesti Andrássy úton.
szept. 18
11:48
Révész Máriusz: kész csoda, hogy nem halt meg egy rendőr sem (ATV)
A politikus szerint nem a rendőri vezetőkön múlott, hogy nem voltak halálos áldozatai a 2006-os demonstrációknak.
szept. 18
11:50
Megnyílt az első magyar kormányzati karrierexpó (Infostart)
Az állam reformja és a közigazgatás fiatalítása egymást feltételezi, egymásból következik - mondta a kormányszóvivő szombaton az első kormányzati karrierexpó megnyitóján, a budapesti Millenáris Teátrumban.
szept. 18
11:50
MSZP: mindannyian tapasztaljuk a Fidesz dilettantizmusának eredményét (Alternatív Energia)
Önkormányzati segítséget nyújtana a bajba jutott, devizában eladósodott budapesti lakáshitelesek kilakoltatásának elkerüléséért a fővárosban Horváth Csaba. Az MSZP főpolgármester-jelöltje az MTI-nek adott interjújában elmondta: rendkívüli megoldást dolgoztak ki a rendkívüli helyzetre, és javaslatukat az önkormányzati választások után haladéktalanul a Fővárosi Közgyűlés elé viszik.
szept. 18
11:52
Védelmébe vette Franciaországot a bolgár külügyminiszter (Infostart)
A bolgár külügyminiszter védelmébe vette Franciaországot, amelyet az elmúlt időszakban számos bírálat ért bevándorolt romák tömeges kiutasítása miatt. "A szabad mozgás joga nem jogosít fel a szabad letelepedésre" - mondta Nikolaj Mladenov külügyminiszter szombaton a szófiai állami rádióban.
szept. 18
11:52
Szanyi: képmutatás, amit a kormány művel (Alternatív Energia)
Szanyi Tibor szerint képmutatás, hogy szakértői szinten folytatódnak az egyeztetések a devizahitelesek megsegítéséről a Fidesz és a Magyar Bankszövetség között.
szept. 18
12:06
Tragikus körülmények között elhunyt Savanya Norbert (Infostart)
Elhunyt Savanya Norbert kilencszeres világbajnok búvárúszó. A sportoló 34 éves korában önkezével vetett véget életének - írta szombaton a Délmagyarország című napilap online kiadása.
szept. 18
12:06
A devizahitelesek főpolgármesterének készül Horváth Csaba (ATV)
Az MSZP jelöltje 10 milliárdot szán a 60 ezer bajba jutott budapesti család megsegítésére.
szept. 18
12:08
Pedofil szexfilmet forgattak egy börtönben (ATV)
A két paraguayi fogoly az ügyészség szerint már legalább két hónapja forgat.
szept. 18
12:24
Először vetették be a magyar terrorelhárítókat Budapesten (Infostart)
A rendőrség bűnügyi szerveinek felkérésére a Terrorelhárítási Központ sikeres villámakciót hajtott végre péntek délután Budapest 11. kerületében egy bevásárlóközpontnál - közölte a Miniszterelnökség szombaton.
szept. 18
12:26
Navracsics: "A közigazgatás nem működhet pártpolitikai alapon" (Infostart)
Navracsics Tibor szerint alapvető fontosságú, hogy a közigazgatás ne pártpolitikai alapon működjön. A közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt elsősorban a közigazgatás iránti közbizalom szükségességével indokolta az első kormányzati karrierexpón rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
szept. 18
12:28
"Mindenkinek legyen érték a gyermek!" (Infostart)
A gyermek, mint érték fontosságára hívta fel a figyelmet Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Pécsett.
szept. 18
12:42
Magyar sztár közösköltség-tartozása veszélyezteti a társasház működését (ATV)
A fizetései felszólításokat nem veszi át, a ház a fizetésképtelenség szélén áll.
szept. 18
13:00
Segítsen a kormány a devizahiteleseken! (Alternatív Energia)
Felszólítja az MSZP választmánya a kormányt, hogy azonnal fejezze be "időhúzó, a forint stabilitásának károkat okozó" politizálását, és hozzon olyan intézkedéseket, amelyek valódi kiutat jelentenek a devizahitelük miatt nehéz helyzetbe került családoknak.
szept. 18
13:18
Csaknem tizenkétezren hallgatták a dalai lámát Budapesten (Infostart)
Felül kell kerekedni a vallási nézeteltéréseken, a különböző vallási irányzatoknak nem szabad békétlenséget okozniuk - mondta a XIV. dalai láma Budapesten, a Papp László Sportarénában tartott előadásában szombaton.

Keresés