2010. szeptember 17. péntek

szept. 17
0:06
Olvasnivaló: Miből mennyit vegyünk, ha bulit szervezünk? (Mindmegette)
Amikor vendégeket hívunk, azt szeretnénk, hogy jól érezzék magukat, eleget egyenek és igyanak. Elég kellemetlen, amikor a születésnapi tortából mindenki csak egy papírvékony szeletet ehet, vagy amikor az utolsó csirkecombra éhes tekintetek vetülnek.
szept. 17
0:06
A Parkinson-kór genetikai háttere (WebBeteg)
A két független tanulmány egyikében a japán Kobe egyetemének munkatársai 2.011 Parkinson-kórban szenvedő és 18.381 e betegség jeleit nem mutató ember genetikai állományát elemezték. Az érintett betegeknél a PARK16, BST1, SNCA és az LRRK2 jelű gének meghatározott változatát találták.
szept. 17
0:10
Olvasnivaló: Hazai tájakon: Debrecen és környéke (Mindmegette)
Mackós Miksa húsmuskétás barátom és blogtársam jóvoltából az elmúlt héten kicsit a tengeren túl, a nagy víz másik partján kalandoztunk. Ezen a héten hazatérünk. Folytatjuk a korábbi szándékunkat, hogy általunk is szeretett, de sokatok által is nagyon jól ismert hazai tájakra kalauzolunk benneteket, bízva abban, hogy azért az újdonság, az érdekesség erejével bírunk.
szept. 17
0:24
Befolyással üzérkedés gyanúja merült fel a volt külügyi államtitkárral szemben (Gondola)
A Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált kurátora, Szabó László szerint Horváthné Fekszi Mártával szemben fölvetődik a befolyással üzérkedés gyanúja, mivel a Külügyminisztérium kabinetfőnökeként közbenjárt azért, hogy a tárca szerződést kössön egy, az Európai Uniót népszerűsítő műsorsorozatra, amelyet aztán az családtagjainak vállalkozása gyártott le
szept. 17
0:28
Fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten (Gondola)
Meghalt a kórházban az az 59 éves férfi, aki csütörtökön a fővárosban fejbe lőtte magát, miután szóváltásba került volt feleségével - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján
szept. 17
0:32
A kormány szerint 20-25 év alatt újul meg Magyarország épületállománya (Gondola)
A kormány célja, hogy 20-25 év alatt az ország teljes épületállományán elvégezzék a szükséges energiamegtakarító felújításokat - mondta Bencsik János energiaügyi és otthonteremtési államtitkár egy társasházi konferencián Budapesten
szept. 17
0:42
Csempészéssel gyanúsítanak Koszovóban két ukrán békefenntartót (Gondola)
A NATO-vezetésű koszovói békefenntartó erők (KFOR) két ukrán katonája is benne volt abban a napokban lekapcsolt héttagú csoportban, amely a gyanú szerint üzemanyagot csempészett
szept. 17
0:46
Oroszország ellenzi az Északi-sark militarizálását (Gondola)
Moszkva határozottan ellenzi az Északi-sark militarizálását, de határai és a hajózási útvonalak biztonságáról gondoskodni fog - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában, kanadai kollégájával, Lawrence Cannonnal tartott megbeszélése után
szept. 17
1:00
Szervkereskedelemmel vádolnak dél-afrikai orvosokat (Gondola)
Vádat emeltek a Dél-afrikai Köztársaság legnagyobb, magántulajdonú egészségügyi csoportjának, a Netcare-nek az igazgatója és öt sebésze ellen, mert szegény sorsú braziloktól és románoktól vett veséket ültettek át jómódú izraeli betegeikbe - adta hírül a sajtó csütörtökön
szept. 17
1:04
Vámosok szakszervezete: fizessék ki a mozgóbért (Gondola)
Elfogadhatatlannak tartja a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ), hogy a testületnél megtiltották a mozgóbér kifizetését és a felderítések jutalmazását is - mondta Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján
szept. 17
1:08
Tarlós István fővárosi rendészeti igazgatóságot szervezne (Gondola)
A Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén önkormányzati rendészeti igazgatóságot hozna létre a fővárosban
szept. 17
1:18
Építkezéseken dolgoztatná a rabokat a Jobbik (Gondola)
Ha a Jobbik elképzelései megvalósulnak, akkor a fővárosban fogva tartott rabok a jövőben a nagyszámú segédmunkát igénylő budapesti építkezéseken kapnának munkalehetőséget a közmunka mellett - mondta a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt tartott sajtótájékoztatóján a párt főpolgármester-jelöltje
szept. 17
1:22
Elkezdődött a Margit híd műemléki rekonstrukciója (Gondola)
A hídpillérek tisztításával megkezdődött a Margit híd műemléki rekonstrukciója, amellyel a tervek szerint 2011 júniusában végeznek
szept. 17
3:15
Gonorrhoea (tripper, kankó) - Tünetek és kezelés (WebBeteg)
A gonorrhoea a klasszikus nemi betegségek közé tartozó kórkép. Kórokozója a gonococcus (Neisseria gonorrhoeae). A bakteriális fertőzés terjedése történhet szexuális érintkezéssel vagy anyáról gyermekére a méhlepényen át.
szept. 17
3:24
Maradna a tabella élén a Kaposvár (Blikk)
szept. 17
4:00
Iker Casillas megcsalta a menyasszonyát? (Blikk)
Állítólag Argentínában lépett félre Lionel Messi exkedvesével a Real Madrid focistája
szept. 17
4:04
Így ünnepeltek az újpesti focisták (Blikk)
A lila-fehérek közös meccsnézéssel és vacsorával emlékeztek a hét végi rangadóra.
szept. 17
4:08
Törőcsiket újra megműtötték (Blikk)
szept. 17
4:09
Többet ér a fiam élete (Blikk)
Méltányosságból már eddig is többet fizettek a szokásosnál a HM szerint.
szept. 17
4:18
Öröklödnek a donor szokásai (Blikk)
Giuseppe szerette a halat, és már írni is tudott, Zsolti kedvence a tonhal lett.
szept. 17
4:27
Kisebb fizetést a politikusoknak! (Blikk)
A 386 képviselőből 264 több mint egymillió forint közpénzt kap havonta.
szept. 17
4:36
Darun lógó markoló bontott (Blikk)
szept. 17
4:45
A szovjetek a pincében vannak (Blikk)
szept. 17
4:49
Altatták az oroszlánt (Blikk)
szept. 17
4:53
BKV-tanulmány 240 millióért (Blikk)
Mátyás király koráról és Óbuda történetéről is olvashatunk a tanulmányban
szept. 17
4:54
Hasist szívott a spanyol hercegnő (Blikk)
Abortusza volt, szeretőket tartott, ivott. Óriási a felháborodás Spanyolországban.
szept. 17
4:54
Levelet kaptak az OTP jenhitelesek! Kegyelem vagy harakiri? + videó (Pénzcentrum)
A Pénzcentrum.hu becslése szerint körülbelül minden huszonötödik devizahiteles választotta a távol-keleti devizában rendkívül kedvező feltételekkel kínált jelzáloghitel terméket. Bár vannak olyan híresztelések, hogy néhány jenhitelesnek még jól is jött a válság (már leszerződtek, de még nem volt kifolyósítva a hitelük), de általánosságban az mondható el, hogy az induló havi törlesztő részlethez…
szept. 17
4:58
Budapest múltja a neten (Blikk)
szept. 17
5:03
Megölte az olaj a Mississippi halait (Blikk)
szept. 17
5:05
Punktarajos iskolaigazgató (Blikk)
szept. 17
5:12
Terézvárosban minden ember számít (Alternatív Energia)
Nyolc éve vezeti Terézvárost, s nem engedi, hogy amit ez idő alatt felépített a kerüle­tieknek, azt lerombolják - mondta Verók István. Ezért is indul újra a polgármesteri posztért az MSZP-s politikus. Lapunknak úgy nyilatkozott: büszke arra, hogy az előző, jobboldali vezetéstől örökölt eladósodott kerület gazdálkodását egyenesbe hozta.
szept. 17
5:12
„Teljesen sokkolt” Majdnem infarktust kapott az RTL műsorától a magyar színész (ATV)
Gyanútlanul töltötte az egész napot barátjával.
szept. 17
5:14
Sukoró: célba vették Gyurcsányt és Bajnait (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfőket igyekszik célba venni a Fidesz a Sukoró-üggyel, az Orbán-kormány elszámoltatási "zászlóshajójával". A King's City kaszinóberuházáshoz kapcsolódó telekcsere ügyben folyó nyomozást a független ügyészség folytatja, ám Budai Gyula miniszterelnöki megbízott olykor "rendelésnek" is beillő felvetéseket fogalmaz meg.
szept. 17
5:14
Apró betűk az Orbán-levél alján: aggályosnak tartják a nyugdíjasok + videó (ATV)
Kisbetűvel írták, hogy az adatokat más célokra is felhasználhatják.
szept. 17
5:21
Daróczi volt nője a ValóVilágban (Blikk)
A hölgy nem zárja ki, hogy a valóságshow-ban rátalál az új szerelem...
szept. 17
5:21
Az alvási apnoe magas vérnyomáshoz vezethet (WebBeteg)
Mit nevezünk obstruktív alvási apnoe szindrómának, és miért fontos kezelni? Az utóbbi 50 évben vált ismertté ez a kórkép, és egyre inkább foglalkoztatják a kutatókat ennek a betegségnek a kardiovaszkuláris következményei.
szept. 17
5:23
Tvrtko a legmenőbb pécsi (Blikk)
szept. 17
5:30
Demonstráció a demokráciáért (Alternatív Energia)
Demonstrációt szerveznek a demokráciáért, az emberi jogokért tenni akaró civilek holnap a fővárosban, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete kezdeményezésére, az e jogokat is jelképező dalai láma budapesti látogatása alkalmából.
szept. 17
5:30
Adósságcsapdában a Megasztár esélyese? 190 ezres lakáshiteltől retteg (Pénzcentrum)
Habár bejutott a legjobb huszonnégy előadó közé, mégsem felhőtlen Kökény Attila boldogsága. A TV2 Megasztár versenyzőjének családja ugyanis rettenetesen nehéz helyzetbe kerül, ha az énekes elköltözik otthonról....
szept. 17
5:32
Polgármesterekkel szerződik Horváth Csaba (Alternatív Energia)
Szövetséget ajánl a fővárosiaknak Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, aki kampánykörútja során tegnap Pál Tibor IX. kerületi, illetve Bihary Gáborral, a szocialisták III. kerületi polgármesterjelöltjével szerződést kötött.
szept. 17
5:39
Szenes Andrea: Iván még ma is élhetne (Blikk)
Szerinte apjának nem kellett volna kórházba mennie. Pénteken temetik a legendás szövegírót
szept. 17
5:48
Édes körtés ínyencségek (Blikk)
Kaldeneker György szakács segítségével ízletes körtés finomságokat készíthetünk.
szept. 17
5:57
Öncsonkítás a filmvásznon (Blikk)
szept. 17
5:59
Megasztár: Továbbment, de meghalt az apukája (Blikk)
Boldogan érkezett haza, de az ünneplés hamar gyászba csapott át a lánynál.
szept. 17
6:06
Franciaország folytatja az illegális táborok felszámolását (Kripto Akadémia)
Franciaországban folytatódik az illegális táborok felszámolása, bármilyen származású emberek lakják is azokat - jelentette ki Nicolas Sarkozy elnök csütörtökön Brüsszelben.
szept. 17
6:06
Bencsik János üzent: ki lehet vonulni (hirado.hu)
Amelyik energetikai társaság nem elégszik meg a tisztes profittal, annak nem muszáj Magyarországon maradnia - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Bencsik János. Az energiastratégiáért felelős államtitkár ugyanakkor úgy véli: azok a szolgáltatók, amelyek megelégszenek a tisztes profittal, továbbra is számíthatnak együttműködésre
szept. 17
6:08
Ádáz vita a telepek moratóriumáról (Kripto Akadémia)
Ellentétes értesülések jelentek meg arról, hogy vajon Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek és Mahmúd Abbász palesztin elnöknek szerdai jeruzsálemi találkozójukon sikerült-e haladást elérniük a ciszjordániai zsidó települések továbbépítésének kérdésében. A zsidó állam tavaly ezekre az építkezésekre moratóriumot mondott ki, amely szeptember 26-án lejár.
szept. 17
6:08
Telepre zárná a szocialistákat is a Jobbik (hirado.hu)
A Rózsadombról könnyű jogvédőnek lenni - állítja Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje, aki a Magyar Hírlapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy pártja nemcsak a bűnöző romákat, hanem az MSZP-seket is közrendvédelmi telepekre küldené
szept. 17
6:10
Felzárkózó félkontinens (Kripto Akadémia)
Latin-Amerika szerte idén emlékeznek meg a függetlenségi küzdelmek kezdetének 200. évfordulójáról; Mexikóban csütörtökre virradóra zajlottak az országos ünnepségek, csupán Mexikóvárosban félmillióan gyűltek össze a bicentenárium köszöntésére, Chilében hagyományosan szeptember 18-án tartják a függetlenség napját. Mexikóban az eldurvuló drogháború, Chilében az idei földrengés, s a…
szept. 17
6:10
Rétvári: minőségi csere, nem csak elbocsátások (hirado.hu)
A Gyurcsány-kormány csak papíron csökkentette a létszámot a központi közigazgatásban, valójában átcsoportosított a háttérintézményekhez, ettől azonban az új kabinet mélyrehatóbb változásokat akar - szögezte le a Magyar Nemzetnek adott interjújában az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium államtitkára

Keresés