A legfrissebb kémfotók tanulsága szerint dízelmotor kerül a MINI Cooper S motorháztetője alá, sőt már az sem titok, hogy melyik erőforrást kapja az SD megjelölést birtokló modell.
Szerencsére a márciusi, genfi újdonságdömpinget követően sem hagyott alább az autógyártók igyekezete - a kitartó válság ellenére sem; alig telt el fél év az óriási jelentőséggel bíró svájci szalon óta, mégis szinte mindenki bejelentett valami újdonságot Párizsra.
A Spartan Motor Company a napokban jelentette be legújabb fejlesztését, az egyszerűen V névre keresztelt, a minimalizmus jegyében épített sportautóját (egyébként talán a Vitessa szóból jöhetett az autó neve, aminek jelentése sebesség).
Az már régóta nem újdonság, hogy a szegmens egyik legharmonikusabb SUV-ja, a Murano dízelmotort kap, viszont a tesztünkben a 3,5 literes V6-os benzinessel brillírozó Nissan öngyulladós verzióban sem lesz sokkal kedvezőbb vétel.
A Marussia Motors eleddig még inkább csak autószalonokon mutogatta szörnyecskéit, azonban az évek hosszú munkája meghozta gyümölcsét, a két fő modell csiszolgatása – úgy néz ki – véget ért, és immáron kiforrott konstrukciókkal szolgálnak az oroszok. A két modell a Marussia B1 és B2, melyek szériagyártása most indul be.