Dzsudzsák Balázs 90. percben szerzett góljával mentett pontot hazai pályán a PSV Eindhoven a vendég Sampdoria ellen a labdarúgó Európa Liga csütörtöki nyitófordulójában.
Egy éven belül felszámolható Magyarországon a futballhuliganizmus, de ehhez nélkülözhetetlen, hogy a klubok következetesen ne engedjék be a stadionokba a randalírozókat - mondta George F. Hemingway a Magyar Labdarúgó Szövetség NB I-es bizottságának elnöke, a Budapest Honvéd tulajdonosa a Magyar Televízió reggeli műsorában.
A magyar együttesek anyagi téren sem tudnak versenyezni a tehetős klubokkal, ez is okozta a Debrecen súlyos vereségét - mondta az InfoRádiónak Herczeg András, a DVSC labdarúgó-csapatának klubmenedzsere, miután együttese 5-0-ra kikapott a Metaliszt Harkov együttesétől az Európa-Liga csoportkörében, a Puskás Ferenc Stadionban. A tréner szerint nem lehet sokáig nyalogatni a sebeket, hiszen a…
November 20-án tartják a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlését, amelyen megválasztják a szervezet új elnökét. Erről egyhangúlag döntött a MOB elnöksége.
A Real Madridot irányító José Mourinho pénteken azt mondta: nem fogadja el a Portugál Labdarúgó Szövetség (FPF) felkérését, miszerint ő vezényelje le hazája válogatottjának októberi Európa-bajnoki selejtezőit.
Tarlós István, a FIDESZ-KDNP főpolgármester-jelöltje szerint a magyar labdarúgásban tapasztalt szurkolói vandalizmust a klubok önerőből nem tudják felszámolni, ehhez szigorúbb törvényekre és példastatuálásra van szükség.
A Tóth Krisztina, Póta Georgina duó óriási csata után, meccslabdákat hárítva bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon.
Póta Georgina óriási csatában legyőzte a címvédő német Wu Jiaduót, így nagy bravúrt végrehajtva bejutott a negyeddöntőbe egyesben az ostravai asztalitenisz Európa-bajnokságon.