A Semmelweis-terv logikája az, hogy gyógyítóhely nem szűnik meg, de átalakulhat - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán Kecskeméten az MTI tudósítása szerint. ...
Ahogy minden, magára adó prémiumgyártó, az Audi is kínál prominensebb vásárlói számára az őket fenyegető veszély ellen védelmet nyújtó páncélozott, golyóálló járműveket. Az ingolstadtiak járműparkjában az A8 L-ből készült páncélos a legfrissebb darab, amely már nyáron a tulajok kezébe kerülhet.
Az adóhatóságot 2007-től jogszabály kötelezi arra, hogy negyedévenként nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyeknél száznyolcvan napon át százmillió forintnál nagyobb adótartozást tartanak nyilván. A legújabban megjelent listából kiderül, hogy 2010 negyedik negyedévének végén összesen 1999 cég neve került be ebbe a körbe, azaz egy év alatt 18 százalékkal nőtt a százmilliókkal…
Jó hangulatban várták a fél hármas makroadatokat az amerikai határidős indexek és az adatok publikálása után sem lanyhult az optimizmus a tengerentúlon. A Dow futures 40 pontos, a Nasdaq futures 8...
Az Új Széchenyi Terv uniós pályázatainak társadalmi vitája január 31-én zárult. Ezt követően, február 10-én 77 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel. A pályázatok hat fejlesztési programon belül érhetőek el.
Május elsejétől Jens Weidmann veheti át a német központi bank, a Bundesbank elnöki tisztségét - jelentette be szerdán Angela Merkel kancellár. Weidmann korábban a kancellárasszony gazdasági tanácsadója volt.
Súlyos sérülést szenvedett Benjamin Raich, az osztrákok jelenlegi legjobb alpesi síelője a garmisch-partenkircheni világbajnokság csapatversenye során.
Egy év alatt 18 százalékkal nőtt az adóhatóságnak százmilliókkal tartozók száma, 2010 negyedik negyedévének végén összesen 1999 cég neve került be ebbe a körbe. Az adósok 81 százaléka felszámolás alatt áll, tartozásuk behajtása tehát igencsak kétséges – olvasható a feketelista.hu hírportál elemzésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.
Két héten belül a parlament elé kerülhet a médiatörvény módosítása. Visszavonják a kiegyensúlyozottság követelményét, és nem tilos személyeket, csoportokat megsérteni
Az Egyesült Államokban januárban 0,1 százalékkal csökkent az ipari termelés a decemberi 1,2 százalékos bővülés után. Az előzetes várakozások 0,5 százalékos növekedésről szóltak.
Nehéz elhinni, de van olyan pasi a világon, aki elégedetlen Jessica Simpson kinézetével. A szexbomba szerencsétlenségére az a valaki éppen a pasija, Eric Johnson.
A futball-legenda 2008 óta tölti büntetését a Las Vegas-i börtönben, ahol legutóbb egy szkinhead férfi úgy összeverte, hogy a 63 éves atléta három hetet töltött kórházban.
Letették február 16-án a Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola logisztikai képző központ alapkövét Hatvanban. A központ megépítése ötvenmillió forintból valósul meg.
A jelenlegi szezonban már 18, influenzás megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - közölte Paller Judit megbízott tiszti főorvos
Távozik az Magyar Televízió (MTV) Híradójának képernyőjéről D. Tóth Krisztina műsorvezető-szerkesztő március közepétől - tájékoztatott az MTV Zrt. szerdán.
David Cameron brit miniszterelnök méregdrága luxus autójával borzolta fel a szigetország közvéleményét. Különösen kínossá teszi a miniszterelnök számára az esetet, hogy épp ő szólította fel képviselőtársait az állami kiadások mielőbbi csökkentésére kampányában....
A honvédelmi tárca vezetője szerint igen jelentős üzenete van, hogy visszatérünk gyökereinkhez, valamint azt is kifejezésre juttatjuk, hogy a Magyar Honvédség őrzi a nemzetet megtestesítő koronát.
Három szökésben lévő észak-kaukázusi harcost, és egy gyaníthatóan öngyilkos merénylőnek kiképzett nőt vettek őrizetbe szerdán Moszkvai egyik központi vasúti pályaudvarán – adta hírül a nyugat-ukrajnai ZIK hírügynökség. A csecsen kormány közleménye szerint a letartóztatottak egyike ellen terrorista cselekmény elkövetése címén szövetségi körözés volt érvényben.
Már tizennyolc, influenzás megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat - közölte Paller Judit megbízott tiszti főorvos. Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentése szerint tovább nőtt az influenzaszerű tünetek miatt orvoshoz fordulók száma az országban. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi…
Martonyi János magyar külügyminiszter szerdán visszautasította Hannes Swobodának, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezető-helyettesének a bírálatát a horvát EU-csatlakozással kapcsolatban Orbán Viktor által tett kijelentés miatt.
Február 17-én kerül a mozikba Elek Judit új filmje, a Visszatérés – Retrace. A magyar-román koprodukciós filmet Svédországban, Romániában, Erdélyben forgatták.
Műtárgyakat loptak a Magyar Nemzeti Galériából, a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben ismeretlen tettes ellen indított eljárást - közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese szerdán; az MTI úgy értesült, hogy két kőfaragványt tulajdonítottak el a budavári intézményből
A várt 0,4 százalékos növekedéssel ellentétben 0,1 százalékkal visszaesett az ipari termelés az Egyesült Államokban - tette közzé az adatot a Fed. A decemberi kimagasló növekedés után a...
A brit alternatív sztárcsapat, a Coldplay, valamint Beyoncé amerikai rhythm and blues énekesnő is fellép az idei Glastonbury Fesztiválon - jelentették be a brit fesztivál szervezői.
Tolvajbandát fogtak a rendőrök kedden Tatabányán. A háromfős csapat már egy hónapja ténykedett, a fiatalokat többrendbeli betöréses lopással gyanúsítják.
Aláírták szerdán az Európai Parlament strasbourgi üléstermében az európai polgári kezdeményezés részletes szabályairól szóló rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy egymillió aláírást összegyűjtve a lakosság is kezdeményezze uniós jogszabály alkotását vagy módosítását
A diétás üdítők szerelmesei, akik naponta fogyasztják a terméket, talán kevesebb kalóriát visznek be, ugyanakkor a stroke megnövekedett kockázatának lehetnek kitéve.
Távozik az MTV Híradójának képernyőjéről D. Tóth Krisztina - derül ki az MTV közleményéből. Arról, hogy pályafutását a közmédia valamely másik műsorában folytatja-e, jelenleg is folynak az egyeztetése...
Ötmilliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő pályázatot írt ki a kormány; a támogatásra mikro-, kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak március 31-ig.
A gazdaság fellendülésének köszönhetően egyre több a betöltetlen állás Németországban. A német munkaügyi hivatal kutatóintézete, az IAB szerdán ismertetett adatai szerint 2010 végén nagyjából egymilli...
Nem nézi az autósok háromnegyede, hogy az adott töltőállomáson mennyiért adják az üzemanyagot. Akkor tankolnak, amikor szükséges, és a márkahűség sem jellemző rájuk - közölte a pénzcentrum.hu. a Forensis Autóklub friss kutatására hivatkozva. A portál felelős szerkesztője szerint az autóvezetők szükségszerű költségnek tekintik az üzemanyagra fordított összeget, akár drágán, akár olcsóbban…
Székesfehérvár - A listavezető Videoton csapatát erősíti a labdarúgó-NB I két legértékesebb játékosa. A mértékadónak tartott www.transfermarkt.de internetes oldal adatbankja az összes idehaza szereplő focista becsült piaci árát feltünteti.