A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság elnöke szerint az új médiatörvény az eddiginél nagyobb lehetőséget ad a közösségi értékek, így a család védelmére is. Szalai Annamária az InfoRádióban elmondta: jó lenne, ha a média valóban olyan értékeket tudna közvetíteni, amelyek építik a közösségeket. Ellenkező esetben ugyanis komoly romboló ereje lehet.
Az Afrikában és a Közel-Keleten tapasztalható fejlemények láttán az Európába irányuló illegális bevándorlás további erősödésére lehet számítani - hangzott el a 14. Európai Rendőrkongresszuson szerdán a német fővárosban.
Bárki belebújhat a mesehősök jelmezébe február 19-én a budapesti Savoya Parkban. A „Legyél te is mesehős!” elnevezésű ingyenes rendezvényen egyebek mellett arcfestéssel, maszkkészítéssel, zsonglőrködéssel, gólyalábasokkal és zenés programokkal várják az érdeklődőket.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megkülönböztetett figyelemmel kíséri a Muzulmán Testvériség tevékenységét az Egyiptomban végbemenő változások közepette - jelentette ki szerdán Washingtonban Leon Panetta, a CIA igazgatója.
Háromgólos előnyt szerzett a Honvéd férfi vízilabdacsapata a görögországi visszavágóra a Panioniosz ellen a LEN Kupa elődöntőjének szerda esti mérkőzésén.
A visegrádi négyek eddig eredményeit és jövőbeni céljait, a többi között a közös érdekek megfogalmazását és a szorosabb diplomáciai együttműködést hangsúlyozták a szervezet 20 éves évfordulója alkalmából az InfoRádiónak nyilatkozó korábbi külügyminiszterek.
A filmvilág és a tőzsde házasságának megkérdőjelezhetetlenül első számú alakja a Michael Douglas által alakított Gordon Gekko. A Tőzsdecápák antagonist-ja kétféle módon tett szert hatalmas vagyonra....
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed optimistábban látja a gazdasági folyamatokat, mint korábban, az idei évre vonatkozó GDP-növekedési várakozás enyhén felfelé módosult - derül ki a legutóbbi...
A címvédő Internazionale a Fiorentina, a Genoa pedig a városi rivális Sampdoria ellen győzött vendégként az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzéseken.
A fejlődő piacok esetén nagy a kockázata a túlhevülésnek, így a kapacitások növelésére, valamint az infláció megfékezésére lesz szükségük - közölte egy tegnapi, New Yorkban tartott konferencián...
A magyarországi zsidó közösséggel való kapcsolattartásért tett kormányzati intézkedésekről is tájékoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes izraeli kollégáját szerdán Budapesten - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság az MTI-vel.
Elfogadhatónak tartja a felsőoktatási törvénytervezet új változatát Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa. A minőségi magyar felsőoktatás megteremtésének módjáról azonban még sok a vita - derült ki a Republikon Intézet által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Meghaladja euróban az egy milliárdot az elmenekült tunéziai államfőnek, Zin el-Abidin ben Alinak és klánjának különböző bankokkal szemben fennálló tartozása. A kiterjedt korrupt família mintegy 180 vállalkozás irányítását tartotta kézben, és maffiamódra szivattyúzta ki a pénzt a gazdaságból.
Újabb nyolcórás műtétet hajtottak végre szerdán Robert Kubicán, amelyet sikeresnek neveztek a Pietra Ligure-i Santa Corona kórház sebészei. Mint közölték, a pilóta csuklóműtétje olyan jól sikerült, hogy valószínűleg nem lesz szükség újabb operációra.
Tizenhárom guantanamói rab "találkozhatott" Szaúd-Arábiában élő rokonaival videótelefonon keresztül - közölte szerdán a Nemzetközi Vöröskereszt. "Az új eszköz segíthet enyhíteni a családok és a rabok gyötrődését, mert mostantól már nem csak beszélhetnek, de láthatják is egymást" - mondta Sonia Larbaoui, a vöröskereszt illetékese, hozzátéve, hogy a személyes találkozót ugyanakkor a videóbeszélgetés…
A nyitást követően az amerikai piacok lendülete alábbhagyott, az indexek a tegnapi zárószintek közelébe korrigáltak vissza. A Fed január végi kamatdöntéséről készült jegyzőkönyv azonban ismét erőt...
A héten tárgyalja első olvasatban a kormány Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek a strukturális reformokra vonatkozó előterjesztését - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Két héten belül az Országgyűlés elé kerülhet a médiatörvény módosítása. Ötmilliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő pályázatot írt ki a kormány. Május közepéig meghosszabbították Hagyó Miklós előzetes letartóztatását. A nap hírösszefoglalója.
Bár az egyiptomi és tunéziai események negatívan érintik a két ország gazdasági növekedését, egyelőre egyik ország sem kért IMF-hitelt - közölte szerdán az IMF közel-keleti igazgatója.
Az amerikai jegybank, a Fed, bár jelenleg derűlátóbb az amerikai gazdaság növekedési kilátásait illetően, úgy ítéli meg, hogy 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási programját nem fejezheti be korábban, a gazdaságnak még szüksége van az állami támogatásra - tartalmazza a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) január 26-i kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve. Ebből az derül ki, hogy…
A címvédő Internazionale a Fiorentina, a Genoa pedig a városi rivális Sampdoria ellen győzött vendégként az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzéseken.
Az Arsenal legyőzte a Barcelonát a Bajnokok Ligájában, izgalmas lesz majd a visszavágó. Az Ágyúsok különösen a mérkőzés hajrájában remekeltek. A Sahtar ugyancsak meglepetést okozott: nyerni tudott 3-2-re Rómában.
Az egyiptomi zavargások alatt 365 ember vesztette életét és mintegy 5500-an sérültek meg - közölte szerdán a kairói egészségügyi minisztérium. Sameh Farid egészségügyi miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy több kórházból még mindig várják az adatokat az ott kezeltekről.
Húszezer forinttal próbált megvesztegetni két rendőrt egy ittas vezetésen ért autós Mindszentkállán. A rendőrök hivatali vesztegetés miatt feljelentették a férfit.
Négy év alatt több mint 10 százalékkal csökkentené a kormány az államadósságot – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményéből. Az adósság legfőbb forrásának tartott költségvetési hiányt a tavalyi 3,8 százalékról idén 2,9 százalékra akarja lefaragni a kabinet.
2011. február 7-13. között az országban kb. 58 000 fő kereste fel orvosát influenzás panaszokkal, 3%-kal többen, mint az előző héten. A legtöbb beteget Győr-Moson-Sopron (961 beteg), Pest (873 beteg) és Fejér megyéből jelentették, míg az influenza miatt orvoshoz fordulás gyakorisága Bács-Kiskun, Csongrád és Komárom-Esztergom megyében volt a legalacsonyabb - olvasható az ÁNTSZ honlapján.
Másfél évvel azután, hogy bejelentette visszatérést végre be is tartotta az ígéretét Rock, aki hétfőn visszatért a WWE-be. A legendás pankrátor lesz a WrestleMania házigazdája.