2011. február 16. szerda

febr. 16
10:19
Távozik az Erste Bank vezérigazgatója (HR Portál)
Távozik posztjáról Papp Edit, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója 2011. május 31-ével - értesült a HVG.
febr. 16
10:21
A cégvezetők sok területen jobbak, mint a HR-esek (HR Portál)
A HR vezetők és a cégvezetők gyakran nehezen értik meg egymást, ennek elsődleges oka, hogy gondolkodásuk, viselkedésük és érdeklődésük között jelentős a különbség. Erre szolgál bizonyítékul az év menedzserei és top HR vezetői körében végzett kutatás, amelyből kiderül, hogy sok kompetenciában és területen bizony alulmaradnak a HR-esek.
febr. 16
10:24
Jelentkezzen az, aki képes megtartani egy 60 kilós tárcsát a mellkasán (BorsOnline)
Guinness-rekord javítására készül Harasztosi László, s ehhez az is szükséges, hogy találjon egy olyan erős embert, aki egy 60 kilós tárcsát képes megtartani a mellkasán.
febr. 16
10:27
Mit kell tenni, hogy megkapjuk a nyugdíjpénztári reálhozamot? (Infostart)
Rég lejárt a határidő, amíg nyilatkozhattunk a nyugdíjpénztárban maradásról. Számos kedvezményt határozott meg a kormány a visszalépés elősegítéséért, ezek közül az egyik az volt, hogy a reálhozamot és a tagdíj-kiegészítést akár egy összegben is felvehetjük. Mivel nagyon sok, közel három millió volt pénztártagot érint ez a lehetőség, ezért a Portfolio.hu arra vállalkozott, hogy csokorba szedje a…
febr. 16
10:27
Obama: Ne próbálják letörni a „változáséhséget”! (HírTV)
Barack Obama kedden figyelmeztette az Egyesült Államok közel-keleti autokrata szövetségeseit, hogy ne próbálják letörni az országukban tapasztalt „változáséhséget”. Az Egyesült Államok elnöke emellett morális támogatásáról biztosította a szigorú fellépéssel dacoló iráni tiltakozókat.
febr. 16
10:27
A világ leghosszabb felolvasására készülnek egy börtöncellában (Gondola)
A világ leghosszabb felolvasásának rekordját szeretnék felállítani német egyetemisták Karl May műveiből, a német író egykori mitweidai cellájában
febr. 16
10:27
Újabb ciklon érte el Ausztrália partjait (Metropol)
Két héten belül már a második ciklon sújtja Ausztráliát: a szakadó esővel és akár 130 kilométeres óránkénti széllökésekkel kísért, Carlos névre keresztelt trópusi vihar szerdán csapott le az ország északi részére.
febr. 16
10:27
Rendőröknek köszönheti a makói nő az életét (Alternatív Energia)
Egy makói járőr és két nagylaki határrendész mentette meg egy 57 éves nő életét kedden este Ambrózfalván - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tuczakov Szilvána a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
febr. 16
10:27
Tízezer hitelközvetítő tett sikeres hatósági vizsgát (Portfolio)
Közel 10 ezer hitelközvetítő magánszemély tett sikeres hatósági vizsgát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) koordinálásával 2010 októberétől 2011. február elejéig. Az összes vizsgázó...
febr. 16
10:27
Figyelem! Új közlekedési táblák Budapesten (Pénzcentrum)
A Főváros és a Budapesti Közlekedési Központ kezdeményezésére januárig felülvizsgálták az összes budapesti hídfelhajtót, autópálya-felhajtót és az összes osztott pályás útra vezető felhajtó csomópont forgalmi rendjét....
febr. 16
10:27
Új alkotmány: Lázár nem zárja ki a népszavazást (ATV)
A kérdőíven kívül lesznek más kezdeményezések is.
febr. 16
10:29
Új rendőrkapitány Miskolcon (HírTV)
Az országos rendőrkapitány február 16-ai hatállyal Bogyai Ferenc rendőr alezredest nevezte ki a miskolci kapitányság élére.
febr. 16
10:29
Egyértelműen túlértékelt a frank (Portfolio)
A Commerzbank AG elemzői által nemrég készített tanulmány szerint a frank egyértelműen túlértékelt az euróval, illetve a dollárral szemben - írja devizapiaci kommentárjában Karsai Péter, a...
febr. 16
10:29
Éves rekordra növelnék az autógyártást Szlovákiában (ATV)
600 ezer új gépkocsit hoznának le a futószalagról.
febr. 16
10:31
Stagnál a magyar fizetőeszköz (HírTV)
Enyhe emelkedéssel kezdte a szerdai napot a Budapesti Értéktőzsde. A BUX index délelőtt tíz óra körül 22,548 ponton állt, ami 0,79 százalékos, azaz 176,2 pontos emelkedés a keddi záróértékhez képest.
febr. 16
10:31
3 ezres bírság miatt háborodott fel, 250 ezerre büntették (ATV)
Becsületsértő levelet írt a rendőrségnek.
febr. 16
10:33
A MACS szerint kockázata van a húskészítményeknek (Agroinform)
Fokozott óvatosságra inti a Magyar Antidopping Csoport (MACS) a Kínába utazó sportolókat. A hazai doppingellenes szervezet vezetője, Tiszeker Ágnes szerint jelentős kockázata van annak, hogy a versenyzők az ázsiai országban a klenbuterol nevű tiltott szerrel nem szándékos doppingvétséget követnek el.
febr. 16
10:36
Erősödött a forint, de a jó hangulat igen törékeny (Privátbankár)
Erősödött a forint szerdán délelőtt, az eurót fél tízkor 270,60 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kora reggeli 271,18 forintos és a kedd délutáni 270,89 forint után. A keresk...
febr. 16
10:39
Erősödött a forint délelőtt (ProfitLine)
Erősödött a forint szerdán délelőtt, az eurót tízkor 270,60 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kora reggeli 271,18 forintos és a kedd délutáni 270,89 forint után.
febr. 16
10:41
Szakszervezetek: nincs szükség ellenőrző akciócsoportra (ProfitLine)
A szakszervezetek a bérkompenzációt szükségesnek, az OÉT-bérmegállapodás betartásának ellenőrzésére felállított bér- és adómonitoring bizottság munkáját viszont szükségtelennek tartják, mert úgy vélik: az adórendszerről, annak kidolgozásakor kellett volna egyeztetni a szociális partnerekkel.
febr. 16
10:42
Duplájára nőtt a szexi modell cicije - fotó (BorsOnline)
Cristiano Ronaldo barátnője, Irina Sajk mosolyog a Sport Illustrated magazin fürdőruha katalógusának címlapján, a fotón egyértelműen látszik, hogy a 25 éves orosz modell mellben igencsak megerősödött.
febr. 16
10:42
Recept: Tojásos-zöldséges krumplisaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1-1,5 kg burgonya 4-5 db tojás olívaolaj vagy kukoricaolaj 1 evőkanál mustár 1 evőkanál porcukor 1 mokkáskanál só 1 csokor petrezselyem 1-2 teáskanál ecet vagy citromlé 1-2 szál poréhagyma vagy fej lilahagyma retek paradicsom uborka paprika
febr. 16
10:42
Hiteltörlesztés és szja-kedvezmény: mikor és kinek jár? (Adózóna)
Mikor és ki veheti igénybe a lakáshitel-törlesztéssel kapcsolatos kedvezményt? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné, adószakértő válaszol.
febr. 16
10:43
Zavartalan az S&P; 500 index emelkedése (ProfitLine)
Töretlenül tart az emelkedés az S&P 500-as indexben. Szép, apró lépésekkel halad tovább felfelé és jelenleg 1330 közelében jár. A legközelebbi támaszszint a 15 napos mozgóátlag magasságában található 1310-nél, mely nagyjából egybeesik a kékkel jelölt emelkedő trendvonallal. (Solar Capital)
febr. 16
10:45
BUX: +0,34 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,18 pontos emelkedéssel, 22
febr. 16
10:45
Mentő karambolozott – nyolc sérült (HírTV)
Felborult egy betegszállító autó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Mezőcsát és Tiszatarján között. A balesetben egy ember sérült meg súlyosan, heten könnyebben – mondta el a Független Hírügynökségnek Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa.
febr. 16
10:45
Halálos baleset a 37-es úton, a forgalmat elterelik (Alternatív Energia)
Meghalt egy férfi a 37-es számú főúton a Taktaharkányi elágazás közelében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amikor összeütközött két autó. A balesetben hárman súlyosan megsérültek.
febr. 16
10:45
Anyabankjával együtt osztalékot emel a Komercni Banka (Portfolio)
A 3,15 milliárd cseh koronára számító elemzőket meglepve 3,37 milliárd koronás nettó eredményről számolt be ma közzétett gyorsjelentésében a cseh Komercni Banka. A 61%-ban a francia Societe Generale...
febr. 16
10:45
Csődközelbe került a román köztévé (ATV)
Érvényét veszti az eddig szedett tévédíj.
febr. 16
10:47
A településőrségek visszaállítását kéri több észak-magyarországi település (Gondola)
Közös beadványt ír a belügyminiszternek a sátoraljaújhelyi kistérség 18 települése, azt kérve, hogy állítsák vissza a településőrségeket - írta szerdai számában az Észak-Magyarország
febr. 16
10:47
Tragédia Borsodban (HírTV)
Meghalt egy férfi a 37-es számú főúton a taktaharkányi elágazás közelében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amikor összeütközött két autó. A balesetben hárman súlyosan megsérültek.
febr. 16
10:47
Jófiú lesz a kormány? (Portfolio)
Alaposan meglepett mindenkit a kormány, amikor az előre nem látható kiadásokra hivatkozva 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozásáról döntött. A fejvakarás érthető: sehogy nem látszik,...
febr. 16
10:47
Videó: hihetetlen védést mutatott be a kapus a büntetőnél (ATV)
Kétszer is mentett, fekvő helyzetben.
febr. 16
10:48
Tréningpiac: kis halak eszik a nagyokat? (HR Portál)
Szinte már közhelynek számít az a megállapítás, hogy a válság elsőként és talán legerőteljesebben a HR területét érintette, azon belül is a képzéseket. Vajon a számok is ezt mutatják? Cikkünkből kiderül, hogy 2007 és 2009 között hogyan változott a klasszikus képző cégek bevétele és milyen trendek jellemzik a tavalyi évet. A vizsgált 37 legnagyobb cég a piac jelentős részét lefedi.
febr. 16
10:49
Ismét meglenne a Fidesz-KDNP kétharmada (HírTV)
Most vasárnap a Fidesznek újra lehetősége nyílna a parlamenti helyek kétharmadának feltöltésére, hiszen 56 százaléknyi potenciális szavazóra számíthatnának, míg a szocialisták 22 százalékra – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésben. A magyarok a betegellátás reformját várják a leginkább (92 százalék), a tömegközlekedés átalakítását pedig a legkevésbé (69 százalék) – teszik...
febr. 16
10:49
Kereskedés külföldi piacokon - Portfolio szeminárium, ma délután (Portfolio)
Az amerikai piacokon tombol a bika, egyre csak emelkednek az árfolyamok, és egyelőre nem látni jelét annak, hogy ez a közeljövőben megváltozna. A Portfolio.hu ingyenes délutáni tőzsdeszemináriumot...
febr. 16
10:49
A múltat és az acéléket végképp eltörölné a Fidesz + videó (ATV)
Az 56-os emlékmű helyén 100 milliárdos múzeumnegyedet építene a kormány.
febr. 16
10:51
70 százalékosan sikerült a felkészülésünk - Supics (Agroinform)
A Lombard Pápa szerb védője szerint nagyon fontos lesz az első bajnokijuk, a Szolnok ellen, amelyen ha nyernek, könnyebben tudják folytatni a szezont.
febr. 16
11:00
Apuci kedvence: kétszáz lóerős egyterű - Ford S-Max EcoBoost (Blikk)
Az S-Max már nem annyira friss hús a piacon, mint öt éve, tavaly muszáj volt plasztikázni, ráadásul megkapta Dr. Jekyll szívét, amit a Fordnál EcoBoostnak kereszteltek
febr. 16
11:00
Recept: Tavaszias csirkeragu (Mindmegette)
Hozzávalók: 2 db csirkemellfilé 20 dkg csirkemellsonka 1 szál póréhagyma 3 evőkanál tejföl 2-3 dl főzőtejszín kapor 1-2 csipet kurkuma 1 gerezd fokhagyma olívaolaj
febr. 16
11:02
Recept: Juci meggyes remeke (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 25 dkg vaj 3 db tojássárgája 15 dkg cukor 1 csomag sütőpor 1 csomag vaníliás cukor A töltelékhez: 1 kg meggy vagy magozott meggybefőtt 3 db tojásfehérje 15 dkg pocukor 1 csomag vaníliás cukor meggylekvár vagy más pikáns lekvár (pl. ribizli) őrölt fahéj őrölt szegfűszeg
febr. 16
11:03
Nézőpont Intézet: reformváró hangulatban a magyarok (Infostart)
A magyarok többsége reformváró hangulatban van. A Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatása szerint tízből kilencen várják az egészségügy átalakítását, és a többi területen is szükség van szerkezeti változásokra. Továbbra is Orbán Viktor a legalkalmasabb állami vezető, és változatlanul érzékelhető a hatalmi alternatíva hiánya, hiszen nem csökken a kormányzó…
febr. 16
11:03
Ember-számítógép összecsapás: nem áll jól a szénánk (HírTV)
Az IBM számítógépe kedden legyőzte emberi vetélytársait a népszerű amerikai televíziós vetélkedő, a Jeopardy! újabb körében. Minden viccelődés és ugratás elhalkult, amikor a szuperszámítógép kezdte uralni a játékot és a jelzőcsengő újra és újra megszólalt, jelezve, hogy emberi ellenfelénél gyorsabban tudja a helyes választ. Az említett vetélytárs, Ken Jennings – aki máig tartja a Jeopardy! r...
febr. 16
11:03
Haumann Péter újra Szókratész szerepében (Spa Trend Online)
Felújítja Haumann Péter a Szókratész védőbeszéde című előadását, amit már pályája elején is játszott, és szinte védjegyévé vált. Ezúttal február 16-tól a Katona József Színházban, a Sufniban, meglehetősen intim környezetben láthatjuk.Vidéken töltött évek után a Szókratész védőbeszédének köszönheti Haumann Péter, hogy Budapestre került.
febr. 16
11:03
Elkeserítő Daimler gyorsjelentés (Portfolio)
Az előzetes elemzői várakozások alapján a Daimlertől közel 22 százalékos árbevétel növekedést, az operatív profitban pedig a 2009-es negyedik negyedévhez képest több mint 350 százalékos bővülést...
febr. 16
11:05
„Elfelejtette” kifizetni a Porschét (HírTV)
Csalás miatt indult eljárás egy 35 éves trencséni férfi ellen, aki tavaly nyáron egy cég nevében Porsche Cayenne gépkocsit vett a város egyik autókereskedésében, de nem fizette ki a 70 ezer eurós vételárat.
febr. 16
11:05
A bankok húzzák Európát is (Portfolio)
Felfelé indultak a vezető nyugat európai indexek annak ellenére, hogy az amerikai indexek tegnap mérsékelt csökkenéssel fejezték be a kereskedést. A német DAX30 0,4%-kal, a francia CAC40 0,9%-kal,...
febr. 16
11:09
Gattuso bocsánatot kért viselkedése miatt (Agroinform)
Súlyos eltiltásra számíthat Gennaro Gattuso, az AC Milan futballistája, aki a Tottenham Hotspur elleni BL-nyolcaddöntő végén lefejelte Joe Jordant, az angolok másodedzőjét.
febr. 16
11:12
A Plotinus értékesítette saját részvényei többségét a tőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) kedden bevezetett Plotiunus Vagyonkezelő Nyrt. értékesítette saját részvényei többségét az első kereskedési napon.
febr. 16
11:14
PSZÁF - mintegy tízezer hitelközvetítő tett sikeres vizsgát (ProfitLine)
Közel 10 ezer hitelközvetítő tett sikeres hatósági vizsgát az elmúlt öt hónapban - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán az MTI-vel.

Keresés