Hiába játszik a katari élvonalban, futballozni nem felejtett el Antonio Augusto Ribeiro Reis, alias Juninho, a Vasco da Gama és az Olympique Lyon egykori emblematikus figurája.
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő, egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban; Budai Gyula Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, kérve a nyomozás megindítását.
SANREMO - Sok millió olasz férfinak akadt el a lélegzete a képernyők előtt, amikor Monica Bellucci (46) megjelent a 61. sanremói zenei fesztivál színpadán, és Robert De Niro (68) felé közeledett
Megszületett szombaton a világ legfontosabb gazdaságait tömörítő szervezet, a G20-csoport soros francia elnöksége által javasolt megállapodás a globális egyensúlytalanságok mérésénél használható mutatókat illetően - közölték diplomáciai források a pénzügyminiszterek párizsi tanácskozásának zárónapján
Megkapták a kivándorlási engedélyt, majd őrizetbe vették Orlando Zapata kubai ellenzéki tizenhárom rokonát. Zapata csaknem egy éve halt meg 85 napos éhségsztrájkja miatt. Az USA politikai menekültként fogadja a családtagokat.
Akkor tartóztatták le őket, amikor interjút készítettek a házasságtörés miatt halálra kövezésre ítélt Sakineh Mohammadi Ashtiani fiával és ügyvédjével.
A több rostot tartalmazó étrenden élő emberek kisebb kockázattal halnak meg szív- és fertőző, illetve légzőszervi betegségekben - közölték hétfőn megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.
Az ukrán rendőrség a szélsőjobboldali Szvoboda párt Kárpátalja megyei szervezetének három vezetőjét gyanúsítja a vereckei magyar honfoglalási emlékmű szombat hajnali felgyújtásával.
Továbbra is megfigyelés alatt címmel közölte bécsi tudósítója írását szombaton a Frankfurter Allgemeine Zeitung a médiatörvényről Brüsszel és Budapest között létrejött egyezségről, valamint a médiafelügyeletet érő bírálatokról.
Kiszabadult október óta tartó iráni fogságából két német újságíró, húszhónapos börtönbüntetésüket ugyanis fejenként ötvenezer dolláros pénzbírságra változtatta a bíróság. A perzsa ország negyedik legnépesebb városában, Tabrizban letartóztatott Marcus Hellwig és Jens Koch már el is indult a teheráni német nagykövetségre. Az IRNA iráni hírügynökség szerint még szombaton megérkezik az iráni fővárosba…
Felvásárlási ajánlatot tett a legnagyobb görög bank a szektor harmadik számú szereplőjére. A felek tíz évvel korábban már próbálkoztak a fúzióval, most a válság miatt sikerülhet, és a kormány is támogatja a tervet.
A súlylökő Kürthy Lajos megdobta az Európa-bajnoki részvételhez szükséges távolságot, ezzel pedig győzött a fedettpályás atlétikai országos bajnokság szombati napján.
Az osztrák Marlies Schild nyerte a női műlesiklást a németországi Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesisí-világbajnokság szombati napján. Mind a négy magyar versenyző az első 50-ben végzett.
Nemcsak a minisztériumoktól, a bíróságoktól és az ügyészségtől is milliárdos zárolást vár a nemzetgazdasági miniszter a stabilitási alap feltöltéséhez. A költségvetési és az államháztartási törvény módosítását szombaton nyújtotta be Matolcsy György a parlamentnek. Az előterjesztésről a pénteki kormányülésen állapodott meg a kabinet. Döntöttek a közösségi közlekedés átalakításáról is, a…
Elengedték a spanyol hatóságok az ördög ügyvédjének nevezett olasz jogászt. Az 55 éves Giovanni di Stefano a 2006-ban kivégzett Szaddam Huszein iraki diktátor egyik ügyvédje is volt.
Gázolás miatt késésekre kell számítani szombat este két vasútvonalon is. A történtek miatt egy szakaszon, Tokaj és Rakamaz között pótlóbuszok szállítják az utasokat. Ez átlagosan 30 perces késéseket okoz.
Az első félidőben szenzációs formában játszó Győri Audi ETO KC 25-16-ra nyert szombaton legnagyobb ellenfelének, a norvég Larviknak az otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.
Erőszakba torkollt egy neonácik ellen tervezett tüntetés Drezdában: szélsőbalos aktivisták barikádokat emeltek felgyújtották azokat, és kövekkel dobálták a rendőröket.
LOS ANGELES - Miguel S. Luna vagyok, az FBi speciá lis ügynöke – így kezdődik annak a beépített nyomozónak a vallomása, aki lebuktatta a Los Angelesben emberrablásra készülő magyar maffia tagjait.
A kabinet pénteken tárgyalt először az átfogó szerkezeti átalakításokról. Szíjjártó Péter közölte: a javaslatok között nem szerepel a nyugdíjasok utazási kedvezményeinek megvonása.
A legfrissebb adatok szerint már tizennyolc halottja van az öngyilkos merényletnek a kelet-afganisztáni Dzsalalábádban. A merénylők egy bankban lövöldöztek, majd felrobbantották magukat, a támadásnak több mint hetvenet sebesültje is van. A támadást a tálibok vállalták magukra. Az áldozatok között több a rendőr, ők a fizetésükért álltak sorba a bankban. Meghalt a várost is magában foglaló…
Csökkentik a fegyveres erőknél előírt testmagasságot Olaszországban, ezt eddig minimum 165 centiméterben szabták meg a férfiak és 161 centiméterben a nők esetében.
A kormány eddig négy ponton, köztük a regisztrációs eljárásra vonatkozó résznél vállalta a sokat vitatott médiaörvény módosítását, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet azonban legszívesebben teljesen új médiaszabályokat alkotna.
A dandártábornok a volt honvédelmi miniszterre és bizalmasaira vallott: whiskey-s dobozban kapták a vesztegetési pénzt. Katonadolog. Leleplező riport a „hadakat terelő Juhászról” és a „gengszterszervezetről”. Célpontban a feketepénzek útja a miniszteri dolgozószobától a Köztársaság térig.
A Valencia a döntetlennel továbbra is tartja veretlenségét az élvonalban már 10 forduló óta, de a vasárnap pályára lépő Villareal győzelem esetén megelőzi a Denevéreket a tabellán.
A fehérorosz elnök azt mondta a nyíltan homoszexuális Guido Westerwellének, hogy nem szereti a melegeket, és felszólította a német diplomácia vezetőjét: éljen normális életet!
Három moszkvai turista vesztette életét Oroszország észak-kaukázusi régiójában egy síközpont felé vezető úton. Két maszkos, gépfegyveres férfi a leállósávba szorította a mikrobuszukat, tüzet nyitottak, majd elmenekültek.
A moszkvai szállodák hatodik éve őrzik első helyüket a világ legdrágább hoteljeiként - állapította meg az üzleti utazások szervezésével foglalkozó brit Hogg Robinson Group Plc.
Keleti Györgyinek (36) hiányozni fog müncheni cellája. „Jóváhagytuk az olasz hatóságok kiadatási kérelmét. Keleti Györgyiért hamarosan eljönnek, és repülőn viszik Olaszországba" – nyilatkozta Alfons Obermeier, a bajor államügyészség szóvivője.
Erősödik a szélsőséges iszlamista mozgalmak befolyása az arab országokban a kormányellenes zavargások során. A növekvő intolerancia miatt több jogvédő szervezet is felszólalt: az amerikai Simon Wiesenthal Központ elítélte a kirekesztő megnyilvánulásokat és agressziót, valamint mérsékletre sürgetett.
Gázolás miatt szünetel a vasúti forgalom Rakamaz és Tokaj között, a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza és a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vonalon közlekedőknek átlagosan 30 perces késéssel kell számolni.
BUDAPEST - Egy gyermek mindig megváltoztatja az édesanyák életét, ám a sport világában nem egyedi, ha valaki a szülés után is visszatér a legjobbak közé. Igazi szuperanyukák azok a hölgyek, akik képesek újra a csúcsra küzdeni magukat.
60 millió kilogramm közvetlen értékesítési és 60 millió kilogramm beszállítási tejkvótát oszthat ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), melyből 5-5 millió kilogrammot fiatal tejtermelők részére különítenek el.
A nagyjátékfilmek között szerepelt Tarr Béla filmje a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál gálaestjén. Az alkotás Friedrich Nietzsche és egy ló találkozását szövi tovább.
Az első félidőben szenzációs formában játszó Győri Audi ETO KC 25-16-ra nyert szombaton legnagyobb ellenfelének, a norvég Larviknak az otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében.
Az NBA jelenlegi legjobb védőjének tartják Dwight Howardot, aki ötödik All-Star mérkőzésére készül, ahol Amare Stoudemire-rel közösen félelmetes védő párost alkothat.