A Chevrolet rendíthetetlenül hisz a jövőjében. Sorra jelennek meg új modelljei, ez évre hetet terveznek, amelyek közül az első kettő már be is mutatkozott igen ígéretesen.
Marokkóban, Tunéziában és Jemenben tovább tüntetnek, Bahreinben általános sztrájkot hirdettek. Líbiában már több tucat ember halt meg az elmúlt napokban.
Legalább 30 százalékos fogyasztóiár-emelésre lenne szükség ahhoz, hogy ne legyen veszteséges a sertéstenyésztés – a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint.
A jövőben 13 tagból fog állni az LMP választmánya és eltörölik azt a korábbi korlátot, amely szerint a frakció négy tagot delegálhat a testületbe – ismertette a párt kétnapos, hétvégi kongresszusán hozott döntést Tordai Bence választmányi szóvivő
Noha a kabinet szombati bejelentése szerint a bahreini kormányzat párbeszédet kezdett a reformokat követelő ellenzéki csoportokkal, továbbra is kérdéses, hogy megtartható-e a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság március 13-án esedékes nyitóversenye az arab államban.
Hogyan működtettük a világ legveszélyesebb weboldalát? – erre próbál kielégítő választ adni Daniel Domscheit-Berg, a híres-hírhedt leleplező weboldal programozója, ha lehet, még Julian Assange könyvének megjelenése előtt. Saját kötetének címe: Wikileaks – A leleplezés, amelyben kifejti, hogy szerinte Assange hazudik, féligazságokat mond, amikor pedig ezért kritikát kap, közvetlen munkatársait…
A történet 1965-ben kezdődött, amikor Peggy titkos viszonyba keveredett egy színes bőrű orvossal és teherbe esett… A férjének azt hazudta, hogy megerőszakolták és a gyermek születésekor meghalt.
A jövőben 13 tagból fog állni az LMP választmánya és eltörölik azt a korábbi korlátot, amely szerint a frakció négy tagot delegálhat a testületbe - ismertette a párt kétnapos, hétvégi kongresszusán hozott döntést Tordai Bence választmányi szóvivő.
Kiesett a Chelsea a labdarúgó FA-kupából. A londoni kékek a rendes játékidőben 0-0-át játszottak az Evertonnal, majd a hosszabbítás 14-dik percében Anelka, Drogba, Lampard volt a labda útja, az angol válogatott játékos pedig kapásból a bal alsó sarokba lőtt. A ráadás második felében több ígéretes támadása is volt az Evertonnak, ám végül a 119-dik percben szabadrúgásból egyenlített Leighton…
A Húszak (G20) pénteki megállapodása a belső gazdasági egyensúlytalanságok kölcsönös figyeléséről "nem fogja aláaknázni a központi bankok függetlenségét" az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet szerint
Egyre erősebb a hangja azoknak a meleg brit muzulmánoknak, akik iszlám vallási esküvőn akarnak örök hűséget fogadni egymásnak - jelentette vasárnap a BBC brit közszolgálati adó. A BBC egy leszbikus muzulmán párt mutatott be, akik korábbi példákat követve vallási esküvőn házasodtak össze. A pár elmondta: tudják, hogy a muzulmánok nagy többsége ezt nagyon felháborítónak tartja, de az "csak istenre…
Megközelítőleg négymillió forint értékben foglaltak le hamis mosószert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban, Pécsett, valamint megtalálták a gyártóüzemet is.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyílt közbeszerzésen keres ajánlattevőket 38 milliárd forint értékű vagyonának biztosítására, valamint szakmai felelősség- és kiegészítő felelősségbizt...
A legfrissebb hírek szerint a Formula-1-ben szereplő csapatok többsége nem hajlandóak Bahrainbe utazni. Az istállók egy pillanatra sem szeretnék kockáztatni a személyzetük és a versenyzőik testi épségét.
Az amerikai fővárosra szombat hajnalban lesújtó erős szélvihar kidöntött a Fehér Ház közelében egy 13 méter magas fenyőt, amelyet minden évben a nemzet karácsonyfájaként díszítenek fel és világítanak ki Washingtonban.
Igor Matovics, az Egyszerű Emberek mozgalom vezetője nem tudja elképzelni, hogy kompromisszum szülessen a kettős állampolgárságról szóló törvény ügyében. De örülne annak, ha ez mégis sikerülne.
Sopronban a hétvégén a Gyermek és Ifjúsági Központban az érdeklődők a vasútmodell kiállításon terepasztalokat, LEGO várost és vonatokat, Playmobil vasútat, a legkisebbek favonatokat és a Thomas vasútat láthatták, a modellezés rejtelmeiről kérhettek tanácsokat a szakemberektől.
A Hyundai éretté vált egy igazi középkategóriás megépítésére, amely bizony sikeres karriert futhat be a megcélzott szegmensben. Az i40 már külsejével is megdobogtathatja az európai szíveket. Az első gyári fotókat vizslatva nehéz fogást találni az újdonságon, mely az eddig gyártott, ám népszerűtlennek bizonyult Sonata nyomdokaiba léphet, persze sokkal eredményesebben.
Egy felmérés szerint az amerikai gyerekek után a magyar gyerekek töltik a legtöbb időt tv előtt. Felnőttként elhízottak vagyunk és legjobb táplálkozási tanácsadónk a Google
A magyarországi üzemanyagárakat befolyásoló tényezők közül az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára ugyan 1 százalékot emelkedett a múlt héten, a forint viszont ennél többet hozott a dolláron
A holland bajnokság 24. fordulójában a Feyenoord 2–2-es döntetlent játszott a Den Haag otthonában. A magyar középpályás, Simon Krisztián a 86. percben lépett pályára a vendégeknél, akik az utolsó tíz percben engedték ki kezükből kétgólos vezetésüket.
Budapest - Nem buszpótló ez a két tekintélyt parancsoló ló a Városliget melletti megállóban. Gazdáiknak csak kedve támadt egy kis mozgásra, de mivel nyilvánvaló, hogy a ló nem való a zsúfolt belvárosba, ezért inkább kiügettek velük a Városligetbe.
Igor Matovič, az Egyszerű Emberek mozgalom vezetője nem tudja elképzelni, hogy kompromisszum szülessen a kettős állampolgárságról szóló törvény ügyében. De örülne annak, ha ez mégis sikerülne.
A panellakásokra kötött biztosítások többsége, de minden tíz évvel ezelőtti szerződés is annyira elavult, hogy egy esetleges lakástűz után gyakran az elégett értékek legfeljebb 10 százalékát fizeti ki a biztosító. A nagy értékű, százmilliós ingatlanok tulajdonosai nemtörődömségből bukhatnak milliókat
A elmúlt három kamatemelési döntés után az elemzők szinte egyöntetűen a jegybanki alapkamat 6,00 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől.
A Veszprém nyert, a Szeged viszont kikapott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában. A győri hölgyek szenzációszámba menő diadalt arattak Norvégiában.