A New Orleans Saints tegnap kirúgta a csapat egyik legjobb játékosát Jeremy Shockey-t. A tight end, így szabad ügynökké vált és elképzelhető, hogy visszatér a New York Giantshez.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,30 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 22.573,15 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyama a gyógyszerpapírok kivételével erősödött az előző napi záráshoz képest. A pozitív fordulat oka, hogy az amerikai indexek ugyan mínuszban, de a vártnál kisebb csökkenéssel nyitottak (majd nap…
A saját cégeinél olyan feszített bérgazdálkodást írt elő 2011-re a kormány, amibe nem mindenhol fér majd bele az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) elfogadott 4-6 százalékos bruttó béremelési aján...
Vérbe fagyott holttestek hevernek tripoli utcáin – erről számolnak be a hírtelevíziók. Kadhafi egy bunkerbe szökött, lemondani nem hajlandó, mártírként akar meghalni. Eközben felbérelt zsoldosok lövik a tüntetőket. Az arany és az olaj ára az egekbe szökött.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 harmincöt pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 harminc pont körüli visszalépéssel nyithat szerdán.
A külföldön dolgozó magyar orvosokat ösztönözné az itthoni munkára az egészségügyi államtitkárság. Páva Hanna helyettes egészségügyi államtitkár azt mondta: ha a doktorok hazajönnének, akkor a külföldi munkavállalást Magyarországon elismernék, vagyis az orvos jogviszonya folyamatos lenne.
Bár az időjárásban még nem érzékelhetjük, a naptár szerint már beköszöntött a tavasz. Szervezetünk a hosszú téli időszak alatt kimerült, immunhiányos állapotba került, hiszen nem tudtunk megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot bevinni.
Csendes forradalom van a veteményes kertben. A sárgarépa helyet készít az olyan különlegességeknek, mint a cukorgyökér, eperparéj vagy a pozdor. De ott van még a perui Oca és Yacon burgonya (inkaburgonya) is. Az egzotikus tökök, tomatillók és édesburgonyák is csatlakoznak a zöldség termesztő repertoárunkhoz.
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 364-365 forintra, a gázolajé pedig 362 forint...
Előreláthatólag 7-10 napos kihagyásra kényszerül Xavi Hernandez, az FC Barcelona világbajnok labdarúgója, akinek így kérdésessé vált a játéka az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.
Januárban összesen 64 millió forintnyi végkielégítés-adót fizettek be a valaha elbocsátott, felmondott, szabadságot megváltó közszolgálati alkalmazottak - írta szerdai számában a Napi Gazdaság
Hajléktalanokat segítő alapítványok szűnhetnek meg támogatás híján a fővárosban. A hajléktalan emberekből és szövetségeseikből álló A Város Mindenkié csoport szerint Tarlós István főpolgármester az elmúlt hónapokban többször is hangoztatta, hogy többet tesz a mostani vezetés a hajléktalanokért, mint amennyit az elmúlt 20 évben tettek értük.
Helyreállt a rend Líbia legtöbb nagyvárosában - közölte kedd éjszaka a tripoli parlament elnöke, hozzátéve, hogy a biztonsági erők "visszaszerezték pozícióikat". Mohamed Zwei, az Általános Népi Kongresszus vezetője arról is beszámolt, hogy vizsgálóbizottságot állítottak fel, amelynek feladata a Moammer Kadhafi elleni, nyolc napja tartó felkelés körülményeinek kivizsgálása lesz.
Jól halad a gyógyulása, de orvosa szerint még több hétig kórházban kell maradnia Robert Kubicának, a Renault Forma-1-es csapat ralibalesetet szenvedett pilótájának.
A fejlődő piacok megítélése a közelmúltban érezhetően romlott, ennek mértéke azonban a Nomura szerint még nem olyan jelentős, hogy a fejlődő piaci részvények vásárlásán kelljen gondolkodni. Az...
Ifjú lantosok után kutat Benkő Dániel. A botrányairól elhíresült zenész zeneórákat tartana iskolákban, hogy megtalálja azt a fürge ujjú tehetséget, akinek átadhatná a húrbűvölés tudományát.
A Vasas Szakszervezeti Szövetséghez tartozó vállalatok közül 18-nál, ezen belül két cégcsoportnál, a Videotonnál és Dunaferr-nél született már meg a bérmegállapodás, amelyek szerint az alapbérek 2-9 százalék között nőttek - közölte a szakszervezet az MTI-vel kedden.
Az NBA mai játéknapján a Los Angeles Lakers kiütötte az Atlanta Hawks-ot. A Boston Celtics és a Miami Heat is remek teljesítményt nyújtott. A Denver Nuggets nem érezte meg Carmelo Anthony távozását.
A BL-nyolcaddöntős Tottenham Hotspur kétgólos vereséget szenvedett az újonc Blackpool otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójából elhalasztott, és kedden pótolt mérkőzésen.
A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor az új alkotmánytervezet közpénzügyi fejezetével kapcsolatban
Felnéz édesanyjára, a gondatlan veszélyeztetéssel vádolt Geréb Ágnes szülésznőre lánya, Herner Dorka, aki három gyermek anyukája. Mindhárman a nagymamájuk segítségével jöttek világra.
Alkotmánybírósághoz fordul az adatvédelmi biztos a titoktörvény miatt. Jóri András kifogásolja például, hogy az állampolgároknak már nincs joguk megismerni minősített közérdekű adatot. Most csak az ismerheti meg ezt, akinek az állami vagy közfeladata miatt feltétlenül szüksége van rá.
Várhatóan a nyugdíjreform következő lépéseit érintő döntések is szóba kerülhetnek a kabinet szerdai tanácskozásán, annak ellenére, hogy a kiadott programban ez nem szerepel – írja a Magyar Nemzet.
A fogszabályzásról az általános vélekedés az, hogy elsősorban szépészeti beavatkozás. Pedig már orvosi közhely, hogy a szabálytalan fogazat a rágószerv elváltozásához is vezethet, és a hangképzést, vagyis a beszédet, sőt az egész arcmimikát befolyásolhatja.
Az izraeli vad orchidea egy titokzatos és csodálatos virág. Már a róla készült film is mintegy 3 évig készült, és számos titkot rejtegetett a film készítői számára. Lássuk, miket...
Várhatóan a nyugdíjreform következő lépéseit érintő döntések is szóba kerülhetnek a kabinet mai tanácskozásán, noha ez a téma a kiadott programban nem szerepelt - értesült a Magyar Nemzet. A lap a...
Az állami cégeknél olyan feszített a bérgazdálkodás, hogy nem mindenhol fér majd bele az OÉT-n elfogadott 4-6 százalékos bruttó béremelési ajánlás - írja a Népszabadság....
Szükségállapotot hirdetett John Key miniszterelnök Új-Zélandon, ahol a friss adatok szerint legkevesebb 75 ember vesztette életét és több mint háromszázan tűntek el a keddi, 6,3-es erősségű földrengésben. Az egész országra érvényes szükségállapotról azután döntöttek, hogy a földmozgás által sújtott Christchurch város hatóságai kedden már rendkívüli állapotot hirdettek a térségben. A miniszterelnök…
Helyreállt a rend Líbia legtöbb nagyvárosában - közölte kedd éjszaka a tripoli parlament elnöke, hozzátéve, hogy a biztonsági erők „visszaszerezték pozícióikat”. Mohamed Zwei, az Általános Népi Kongresszus vezetője arról is beszámolt, hogy vizsgálóbizottságot állítottak fel, amelynek feladata a Moammer Kadhafi elleni, nyolc napja tartó felkelés körülményeinek kivizsgálása lesz.
A magyar EU-elnökség eddigi munkájáról és a további tervekről tájékoztatta olasz hivatali partnerét Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Rómában; a megbeszélésen a líbiai fejleményekről is szó esett
Húsz éve, 1991-ben született meg Polcz Alaine közreműködésével a Magyar Hospice Alapítvány, mely céljainak megfelelően a rákbe tegek számára elviselhetővé és emberhez méltóvá teszi életük utolsó szakaszát.
A Dél-Ausztrália hűvösebb részein előforduló illatos boroszlán egy olyan növény, mely illatával hívja fel magára a kertészek figyelmét. A boroszlánnak 50 különböző fajtája ismert az egész világon – néhány közülük lombhullató, míg másak örökzöldek.
A főbb sorokon a várakozásoknál gyengébb negyedik negyedéves eredményszámokat tett közzé ma reggeli gyorsjelentésében az OMV. A tisztított üzemi eredmény 12, míg a nettó profit 24%-kal maradt el a...
A kor előrehaladtával hallásunk – csakúgy, mint a többi érzékszervünk – sajnos fokozatosan romlani kezd. Napjainkban azonban egyre inkább jellemző az, hogy a hallás romlása már a fiatalabb korosztályt is érinti.
A BKV márciusban 19 milliárd forintot kaphat az államtól, cserébe a főváros két ingatlant átadna - mondta Tarlós István főpolgármester kedd este a HírTV Rájátszás című műsorában. Közölte, hogy ez a...
Januárban a japán export mindössze 1,4 százalékkal emelkedett, ami több, mint egy éve a legkisebb mértékű bővülés. Ennek köszönhetően a szigetország az elmúlt 22 hónapban az első kereskedelmi deficitjét volt kénytelen elkönyvelni.
A líbiai feszültségek miatt a vezető amerikai tőzsdeindexek mindegyike 1,4 százalék feletti mínuszban zárta a tegnapi kereskedést. A Nasdaq 2,74 százalékot veszített értékéből. Késő délután az...
Az elsősorban az irodapiacon működő Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. működésének második évében, 2010-ben 66,7 millió forint adózott nyereséget ért el, míg 2009-ben 24 ezer forint veszteséggel zárta az évet - jelentette a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált gyorsjelentésben.
A BKV márciusban 19 milliárd forintot kaphat az államtól, cserébe a főváros két ingatlant átadna - mondta Tarlós István főpolgármester kedd este a HírTV Rájátszás című műsorában. (MTI) Közölte, hogy...
Az FC Barcelonát és a Real Madridot nem lehet legyőzni az ajándékboltokban sem. A 2009-2010-es idényben ez a két klub adta el a legtöbb ajándéktárgyat.
Mínuszokat mutat az ázsiai tőzsdék többsége. Az amerikai piacok méretes zakóját követően 0,8%-kal zárt lejjebb a japán Nikkei, míg a sanghaji börze 0,2%-ot veszített az értékéből. A hongkongi Hang...