Gladys Gough állítja: azért érte meg a százhárom éves kort, mert sohasem szexelt és semmilyen káros szenvedélye nem volt. A brit asszonynak nem is hiányoztak a földi örömök.
Újabb két halottja van a kormány elleni tüntetéseknek Jemenben. Tíz másik ember megsérült, amikor az elnök hívei tüzet nyitottak a tüntetőkre a fővárosban. A két tábort a rendőrök választották szét.
Az esetleges balesetek megelőzése érdekében egy korábban Egerben készített alkatrész rozsdásodása miatt visszahívta a Suzuki Swift egyes évjáratait a magyar gyártó - írta a heol
Hatvanévesnél fiatalabb beteg az influenza újabb áldozata Győr-Moson-Sopron megyében; a H1N1 vírust mutatták ki nála - mondta a megyei tisztiorvosi szolgálat főorvosa szerdán az MTI-nek.
Nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján a Magyarországi Leader Közhasznú egyesület ügyében - írja a Magyar Nemzet.
A balatoni szezonra kinyithat a Sundance Park néven működő, görög faluként ismertté vált kereskedelmi és szórakoztatócentrum Balatonfüreden - mondta Serényi Gábor, a központ egy részét üzemeltető Sundance Park Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-nek.
A tegnapi nagyobb tengerentúli lejtmenet ellenére csak kisebb csökkenéssel kezdték a napot az európai tőzsdék. Ennek megfelelően kezdett ma a magyar tőzsde is, mely jelenleg 0,5%-os csökkenést mutat....
Az Egyiptomban és Tunéziában kialakult helyzet következtében az idei szezon nagy nyertese a turizmusban Törökország lehet. Míg a nyertes piacon az árak emelkedésére lehet számítani, addig az észak-afrikai utak újraindulásakor akár 20-30 százalékos áresés várható....
A kommunikáció az átalakítások sikerének kulcsa, az Orbán-kormány pedig, tanulva elődje hibáiból, nem csomagban egyszerre számol be a strukturális reformokról, hanem lépésenként magyaráz, és ha a piacoknak nem tetszik valami, akkor visszatáncol.
Bocsánatkérésre ugyan nem futotta, de nyílt megbánást tanúsított megsértett kolléganőjével szemben Fábry Sándor. A showman azt mondja, nem tud mit tenni, őt így kell elfogadni.
Életét vesztette az a motoros, aki kedd este frontálisan karambolozott egy személyautóval Harkány és Siklós között. A személyautóban ülő két ember könnyebben sérült.
Hatvanévesnél fiatalabb beteg az influenza újabb áldozata Győr-Moson-Sopron megyében; a H1N1 vírust mutatták ki nála - mondta a megyei tisztiorvosi szolgálat főorvosa
2010 decemberében a kiskereskedelmi értékesítés volumene – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 1,7 százalékkal, 2010 egészében 2,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a decemberi eladások 0,7 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest - olvasható a BÉT honlapján.
Lehet, hogy most még csak koncepcióautó, de a Nissan ESFLOW elektromos sportkocsi már most is bizonyítja, hogy anélkül is környezetbarát lehet egy autó, hogy feladná a vezetés élvezetét
Komoly mínuszban zártak a tengerentúli részvénypiacok a keddi kereskedést követően. A negatív hangulatot és a Líbiával kapcsolatos feszültséget még a vártnál kedvezőbben alakuló fogyasztói bizalmi adat sem tudta kompenzálni. A leggyengébb láncszem a Nasdaq 100-as volt, amely vesztesége a 3%-ot közelítette a záráskor. (Solar Capital)
A Chelsea mestere a tegnapi, Köbenhavn elleni győzelem után úgy nyilatkozott a Sky Sportsnak, hogy a tegnapi diadalnak köszönhetően még életben vannak.
Miközben az észak-afrikai térségben tüntetésekkel kísért politikai átalakulás tanúi vagyunk, sok magyar töltötte nyaralását a térségben. A kairói repülőtéren több százan vártak arra, hogy elindul‑e a repülőgépük. Ezért merül fel a kérdés: mi a munkajogi következménye, ha valaki nem ér vissza időben a munkahelyére?
2010-ben 20 823 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 17 353 volt, ami 39 százalékos csökkenést jelent a 2009. évi adatokhoz képest - olvasható a KSH jelentésében.
Titkosszolgálati eszközökkel is gyűjthetnek adatokat a köztisztviselőkről: ha nem járulnak hozzá, hogy megfigyeljék őket, akkor automatikusan elvesztik az állásukat. Az ügyben az ombudsmani hivatal is vizsgálódik - hangzott el az RTL Klub hétfő esti híradójában.
Az esetleges balesetek megelőzése érdekében egy korábban Egerben készített alkatrész rozsdásodása miatt hívta vissza a Suzuki Swift egyes évjáratait a magyar gyártó - írta szerdán a heol.hu A honla...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.489,84 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,37 százalékkal gyengült. Balásy Zsolt a Concor...
Habár korábban azt is rebesgették, hogy Berki Krisztián, a Fradi volt vezérigazgatója lenyúlta a klubot, tegnaptól hivatalosan mégis ismét ő irányítja a legnépszerűbb magyar focicsapatot.
A KSH tájékoztatása szerint 2010-ben 20 823 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 17 353 volt, ami 39 százalékos csökkenést jelent a 2009. évi adatokhoz képest. Legutóbb a "90-es évek végén épült ennyire kevés lakás
Aggodalommal tölti el Izraelt a Maghreb-térségben, és most már a Közel-Keleten is zajló lázongás - mondta az InfoRádiónak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Gazdik Gyula szerint újabb arab-izraeli háború kitörése nem fenyeget, de a rakétatámadások és kommandós akciók elképzelhetőek.
Kivégezték Texasban azt a veterán katonát, aki nyolc évvel ezelőtt egy családi vita hevében agyonlőtte 19 hónapos kisfiát - közölte a huntsville-i büntetés-végrehajtási intézet. Tájékoztatásuk szerint a 42 éves Timothy Adams helyi idő szerint este fél hétkor kapta meg a méreginjekciót, miután előzőleg elutasították fellebbezési kérelmét, amelyben a halálos ítélet helyett életfogytiglani börtönt…
A szokásoktól eltérően nem a Parlament épületében kerül átadásra idén a Radnóti Miklós Antirasszista díj - értesült lapunk a díjat alapító egyesület, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) leveléből.
Milyen jogai vannak a munkavállalónak, ha elküldik, ha felmond, illetve ha a közös megegyezést választja? Azonnal vagy gondolkodási idő után kell a közös megegyezésről szóló felmondást aláírnia? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
A BKV márciusban 19 milliárd forintot kaphat az államtól, cserébe a főváros két ingatlant átadna - mondta Tarlós István főpolgármester kedd este a HírTV Rájátszás című műsorában. Közölte, hogy ez...
Az iszlamista szervezet arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az uralkodó nem mond le a kormány kinevezési és a parlament feloszlatási jogáról, újra tüntetésekbe kezdenek.
Éppen egy kerek évvel a frissített XKR megszületése után, a Jaguar ismét izgalmas modellel készül a Genfi Autószalonra. A végeredmény a márka legizmosabb nagy sorozatban gyártott autója, az XKR-S, erősebb motorral, radikálisabb futóművel és aerodinamikai javításokkal.
Januárban összesen 64 millió forintnyi végkielégítés-adót fizettek be a valaha elbocsátott, felmondott, szabadságot megváltó közszolgálati alkalmazottak - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
A tegnapi nagyobb tengerentúli lejtmenet ellenére csak kisebb csökkenéssel kezdték a napot az európai tőzsdék. Ennek megfelelően kezdett ma a magyar tőzsde is, mely jelenleg 0,5%-os csökkenést mutat....
Ma este 7 órától Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. Az intézményvezetővel készülő beszélgetés során szó lesz...
Európa egyik legjobb egyterűje most még tovább fejlődött, s még sokoldalúbbá illetve dinamikusabbá vált: állandó összkerékhajtásával és kiváló vonóerő-átadási képességével a SEAT Alhambra 4WD a családi, szabadidős, munka- és hobbi-programok egészen új dimenzióit tárja fel. Éppoly nyomatékos, mint gazdaságos 2.0 TDI erőforrásai biztosította meglepő menetdinamikai adottságainak köszönhetően az…
2010-ben 20 823 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 17 353 volt, ami 39 százalékos csökkenést jelent a 2009. évi adatokhoz képest...
A líbiai zavargások számottevő hatással lehetnek a mediterrán térségre. Könnyen lehet, hogy a Líbiával szorosabb kereskedelmi kapcsolatban álló országoknak és az ott működő külföldi vállalatok...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,31 pontos csökkenéssel, 22.489,84 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,37 százalékkal gyengült. Balásy Zsolt a Concor...
Erősödött a forint szerdán reggel, holott nem csitultak az észak-afrikai politikai feszültség által keltett piaci aggodalmak, nem enyhült a befektetői kockázatkerülés mértéke. Szerdán délelőtt fél ...
Hozzávalók 20 dkg liszt 10 dkg cukor 3 nagy tojás 1 kávéskanál szódabikarbóna 20 dkg vaj mazsola kandírozott meggy jó sok cukrozott narancshéj (de lehet bármilyen magvakkal gazdagítani és lehet bármilyen cukrozott vagy aszalt gyümölcsöt használni bele, csak az arányokat kell eltalálni)
Színesfémként akarta eladni a lopott konténereket négy Csongrád megyei férfi - közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Erősödött a forint szerdán reggel, holott nem csitultak az észak-afrikai politikai feszültség által keltett piaci aggodalmak, nem enyhült a befektetői kockázatkerülés mértéke
Nem kötelező jogi érvényű dokumentum, hanem vitairat lesz az alkotmánykoncepció. A cél az, hogy ellenzéki erők visszatérjenek az alkotmányozási folyamatba - mondta Salamon László, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.