Várhatóan negyed kilenc körül landol a Ferihegyi repülőtér egyes terminálján a Tripoliból érkező Malév charterjárat, mely este fél hat után szállt fel - értesült a Független Hírügynökség a Belügyminisztérium, a Miniszterelnökség, a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Malév helyszínen tartózkodó munkatársaitól.
A vendéglátóhelyek füstmentesítésének ötlete újra felmerült a kormány elképzelései között. Ugyanezzel már próbálkoztak előző kormányok, de mindeddig sikertelen volt a kezdeményezés. Amennyiben sikerül megszavaznia az országgyűlésnek a törvényt érdemes lesz a jogalkotás során egy nemzetközi kutatást figyelembe venni, emberéletekbe kerülhet ugyanis egy rossz szabályozás!...
Vasárnap, nem sokkal délután fél 6 után elindult Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozza haza - tudta meg az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyen.
Lemondott hivataláról vasárnap a kritikák kereszttüzébe került francia külügyminiszter. Michele Alliot-Marie az államfőnek címzett lemondó levelében azt írta, az elmúlt hetekben őt ért kritikák ellenére nem érzi úgy, hogy rosszat követett volna el. A politikust azért bírálták, mert kiderült: nem olyan régen vendége volt Bel Ali családjának. A botrányt fokozta, hogy a külügyminiszter segítséget…
Budapest – Egymásra mutogatnak Sz. Dézi gyilkosai: a kegyetlen pár tárgyalása hétfőn kezdődik a Fővárosi Bíróságon. A vád szerint. T. Adrienn (21) és B. László (22) bekábítószerezve, 58 késszúrással végeztek a modell Sz. Dézivel (†21).
Szakmailag elfogadhatónak tartotta a korábbi drogpolitikai koncepciót a Magyar Addiktológiai Társaság, ezért az új tervezetbe is hasonló elveket várnak. Rácz József elnök a Hogyan tovább hazai drogpolitika? című csütörtöki konferencián elmondta, az újonnan piacra került drogokról egy ideiglenes tiltólistát kellene létrehozni, amely az esetleges végleges betiltásig korlátozná ezen szerek…
Nagy meglepetésre a Birmingham City nyerte a labdarúgó Angol Ligakupát, miután a londoni Wembley Stadionban rendezett vasárnapi döntőben 2-1-re diadalmaskodott a jóval esélyesebbnek tartott Arsenal felett.
Nem véletlenül harangozta be több holland portál is Dzsudzsák Balázs arcképével a PSV-Ajax rangadót: a magyar szélsőnek eddig rendre jól ment az amszterdami csapat ellen.
A magyar soros elnökség jogalkotási prioritásai közé tartozik az európai Digitális Menetrendhez igazodva a szélessávú internet-hozzáférések elterjedésének ösztönzése, amelynek egyik fontos eszköze lesz az Európa egészére kiterjedő rádióspektrum-politikai program megalkotása - erről Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár beszélt, aki a magyar soros EU-elnökség képviseletében…
Holnap tartja a médiatörvényről az általános és részletes vitát a parlament abban az esetben, ha sikerül a házszabálytól eltérni. A kormány múlt szerdán nyújtotta be az Országgyűlésnek a médiatörvény és a médiaalkotmány módosítására vonatkozó javaslatát.
A líbiai felkelés okozta olajársokk érződik majd a globális gazdasági növekedésen és az infláción, ám több lényeges enyhítő tényező is érvényesül - áll londoni befektetési elemzők legújabb helyzetértékelésében.
Komoly bajba került az NFL 2011-es játékosbörzéjének egyik lehetséges 1/1-se. Cam Newton engedetlensége és az édesapja által generált botránya miatt lehetséges, hogy nem kap, majd NFL szerződést.
Lemondott hivataláról vasárnap a kritikák kereszttüzébe került francia külügyminiszter. Michele Alliot-Marie az államfőnek címzett lemondó levelében azt írta, az elmúlt hetekben őt ért kritikák ellenére nem érzi úgy, hogy rosszat követett volna el. A politikust azért bírálták, mert kiderült: nem olyan régen vendége volt Bel Ali családjának. A botrányt fokozta, hogy a külügyminiszter segítséget…
Helyi idő szerint vasárnap este tartják a hollywoodi Kodak Színházban a 83. Oscar-gálát, amelyen kiosztják az Amerikai Filmakadémia díjait. A gála a számok tükrében:Az Amerikai Filmakadémia 5.755 tagja dönt a díjazottakról.
A labdarúgó NB I egyetlen mai mérkőzésén a Vasas az utolsó 30 percben emberhátrányban játszva is szerzett egy pontot a listavezető Videoton ellen. Az eredmény: Vasas-Videoton 0-0.
Hat ember életét vesztette, amikor ismeretlen fegyveresek támadtak vasárnap a kongói elnök rezidenciájára – közölte a kinshasai kormány egyik szóvivője. Tájékoztatása szerint Joseph Kabila államfő a „környéken tartózkodott” a délutáni támadás idején.
Moammer Kadhafi líbiai vezető egy szerb televíziónak kijelentette, hogy Líbiában marad, s a külföldet és az al-Kaidát vádolta a 41 éves uralmát fenyegető lázadásért
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 13, 21, 23, 26, 34, 43
Hat ember életét vesztette, amikor ismeretlen fegyveresek támadtak vasárnap a kongói elnök rezidenciájára - közölte a kinshasai kormány egyik szóvivője. Tájékoztatása szerint Joseph Kabila államfő a "környéken tartózkodott" a délutáni támadás idején.
Több kormánypárti képviselő aláírásával benyújtották pénteken azt a törvénymódosító javaslatot, melynek értelmében a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lehet a dohányzás - jelentette...
Nagy meglepetésre a Birmingham City nyerte a labdarúgó Angol Ligakupát, miután a londoni Wembley Stadionban rendezett vasárnapi döntőben 2-1-re diadalmaskodott a jóval esélyesebbnek tartott Arsenal felett.
A listavezető Videoton több mint fél órát emberelőnyben futballozhatott, ennek ellenére csak gól nélküli döntetlent játszott a Vasas otthonában a labdarúgó Monicomp Liga 17. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
A második helyen álló Bayer Leverkusen kétgólos előnyt elherdálva csak döntetlent játszott vasárnap a kiesés ellen küzdő Werder Bremen otthonában, így a 24. forduló után az éllovas Borussia Dortmund előnye már 12 pont a német labdarúgó-bajnokságban.
Benyújtotta lemondását vasárnap a francia külügyminiszter, aki hetek óta támadások kereszttűzében állt, amiért szilveszterkor a már bukófélben lévő tunéziai rezsim egyik befolyásos üzletemberénél töltötte szabadságát
Az Európai Unió energiainfrastruktúrájának fejlesztését nem szabad kizárólag a piacra bízni, közösségi források bevonására is szükség van, mondta az eu2011.hu-nak Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési...
A nyugdíjcélú befizetésekből csak nyugdíjat lehet fizetni, mást nem, és nyugdíjat csak a nyugdíjkasszába érkező pénzből lehet fizetni - írta vasárnap délután bejegyezésében a miniszterelnök a Facebook közösségi oldalon.
Rálép a fékre a kínai vezetés, és a gazdasági növekedés helyett a társadalmi stabilitásra koncentrál a következő években - derül ki Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kormányfő vasárnap megjelent internetes bejegyzéseiből.
Vasárnap, nem sokkal este 8 óra után megérkezett Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozta haza - jelentette az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyről.
Három órás késéssel ugyan, de hazajutottak a Líbiában rekedt magyarok. A Ferihegyi repülőtér egyes terminálján landolt a Tripoliból érkező Malév charterjárat, melyen körülbelül 80-an tartózkodtak, köztük 25 magyar állampolgár, a többiek különböző uniós országok polgárai.
Nem sokkal este 8 óra után megérkezett Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozta haza - jelentette az MTI helyszíni tudósítója Ferihegyről
Az egészséges étel biztosítása a gyermekek számára emberi jog - hangoztatta Jamie Olivier brit sztárszakács egy amerikai élelmiszer és borfesztiválon vasárnap adott interjújában.
Nagy küzdelemben döntetlent játszott a vendég Tremblay csapatával a Balatonfüred férfi kézilabdacsapata a KEK nyolcaddöntőjében rendezett párharc vasárnapi visszavágóján, így búcsúzott a további küzdelmektől, mivel az első mérkőzésen két góllal kikapott.