Mikor a gyomor savtartalma a nyelőcsőbe jut, a nyálkahártyán gyulladást okoz, ennek a rendellenességnek nevek az oesophagitis. Kezelése feltétlenül szükséges, hiszen nyelési problémákat is okozhat, arról nem is beszélve, hogy nagyon kellemetlen és fájdalmas.
Új világrekordot állított fel egy belga futó szombaton. Stefaan Engels egy év alatt 365-ször teljesítette a maratoni távot. A sportoló tavaly határozta el, hogy egy év minden egyes napján lefut egy maratont. Akkor éppen Barcelonában állt rajtvonalhoz, 365 nap és 365 futás után az utolsó 42 ezer 195 métert is a spanyol városban teljesítette.
Mától már büntetik a BKV-megállókban dohányzókat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid hozzátette: a megállókba mintegy 5 ezer figyelmeztető táblát helyeztek ki.
A kaliforniai európai uniós konzulok egyetértettek magyar uniós elnökség prioritásaival, különösen azzal, hogy képviseljék egymás állampolgárainak érdekét ott, ahol valamely tagállamnak nincs képviselete - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Los Angelesben tárgyaló parlamenti államtitkára.
Árokba hajtott egy személygépkocsi szombat este a Pilisszántót Pilisvörösvárral összekötő úton, felborult, és vezetője - aki egyedül utazott - könnyű sérülést szenvedett
Az FHB Jelzálogbank korábbi, 2010. december 3. napján kelt rendkívüli tájékoztatásával összhangban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete engedélyezte az FHB Bankcsoportba tartozó kereskedelmi...
Péntek reggel tűz ütött ki a NASCAR-ban szereplő Joe Gibb Racing gyárában. A konkrét kár felmérés, még nem történt meg, de a tulajdonos szerint komoly anyagi kár keletkezett.
A rendőrkapitányság épületére támadtak szombaton tüntetők egy tunéziai városban, aminek hatására a rendőrök először figyelmeztető lövéseket adtak le, majd miután ez hatástalan volt, tüzet nyitott a tüntetőkre
Magyarországon egyre több átlagember érdeklődik a befektetési arány iránt, nem csak a profi befektetők, akik kihasználják az arany árának januári korrekcióját, és az alacsonyabb áron vásárolnak
Hamisak azok a vádak, amelyeket a napokban a KEHI jelenlegi elnöke, valamint az elszámoltatási kormánybiztos, illetve erre alapozva a kormánypárti sajtó terjesztett - írta blogján szombaton késő este a volt pénzügyminiszter.
Budapest, 2011. február 6., vasárnap (MTI) - Magyarországon egyre több átlagember érdeklődik a befektetési arány iránt, nem csak a profi befektetők, akik kihasználják az arany árának januári korrekcióját, és az alacsonyabb áron vásárolnak.
Az egyik legfőbb egyiptomi ellenzéki mozgalom, a Muzulmán Testvériség bejelentette vasárnapra virradóan, hogy kész tárgyalni a hatalom képviselőivel arról: "meddig hajlandók elmenni a nép követeléseinek elfogadásában"
Egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett, öten füstmérgezést kaptak, amikor tűz ütött ki egy újpesti panelházban, vasárnap reggel. A tűz a Szigeti józsef utcai lakótelepen, az egyik épület ötödik emeletén keletkezett, egy lakásban. A lángokat rövid idő alatt megfékezték a tűzoltók. Az épület megtelt füsttel, ezért az érintett lépcsőházat ki kellett üríteni, a tűzoltók körülbelül 50 embert…
Alighogy felgyógyult betegségéből és visszatért, máris megsérült Jevgenyij Malkin, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) érdekelt Pittsburgh Penguins orosz csatára.
Egyiptomban a bankok hamarosan újra kinyitnak, ám nem kizárt, hogy az "akció" nem lesz zökkenőmentes, hiszen könnyen lehet, hogy a banki szolgáltatásokat napok óta nélkülözni kényszerülő egyiptominak...
Az új alkotmány a tervek szerint külön is kimondaná az állam és az egyházak szétválasztását, így továbbra is garantált lesz az egyházak és vallási közösségek önállósága - tudta meg kormányzati forrásból az MTI
Depresszió elleni gyógyszert szedek és mellékhatásaként farkasétvágyam van, nem bírok az evési kényszeremmel. Mit lehet ez ellen tenni? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatában feltett kérdésekből.
Hétfőn tartja tizenharmadik országértékelőjét Orbán Viktor. A miniszterelnök Magyarország megújul címmel mondja el hagyományos beszédét a Millenárison a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére
Mégis tárgyalásokba kezd az egyiptomi kormánnyal a legnagyobb ellenzéki erőnek számító iszlámista szervezet, a Muzulmán Testvériség - közölte vasárnap a szervezet az AFP francia hírügynökséggel. Közben Joe Biden amerikai alelnök "azonnal lépéseket" szorgalmazott a demokratikus reformok megindítására, a tüntetések hatására kinevezett egyiptomi alelnökkel folytatott telefonbeszélgetésben.
A kínai tengerhajózási mentőközpont cáfolta vasárnap az ország hivatalos hírügynökségének előző napi jelentését, miszerint kínai teherhajót kerítettek hatalmukba szomáliai kalózok Jemen nyugati partjainál
A brit kormányfő szombaton, egy müncheni biztonságpolitikai konferencián bírálta az állami multikulturalizmust. David Cameron szerint ez a gyakorlat "elbukott". A konzervatív politikus szerint az Egyesült Királyságnak sokkal erősebb nemzeti öntudatra van szüksége, hogy megakadályozza az emberek csatlakozását szélsőséges csoportokhoz.
Tegnap ünnepélyes keretek között lerakták a Houston Dynamo új stadionjának az alapkövét. A város polgármester bízik benne, hogy az új létesítménynek hála fellendül a város idegenforgalma.
Tegnap este vereséget szenvedett a Manchester United a Wolverhampton Wanderers otthonában, bajnoki mérkőzésen. A lefújást követően a csapat menedzsere elkeseredetten nyilatkozott a sajtó munkatársainak.
Az edzőktől kezdve a játékosokon át a szurkolókig szinte mindenki Lionel Messit dicséri, aki a listavezető és címvédő FC Barcelona mindhárom gólját szerezte az Atlético Madrid elleni rangadón.
Budapesten egy nő súlyosan megégett, öt embert pedig füstmérgezéssel vittek kórházba, miután kigyulladt egy lakás a IV. kerületben - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Hende Csaba vasárnap este beszédet mond a 11. Herclija biztonságpolitikai konferencián Izraelben, a miniszter háromnapos nem hivatalos látogatáson tartózkodik az országban - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A Gázai övezetbe érkezett szombat este a Hamász egyik vezetője, aki a felkelés előidézte káoszt kihasználva meg tudott szökni egyiptomi börtönéből - közölte maga a radikális palesztin szervezet
Esztergomtól Máriagyűdig teljes hosszában végigjárható lesz március második felétől a Magyar Zarándokút - vált ismertté azt követően, hogy Kalocsán a héten megtartotta első ülését az Országházban tavaly novemberben megalakult Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás.
Valamelyest csökkent, de még mindig jelentős, 22 órás az Ukrajnába tartó kamionok várakozási ideje a záhony-csapi határállomásnál - közölte honlapján a rendőrség vasárnap délelőtt
Kritikusan alacsony az intézményekbe vetett bizalom Magyarországon - derül ki a Közösségi Kezdeményezéseket Támogató Szakmai Hálózat tavaly szeptemberben készült, vasárnap nyilvánosságra hozott felméréséből. Az emberek a legkevésbé a politikusokban, legjobban pedig a rendőrségben és a civil szervezetekben bíznak.
Minél előbb be kell vezetni az eurót Magyarországon, lehetőleg 2020 előtt - reagált Orbán Viktor szombati kijelentésére Csaba László akadémikus, egyetemi tanár, aki az MTI-nek azt is elmondta: a 3 százalékos inflációs cél megtartása, a februári kiigazítási csomag, valamint az államadósság tervezett csökkentése kedvező és fontos üzenet a piacok számára.