2011. február 6. vasárnap

febr. 6
10:27
Még mindig 22 órás a várakozás Záhonynál (Infostart)
Valamelyest csökkent, de még mindig jelentős, 22 órás az Ukrajnába tartó kamionok várakozási ideje a záhony-csapi határállomásnál - közölte honlapján a rendőrség.
febr. 6
10:27
„Ne csak kitörési pont, hanem valódi sikerágazat legyen” (HírTV)
Európa és Magyarország számára is az innováció jelenti a reményt, a válságból való kilábalást – mondta el a Magyar Nemzet Online-nak adott interjújában Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. A kormányzat az innováció területén fölszámolta a korábbi intézményrendszert, ami egyértelműen a visszaélések melegágya volt – mutatott rá a politikus.
febr. 6
10:27
Hende Csaba biztonságpolitikai konferencián vesz részt Izraelben (Gondola)
Hende Csaba vasárnap este beszédet mond a 11. Herclija biztonságpolitikai konferencián Izraelben, a miniszter háromnapos nem hivatalos látogatáson tartózkodik az országban - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel
febr. 6
10:27
Merkel után Cameron is a multikulturalizmus bukásáról beszélt (ATV)
A brit kormányfő szombaton, egy müncheni biztonságpolitikai konferencián bírálta az állami multikulturalizmust. David Cameron szerint ez a gyakorlat "elbukott". A konzervatív politikus szerint az Egyesült Királyságnak sokkal erősebb nemzeti öntudatra van szüksége, hogy megakadályozza az emberek csatlakozását szélsőséges csoportokhoz.
febr. 6
10:27
A nagytestvér nyomában – bemutatkozik a friss VW Tiguan (Auto Pult)
A történet először egy kis félhivatalos gyári kiszivárogtatással kezdődött, de mára teljessé vált: ráncfelvarrást kapott a Volkswagen kis SUV-je, és immár a nagytestvér mogorvább vonásaival jelentkezik a Tiguan.
febr. 6
10:29
Rablók verték össze a 79 éves asszonyt (HírTV)
Súlyosan megsérült az az idős nő, akire rátörték az ajtót péntek este dusnoki otthonában, majd megverték, és átkutatták lakását, de végül semmit sem vittek el.
febr. 6
10:29
Változott a járulékalap (Gondola)
Változott a járulékalap, a biztosítottak által fizetett nyugdíjjárulék mértéke, a járulékfizetési felső határ és a minimálbér január elsejétől
febr. 6
10:31
Bombariadó: kiürítették a fővárosi pályaudvarokat (HírTV)
Az orosz hatóságok vasárnap kiürítettek három moszkvai pályaudvart egy bombafenyegetés miatt, és átvizsgálják az orosz főváros összes pályaudvarát - közölte az orosz közlekedési rendőrség szóvivője. A rendőrséget egy névtelen telefonáló értesítette, hogy bombákat helyeztek el három, meg nem nevezett vasútállomáson, amelyek - állítása szerint - hamarosan robbannak.
febr. 6
10:36
Mától tilos dohányozni a BKV-megállókban (Alternatív Energia)
Vasárnaptól tilos a dohányzás a BKV megállóiban. Erről még 2010. december 15-én, egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés. A rendelet értelmében 50 ezer forint pénzbírságra számíthat, aki vasárnaptól rágyújt a BKV-megállókban és az utasvárókban.
febr. 6
10:36
Hajnal játszott, de csak asszisztált a Stuttgartban (Sport365)
Győzelemmel mutatkozott be Hajnal Tamás a VfB Stuttgartban tegnap este a Bundesliga 21. fordulójában.
febr. 6
10:45
Miért kell egy gazdasági mérnöknek szállodában takarítania? (HírTV)
Néhány nap alatt kétezernél is több hozzászólás érkezett Orbán Viktor Facebookon közzétett videóüzenetéhez, amelyben arra kéri a közösségi oldal használóit, hogy írják le, miről szeretnének hallani a február 7-i országértékelő beszédében. Az MNO az alábbiakban ezekből a hozzászólásokból válogatott.
febr. 6
10:45
Mentőautót akart lopni a beteg (Blikk)
febr. 6
10:45
Blokkolhatják az online pókeroldalakat Magyarországon (Portfolio)
Magyarországon és a többi uniós tagállamban is alkalmazható online szerencsejáték szabályozási javaslatot dolgozott ki a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) - közölte a nyerőgépeket üzemeltető...
febr. 6
10:45
Mentőautót akart lopni, elfogták (ATV)
Hajnalban akart elhajtani vele.
febr. 6
10:47
Súlyosan összeégett az újpesti nő (HírTV)
Egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett, öten pedig füstmérgezést abban a lakástűzben, ami vasárnap reggel 7 óra körül ütött ki főváros IV. kerületében.
febr. 6
10:47
22 órát kell várni Záhonynál (Blikk)
febr. 6
10:47
Aktivisták "túladagolták" magukát homeopátiás szerekkel (ATV)
A homeopátiás készítmények hatástalanságát bizonyítandó homeopátiás "túladagolást" hajtottak végre önkéntesek egy szegedi gyógyszertár előtt szombaton; az aktivisták az ajánlott mennyiség többszörösét, egy teljes doboznyit vettek be vettek be egy többek között álmatlanságra ajánlott szerből.
febr. 6
10:49
Fejre mért ütésekkel szabadult ki a krokodil fogásából (HírTV)
Egy ausztrál férfinak sikerült leráznia magáról egy két és fél méteres krokodilt, miután többször is pofán ütötte a ráharapó állatot. Az eset az ország északkeleti csücskében történt, Queensland államban. A férfit kórházba szállították, és nincsen életveszélyben
febr. 6
10:51
Mellkasi fájdalom - Nem csak infarktus okozhatja (WebBeteg)
A mellkasi fájdalom az egyik leggyakoribb oka a mentők riasztásának. Minden évben több százezer embert vizsgálnak meg emiatt Magyarországon. Szerencsére a panasz nem mindig a szívinfarktus jele.
febr. 6
10:54
"Ne avatkozzanak be ügyeinkbe külföldi, vagy regionális szereplők" (Kripto Akadémia)
Tárgyalásokba kezd az egyiptomi kormánnyal a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Muszlim Testvériség - közölte vasárnap a szervezet az AFP francia hírügynökséggel. Közben Joe Biden amerikai alelnök "azonnal lépéseket" szorgalmazott a demokratikus reformok megindítására, a tüntetések hatására kinevezett egyiptomi alelnökkel folytatott telefonbeszélgetésben.
febr. 6
10:57
Magyar javaslat az internetes szerencsejátékok szabályozására (Infostart)
Magyarországon és a többi uniós tagállamban is alkalmazható online szerencsejáték szabályozási javaslatot dolgozott ki a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) - közölte a nyerőgépeket üzemeltető iparág vállalkozóit képviselő érdekvédelmi szervezet elnöke.
febr. 6
11:03
Erdőtüzek pusztítanak Ausztrália nyugati részén (Infostart)
Erdőtüzek pusztítanak a nyugat-ausztráliai Perth közelében, a helyi hatóságok szerint több lakóház vált lángok martalékává.
febr. 6
11:03
A felszínen bővítik tovább a Szépművészetit (HírTV)
Felülvizsgálta a kormány a Szépművészeti Múzeum bővítésének terveit és az intézmény vezetésével úgy döntött, hogy a földalatti bővítés helyett inkább a felszínen tervez átfogó bővítést.
febr. 6
11:03
Erdőtüzek pusztítanak Ausztrália nyugati részén (Gondola)
Erdőtüzek pusztítanak a nyugat-ausztráliai Perth közelében, a helyi hatóságok szerint több lakóház vált lángok martalékává
febr. 6
11:05
Ismeretlen gyújtogatót keres a rendőrség (HírTV)
Ismeretlen ember gyújtott fel két heverőt és egy függönyt szombat kora reggel Szombathelyen, a Széll Kálmán utcában, egy lakásban. A tűzoltók idejében megfékezték a lángokat, így nem történt tragédia.
febr. 6
11:05
Mi köze van Debreczeninek Bibóhoz, a demokráciához - és Gyurcsányhoz? (Gondola)
febr. 6
11:09
Kovács Katalinnak már elege van az edzésekből (Sport365)
A 29-szeres magyar női kajakos teljes erőbedobással készül az idei szezonra. A belgrádi EB mellett a szegedi VB a legfontosabb verseny idén.
febr. 6
11:11
A Red Bull új autója egy körrel verheti az F1 mezőnyét (Sport365)
Helmut Marko a Reb Bull F1 Racing Motorsport hivatalos tanácsadója érdekes nyilatkozatot tett a német sajtóban.
febr. 6
11:12
Szörnyű baleset Somogy megyében (Alternatív Energia)
Valószínűleg egy felrobbant petárda roncsolta össze egy egy 12 éves fiú kezét Somogybabodon. Az eset szombaton történt. A rendőrség egyelőre vizsgálja, mi okozhatta a balesetet.
febr. 6
11:12
Krokodilharapás miatt szállítottak kórházba egy férfit (Kripto Akadémia)
Egy ausztrál férfinak sikerült leráznia magáról egy két és fél méteres krokodilt, miután többször is pofán ütötte a ráharapó állatot - jelentette vasárnap az ausztrál sajtó. Az eset az ország északkeleti csücskében történt, Queensland államban. A férfit kórházba szállították, és nincsen életveszélyben.
febr. 6
11:12
Mária trombitája a Művészetek Palotájában (Spa Trend Online)
Zenei korszakokat mutat be Mandel Róbert, a régizene apostola, tekerőlant művész, és hangszer restaurátor sorozata a Művészetek Palotájában. A középkor és a reneszánsz után vasárnap a barokkal ismerkedhetnek az érdeklődők.
febr. 6
11:15
Hány Oscart érdemel a dadogós király? (Blikk)
Végre látható és hallható A király beszéde, amelynek a komplett vezértrióját jelölték aranyszobrocskára. Azaz Colin Firth (király), Helena Bonham-Carter (királyné) és Geoffrey Rush (tanár) is készülhet beszédre az Oscar-gálán. Fogadjunk, hogy Firth dadogva köszöni majd meg a színészkollégák és az anyukája támogatását
febr. 6
11:21
Messi ismét kivégezte az Atléticót - videóval (Infostart)
Lionel Messi újra fantasztikus formában játszott: mesterhármast lőtt az Atlético Madrid ellen. A Barcelona rekordot állított fel: sorozatban a 16. bajnoki mérkőzését nyerte meg. Ilyenre még egyetlen csapat sem volt képes a Primera División történetében.
febr. 6
11:21
Hende Csaba is felszólal Izraelben (HírTV)
Biztonságpolitikai konferencián szólal fel a magyar honvédelmi miniszter Izraelben, vasárnap. Látogatása során Hende Csaba informális megbeszélést is folytat palesztin vezetőkkel
febr. 6
11:21
Vastag bankszámláról álmodik a magyar: százból 83 képtelen félretenni (Pénzcentrum)
Tovább csökkent a lakosság megtakarítási képessége. Száz emberből mindössze 17-nek van megtakarítása, ezért is érinthették a gazdasági válság következményei rendkívül érzékenyen a háztartások többségét. A nyugdíjas évekre a legtöbben tartós lekötött bankbetéttel készülnének....
febr. 6
11:21
70 éves a népszerű színész: egy gazdag, de nehéz életút (ATV)
A magánéletében nem olyan sikeres mint a vásznon.
febr. 6
11:24
Ismét a bika vette át az uralmat a hazai tőzsdén (ProfitLine)
Az elmúlt héten ismét emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, miután az előző héten még úgy tűnt, megtorpan a január eleje óta tartó erősödő trend.
febr. 6
11:30
Megállapodott egymással Kína és Észak-Korea (Kripto Akadémia)
Kínai cégek nyithatnak bányákat Észak-Koreában, erről ír alá megegyezést a két ország Pekingben- jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Szöul becslése szerint Észak-Korea több mint hatezer milliárd dolláros megcsapolatlan ásványkincs-készlettel rendelkezik.
febr. 6
11:39
„Az elmúlt húsz évben sokan visszaéltek az egyházi jogállással” (HírTV)
Részletesen szabályoznák az új alkotmányban a vallási és egyházi közösségek működését Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára elmondta: azért szükséges a törvény átdolgozása, mert az elmúlt 20 évben sokan visszaéltek az egyházi jogállással.
febr. 6
11:39
70 éves Nick Nolte (Blikk)
febr. 6
11:39
Áradások Srí Lankán: már több mint egy millióan otthon nélkül (ATV)
A legfrissebb hivatalos adatok szerint már legalább 14 ember halt meg a Srí Lankán pusztító áradásokban - közölték vasárnap helyi tisztségviselők. A monszunesők okozta áradások miatt már több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
febr. 6
11:41
12 éves fiú kezét roncsolta szét a petárda (HírTV)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a fiút, akinek egy petárda robbant fel a kezében szombat délután Somogybabodon. A rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
febr. 6
11:41
Debreczeni: az 1989-ben kikiáltott köztársaságnak mára annyi + videó (ATV)
A közíró szerint Orbán célja a versenyképes alternatíva ellehetetlenítése.
febr. 6
11:42
Óriásfordulat a Bundesligában, leáldozóban a Dortmund csillaga (Sport365)
Az élbolyban tanyázó csapatok váratlan botlásai és a kiesés rémétől fenyegetett együttesek bravúros győzelmei jellemezték a Bundesliga 21. játéknapját.
febr. 6
11:43
A legnagyobb ellenzéki mozgalom tárgyal a kormányzattal (HírTV)
Párbeszédet kezd az egyiptomi hatalommal a legnagyobb ellenzéki mozgalom. A Muzulmán Testvériség képviselői várhatóan ma találkoznak az alelnökkel, és arról tárgyalnak, hogy meddig hajlandók elmenni a nép követeléseinek elfogadásában.
febr. 6
11:44
Magatehetetlenül: sokkoló balesetek a versenypályán (Sport365)
Amikor hatalmasat buksz és magatehetetlenné válsz.
febr. 6
11:46
Bajok a Mercedesnél (Sport365)
A hírek szerint Michael Schumacher és Nico Rosberg csapatánál közel sem állnak olyan fényesen a dolgok, mint ahogy azt elhitetik. A Mercedes GP komoly problémákkal küzd.
febr. 6
11:48
Halálra ítélhetik az óvatlan túrázókat (Kripto Akadémia)
Vasárnap kezdődik Iránban a kémkedéssel és illegális határátlépéssel vádolt három amerikai fiatal elleni per. Az amerikaiakat 2009 nyarán vették őrizetbe az iraki-iráni határon. Egyiküket tavaly szeptemberben óvadék ellenében szabadon engedték az iráni hatóságok, ellene távollétében ítélkeznek. Az amerikai kormány többször felszólította Teheránt, hogy engedje szabadon mindegyiküket. A kémkedésért…
febr. 6
11:51
Bemutatkozott az olasz ökopénz (Infostart)
Olaszország is bemutatta a saját pénzverdéjében született egységes világvalutát. Az újrahasznált fémből nyert pénz a 2015. évi milánói világkiállításnak lesz a fizetőeszköze.
febr. 6
11:57
Kazahsztán jövőre WTO-tag akar lenni (Infostart)
Kazahsztán jövőre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagja akar lenni.

Keresés