2011. február 8. kedd

febr. 8
7:00
A föld alatt nem bővül a Szépművészeti (Spa Trend Online)
A kormány a héten arról döntött, nem épül meg a Szépművészeti Múzeum, uniós forrásból tervezett térszint alatti bővítése. A múzeum vezetése - amely januárban írta ki a kivitelezési pályázatot - megkeresésünkre közölte, néhány napja tudomásuk a van a döntésről, melyet nem kommentálnak.
febr. 8
7:02
Káosz a kultúrában (Spa Trend Online)
Rokonszenvesen mutatkozott be egy szűkkörű nyilvánosság előtt Süveges Gergő, mint az m2 intendánsa. (Új nevet is keresnek az adó számára.) Joggal figyelmeztetett arra, hogy nem gyerekcsatorna lesz, mint sokan nevezik, hanem gyermek, ifjúsági és családi csatorna.
febr. 8
7:04
Az alkotók tiltakoznak, Vajna Berlinbe készül (Spa Trend Online)
Neves művészek, a magyar kultúra nemzetközileg ismert alkotói emelték fel szavukat nemrégiben a hazai filmkultúra védelmében, felhíva a figyelmet arra, hogy az egyszemélyes irányítási rendszer bevezetése veszélyezteti a magyar film eddigi sokszínűségét.
febr. 8
7:06
Még mindig kell egy hely (Spa Trend Online)
Hétszázötvenedik előadását tartották vasárnap este A padlás című musicalnek a Vígszínházban. Egyben ekkor köszöntötték a hétszázezredik nézőt is. Folyamatosan magyar darab, ekkora teátrumban, ennyiszer még soha nem ment.
febr. 8
7:09
A Moképet is megcsapolták a "liberálisok" - lapszemle (Infostart)
A bölcsőde szociális intézmény, igazságtalan, hogy a szerencsén vagy a kapcsolatokon múlik a bejutás. A Moképet is megcsapolták a "liberálisok". A csokoládé egészségesebb, mint sok gyümölcs. Már a kamaszok sem bíznak "állam bácsi" nyugdíjában. Lapszemle.
febr. 8
7:09
Hatvan év óta először látogatott Bolíviába chilei külügyminiszter (Infostart)
Hatvan év óta először látogatott Bolíviába hétfőn chilei külügyminiszter. Alfredo Moreno La Paz-i vizitjének célja, hogy tárgyaljon hivatali partnerével, David Choquehuancával Bolívia 130 éves követeléséről: visszakaphassa tengeri kijáratát.
febr. 8
7:09
Alapvető OCÖ-s iratok nincsenek meg (HírTV)
Januárban le kellett volna zárulnia a tervek szerint az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) hivatalos átadás-átvételi procedúrájának. Ez azonban máig nem történt meg. Farkas Flórián OCÖ-elnök azt mondja: az alapvető iratok, dokumentumok – amelyek alapján át tudná venni a hivatalt – egyszerűen nincsenek meg.
febr. 8
7:09
Tűzoltókkal akarta visszaszerezni a sörét (Blikk)
febr. 8
7:09
Vészjósló szavak a sztárközgazdásztól (Portfolio)
A neves közgazdász, Marc Faber szerint egyre több jel utal arra, hogy a fejlett és fejlődő részvénypiacokon egyaránt egy visszaesés várható rövidtávon. A legnagyobb feltörekvő piacokon ráadásul akár...
febr. 8
7:11
Az Egyesült Államok nem támogatja Mubarak azonnali lemondását (Infostart)
Egymásnak ellentmondó amerikai nyilatkozatok után a washingtoni kormány tegnap elismerte, hogy nem támogatja Hoszni Mubarak elnök azonnali lemondását.
febr. 8
7:11
Rendőrségnél érdeklődött a narkótermesztésről (Blikk)
febr. 8
7:13
297 halálos áldozatot követeltek eddig az egyiptomi tüntetések (Infostart)
A Human Rights Watch összesítése szerint 297 halálos áldozatot követeltek a két héttel ezelőtt kirobbant egyiptomi kormányellenes tüntetéseket kísérő összecsapások. A New York-i székhelyű nemzetközi emberjogi szervezet 7 kairói, alexandriai és szuezi kórház adatait vetette össze.
febr. 8
7:24
Bebiztosítaná a büdzsét Matolcsy (Privátbankár)
Mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozását javasolta a költségvetésen belül a kormánynak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - olvasható a tárca közleményében. A közlemén...
febr. 8
7:24
Kátyúba hajtott? Ne reméljen gyors segítséget... (ProfitLine)
Évente mintegy ezer autós kísérli meg elismertetni a közúti kátyúk okozta kárát, de mindössze a károsultak fele jut pénzhez - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
febr. 8
7:27
Doku Umarov iszlamista lázadóvezér vállalta a moszkvai merényletet (Infostart)
Doku Umarov iszlamista lázadóvezér állítása szerint ő adott utasítást a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett, 36 halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylet végrehajtására.
febr. 8
7:27
A Moképet is megcsapolták a „liberálisok” (HírTV)
Vitatható feladatokra több tíz millió forintot fizetett ki 2007 és 2009 között egy érdekcsoporthoz tartozó partnereknek a Mokép-Pannónia Kft., amikor az állami tulajdonú filmforgalmazó cég élén Rácskay Jenő, az SZDSZ korábbi országgyűlési képviselője állt. A Mokép korábbi érájában fizettek sosem használt szoftverért, használaton kívüli DVD-kölcsönző automatáért, és több olyan munkát – példáu...
febr. 8
7:27
Tunéziában mozgósítják a tartalékosokat (Gondola)
Tunéziában mozgósítást rendelt el hétfőn a védelmi minisztérium, miközben nem szűnnek a hatalom átalakítását követelő tüntetések az észak-afrikai arab országban
febr. 8
7:27
Betörése helyén hagyta töltődő mobilját (Blikk)
febr. 8
7:27
Visszaélhetnek a családi kedvezménnyel, ha módosítják a szabályt (Adózóna)
Az élettársaknak, a jelenlegi gyakorlat szerint, kevesebb családi kedvezmény jár három gyerek után, mintha házasok volnának. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) e helyzeten jogszabály-módosítással változtatna. Csakhogy a tervezett módosítás újabb aggályokat vet fel: az egy háztartásban élő, de házasságot nem kötő szülők - szakértők szerint - visszaélhetnek az új szabállyal.
febr. 8
7:27
„Üres, képtelenség értékelni” Az ellenzék Orbán beszédéről + videó (ATV)
„Magyarország megújul” címmel, tizenharmadszor értékelt évet Orbán Viktor hétfőn. A Fidesz elnöke 1999 óta hagyományosan minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. A kormányfő szerint ahhoz, hogy Magyarország legyűrje az államadósságot, mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell.
febr. 8
7:27
Alpesisí-vb: Először osztanának pénzdíjat (Sport365)
Az alpesisí-világbajnokságok történetében először a Németországban a ma rajtoló eseményen fordul elő az, hogy az első hat helyezett pénzdíjban is részesül.
febr. 8
7:29
Hatalmas tűz Manila egyik szegénynegyedében (Infostart)
Legkevesebb 25 ezer ember vált hajléktalanná a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila egyik nyomornegyedében, ahol keddre virradó éjszaka hatalmas tűz pusztított.
febr. 8
7:29
Több ezer diák állhat munkába (HírTV)
Több mint háromszázötven iskola jelentkezett a diákok közösségi munkáját támogató Társadalmi szolidaritás (Társ) program pályázatára a február elejei határidőig. Márciusban kísérleti jelleggel több ezer diák kezdi meg a munkát, amelynek célja nem a pénzkeresés, hanem a rászorulók segítése lesz – írja a Magyar Nemzet.
febr. 8
7:29
HRW: közel háromszázan haltak meg az egyiptomi felkelésben (Gondola)
Legalább 297 halálos áldozatot követeltek a két héttel ezelőtt kirobbant egyiptomi kormányellenes tüntetéseket kísérő összecsapások - közölte a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet hétfőn
febr. 8
7:29
Segítség a rászorulóknak: kell-e adózni a pénzbeli felajánlás után? (Adózóna)
Egy család kért segítséget az Adózónától: a házukat belvíz és árvíz fenyegeti. Pénzbeli felajánlásokat kaptak, de nem tudják, milyen adókötelezettséget jelenthet ez a számukra, s mivel kell számolni az adományozónak. A NAV válaszol.
febr. 8
7:29
Nyert a Lakers, kikapott Boston, a Cleveland, majdnem csodát tett (Sport365)
Az NBA mai játéknapján a Los Angeles Lakers legyőzte a Memphis Grizzliest. A Boston Celtics hatalmas meglepetésre kikapott Charlotteban. Dallasban, majdnem megszakadt a Cleveland rossz sorozata.
febr. 8
7:31
"Sürgős változást" akar Marokkóban egy iszlamista mozgalom (Infostart)
"Sürgős demokratikus változást", a "tekintélyuralomnak véget vető mechanizmus megteremtését", és "a hatalmi ágak valódi szétválasztását" akarja Marokkóban az észak-afrikai arab ország egyik legjelentősebb iszlamista szervezete, amelyet a hatóságok betiltottak, de megtűrnek.
febr. 8
7:31
Eltiltást kapott a Bernucci-család (Sport365)
Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) doppingvétség miatt súlyos eltiltást szabott ki Lorenzo Bernucci országúti kerékpárosra, valamint családja több tagjára.
febr. 8
7:36
Vizsgálják a MOKÉP-et (Alternatív Energia)
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének elkövetése miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az állami tulajdonú filmforgalmazó cég, a MOKÉP új vezetése.
febr. 8
7:42
A Pékszövetség elnöke szerint nőhet a kenyér ára (Infostart)
A kenyér árának emelésére számít a dráguló gabona, a történelmi csúcson járó üzemanyag- és energiaár miatt a Pékszövetség elnöke.
febr. 8
7:42
Ötmilliót ér egy munkahely a kormánynak (Privátbankár)
Csak magyar beszállítók alkalmazásával juthatnak extra állami támogatáshoz a multik ezentúl, de egy létrehozott munkahelyre nem áldozna ötmilliónál többet a kormány
febr. 8
7:45
Orbán Viktor ma Zágrábban tárgyal (Infostart)
A többi között három kétoldalú energetikai, illetve olajipari megállapodást ír alá a magyar és a horvát kormányfő ma Zágrábban. Orbán Viktor miniszterelnök a tavaly júliusi, budapesti találkozójuk után tárgyal újra Jadranka Kosorral, Horvátország miniszterelnökével.
febr. 8
7:45
Mólónak ütközött és kettétört (HírTV)
Február 7-én, Poti kikötő közelében, grúz felségvizeken vihar következtében elsüllyedt a Hrihorij Petrovszkij ukrán teherhajó.
febr. 8
7:45
Egy iszlamista lázadóvezér adott utasítást a moszkvai merényletre (Gondola)
Doku Umarov iszlamista lázadóvezér közölte egy hétfőn ismertté vált videofelvételen, hogy ő adott utasítást a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett, 36 halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylet végrehajtására
febr. 8
7:45
Hatalmas tűz Manila egyik szegénynegyedében (Blikk)
febr. 8
7:45
Richter: picit jobb (Portfolio)
A várakozásokat kismértékben felülmúló negyedik negyedéves nettó profitot tett közzé ma hajnalban a Richter, melynek üzemi eredményét számos egyszeri tétel és számviteli változás torzítja. Az...
febr. 8
7:45
Mesterházy Kósa beperlésén gondolkozik + videó (ATV)
A Fidesz ügyvezető alelnöke keresztapának nevezte a szocialisták elnökét.
febr. 8
7:47
Nincs több extra kedvezmény (HírTV)
Szakít a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több hazánkban működő nemzetközi nagyvállalatot – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Becsey Zsolt, a tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára.
febr. 8
7:47
Magyar Nemzet: nincs több extra kedvezmény a multiknak (Gondola)
Szakít a Nemzetgazdasági Minisztérium azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz képest sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Becsey Zsolt, a tárca külgazdasági ügyekért felelős államtitkára
febr. 8
7:47
Újabb NATO-áldozat Afganisztánban (Blikk)
febr. 8
7:51
A fertőzéses eredetű ízületi gyulladásról (WebBeteg)
Azt a típusú ízületi gyulladást, amelyet az ízületbe kerülő kórokozók okoznak, fertőzéses eredetű ízületi gyulladásnak (infekt arthritis) nevezzük. Több típusú baktérium okozhatja, amelyek az ízületbe a vérárammal vagy direkt módon kerülhetnek be (pl.: ízületi műtét, ízületbe adott injekció vagy ízületközeli sérülés útján).
febr. 8
7:54
Alig egy hét van még a felsőoktatási felvételi jelentkezésekre (Alternatív Energia)
A 2011 szeptemberében induló képzésekre a felvételi jelentkezéseket február 15-ig lehet beadni, az elektronikus hitelesítés február 23-ig történik meg, április végéig ellenőrizhetik a leendő egyetemisták, főiskolások az adataikat, június 1-ig kell beküldeniük az érettségi bizonyítványokat és a többletpontokat igazoló dokumentumokat, július 7-ig lehet módosítani az intézmények, szakok sorrendjén, a…
febr. 8
7:57
Vállalati egyesülésekről szóló hírek erősítették tovább az USA piacokat (ProfitLine)
Az részvényindexek további erősödésével kezdődött a hét az Egyesült Államokban, mert több vállalategyesülési, illetve felvásárlási hír hatására megnőtt a befektetők kereslete a részvények iránt. A DJIA és a S&P 500-as index is két és fél éves csúcson zárt.
febr. 8
7:59
Nyegyedével csökkent a Richter nyeresége a IV. negyedévben (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. 2010 negyedik negyedévi, konszolidált adózott nyeresége 10,175 milliárd forint lett, 24,8 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál; a tavalyi év egészében a gyógyszergyár 33,1 százalékkal 67,842 milliárd forintra növelte nyereségét - közölte a társaság kedden.
febr. 8
8:00
All Star-kosárgála jövő szombaton (Sport365)
Mészáros Lajos, a férfi válogatott szakmai igazgatója kiküldte a meghívókat a jövő szombaton a budapesti Sportmax-Hegyvidékben sorra kerülő All Star-gála főmérkőzésén számításba vett magyar kosarasoknak.
febr. 8
8:01
Ma már vegyesen szerepelnek az ázsiai részvénypiacok (ProfitLine)
Az előző napok erősödése után vegyesen alakulnak az ázsiai részvénypiacok, Dél-Koreában a héten várható kamatemelés, Indiánban és Hong Kong-ban a továbbra is nyomasztóan magas infláció, illetve az ezzel kapcsolatban várható további lépések okoznak csökkenést.
febr. 8
8:02
Arcon találták a világelső teniszezőt (Sport365)
Közelről találták fejbe egy labdával Caroline Wozniackit. A világranglista vezető női teniszező a FED-kupában szenvedett fájdalmas balesetet, ráadásul a meccset is elvesztette a csapatával.
febr. 8
8:03
"Komoly alkotmányos, politikai és gazdasági változások várhatóak Egyiptomban" (Infostart)
Egyiptom budapesti nagykövete is meglepődött a tüntetéseken, és felhívta a figyelmet az internet szerepére, mivel Egyiptom lakosságának negyede használja az internetet, és a népesség háromnegyedének van mobiltelefonja. Ali el-Hefni az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy komoly alkotmányos, politikai és gazdasági változások várhatóak.
febr. 8
8:03
Prostitúcióra kényszerítette feleségét (HírTV)
Őrizetbe vettek egy férfit, aki feleségét veréssel kényszerítette prostitúcióra.
febr. 8
8:03
Magyar Nemzet : újra napirenden az ellentőzsde? (Gondola)
Erős adut kaptak a kezükbe a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) osztrák tulajdonosaival szembeforduló hazai érdekcsoportok: egy január elején életbe lépett törvény a korábbinál könnyebbé és olcsóbbá teszi a részvények másik tőzsdére költöztetését

Keresés