A rossz bajnoki eredmények miatt kirúgták Miguel Ángel Portugalt, a Racing Santander csapatának vezetőedzőjét. A Santander csak a 16. helyen áll a spanyol labdarúgó-bajnokságban.
4,3 millió angol fontra, vagyis magyar pénzre átszámítva közel 1,4 milliárd forintra pereli Wayne Rooneyt egy tanácsadó cég, mellyel még akkor kötött szerződést a futballista, amikor az Evertonnál szerepelt.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 44 éves nagykállói férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint hétfő este ittasan halálra gázolt egy 51 éves nőt és 25 éves lányát.
Harsányi Szilvia diplomáján még meg sem száradt a pecsét, máris belecsöppent a multinacionális munkakultúrába TMP WORLDWIDE tanácsadójaként, majd az Egyesült Államokban bővítette szakmai tudását. Igazi csapatjátékos, melynek elismeréséül tavaly megkapta az év dolgozója címet. A szakember öt éve dolgozik a Manpowernél.
A negyedév végére ugyan mintegy 21 milliárd forint távozott az alapokból, azonban a teljes év egészében több mint 500 milliárd forinttal bővült a befektetési alapok vagyona
A tizenkettedik hét után már nem embrióról, hanem magzatról beszélünk. A baba ülőmagassága (a fejétől a fenekéig mért érték, CRL) már több mint 4 centiméter, és az arc egyes részei is felismerhetők.
A zárt munkaülésen az EU közlekedési tárca vezetői a transzeurópai közlekedési hálózat tervezési módszertanában és finanszírozásában várható változásokról mondják el véleményüket
Támogatja a Legfelsőbb Bíróság elnöke az önálló közigazgatási bíróság létrejöttét, de csak a bírósági szervezeten belül. Baka András szerint a polgári eljárásból kellene az önállósított közigazgatási eljárást megalkotni.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordul a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), mert a beérkező panaszok szerint egy magyarországi bank a fogyasztók hátrányára kezdeményezte lakossági- és bankkártya kondícióinak, valamint a számlacsomagokra vonatkozóan megkötött szerződéseinek módosítását
A testére erősített övekben és a gyomrába rejtett kapszulákban próbált meg kokaint csempészni Paraguayból Madridba egy magyar férfi, akit hétfőn vettek őrizetbe a legnagyobb paraguayi repülőtéren.
A testére erősített övekben és a gyomrába rejtett kapszulákban próbált meg kokaint csempészni Paraguayból Madridba egy magyar férfi, akit hétfőn vettek őrizetbe a legnagyobb paraguayi repülőtéren.
Megtorpanni látszik az európai indexek többsége a keddi napon az elmúlt időszak emelkedéseit követően. Negyedéves gyorsjelentéseiket közzétevő cégek részvényeiben viszont jelentősebb mozgásokat...
Az új Peugeot 308 friss küllemmel, innovatív e-HDi mikro-hibrid technikával és optimalizált fogyasztással illetve CO2 emisszióval (98 g/km-től) érkezik
Minden indoklás nélkül kiutasították Oroszországból a Guardian című brit lap moszkvai tudósítóját – közölte hétfő este az újság. Luke Harding a hétvégén tért vissza Moszkvába, miután a WikiLeaks által megszerzett amerikai diplomáciai táviratokban található, Oroszországgal kapcsolatos állításokról tudósított. A brit külügyminisztérium magyarázatot követel az esettel kapcsolatban.
Háromórás várakozás alakult ki a nagylaki határátkelőhely belépő oldalán kedd reggelre a teherforgalomban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata
Nem tudni, találnak-e új sztárokat az RTL Klub tehetségkutatójában, de az biztos, hogy négy állócsillag szerepel a show-ban: ismét Oroszlán, Fáy, Hernádi és Szirtes zsűrizik a Csillag születikben.
A tavalyi negyedik negyedévben közel 21 milliárd forint tőkét vontak ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tagjai által kezelt alapokból, a piaci teljesítmények viszont 75,6 milliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát - közölte a BAMOSZ kedden az MTI-vel.
Hosszú évek után újra lesz magyar alkotás a Berlinale játékfilmes versenyében: Tarr Béla A torinói ló című új filmjének világpremierjét a seregszemlén tartják
Emeli a bankokra kirótt bankadó mértékét a brit kormány. A bankadó, amelynek teljes mértékű érvényesítéséből a kormány hosszabb távon évi 2,5 milliárd font (800 milliárd forint) körüli költségvetési bevételt remél, már a tavaly májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális koalíció első költségvetésében szerepelt.
A szerdai mérkőzést megelőzően négyszer találkozott egymással a magyar és az azeri labdarúgó-válogatott, és eddig valamennyi találkozót a magyar nyerte.
A Richter Gedeon Nyrt. összességében a tavalyival megegyező, euróban számított forgalommal és jelentős profitcsökkenéssel számol 2011-ben - közölte Bogsch Erik vezérigazgató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Öt autó ütközött egymásnak a hármas úton az ongaújfalui elágazásnál hétfő este Borsodban. A balesetben nyolcan sérültek meg, közöttük három gyermek. Négy sérült állapota súlyos.
A testére erősített övekben és a gyomrába rejtett kapszulákban próbált meg kokaint csempészni Paraguayból Madridba egy magyar férfi, akit hétfőn vettek őrizetbe a legnagyobb paraguayi repülőtéren
Évek óta nincs megoldás a szombathelyi Napfény lakópark ügyében. A házak félig készültek el, a lakók a kivitelezőnek fizettek ugyan, a bank viszont el akarja árverezni az ingatlanokat. Magyar építési horror....
A kormány csökkenti az állami támogatások arányát a külföldi nagyvállalatok esetében. Csak az a multinacionális vállalat részesülhet támogatásban, amelyik garantálja a magyar beszállítók alkalmazását - jelentette ki Becsey Zsolt a külgazdaságért felelős államtitkár.
Vírusos agyhártyagyulladás terjed Kárpátalján. Egyelőre öt betegnél állapítottak meg a betegséget, de további ötvenet kezelnek a veszélyes kór gyanújával az ukrajnai Ungváron - adta hírül kedden a kárpátaljai UA-Reporter hírportál. A fertőzés elsősorban a szegénységi szint alatt élő roma közösség körében terjed.
Nigériában az országutak targikus állapota és a gyorshajtás miatt gyakoriak a halálos kimenetelű balesetek, most egy gépkocsi ütközött két szembe jövő távolsági busszal az észak-nigériai tartományban
Csaknem 21 milliárd forint tőkét vontak ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai által kezelt alapokból 2010 utolsó negyedévében. A piaci teljesítmények ugyanebben az időben 75,6 milliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát.
Az állami felügyelet alá vont Mal Zrt. kormánybiztosa Nagy Anna kormányszóvivővel együtt tekinti meg az épülő devecseri és kolontári lakóparkot, illetve a kolontári mintaházat
Az országban már 312 embert kellett kiköltöztetni otthonából, mert a belvíz miatt lakhatatlanná vált a házuk - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Bejelentést tesz a Volksbanknál tapasztalt áremelések miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. A szervezet munkatársa az InfoRádióban azt mondta: szerintük a bank az ügyfelekkel kívánja megfizettetni a korábbi rájuk kirótt adót, és félő, hogy ezt a példát más pénzintézetek is követik.