Megérkezett az első gólya Magyarországra, és Tüskeváron foglalta el a fészkét. Évek óta erre a Veszprém megyei településre érkezik először gólya, lehetséges azonban, hogy ez a példány el sem repült Afrikába. A Magyar Madártani Egyesület munkatársa szerint valószínű, hogy a madár Európában telelt.
Magyarországon a vendégek és vendégéjszakák száma tavaly körülbelül két százalékkal emelkedett. A vendégszám növekedéséből elsősorban a szállodák profitáltak, ahol a növekedés hat százalék körüli volt. A négy- és ötcsillagos helyek forgalma körülbelül 15 százalékkal növekedett – áll a Colliers International budapesti irodájának szerdai közleményében.
A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. szerdától működik, ahhoz bármelyik munkaadó csatlakozhat, amennyiben kiegészítő nyugdíjat akar adni a munkavállalóinak - mondta Zugrovics Loránd vezérigazgató szerdán sajtótájékoztatón Budapesten
Felettébb kellemetlen szituációban volt része egy bolti eladónak Texasban. Ha rá is érvényes lenne az a szabály, hogy az összetört árut ki kell fizetni, akkor a fiatalember, most nagy gondban lenne.
Fennállásának legsikeresebb esztendeje volt 2010 a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. számára - közölte a társaság mai sajtótájékoztatóján Gergely Károly elnök-vezérigazgató. A cég a ráfordításként...
Négy hónap alatt körülbelül 350 ember halt meg Magyarországon a hideg idő miatt. A rendőrségi statisztika szerint 162 halálos áldozata van a hidegnek szeptember vége óta, ám ebben nincsenek benne azok, akiket kihűlés miatt kerültek kórházba, és ott haltak meg.
Már a tavalyi év végén érezhető volt az irodapiac élénkülése: az utolsó negyedévben sok cég költözött új irodába. Ez a folyamat folytatódni látszik az év első hónapjában is. A GVA Robertson által...
A román hatóságok ígérete szerint megszüntetik Nagylaknál a szigorú ellenőrzést, így éjféltől helyreállhat a teherforgalom - mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Greenpeace nem hiteles mérési eredményekre hivatkozva, valótlanul állítja, hogy az ajkai timföldgyár továbbra is szennyezi a környezetet - mondta Kossa György, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt
Sydney - Hihetetlen szerencséje volt egy repülőgép utasainak Ausztráliában. Az egymotoros kisgép egy utcára zuhant Sydney külvárosában – de mindkét utas és még velük utazó kutyájuk is sértetlenül úszta meg a kalandot.
Beteg gyermekével gyesen lévő munkavállalót bocsátott el a munkaadó minden értesítés és indoklás nélkül. Milyen jogai vannak, s mit tehet a gyesen lévő alkalmazott?
Az asztmára való hajlam örökölhető, de a betegség kialakulása ellen már a várandósság alatti időszakban is sokat tehetünk. Különösen azokban a családokban kell ügyelni a megelőzésre, ahol gyakoriak az allergiás betegségek.
Kivonult az észak-koreai küldöttség szerdán a dél-koreaiakkal folytatott katonai jellegű tárgyalásokról. A szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint a kivonulás után tíz perccel a phenjani delegáció átlépte a határt, és végleg távozott.
Legkésőbb február 15-éig, jövő hét keddig lehet az egyszerűsített bevallás választásáról szóló 1053Ny számú nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz megküldeni. A február 15-ei határidő jogvesztő....
Kihirdette az azerbajdzsáni barátságos mérkőzés kezdőcsapatát Egervári Sándor. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Király Gábort állítja a kapuba, elöl pedig két csatárral kezdünk: Rudolf Gergellyel és Priskin Tamással.
A Fidesz szerénységet javasol Gyurcsány Ferencnek azzal kapcsolatban, hogy a volt kormányfő szerdai blogbejegyzésében egyebek mellett úgy fogalmaz: "múlt pénteken befejeződött féléves EU elnökségünk"; "35 nap alatt világossá vált, hogy a magyar miniszterelnök súlytalanabb az ágyak alatt megbúvó pormacskánál"
A QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. szerdától működik, ahhoz bármelyik munkaadó csatlakozhat, amennyiben kiegészítő nyugdíjat akar adni a munkavállalóinak - mondta Zugrovics Loránd vezérigazgató szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Németországban három százalékos növekedésre, munkahelyteremtésre, rekord szintű beruházási aktivitásra és exportsikerekre számítanak a vállalkozások 2011-ben egy szerdán bemutatott felmérés szerint.
Németországban három százalékos növekedésre, munkahelyteremtésre, rekord szintű beruházási aktivitásra és exportsikerekre számítanak a vállalkozások 2011-ben egy szerdán bemutatott felmérés szerint - ...
Itt az újabb tinisztár-románc! SP és Szorcsik H. Viki egy nap leforgása alatt szeretett egymásba, veszett össze, és békült ki. De csak SP legújabb klipjében.
Csakis a vállalaton múlik, hogy milyen kompetencia szótárral és térképpel dolgozik. Ma már a kompetencia fogalom teljesen beépült a köztudatba és mindenki, mindenhol használja. "Trendi lett", és néha zavaros az értelmezése, miként a kompetencia szótár vagy térkép fogalmak is keverednek. Cikkünkben ezeket próbáljuk tisztázni.
Az Egyesült Államok szerdán felszólította az egyiptomi vezetést, hogy azonnal szüntesse meg a 30 éve elrendelt rendkívüli állapotot. Joe Biden amerikai alelnök pedig a változások gyorsítását kérte az egyiptomi kollégájával, Omár Szulejmán alelnökkel folytatott telefonbeszélgetésben.
Tovább nőtt a tehergépjárművek várakozási ideje szerda délelőtt a nagylaki határátkelőnél, a kilépő oldalon nyolc, a belépő oldalon hat órát kell sorban állniuk a kamionosoknak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t
Az Európai Központi Bank elnöki posztjával kapcsolatos találgatások ma véget érhetnek, a Reuters információi szerint ugyanis a Bundesbank hamarosan közleményt tesz közzé az ügyben. A hírügynökség úgy...
Tizenhárom megye 141 településén kell védekezni az ár- és belvíz ellen. Míg hétfőn újabb kilenccel, 312-re nőtt a kitelepítettek száma, kedden már egyetlen embernek sem kellett elhagynia az otthonát.
Lelőttek egy dél-szudáni minisztert szerdán, napokkal azt követően, hogy a népszavazás megerősítette, hogy a régió lesz Afrika legfiatalabb független állama - közölte egy dél-szudáni katonai szóvivő
A fogyasztási hitelek piacán vezető szerepet betöltő Magyar Cetelem Bank Zrt. új központot választott magának. A cég az idei év második negyedévében költözik az Eiffel Tér Irodaház mintegy 3,500...
A mai játéknapon a brazilok Franciaország ellen lépnek pályára. Az összecsapáson két - a nyári világbajnokság óta jócskán átalakított - válogatott lép pályára.
Legkésőbb február 15-éig, jövő hét keddig lehet az egyszerűsített bevallás választásáról szóló nyilatkozatot az adóhatósághoz megküldeni. Figyelem, a határidő jogvesztő
Prince New Yorki koncertjén hívta fel a színpadra Kimet és azt kérte tőle, riszálja magát. A valóságshow-sztár szégyenlősen tipegett, mire az énekes lelökte a színpadról.
A francia elnök szerdán elrendelte, hogy a kormány tagjai szabadságukat csak hazájukban tölthetik el. Az AFP francia hírügynökség szerint Nicolas Sarkozy döntése egyértelműen összefügg a legutóbbi botránnyal, amelynek főszereplője a francia külügyminiszter, aki többször is a nemrég megbuktatott tunéziai elnöknél vendégeskedett.
Az ifo gazdaságkutató intézet idei első negyedévre vonatkozó euróövezeti üzleti hangulat indexe jelentős mértékben növekedett, s 2007 óta első alkalommal haladta meg a hosszú távú gördülő átlagot
Hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítése ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke
Vetési Ivánt nevezte ki miniszteri biztosnak a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) koncepciójának kidolgozásának és megvalósításának összefogására – áll a Magyar Közlöny melléklete, a Hivatalos Értesítő keddi számában.
Meredeken erősödik az inflációs várakozás az európai kötvénypiaci befektetők körében, jóllehet alig néhány negyedéve még elsősorban a deflációtól tartottak - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett legújabb felmérésében.
Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke hűtlen kezelés, hanyag kezelés és magánokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett.