Szlovákia idei első kéthavi költségvetési hiánya 344,1 millió euróra esett az egy évvel korábbi 780,3 millió euróról, elsősorban a kiadások csökkenése és a bevételek növekedése következtében.
A kormány a gazdasági helyzetet látva három forgatókönyvet mérlegelt, végül a sokrétű szerkezeti reformokat tartalmazó Széll Kálmán Programot választotta, amely 2014-re a GDP 70%-a alá mérsékli...
2010 decemberében 28 ezerrel folytatódott a növekedés, így a hónapban 1,907 millió volt a becsült vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)....
Már eddig is folytak találgatások arról, hogy az Audi egy, az A4-esnél is kisebb szedánt gyártana, ám most már hivatalos az információ, miszerint lépcsőshátú változat is készül majd az A3-asból, s már teljes pompájában is megcsodálhatjuk az ingolstadtiak kisszedánját.
A kormány strukturális reformterve, és a közölt, 2013-ra 900 milliárd forintos egyensúlyjavítás jól cseng, de 90 százalék a végrehajtáson múlik - mondták el az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók.
A kormány ma bemutatott közép távú programja a Portfolio.hu értékelése szerint összességében jó irányba tett, tartós hatású lépésekből áll, azonban a terveket fokozott megvalósíthatósági kockázatok...
A magyar kormány kedden ismertetett intézkedési tervének főszámai jobbak a vártnál; a piac innentől a végrehajtás hatékonyságát figyeli - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők.
Eltérően hatott a tőzsdei vezető részvényekre a Széll Kálmán Terv részleteinek bemutatása, a bankadó harmadik évi összegének megemelése, a nyereségadó csökkentésének kitolása gyengítette a papírokat, az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemző szerint azonban ennek hatásait az intézkedések kedvező piaci fogadtatása ellensúlyozhatja.
A jövő év szeptemberében életbe lépő közoktatási törvényben tizennyolcról tizenöt évre csökkentik az oktatási kötelezettség felső korhatárát. Ez a Széll Kálmán Tervből derül ki, amelyet kedden ismertettek. A dokumentum szól arról is, hogy az államnak vissza kell térnie az oktatás világába: nem függhet az oktatás színvonala az önkormányzatok helyzetétől és eseti döntéseitől.
Bár a fűtőolaj nem reagált olyan hevesen a közel-keleti eseményekre, mint a kőolaj, önmagához képest mégis felgyorsult a mozgás. Először az emelkedő trendcsatorna tetejéhez húzott az árfolyam, majd a következő napon megpróbált kitörni belőle.(Solar Capital)
Genf - Öko lett a Rolls-Royce. A márka tervezői rájöttek, luxus ide vagy oda, haladniuk kell a korral, így az idei genfi autókiállításon egy igazi környezetkímélő újdonsággal rukkolnak elő.
A KSH által közölt 2010. IV. negyedéves adatok egyelőre a nemzetgazdasági beruházások jelentős csökkenését mutatják. A következő hónapokra vonatkozóan a kkv szektorban egyelőre azt látjuk, hogy bizonyos beruházások, így az informatikai fejlesztések és a gépek, berendezések beszerzése ugyan már növekedésnek indulhat, miközben az ingatlan beruházások tekintetében továbbra sem látunk biztató jeleket…
A konkrétumokat hiányolják az ellenzéki pártok a Széll Kálmán Tervből, amit megszorító csomagként értékeltek. A piacok továbbra is türelmesek, bár a BÉT-en néhány papír hirtelen padlót fogott a bejelentés után
A hetente internetezők naponta átlagosan három óra kilenc percet interneteznek - ennek a harminc százalékát hordozható eszközökön keresztül. Az eszközhasználat is egyre "személyesebbé" válik, egyre nagyobb mértékben egy felhasználóhoz kötődik - derül ki a GfK Hungária Digital Connected Consumer 2011. januárban készült kutatásából.
Nagylaknál egy ellenőrzés során hét palesztin került elő egy kamionból. A sofőr valószínűleg nem tudott róla, hogy a rakomány mellett utasai is vannak.
Az új-zélandi rendőrség szerint 240-en is meghalhattak az egy héttel ezelőtti földrengésben. A katasztrófa áldozataira Christchurchben és több városban is két perces néma csenddel emlékeztek.
A jemeni elnök kedden azzal vádolta meg Izraelt és az Egyesült Államokat, hogy a háttérből irányítják az arab világot felforgató eseményeket. Keeden ismét kormányellenes tüntetők tízezrei vonultak a Szanaai Egyetem elé, hogy követeljék az elnök és kormányának a távozását.
Az egészségügyi államtitkár szerint orvosokból, kórházi kisegítő személyzetből ma is hiány van, így ott leépítésekre nem lehet számítani. Szócska Miklós országjáró útja ma ért véget.
Lefekvés előtt csepegtettek a 19 éves brit lány szemébe, reggel azonban arra ébredt, hogy csomók és fekélyek borítják a testét és arcát, az ajka megduzzadt és mindemellett szörnyű fájdalmai voltak.
Genf - Öko lett a Rolls-Royce. A márka tervezői rájöttek, luxus ide vagy oda, haladniuk kell a korral, így az idei genfi autókiállításon egy igazi környezetkímélő újdonsággal rukkolnak elő.
Meghalt egy influenzás beteg Zala megyében a H1N1 vírus fertőzése következményeként - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve.
A jövő év szeptemberében életbe lépő közoktatási törvényben tizennyolcról tizenöt évre csökkentik az oktatási kötelezettség felső korhatárát. Ez a Széll Kálmán-tervből derül ki. A dokumentum szól arról is, hogy az államnak vissza kell térnie az oktatás világába: nem függhet az oktatás színvonala az önkormányzatok helyzetétől és eseti döntéseitől. Az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek…
Visszafoghatja a világgazdaság növekedését a magas olajár az IMF vezetője szerint. Dominique Strauss-Kahn erről Panamában beszélt. A múlt héten a nyersolaj hordónkénti ára megközelítette a 120 dollárt, miután a kitermelés leállt Líbiában. A valutaalap szerint ha tartósan ezen a szinten marad az olajár, az szociális válságot okozhat a legszegényebb országokban.
A kormány rendelete értelmében március 1-jétől szigorúbb szabályokat kell alkalmazni azokkal szemben, akik engedély nélkül készítenek, forgalmaznak gyógyszert, továbbá indokolatlan mennyiségben birtokolnak ilyen készítményeket - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) hétfőn az MTI-vel.
Élő politikai hullának nevezte az Interfax orosz hírügynökség szerint Oroszország vezetése Moamer Kadhafi líbiai vezetőt, akinek a Kreml szerint nincs helye a civilizált világban, és távoznia kell az ország éléről. A hírügynökséget tájékoztató forrás - akit nem neveztek meg - azzal magyarázta a nyilvánvalóan lassú orosz reakciót, hogy bár Dmitrij Medvegyev elnök kezdetektől negatívan viszonyult a…
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idei év végéig olyan lépéseket dolgoz ki, amelyek a vállalkozások adósságterhének további csökkentéséhez vezetnek, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pedig megalkotja azokat a jogszabályokat, amelyek a végrehajtási és felszámolási eljárások gyorsítása és átláthatóvá tétele révén csökkentik a vállalkozások terheit - derül ki a kedden ismertetett…
Rúgós bicskával a kezében követelte egy 20 éves sárospataki férfi a letétbe helyezett pénzét egy helyi közintézményben, tettéért gyorsított eljárás keretében négy év letöltendő szabadságvesztést kapott.
Határsértőkre bukkantak a határrendészek Nagylaknál, egy kamion rakterében hétfőn. A hét ember a sofőr tudta nélkül osont fel a járműre. A céljuk az volt, hogy eljussanak Nyugat-Európába.
Élő politikai hullának nevezte az Interfax orosz hírügynökség szerint Oroszország vezetése Moamer Kadhafi líbiai vezetőt, akinek a Kreml szerint nincs helye a civilizált világban és távoznia kell az ország éléről.
Magyarország számára most jött el a pillanat, hogy hadat üzenjünk az adósságnak, amely polipként ráfonódott az életünkre - írja Orbán Viktor a Széll Kálmán Terv, Összefogás az adósság ellen című...
Csaknem két évtizeddel az eredeti film elkészülte után folytatódhat minden idők egyik legegyügyűbb, legbárdolatlanabb és legsikeresebb amerikai vígjátéka, a Dumb és Dumber - Dilibogyók.
Hosszú várakozás és előkészületek után végre itt vagyunk a Genfi Autószalon forgatagában. A bemutatók, menetpróbák és interjúk közepette igyekszünk minél több élményről és újdonságról beszámolni Önöknek, még akkor is, ha internetkapcsolathoz jutni még itt sem egyszerű.
Az idén 1,6 százalékkal nő az euróövezet gazdasága, de a növekedés továbbra is egyenetlen, több tagország nehéz kiigazítási időszakot él át - ismertette az Európai Bizottság felfelé módosított növekedési becslését kedden Olli Rehn uniós gazdasági és pénzügyi biztos. Korábban 1,5 százalékot vártak.
A kisgyerekes szülők körében gyakori a láztól való rettegés - állapítja meg az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia (AAP) hétfőn közzétett jelentésében, melyben az orvosok arra intik a szülőket, hogy nem szükséges mindig kezelni a megemelkedett testhőmérsékletet.
Meghalt egy influenzás beteg Zala megyében a H1N1 vírus fertőzése következményeként - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve kedden.
A kormány strukturális reformterve, és a közölt, 2013-ra 900 milliárd forintos egyensúlyjavítás jól cseng, de 90 százalék a végrehajtáson múlik. A nemzetgazdasági miniszter bejelentései sajnos nem...
Elégedettek a piaci elemzők a Széll Kálmán Terv irányával, céljával, de a piac több részlet megismerését várja. Az MTI-nek kedden nyilatkozva kiemelték: a kormány terveinek legfontosabb üzenete az államadósság-csökkentés.