Hétfőn még biztosan nem főznek abban a 18 Pest megyei középiskolában, ahol a közétkeztetést ellátó cég a megye jelentős tartozása miatt múlt csütörtökön felfüggesztette a menzák működését
Az amerikai felnőttek több mint harmada rendszeresen hét óránál kevesebbet alszik, ezért sokaknak gondot jelent a koncentrálás, az emlékezés, sőt még a vezetés is.
Igazi XXI. századi mumus, a reform táplálkozás legnagyobb ellensége, a zsír esszenciája, a mindig csodálatos, soha meg nem unható, sokféleképp készíthető, önmagában vagy bármi mással ehető szalonna.
Kapcsolódó módosító javaslat formájában az Országgyűlés elé terjesztette azt a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását érintő indítványt a fideszes Hollósi Antal Gábor, amely megtiltaná a dohányzást a 18 évesnél fiatalabb utast szállító gépkocsik utasterében
Tervezhető jövővel számol a BKV - írja a Népszava. A lap szerint a közlekedési vállalatnál minderre csak akkor van esély, ha az állami mankó után nem termelik újra az adósságállományt.
Budapest - Csak egy fél órám van! - szögezi le a telefonban, majd meglepően barátságosan, mosolyogva fogad 60-as éveket idéző gyártelepi irodájában Szilvássy Csilla (60), a 98. leggazdagabb magyar, aki nőként a negyedik a rangos listán.
Magyarország - Míg régen bizonyos szakmákban kizárólag férfiak jeleskedtek, egyre több nő bizonyítja be, hogy megállja a helyét az élet keményebb területein is.
Nemzeti hitvallás - így hívják majd az új alkotmány preambulumát. Gulyás Gergely megerősítette: rögzítik az állam kötelezettségét a magzati élettel kapcsolatban, de ez semmiképpen sem vonhatja maga után a abortusztilalmat.
Róma - Keleti Györgyi szabadlábra helyezését sürgette a római bíróságon az Olaszországban előzetes letartóztatásban ülő modell ügyvédje, Massimiliano Scaringella.
Tizenhét év alatt mintegy 50 millió forint értékű kiállított tárgyat tulajdonítottak el, vagy cseréltek ki az Iparművészeti Múzeumban - állítja az új vezetés. A rendőrség nyomoz az ügyben.
A líbiai vezető tárgyalna a felkelőkkel arról, miként távozhatna a hatalomból. Cserébe garanciákat kért családja biztonságára, és arra, hogy nem állítják bíróság elé.
Budapest - Büszkén simogatta meg gömbölyödő pocakját, állandóan mosolygott, látszott rajta, boldogabb, mint valaha - Kovács Ágnes (29) le sem tagadhatná, hogy mennyire jól érzi magát kismamaként.
Budapest - A női táska számos titkot rejt magában. A pszichológusok úgy vélik, hogy a táska tartalma nagymértékben függ attól, milyen a táska tulajdonosának személyisége.
Izomsérülések (húzódások, zúzódások) esetén az izmokat ért mechanikai hatás miatt azok szerkezete károsodik. A sérülés mértékétől függően az izom mozgatása nehézkessé válhat, de akár az is előfordulhat, hogy a sérült nem képes mozgatni az adott végtagot. Milyen készítményekkel segíthetjük az izmaink regenerálódását?
Budapest - Átvette az irányítást a Blikk szerkesztőségében Várkonyi Andrea (36). A TV2 Tények csinos híradósa lett lapunk nőnapi számának főszerkesztője.
London — Létezik, hogy minden férfi félreismeri a nőket? A helyzet nem ennyire súlyos, mégis makacsul tartja magát néhány alapvető tévhit a nőkről. Ezekből tizet gyűjtött össze egy brit kutatócsoport.
A Pénzcentrum.hu amellett, hogy rendszeresen beszámol a nyugdíjakkal kapcsolatos legfrissebb hírekről, statisztikákról és fontos tudnivalókról, nyomon követi azt is, hogy mekkora nyugdíjat kapnak a magyar hírességek. Ezúttal a nézőket televíziós vetélkedőkkel és műveltségi műsorokkal évtizedeken át agytornára kényszerítő Vágó István vallotta be, hogy ő is a nyugdíjasok azon szűk táborához…
A politikai nézetét nyíltan vállaló sportszervezet, a Hunnia Kézilabda Sport Kft. tartozik több intézménynek is a terembérlettel, nem fizetett öltöztetőjének, és edzőtáborozó sportolói szállásadójának sem - állítja a Népszabadság.
Budapest — Melegh Ádámot (17) választották olvasóink a legszexisebb pasinak a Mr. Blikk versenyünkön, így a fiatal srác pózolhat félmeztelenül mai címlapunkon.
Bár közel volt a csődhöz az utóbbi fél évben a BKV, a jelek szerint megmarad. A közlekedési céget a főváros által a hónap végére várt 19 milliárdos rendkívüli állami támogatás tartja idén életben - derül ki a lapunk birtokába került 2011-es előzetes üzleti tervből.
Vajon ki tárhatja fel a győri Audi gyár bővítésének területét? Ezt nem tudni, viszont az kiderül, hogy tavaly a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságának hat földmunka tenderét ugyanazok a tulajdonosi hátterű vállalkozások nyerték el, ráadásul a múzeum szétdarabolta az M85-ös út építéshez kapcsolódó munkálatokra kiírt tenderét, így nem kellett nyílt közbeszerzési eljárást kiírni.
A nemzetközi közösség továbbra is vitatja, nyilvánítsák-e repüléstilalmi övezetnek a Líbia feletti légteret, hogy elejét vegyék a vérontásnak. A líbiai ellenzék számára létfontosságú lenne a légtérzár bevezetése, világos ENSZ-mandátum nélkül azonban a nagyhatalmak nem vállalnak katonai akciót.
Lapzártánkig nem kaptunk választ a Köztársasági Elnöki Hivataltól kérdéseinkre, hogy megérkezett-e már a Bakk Endre Kanonok Alapítvány levele Schmitt Pálhoz, az államfőnek van-e már hivatalos álláspontja az ügyben, és ha van, mikor közli azt.
Négy helyett csupán két jelöltre tett javaslatot a jegybank monetáris tanácsába hétfőn a parlament gazdasági bizottságának elnöke. Rogán Antal azt mondta, azért csak kettőt, mert így már biztosítható a monetáris tanács működőképessége. Jólértesültek azonban tudni vélik, hogy a Fideszen belül - ellentétek miatt - nincs döntés a további két jelöltről.
"Nemzeti hitvallás"-nak akarják majd nevezni az alkotmány bevezetőjét, legalábbis ez hangzott el a Fidesz frakció mai ülésén. Az alkotmány előkészítő bizottság által készített vitaanyagról csütörtökön dönt a kormánypárti képviselőcsoport, majd azt jövő hétfőn a T. Ház elé terjesztik. Az Országgyűlés ma mások mellett megszavazta az úgynevezett semmisségi törvényt.
Három Pest megyei középiskolában feltehetően ma sem jutnak meleg ételhez a tanulók, miután az önkormányzat egyelőre nem tudott megegyezni a konyhai ellátást biztosító céggel: a tárgyalások folyamatosak, de a HunGast Kft. várja a 154 millióját, a működéshez szükséges a pénz.
A legtöbb kárt a gépkocsikban az Ikrek, az Oroszlán és a Szűz csillagjegyű hölgyek okozzák, ám a közhiedelemmel ellentétben a nők csak minimális mértékben okoznak több kárt, mint a férfiak - ez derül ki az Aegon Biztosító által a nemzetközi nőnap alkalmából készített statisztikából, amely a hölgyeknek kedveskedve asztrológiai szempontból is megvizsgálta ügyfeleik jellemzőit, például azt, melyek a…
Nagyjából tízezer lakóházat kell lebontani a földrengés sújtotta új-zélandi Christchurch városában - közölte hétfőn az új-zélandi kormányfő. A Richter-skála szerint 6,3-as erősségű földrengésben 166 ember halt meg, miközben az eltűntek még mindig emelkedő száma nagyjából kétszáznál jár. A rengés miatt a város egyes részei lakhatatlanná váltak. Az újjáépítés költségeit 15 milliárd új-zélandi…