A mai nőknek a munkában és a családban is teljes értékű emberként kell helytállniuk, ami nagy felelősséggel jár. Folyamatosan problémákat kell megoldaniuk, miközben társként, feleségként, anyaként támogatják párjukat, családjukat. Vigyázniuk kell magukra, mert egy egészségügyi probléma akár szeretteik anyagi biztonságát is veszélyeztetheti. A pénzcentrum.hu nőnap alkalmából szeretne a szebbik…
Budapest — A női egyenjogúsági harc nagy vívmánya, hogy a nők komoly karriert tudnak építeni, és már nem nézik őket rossz szemmel, ha a munkájukban is kiemelkedően teljesítenek. Ám ennek a nagy vívmánynak a hátulütője az, hogy maradt rajtuk a nyomás és az elvárás, hogy nőként megteremtsék a meleg otthont, és gyereket neveljenek, s ezt tudni kell összeegyezetni.
A várandósság időszaka néhány anyukánál nem problémamentes. Az előírt vizsgálatokon magasabb vércukorszinteket találva, terhességi cukorbetegség vagy csökkent glükóztolerancia (cukortűrő képesség) derülhet ki.
- Én szankciópárti vagyok - mondta Martonyi János külügyminiszter arról beszélve, milyen uniós intézkedéseket tart szükségesnek a líbiai polgárháborút illetően. Kijelentése egy tegnapi sajtóreggelin hangzott el.
A vártnál is súlyosabbak a február 22-i új-zélandi földrengés következményei. John Key miniszterelnök közlése szerint legalább tízezer házat kell lerombolni, illetve százezer ház felújítására lesz szükség. A helyreállítási munkálatok hosszú éveket vehetnek igénybe.
Belgium megdöntötte Irak "kormány nélkül sodródó ország"-világrekordját, mivel a pártoknak a 2010. június 13-án tartott választások óta nem sikerült megegyezni a koalícióalakításról. Az országot azóta ügyvezető kormány irányítja, a pártok pedig hat hónapja nem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni.
Tavaly 239 ezer munkavállalót foglalkoztattak minimálbéren, 439 ezren pedig szakmunkás bérminimumot kaptak. Mibe kerül a havi bruttó 78, illetve 94 ezer forint kifizetése és mennyit lát ebből egyáltalán a dolgozó?
Kedélyjavítót szed VV Évi, hogy ne legyenek dührohamai. A gyógyszerre tilos lenne alkoholt fogyasztani, de a lány ezt nem tartja be, ennek következménye, hogy néha minősíthetetlenül viselkedik.
Az esti detonációban egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült. A tulajdonos világháborús robbanószerkezeteket gyűjtött. Ma folytatják a terület átvizsgálását.
A sikeres észt modellt vették alapul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kialakításánál - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a január elsejétől működő állami szervezet elnökhelyettese. Varga Árpád arról is beszélt, hogy az áfa-visszaigénylések jogosságának vizsgálatára és a vendéglátó-ipari vállalkozások ellenőrzésére összpontosít az adóhatóság 2011-ben.
Elfogadta a parlament a médiatörvény módosítását, amelyet az Európai Bizottság felszólítására javasolt a kormány. Neelie Kroes uniós biztos, aki korábban vizsgálta a médiatörvényt, személyesen vett részt a módosítás megszavazásán, majd üdvözölte a döntést.
Nem mond le Simor András. Kijelentette, hogy sem fenyegetéssel, sem megfélemlítéssel nem lehet lemondásra kényszeríteni - 2013-ig teszi a dolgát. Egy hétfői tájékoztatón elmondta, hogy néhány héttel ezelőtt egy magas rangú kormányzati tisztségviselővel beszélgetett, aki azt mondta neki, kemény harcra készüljön fel abban az esetben, ha nem távozik önként.
A holokausztnak állít emléket a soproni vasútállomáson látható rendhagyó kiállítás, amelyet az Élet Menete Alapítvány szervezett. A tárlaton vasúti vagonokban korabeli fotók és dokumentumok láthatóak, célja pedig, hogy soha többé ne következhessen be hasonló vészkorszak.
Évekig próbálkozott kedvesével Fábry Sándor, hogy babájuk szülessen. A kislánya érkezése felett érzett örömöt mégsem osztja meg mással, sőt mélyen titkolja
Kifogott az erdélyi turné az X-Faktor ifjú sztárjain. Király L. Norbiék hazatérésük óta makacs és titokzatos vírussal küzdenek, amelynek gazdája Wolf Kati volt.
A spanyol halásztelepülésre sokan csak azért mennek, hogy elköltsék megmaradt régi pénzüket, de persze euróval is lehet fizetni. Spanyolországban 9 éve nincs peseta.
Államosította a kakaó és a kávé kereskedelmét, Elefántcsontpart két fő exportcikkét Laurent Gbagbo, a nyugat-afrikai ország elnökválasztáson vesztes, de a hatalomból távozni nem hajlandó volt államfője. Gbagbo az állami televízióban jelentette be az intézkedést.
A Szent Efrém Bizánci Férfikórus hónapok óta nem győz eleget tenni az itthoni és külföldi meghívásoknak. Szinte állandóan utaznak. Csak a múlt félévben három lemezük jelent meg Magyarországon és ezzel szerte Európában megnyitották az egyházi zene új fejezetét.
Komoly szerkezeti gondok vannak az államháztartásban, emiatt a Széll Kálmán Tervben felvázolt kormányzati intézkedéseket következetesen végre kell hajtani - egyöntetűen erre a következtetésre jutottak az MTI által megkérdezett elemzők azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn közölte az államháztartás februári előzetes adatait.
Veiszer Alinda televíziós Záróráiról már többször írtunk. A mostani újabb apropó, hogy az Alexandra Kiadó kötetben is megjelentett a sorozatból harminc beszélgetést. Sokan vitatják, hogy érdemes-e interjúkat könyvbe összegyűjteni, hiszen a beszélgetések elveszthetik aktualitásukat.
Ezrével menekül a lakosság Rasz Lanuf líbiai olajkikötőből, a felkelők kezén lévő város ellen ugyanis a katonaság légitámadásokat intézett. Barack Obama amerikai elnök szerint a NATO fontolgatja a katonai beavatkozás lehetőségét Líbiában. Martonyi János külügyminiszter szerint pedig a líbiai vezetés elleni szankciókat erősíteni kell.
Diego Maradona óta nem láttunk a futballpályákon akkora zsenit, mint Lionel Messi. A különbség annyi, hogy Leóval egyelőre nem szállt el a ló, egyelőre jól kezeli sikereit. Kérdés: meddig?
A televíziótól, mobiltelefontól és laptoptól való függésért drágán fizetnek meg az amerikaiak, mert pihentető alvásukba kerül a technikától való elszakadás nehézsége.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Bankszövetséggel az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) - tette közzé az OBA honlapján. A két szervezet a megállapodás értelmében összehangolja működését...
Szokatlan autólopás történt Szófiában: míg a bolgár kulturális miniszter, Vezsdi Rasidov a televízióban a "bolgár Louvre" múzeumprogramról beszélt, ismeretlenek elloptak egy autót, hátsó ülésén a politikus kilencéves unokájával.
Megsértette az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényt a Spar Magyarország Kft., és a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálja beszállítóival szembeni magatartása miatt. Egy a Magyar Nemzet birtokába került elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint a kiskereskedelmi multinacionális cég már a szerződés megkötésekor megkerülte a hatályos hazai törvényeket. Emiatt a bíróság a szóban forgó megállapodás…
Növekedhet az utánpótlásképzés hatékonysága és csökkenhet a képzés utáni pályaelhagyás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával - emelte ki Rétvári Bence az intézmény megalapítását rögzítő törvényjavaslat hétfő esti expozéjában.
A május 5. és 8. között sorra kerülő 42. Magyar Filmszemlén nem szerepel a benevezett művek között Tarr Béla: A torinói ló című filmje, erősítette meg lapunk értesülését a neve elhallgatását kérő filmes szakember.
Az észak-afrikai és közel-keleti feszültségek ismét a kínálati oldali félelmek felé fordították az olajpiaci szereplők figyelmét, a Brent emiatt az utóbbi napokban a 115 dolláros magasságban...
Szokatlan autólopás történt Szófiában: míg a bolgár kulturális miniszter, Vezsdi Rasidov a televízióban a "bolgár Louvre" múzeumprogramról beszélt, ismeretlenek elloptak egy autót, hátsó ülésén a politikus kilencéves unokájával.
Nem adja fel a küzdelmet Simon Szilvia. A kölesdi anyuka decemberben tudta meg, hogy egy ritka, halálos betegségben szenved, mégis határtalan lelkierővel dacol a kórral. Gyermekei adnak neki erőt.
Alekoszról szóló legutóbbi cikkünkben megemlítettük, hogy a görög kis kedvence, a nyolcéves, Betti névre hallgató tacskó oldalán majd’ félkilós tumor nőtt. Bár nincsenek fájdalmai, a mozgásban erősen akadályozza az egyre növekvő daganat.
Az eset Szófiában történt. Vezsdi Rasidov bolgár kulturális miniszter éppen a televízióban a "bolgár Louvre" múzeumprogramról beszélt, amikor ismeretlenek ellopták fia autóját, hátsó ülésén a politikus kilencéves unokájával.
Egyelőre csak az látszik biztosnak, hogy a kormány rövidesen dobra veri a 900 megahertzes frekvenciatartomány még kihasználatlan részét, ám a hazánk teljes széles sávú lefedettségéhez nélkülözhetetlennek tartott sávtartomány hasznosításának részleteiről egyelőre semmit nem tudni – írja a Magyar Nemzet.
Százötvenezer forint pénzbírságot kapott Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt
A dohányzással kapcsolatos tervezett szigorítás már a jövő évben megközelítőleg ezerrel csökkenthetné a szívinfarktusok számát - véli a Magyar Tüdőgyógyász Társaság. A szervezet közleménye szerint hosszabb távon a szív- és érrendszeri halálozások, illetve az idült légzőszervi ártalmak harmadával csökkenhetnének.
„Turistavándorlást” hirdet a Magyar Természetbarát Szövetség annak 50 éves jubileumára, hogy 1961-ben átvette az Országos Kéktúra mozgalom szervezését, irányítását.
Az écsi családi tragédia – egy vadász lelőtte a feleségét, majd magát – után felerősödtek a szigorúbb fegyvertartási szabályokat követelő hangok. A vadászati védegylet enyhítene a törvényen.