Magyarország gazdasági és politikai pozicionálásával és befektetői vonzerejének növelésével indokolja a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság a kabinet és egy londoni székhelyű nemzetközi...
Rendkívüli ülésen döntött hétfőn a horvát kormány arról, hogy 0,15 kunával (mintegy 5,5 forinttal) csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját. A zágrábi kabinet közleménye szerint a benzinre és a gázol...
Harangozó Tamás MSZP-s képviselő a Magyar Televízió reggeli műsorában úgy fogalmazott: a törvény megszavazásával valami eltörött az országban. Úgy véli, a rendőröket hurcolja meg a semmisségi törvény.
Kedd reggel újra folytatják a tűzszerészeti vizsgálatot a zalaegerszegi családi háznál, amelynek melléképületében hétfő este ismeretlen eredetű robbanás történt; a detonációtól egy férfi meghalt, fia súlyosan megsérült, az épületrész pedig összedőlt. Közben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság robbanóanyaggal visszaélés gyanúja miatt nyomozást indított - közölte a főkapitányság szóvivője.
Talán mégsem zárt be véglegesen a Koppány Nemzeti Bolthálózat. Megyesi Zoltán tulajdonost vásárlói és beszállítói a folytatásra ösztönzik, ám ő a hazai mezőgazdaság teljes elsorvadásától tart, s a Koppányhoz hasonló bolthálózatok újraindulásához kormányzati segítséggel létrehozott országos begyűjtői és elosztói hálózatot tart szükségesnek – írja a Magyar Nemzet.
A felkelés által szorongatott Moammer Kadhafi líbiai vezető keresi a módját annak, miként állapodhatna meg távozásáról a lázadókkal - értesült az al-Dzsazíra arab hírtévé és két arab lap; az értesülést líbiai hivatalos forrásból nem erősítették meg
Leginkább irodai adminisztrációval keresnék meg a tandíjravalót a diákok, a cégek azonban főként alulfizetett fizikai munkát kínálnak nekik - olvasható a Magyar Nemzetben.
A diákok inkább irodai adminisztrációval keresnék meg a tandíjravalót, a cégek azonban főként alulfizetett fizikai munkát kínálnak nekik. A fővárosban 15-20 százalékkal többet fizetnek a diákmunkáért, a legtöbb pénzt a leendő informatikusok tudják összeszedni a tanulás mellett – írja a Magyar Nemzet.
A héten 32. alkalommal rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét, a rendezvényen 145 kiállító cég képviselteti magát, főleg a műszaki, gazdasági és az informatikai területről - tájékoztatta Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft
A két fiatal újságíró egy-egy kézikamerával járja a világ veszélyes régióit, és sajátos, egyedi műfajú dokumentumfilmjeikkel nagy szakmai elismertségre tettek szert. Ismerje meg őket Ön is!
Nem utazhatnak márciusban turisták Tibetbe, a három évvel ezelőtti erőszakos kormányellenes tüntetések évfordulója miatt. Tibet turisztikai hivatala még nem döntött arról, hogy áprilisban is tiltott lesz-e a külföldieknek a kínai tartomány. Az ázsiai nagyhatalom a beutazást csak különleges esetekben engedélyezi.
A Hybridbox 100 százalékos tulajdonában álló HomeSys Media Kft. együttműködési megállapodást kötött az SPI International BV érdekeltségi körébe tartozó Voweb Hungary Kft.-vel az SPI által...
Az Európai Bizottság médiaügyekért felelős biztosa, Neelie Kroes is jelen volt a délutáni vitán – amikor a képviselők szavaztak az Európai Bizottság által szorgalmazott változásokról.
A NUTEX kanadai leányvállalata, az Enerex Botanicals Ltd. több hónapos tárgyalás-sorozatot követően megkapta első termék-rendelését a Szaúd-Arábiai Királyságból. A Szaúd-Arábiai Királyság az...
A tőzike Dél-Európában honos virág, a Pireneusoktól egészen Romániáig és Nyugat-Oroszországig megtalálható. Jelenleg a Leucojum (tőzike) nemzetségbe tartozó egyetlen növényfaj, mely görögül “fehér ibolyát” jelent. A tőzike mindegyik része mérgező, ha lenyeljük őket.
Százötvenezer forint pénzbírságot kapott Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt.
Visszaállította hétfői döntésével az Országgyűlés a kötelező kamarai tagságot az egészségügyi dolgozók számára. Így június elsejétől csak az végezhet egészségügyi tevékenységet, aki szerepel a működési nyilvántartásban, és tagságot vállal valamelyik szakmai köztestületben.
A magas üzemanyagár csökkenti az autóhasználatot, amellyel egyenesen arányos a bekövetkező károk száma, ugyanakkor a javítási költségek folyamatosan emelkednek - a kettő eredője befolyásolja a következő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) díjakat, közölte a biztositas.hu internetes alkusz az MTI-vel.
Az NBA mai játéknapján a Chicago Bulls legyőzte a New Orleans Hornetset. A Minnesota Timberwolves kosarasa Kevin Love sorozatban 5. dupla duplát érte el, ez 1976 óta a leghosszabb sorozat az NBA-ben.
Az esti detonációban egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült. A tulajdonos világháborús robbanószerkezeteket gyűjtött. Ma folytatják a terület átvizsgálását.
Késsel fenyegetőzött, hadonászott egy munkanélküli férfi Miskolc egyik közintézményében. A férfit elfogták, a bíróság pedig gyorsított eljárással felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
A magánszemélyek által 2005. január 1. és 2010. december 29. között megszerzett, a 98 százalékos különadó alapját képező bevételről március 31-ig kell adatot szolgáltatniuk az adatszolgáltatásra kötelezett adózóknak - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
1942 elején súlyos atrocitások történnek Újvidéken. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök hadbírósága négy halálos ítélet hoz. A főbűnösök azonban Németországba szöknek. A vádlottak padján ült a börtönbüntetésre ítélt Képíró Sándor is.
A két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat gyártója, a Warner Bros. Television hétfőn bejelentette, hogy megszűntette Charlie Sheen színész szerződését
Nemzetközi demonstrációt szervez Budapesten április 9-ére az európai szakszervezetek szövetsége (ETUC), hogy az informális EU-pénzügyminiszteri üléssel párhuzamosan tiltakozzon az uniós országokban a gazdasági szigor jegyében bevezetett intézkedések ellen.
A líbiai harcok miatt tovább dráguló kőolajár hétfőn is veszteségeket okoztak az amerikai részvénypiacokon. Makrogazdasági adat és vállalati eredmény híján a közel-keleti események alakították a piaci folyamatokat. Elemzők egyre nő a befektetők félelme, hogy a közel-keleti forrongás átterjedhet Szaúd-Arábiára, amely a világ első számú olajexportálója.
Százötvenezer forint pénzbírságot kapott Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt.
Neelie Kroes médiaügyekért felelős uniós biztos üdvözölte a médiatörvény hétfői módosítását, és a szavazás után azt mondta: az Európai Bizottság eredményes párbeszédet folytatott a magyar kormánnyal azután, hogy januárban megküldte a kabinetnek a médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásait tartalmazó levelét - számolt be az Index.hu.
A két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat gyártója, a Warner Bros. Television hétfőn bejelentette, hogy megszűntette Charlie Sheen színész szerződését.
Ötszáz fős leépítést hajtanak végre az év közepéig a Rail Cargo Hungariánál (RCH) - mondta a tulajdonos osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) vezetője egy hétfői osztrák újságban megjelent interjúban a Magyar Nemzet cikke szerint.
Kedden az ázsiai kereskedésben enyhülést mutatott az olaj árfolyama a tegnap elért 29 hónapos csúcs után. Az áprilisi szállítású WTI olajfajta jegyzése 1,39 dollárral, 1,32 százalékkal 104,05 dollárra csökkent a Nymex elektronikus piacán.
A mellnagyobbító műtétek és a potencianövelők költségeit is vissza tudják igényelni az Európai Parlament képviselői, sőt akár családtagjaik beavatkozásait is finanszírozhatják így.
A BKV-nak nyújtandó állami támogatással és adósságátvállalással megmenekülhet a csődközelbe jutott, a túléléséért küzdő fővárosi tulajdonú cég. A Népszava keddi számában ismerteti a lap birtokába kerü...
A Nemzeti hitvallás lehet a címe az új magyar alkotmány bevezetőjének több lap értesülése szerint. A Népszabadság ezzel kapcsolatban emlékeztet Schmitt Pál köztársasági elnöknek arra a korábbi kérésér...
A győri labdarúgóklub tulajdonosa szerint a várható adókedvezmények több területen is nagy segítséget jelenthetnek a kluboknak, ráadásul az ekho lehetőségével végre az "asztal fölé" kerülhetnek a pénzek.Tarsoly Csaba arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy nem oldaná meg a magyar futball időjárás-függőségét, ha minden csapatnak fűthető játéktere lenne. Inkább a szezont kellene a kedvező évszakokhoz…
Kadhafi állítólag hajlandó lenne távozni. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió értesülése szerint a líbiai diktátor javasolta a felkelőknek a parlament ülésének összehívását. Ezen lemondana a hatalomról, ha nem állítanák bíróság elé, és szavatolnák családja és az ő személyes biztonságát.
Kedd reggel újra folytatják a tűzszerészeti vizsgálatot a zalaegerszegi családi háznál, amelynek melléképületében hétfő este ismeretlen eredetű robbanás történt; a detonációtól egy férfi meghalt, fia súlyosan megsérült, az épületrész pedig összedőlt
Marissa Mayer hivatalosan a Google alelnöke, félhivatalosan pedig IT-királynő. 1999-ben a Google első női mérnöke volt, és azóta minden egyes Google-termékkel dolgozott. Saját magát geeknek tartja – de ettől még szereti a divatot és a magas sarkú cipőket is.