Új módot találtak amerikai kutatók arra, hogy megjósolják a tüdőrák kialakulásának esélyét. A módszer fájdalommentes, nem kell más hozzá, csak a páciens lábujjkörme.
Hét nyelven, összesen 1,2 millió példányban jelent meg XVI. Benedek pápa A názáreti Jézus. A jeruzsálemi bevonulástól a feltámadásig című könyve, amelynek vatikáni bemutatóját széles sajtóérdeklődés kísérte csütörtökön.
A CB Richard Ellis (CBRE) az európai tőkepiacról szóló jelentésében rámutat, hogy a kontinens hitelpiaca 2011 során tovább szűkülhet, ahogyan a hitelnyújtók még óvatosabbá válnak, és még jobban válogatnak adósaik között a rövid és hosszú távú tényezők miatt.
Vlagyimir Putyin kormányfő tavaly decemberben számos világsztár körében vett részt egy jótékonysági esten, ahol még énekelt is - az orosz sajtó beszámolói szerint azonban a bevétel nem jutott el a megsegítendőkhöz.
Az amerikai költségvetésben 222,5 milliárd dolláros hiány keletkezett februárban, a legmagasabb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban, de kisebb volt a szakértők által vártnál.
Orvosa úgy véli, hogy nagyon gyorsan és "progresszíven" gyógyul Robert Kubica, a Renault Forma-1-es csapat ralibalesetet szenvedett pilótája, de egyelőre nem lehet megmondani, mikor épül fel teljesen.
Titkosszolgálati eszközökkel is megfigyelték azt a szegedi orvost és munkatársát, akik a gyanú szerint negyven embert juttattak jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz Csongrád megyében. A rokkantosítás díja 150 és 350 ezer forint között mozgott. A két egészségügyi dolgozót befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják, ha bebizonyosodik bűnösségük, akár több év börtönt is kaphatnak. Befejezéséhez…
Csupán stilisztikailag változhat a március 14-i benyújtásig az új alkotmánytervezet, amelyet a kormánypárti képviselők döntése alapján elfogadása után hivatalosan Magyarország alaptörvényének fognak nevezni.
Néhány héttel az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi bírósági tárgyalása előtt kormánya elfogadta az igazságszolgáltatás reformjáról szóló előterjesztést.
Az Európai Parlamentnek (EP) innen kezdve az Európai Unióval és annak biztosával van vitája - mondta a HírTV Rájátszás című műsorában csütörtök este Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár, arra reagálva, hogy az EP megszavazott egy, a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot.
Szüleik elvesztése miatt nemvagyoni kártérítést követel egy kolontári testvérpár a Mal Zrt.-től. Édesanyjukat saját házában temette maga alá a vörösiszap, míg apjukat négy kilométeren keresztül sodorta magával az áradat a tavaly októberi iszapkatasztrófában. A család házát le kellett bontani, amiért vagyoni kártérítést is követelnek a cégtől.
Lezárult a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében elnevezésű, 1,2 milliárd forint költségű városfejlesztési projekt, amelynek keretében a Séd-völgy 12 hektáros területén megújult több műemlék, létesült néhány sétány, pihenőpark, játszótér és egy dísztó is.
Nilmar csereként állt be a Villarealba, majd két gól lőtt, amivel a spanyol csapat megnyerte a Leverkusen elleni Európa Liga nyolcaddöntő, első mérkőzését.
Az USA 80 százalékos, Japán 200 százalékos GDP-arányos adósságállományának finanszírozására másként kell tekinteni, mint Magyarország 80 százalékos adósságára - mondta előadásában Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) professzora, a Magyar Közgazdasági Társaság és a BCE Alumni Egyesület csütörtök esti budapesti rendezvényén.
A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven gól nélküli döntetlent játszott a Glasgow Rangers együttesével a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjének csütörtöki, első mérkőzésén. A magyar válogatott szélső végig a pályán volt a hazaiaknál.
Orvosa úgy véli, hogy nagyon gyorsan és "progresszíven" gyógyul Robert Kubica, a Renault Forma-1-es csapat ralibalesetet szenvedett pilótája, de egyelőre nem lehet megmondani, mikor épül fel teljesen.
A tavaszias idő ellenére a Rám-szakadékban még téli hideg fogadja a kirándulókat, ezért a Pilisi Parkedrő Zrt. munkatársai felhívják a túrázók figyelmét, hogy egyes szakaszok még mindig jegesek, különösen veszélyesek.
Néha eszembe jutott, ha valami nagy gondom lenne, ne adja Isten, a gyerekeimnek, akkor hozzá futnék. És akkor ő kedves, bölcs szavakkal megvigasztalna minket, aztán a végén jókat anekdotáznánk, kibeszélnénk a közös ismerősöket és nagy nevetve válnánk el.
Az Európai Parlamentnek (EP) innen kezdve az Európai Unióval és annak biztosával van vitája - mondta a hírTV Rájátszás című műsorában csütörtök este Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár, arra reagálva, hogy az EP megszavazott egy, a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot.
Egy 400 lelkes, a francia területi ligában játszó csapat elnöke „harcba” szállt az FC Barcelona argentin klasszisának megszerzéséért. Csak viccnek szánta, mégis fél éves eltiltást kapott érte.
A mai napon történelmi adást láthatnak azok a szurkolók, akik kilátogatnak a TNA Impact adására, ugyanis ez lesz az első ész, melyet az Immortal teljes egészében kontrollálni fog, Hulk Hogan, pedig először vonulhat be tulajdonosként.
Már megvan az a lista, amelynek alapján a kormány ki fogja szűrni az agrártámogatásokat jogosulatlanul igénybe vevőket – jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyűlésén, Szolnokon.
A holland bajnok Twente magabiztos győzelmet aratott a Zenit ellen az Európa Liga nyolcaddöntőjének csütörtöki, első mérkőzésén. Huszit Szabolcs a 69. percben lépett pályára.