Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámának csökkenése nem azt jelzi, hogy a magánnyugdíj-pénztárak "ellehetetlenítése" az öngondoskodás felé terelné az embereket - írja csütörtökön a Napi Gazdaság.
A Századvég Alapítvány igazgatója szerint mindegyik ellenzéki párt elutasítja az új alaptörvény tervezetét. Giró-Szász András hozzáette: a dokumentum gazdaságra vonatkozó részei jó értelemben vett kényszernek vetik alá a mindenkori kormányzatot.
Hatalmas, összesen nyolc centiméter mélyen hatolt be egy fémrúd egy kínai nő koponyájába, akit azonnal meg kellett műteni. Cheng Fenghua Kína egy keleti városának, Anqing egyik építőtelepén dolgozott, amikor a harmadik emeletről lezuhant egy négyméteres rúd. A fémdarab nyolc centiméteres része a homlokán keresztül behatolt a nő koponyájába.
Gyurcsány Ferenc szerint a felsőoktatási tandíj esetleges bevezetése politikai kihívás a kormánynak és az ellenzéknek is. A kormánynak azért, mert ellenzékben annak idején "elutálta" a tandíjat, a szocialistáknak pedig azért, mert annak idején javasolták a tandíj bevezetését, ellenzékben azonban népszerűséget keresve "csípőből elutasíthatnák".
Folyik az úgynevezett ppp (public private partnership), vagyis az állam és a magánszféra közötti együttműködéssel megvalósuló beruházások a felülvizsgálata és még az idén várhatók megállapodások,...
Nem új keletű dolog a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok visszavezetése a munkaerőpiacra, megújult formában már három éve tart a folyamat. A komplex rehabilitációhoz 2008-tól társítanak komolyabb anyagi forrásokat....
A PSZÁF tavaly szeptemberben indult vizsgálata lesújtó eredményt hozott: a honi pénzintézetek közül csak egy informálta ügyfeleit megfelelően a pozitív adóslistáról
Egykori és jelenlegi nagykövetek, más külügyminisztériumi alkalmazottak, tanárok, kutatók, mérnökök és újságírók is szerepelnek abban az összeállításban, amelyet a Heti Válasz csütörtökön jelentetett meg az egykori szigorúan titkos (szt) állományú tisztek nevét tartalmazó lista alapján
Jubileumi előadásra készülnek a József Attila Színházban: március 12-én adják elő a Made in Hungáriát 300. alkalommal. Állandó teltház, zajos siker, tomboló közönség- az elmúlt csaknem egy évtizedben ez jellemezte a musical minden előadását az angyalföldi színfalak között- olvasható a teátrum közleményében.
Amit tudnak rólunk és amit tudunk magunkról. Uniós elnökség és kommunikációs kampány. Magyarország a hazai és külföldi média szemüvegén keresztül. A Negyedikben Nagy Anna kormányszóvivő.
A NATO jóváhagyta azt a tervet, hogy a Tolna megyei Medinán épüljön fel a harmadik 3D-s lokátor Magyarországon - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a Tv2 Mokka című reggeli műsorában
Az infláció nem indítja be a növekedést, annak elengedése nem segít növekedési gondjainkon sőt, károkat okoz a tartósan magas és változékony infláció - vélekedik Simor András a HVG-ben megjelent "Az...
Szolnok megye első „csicskáztatós” büntetőperében egy háromtagú családot ítélt el a közelmúltban a Szolnoki Városi Bíróság. A két felnőtt személyre többéves börtönbüntetést szabtak ki, míg fiuk felfüggesztett börtönt kapott – írta bírósági tájékoztatás alapján a csütörtöki számában az Új Néplap.
A NASCAR elnöke, Brian France szerint az első három futammal elégedettek lehetnek, ugyanis sokkal többen nézték az idei versenyeket, mint a tavalyiakat. Az elnök úgy gondolja, hogy idén a NASCAR kilábalhat a gödörből.
A Beija-Flor szambaiskola diadalmaskodott a riói karneválon egy olyan felvonulással, amely Roberto Carlos, a brazil varieté királya előtt tisztelgett. A karnevál véget ért, most a nagyváros utcáinak takarítása következik.
Az állami vállalatok küldötteivel találkozott Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság elnöke, aki arról kért tájékoztatást, hogy végrehajtották-e a béremelést. Az összesen több mint 130 ezer munkavállalót foglalkoztató állami cégek esetében viszont a gazdasági helyzettől függ, hogy a dolgozók több vagy kevesebb pénzt visznek-e haza.
A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. valamint a Juko Építőipari és Szolgáltató Kft. együtt építheti fel nettó 319.537.285 forintért a Veresegyház Város Önkormányzata által közbeszerzésen meghirdetett református gimnázium első ütemét - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Elsősorban társadalmi jelentősége van a kötelező kamarai tagság visszaállításának - hangsúlyozta a Kossuth Rádió reggeli műsorában Éger István, az orvosi kamara elnöke.
Az agrártermékek termelői-árszintje 2011 januárjában 39,6 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 57,6, az élő állatok és állati termékeké 10,5 százalékkal emelkedett - közölte Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Nem sikerült az EUR/USD árfolyamnak áttörni az 1,40-es szintet, az emelkedő lendületet megtörte, hogy a költségvetési konszolidációs program végrehajtási kockázataira hivatkozva agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal mélyen spekulatív szintre minősítette le Görögország államadósságának eddig sem befektetésre ajánlott besorolását még hétfőn a Moody's Investors Services.
A mezőgazdasági termelői árak jelentős januári növekedése várhatóan hatással lesz az élelmiszerek árának emelkedésére is, ami az MTI által megkérdezett elemzők szerint érezhető inflációs nyomást okoz a magyar gazdaságban.
Gyengült a forint csütörtökön délelőtt a bankközi devizapiacon: az eurót 10 óra előtt 272,80 forinton jegyezték, előző nap délután 272,57, este pedig 272,22 forint volt. Reggel az euróval együtt jelentősen gyengült a forint arra a hírre, hogy a Moody,s leminősítette Spanyolországot.
Csütörtökön dönt az új alkotmány tervezetéről a Fidesz és a KDNP frakciója. A dokumentumot a Himnusz első sorával címezték meg. Az alaptörvény a kereszténység nemzetmegtartó szerepére, a magyarság ezeréves történetének hagyományaira épít.
A Moamer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők őrizetbe vették a BBC brit közszolgálati adó három újságíróját - közölte szerda késő este a BBC. Az újságírókat több mint húsz órán át tartották fogva egy Tripoliban lévő katonai laktanyában, többször megverték őket, és hamis kivégzéssel ijesztgették őket. Az brit külügyminisztérium szerdán elítélte az újságírók elleni "undort keltő" tetteket.
A demokráciaépítés egyre inkább az uniós szomszédságpolitika középpontjába kerül, és ebben a kérdésben Magyarország felajánlhatja tapasztalatait – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten.
A közelmúltban hirtelen záporozni kezdtek a gazdasági sajtóban az önkormányzatok problémáiról és a kormány ezzel kapcsolatos elképzeléseiről szóló hírek. Vajon derült égből érkezett-e az...
A hazai biztosítási piac legjelentősebb vezetői vitatják meg a szektor aktuális kilátásait a Portfolio.hu negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Biztosítási Konferenciáján. A 2010-es esztendő nem várt nehézségeket hozott a biztosítók és biztosítási közvetítők számára egyaránt, kiderült, több szempontból is tartósan együtt kell élniük egyes válságjelenségekkel. Időközben a szabályozói környezet…
A festői szépségű Veritas RS III Roadsterből legnagyobb bánatunkra összesen harminc darab készül, melyből legalább nyolc már gazdára is talált. Az 1+1 üléses sportautóról az "Emberiség krónikájának" terjedelmében lehetne áradozni, de ezúttal ettől (legalább részben) eltekintünk.
Bár évről-évre egyre népszerűbb, mégis valószínűleg idén sem lesz mentes a fogyasztói reklamációktól a Torkos Csütörtök. A Pénzcentrum.hu most megmutatja a tipikus hibákat, keressük a megoldásokat, és tippeket adunk azoknak, akik nem foglaltak asztalt a féláras dőzsölésre....
Gyengült a forint csütörtökön délelőtt a bankközi devizapiacon: az eurót 10 óra előtt 272,80 forinton jegyezték, előző nap délután 272,57, este pedig 272,22 forint volt. Reggel az euróval együtt jelen...
A mezőgazdasági termelői árak jelentős januári növekedése várhatóan hatással lesz az élelmiszerek árának emelkedésére is, ami az elemzők szerint érezhető inflációs nyomást okoz a magyar gazdaságban
A NATO jóváhagyta azt a tervet, hogy a Tolna megyei Medinán épüljön fel a harmadik 3D-s lokátor Magyarországon - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Tv2 Mokka című reggeli műsorában. Hende Csaba a műsorban arról is beszélt, hogy Szekeres Imre volt tárcavezető politikai felelőssége kiterjed azokra a Btk.-ba ütköző ügyekre, amelyeket az irányítása alatt a tárcánál elkövettek.
A bedőlt hitelük miatt a kilakoltatás előtt állóknál nem rögzítene végső kilakoltatási időpontot az a törvényjavaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be az Országgyűlésnek.
Szájer József szerint Magyarország az egyetlen olyan volt kommunista ország, amelynek még nincs új alkotmánya, a készülő alaptörvény azonban a magyar történelem legszélesebb körben megvitatott alkotmánya lesz - mondta az origo.hu-nak és az EurActivnak adott interjúban Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő, a Nemzeti Konzultációs Testület elnöke.
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a filmkészítő gyermekek fesztiválját: március 18-a és 20-a között tartják a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei fesztiválra kétszázhúsz alkotással neveztek, a munkák több mint a fele külföldről érkezett, Dél-Koreából és Finnországból is küldtek be anyagot.
Dárfúri lázadók megtámadták a szudáni hadsereg egyik konvoját, s a katonák és a felkelők tűzharcában legkevesebb 17 ember vesztette életét – közölte csütörtökön a hadsereg.
Leminősítette csütörtökön , de továbbra is a magasan elsőrendű befektetői sávban tartja Spanyolország adósosztályzatait a Moody's Investors Service, a közfinanszírozási rendszer szerkezeti javításának sikerével kapcsolatos kételyeire, valamint a bankrendszer átalakításának várható költségeire hivatkozva
Soha nem élt még ennyi milliárdos a világon - derül ki a Forbes legfrissebb összesítéséből. A világ leggazdagabb embere a tavalyi év után idén is a mexikói Carlos Slim lett, akinek vagyona eléri a 74...
A Széll Kálmán tervben több a furkós bot, és kevesebb a mézesmadzag, a bejelentett terv elsősorban a pénzügyi egyensúlyról szól, és nem a foglalkoztatás bővítéséről - véli Csaba László.