A Heti Válasz összeállítása szerint volt és jelenlegi nagykövetek, politikusok, tanárok és újságírók is szerepelnek az szt-tisztek nyilvánosságra került listáján, amit a Külügyminisztérium még vizsgál.
A mezőgazdasági termelői árak jelentős januári növekedése várhatóan hatással lesz az élelmiszerek árának emelkedésére is, ami az elemzők szerint érezhető inflációs nyomást okoz a magyar gazdaságban
A NATO jóváhagyta azt a tervet, hogy a Tolna megyei Medinán épüljön fel a harmadik 3D-s lokátor Magyarországon - mondta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Tv2 Mokka című reggeli műsorában. Hende Csaba a műsorban arról is beszélt, hogy Szekeres Imre volt tárcavezető politikai felelőssége kiterjed azokra a Btk.-ba ütköző ügyekre, amelyeket az irányítása alatt a tárcánál elkövettek.
A bedőlt hitelük miatt a kilakoltatás előtt állóknál nem rögzítene végső kilakoltatási időpontot az a törvényjavaslat, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be az Országgyűlésnek.
Szájer József szerint Magyarország az egyetlen olyan volt kommunista ország, amelynek még nincs új alkotmánya, a készülő alaptörvény azonban a magyar történelem legszélesebb körben megvitatott alkotmánya lesz - mondta az origo.hu-nak és az EurActivnak adott interjúban Szájer József néppárti európai parlamenti képviselő, a Nemzeti Konzultációs Testület elnöke.
Immár harmadik alkalommal rendezik meg a filmkészítő gyermekek fesztiválját: március 18-a és 20-a között tartják a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei fesztiválra kétszázhúsz alkotással neveztek, a munkák több mint a fele külföldről érkezett, Dél-Koreából és Finnországból is küldtek be anyagot.
Dárfúri lázadók megtámadták a szudáni hadsereg egyik konvoját, s a katonák és a felkelők tűzharcában legkevesebb 17 ember vesztette életét – közölte csütörtökön a hadsereg.
Leminősítette csütörtökön , de továbbra is a magasan elsőrendű befektetői sávban tartja Spanyolország adósosztályzatait a Moody's Investors Service, a közfinanszírozási rendszer szerkezeti javításának sikerével kapcsolatos kételyeire, valamint a bankrendszer átalakításának várható költségeire hivatkozva
Soha nem élt még ennyi milliárdos a világon - derül ki a Forbes legfrissebb összesítéséből. A világ leggazdagabb embere a tavalyi év után idén is a mexikói Carlos Slim lett, akinek vagyona eléri a 74...
A Széll Kálmán tervben több a furkós bot, és kevesebb a mézesmadzag, a bejelentett terv elsősorban a pénzügyi egyensúlyról szól, és nem a foglalkoztatás bővítéséről - véli Csaba László.
A szokásos forgatókönyv: rossz hír jön, frank erősödik, forint gyengül, a 210 alatti árfolyam is már csak történelem - írja reggeli devizapiaci kommentárjában Bámli Károly, a Commerzbank treasury...
Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők 84 százaléka fel akarja venni az őt megillető reálhozamot, úgy tűnik tehát, hogy a pénz jó részét inkább elköltik majd az emberek a megtakarítás helyett - számol be az InfoRádió a Pénzcentrum.hu felméréséről.
Az összes nyugat-európai tőzsde csökkenéssel kezdte a csütörtöki napot. A hangulatot a rossz ázsiai zárások mellett Spanyolország leminősítése sem segíti. A német DAX és a francia CAC40 0,5 a londoni...
A dalai láma bejelentette, hogy lemond a tibeti emigráns kormány vezetéséről, mondván: eljött az ideje annak, hogy átengedje a tisztséget egy "szabadon választott" vezetőnek - tudta meg az InfoRádió.
Egy hamarosan megjelenő életrajzi könyvből kiderül: Robbie Williams azért feküdt le annyi nővel, hogy bizonyítsa, nem baj, hogy kicsi a pénisze. Saját bevallása szerint ugyanis igen aprócska.
Úgy tűnik, a februári megtorpanás csak lélegzetvételnyi szünet volt az áremelkedésben: "jubileumi", 50. árkörképünk adatai szerint márciusban újra többet kell fizetnünk a kasszánál az élelmiszerekért. A tavasz tömeges cukorár-sokkal köszöntött be az áruházakba
Meglepetésre hiánnyal zárt februárban a kínai külkereskedelem, ráadásul a 7,3 milliárd dolláros deficit hét éve a legnagyobb havi hiány. Utoljára tavaly márciusban volt deficites a kínai külkereskede...
A 150 éves múltra visszatekintő táncmulatságon helyi idő szerint szerdán hirdettek győztest a szambaiskolák versenyében. A fiesta véget ért, most a nagyvárosok utcáinak takarítása következik.
A demokráciaépítés egyre inkább az uniós szomszédságpolitika középpontjába kerül, és ebben a kérdésben Magyarország felajánlhatja tapasztalatait - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára.
A mérkőzés manipulálásának vádjával vizsgálatot indított két februári barátságos válogatott találkozón közreműködő bírók, köztük az észt-bolgár meccset dirigáló magyar hármas ellen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.
Az idén januárban a külkereskedelmi mérleg 400,6 millió euró aktívumot mutatott, ez 61,9 millió euróval kevesebb, mint tavaly januárban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az előzetes adatok alapján. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 januárjában 39,6 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Várhatóan már a jövő héten elkészül a Pest Megyei Önkormányzat pályázata, mellyel több milliárd forinthoz próbálnak hozzájutni. Ebből a pénzből szeretnék rendezni a többi közt a megyei iskolák, szociális intézmények közétkeztetését, kifizetni az óraadók elmaradt bérét és rendezni a közműcégek felé fennálló tartozásokat. Az önkormányzat korábban is pályázott, akkor négymilliárdot kértek, de csak 40…
Legalább hét ember meghalt, és több mint kétszázan megsérültek egy Kína délnyugati részét sújtó csütörtöki földrengésben. A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés a mianmari határ közelében történt, Jünnan tartományban. Az érintett területen több ház is összedőlt, az áramszolgáltatás szünetel.
Március második csütörtökén - idén március 10-én - tartják a vese világnapját a Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete kezdeményezésére.
Szerdán éjjel feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki a gyanú szerint már több fővárosi bankot kirabolt - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudni, a bűnözőt a testvére ismerte fel az RTL Híradójában látott rendőrségi felhívás közben, felhívta telefonon és azt ajánlotta neki, hogy adja fel magát.
A 2009-2010-es H1N1 influenzajárvány uniós kezelési módját bírálta az Európai Parlament (EP) a keddi strasbourgi plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásában.
A többszörösére emelkedett a BMW nettó profitja 2010-ben az előző évhez képest és a cég eredménye még az elemzőknek is pozitív meglepetést okozott, a vállalat ugyanis 3,23 milliárd eurós nettó...
Párizs egyik külvárosi házának esővíz-lefolyójában találták meg a francia rendőrök azokat a több milliárd forintot érő ékszereket, amelyeket még 2008-ban raboltak el Párizs egyik legelegánsabb ékszerboltjából.
Visszakerült a képbe a „Magyar Sziget-ügyben” Zagyva György Gyula, ugyanis a váci rendőrség tájékoztatása szerint ismét a nyomozó ügyészség vizsgálja, miként fenyegették a Hetek újságíróit, akik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett rendezvényről tudósítottak.
Amerikai kutatók a páciensek saját sejtjeit használták fel, hogy laboratóriumban húgycsöveket növesszenek, melyekkel sikeresen helyettesítették öt fiatal fiú károsodott szöveteit.
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma 40 dkg laskagomba 2 kisebb sárgarépa 1 fehérrépa étolaj só bors 1 kis csokor petrezselyem 1 evőkanál liszt pirospaprika A levesbetéthez: 1 tojás liszt
A mezőgazdasági termelői árak jelentős januári növekedése várhatóan hatással lesz az élelmiszerek árának emelkedésére is, ami az elemzők szerint érezhető inflációs nyomást okoz a magyar gazdaságban
Ha nagyobb mértékben terjednének el az elektronikus fizetések, akár évi mintegy 100 milliárd forintot is megtakaríthatna az ország - véli Simor András, az MNB elnöke.